bezár
 

film

2019. 06. 25.
VR-alkotások nevezését várja a VERZIÓ Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idén először VR-szekcióval bővül, amely a Random Error Studio és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által szervezett Zip-Scene Konferencia közös kezdeményezésére jön létre. Június 30-ig várják VR-alkotások nevezését.

2019. november 13–16. között a VERZIÓ Filmfesztivál VR-szekciójának keretében különféle VR-produkciókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel, fikciós alkotásokkal és művészeti, térspecifikus VR-élményekkel. A programban tényfeltáró és új érzékekre alapozó VR-alkotásokat prezentálnak, amelyek a médiumorientált tartalomban rejlő innovatív lehetőségekre fókuszálnak.

A VR-szekció koncepcióját a „Zóna” fogalma köré rendezik a szekció kurátorai. Andrej Tarkovszkij Sztalker című filozófiai filmalkotása 2019-ben ünnepli bemutatásának 40. évfordulóját, de a nézők képzeletét ma is foglalkoztatja. Még mindig nyitottak az olyan kérdések, hogy tulajdonképpen mi van a Zóna tiltott és furcsa terében, mi változtatja meg a mindennapi élet szabályrendszerét, és a szereplők miért éreznek mégis ellenállhatatlan vágyódást, hogy belépjenek. Miképpen tér el ez a Valóságtól? Ezen kérdések mentén olyan immerzív alkotásokat várnak a szervezők, amelyek a belső tér és a belső utazás problematikájával foglalkoznak, nem csak tartalmi szempontból, hanem az eszközhasználati módszerükkel is erre kérdeznek rá. Miképpen válik a befogadó testének részévé a VR-szemüveg? Miképpen vezeti be magát a virtuális valóság univerzumába? Milyen VR-környezet iránt érez igazi vágyódást? A Zóna a VR-produkciók kontextusában gyakran használt Holodeck metaforájaként is szolgálhat.

A felhívásra olyan alkotásokat várnak, amelyek újragondolják a VR-hoz kapcsolódó narratív elvárásokat, és különböző tartalomtípusuk megjelenítését is felvállalják. A beküldött alkotások a következő típusok bármelyikébe besorolódhatnak: 360-fokos videók (fikciós vagy dokumentarista jellegű), művészeti VR-élmények, helyszínspecifikus VR-alkotások és immerzív riportfilmek. A VR-szekcióba nevezett alkotásokból az esemény szervezőiből álló kurátori csapat válogat. A kiválasztott alkotásokat a Trafó Klubban nézheti meg a közönség a 16. Verzió Filmfesztivál programjának részeként.

A nevezés ingyenes. Alkotást benevezni az itt található kérdőív kitöltésével lehet. Javasolt a nevezett alkotást külön e-mailben is elküldeni (WeTransfer vagy egyéb fájlküldő rendszer segítségével): submission@vektorfestival.com

Nevezési határidő: június 30.

Nevezők értesítése az eredményről: augusztus 15.

A teljes program kihirdetése: szeptember 25.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzetközi Visegrádi Alap.

Forrás és képek: VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Julian Fellowes: Downton Abbey
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa
Danny Boyle: Yesterday

Más művészeti ágakról

Fischer Iván változata A Müpában
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
irodalom

Az egyszerűség ereje Az egyszerűség ereje
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 5. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés