bezár
 

színház

2019. 09. 19.
Elindult a Trafó 22. évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elindult a Trafó 22. évada Elindult a Trafó - Kortárs Művészetek Háza 22. évada, amelynek során a színház, a tánc, a zene és az újcirkusz műfajában is kínálnak újdonságot, emellett a közönség több olyan produkciót láthat, amely átlépi a műfaji határokat.

Kiemelt esemény lesz szeptember végén a Close Reading sorozat, ahol három külföldi monodráma fontos közéleti, gazdasági, politikai kérdésekre irányítja a figyelmet.

Szkéné színház

Valós történetet rekonstruál Milo Rau és az International Institute of Political Murder november elején érkező Five Easy Pieces című előadása is, amelyet a genti CAMPO-val hoztak létre. A színházi működésre is reflektáló darabban a belga gyerekgyilkos, Marc Dutroux történetét gyerekszereplők adják elő.

Az újcirkusz az elmúlt években a Trafó egyik legnépszerűbb műfajává vált. Szeptember 20-án Jérome Thomas zsonglőr Magnétic című előadása nyitja a szezont, majd október 11-én a svájci Dimitri de Perrot érkezik a Myousic című hangistallációs koncert-színházzal, amelyben Julian Sartorius dzsesszdobos is közreműködik. Novemberben látható a belga Alexander Vantournhout Vörösek (Red Haired Men) című abszurd humorral átszőtt előadása, majd Phia Ménard zsonglőr, performanszművész Immortal Tales című monumentális előadása. Ezt követően szerepel a programban török Taldans-vendégjáték, a kiégés jelenségével foglalkozó belga újcirkusz, és visszatér a Compagnie 111 francia társulat is, Aurélie Bory aSH című előadásával, amely Shiva istennő mítosza köré épül, előadója pedig az indiai származású táncos, Shantala Shivalingappa.

A tánc idén is kiemelt szerepet kap a Trafó programjában. Október 18-án a belga koreográfus, Sidi Larbi Cherkaoui Nomad című előadása lesz látható a CAFe Budapest keretében. Áprilisban érkezik a londoni DV8 fizikai színház Llyod Newson Enter Achilles című előadásával. Májusban Marie Chouinard tér vissza, ezúttal a Szólók és duettek című produkcióval. A magyar táncszcéna is képviselteti magát: a Collective Dope október 4-én [D]OPEN your move táncfesztivált szervez. Műsoron marad a 30 éves Közép-Európa Táncszínház dupla estje Mészáros Máté és Anton Lachky koreográfiáival, valamint Hód Adrienn és a Tünet Együttes produkciói. A Duda Éva Társulat november elején előadással ünnepli a 10. jubileumát, Frenák Pál társulata pedig decemberben új darabot mutat be.

A Trafó továbbra is helyet ad a hazai független színházi társulatok bemutatóinak, valamint repertoáron tartja a rezidens társulatok - a Dollár Papa Gyermekei, a STEREO AKT, a TÁP Színház, a Titkos Társulat, a Soharóza és a KV Társulat - előadásait. A 10 éves Proton Színház újra műsorra tűzi Mundruczó Kornél Frankestein-terv, A jég és Látszatélet című rendezéseit. A Trafóklub első bemutatója október 3-án Gábor Sára Kutyaportéka című előadása lesz. Október 8-án látható Horváth Csaba és Dargay Marcell El valahová című előadása. Novemberben mutatja be itthon a European Freaks című részvételi színházi előadását a STEREO AKT. Kárpáti Péter Díszelőadás című drámáját decembertől új koncepcióban láthatják a nézők. Januárban Menedék címmel a TÁP Színház készül premierre. Februárban mutatják be a Családi tűzfészek című Tarr Béla-film színpadi adaptációját, májusban pedig a végzős fizikai színházi koreográfus-rendező osztály mutatkozik be. A 2019-es Staféta Pályázat nyertesei közül az évad második felében Kálmán Eszter és Matkó Tamás, Pető Kata és Porogi Dorka, valamint Simkó Beatrix előadásai láthatók, de műsoron maradnak a pályázat korábbi előadásai is.

A koncertsorozat a hagyományos indiai zenei esttel indul szeptember 29-én. Október elején rendezik meg a 15. UH Feszt kísérleti zenei fesztivált, majd a hónap végén az Electrify sorozatot. November 9-én a Ndagga Rhythm Force dakari zenekar lép fel, 23-án a magyar Surya Kencana A együttes játszik. December 7-én lép fel a Mayberian Sanskülotts magyar dreampop zenekar, 27-én koncertet ad az Ivan & the Parazol, 28-án a Freakin'disco, 29-én pedig a The Qualitons.

A Trafó Galéria szeptember 28-án nyit Mécs Miklós kiállításával. Ekkor indul a szombat délelőtti új olvasókör sorozat is, amelyben kurátorok és művészek közreműködésével a kiállításokhoz kapcsolódó elméleti és kritikai nézőpontokkal foglalkoznak.

Kép forrása: KultAgora

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
John a Latinovitsban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés