bezár
 

art&design

2009. 06. 10.
Ellopták Picasso vázlatfüzetét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ellopták Pablo Picasso egy több millió euróra becsült vázlatfüzetét a Párizs központjában található Picasso Múzeumból - jelentette be a rendőrség kedden.
A lopás éjszaka történt, de az épületen betörésnek nincs nyoma. A vázlatfüzet 7-10 millió eurót (1,9-2,8 milliárd forintot) ér.
    
A múzeum egyik munkatársa szerint a tárló zárja nyitva volt, mivel elromlott. A spanyol képzőművész vázlatfüzetét egy olyan helyen állították ki, amelyet bonyolult volt megfigyelni. A múzeum igazgatója nem volt hajlandó megerősíteni ezt a közlést.
    
A Picasso Múzeumot 1973-ban a spanyol mester halála után nyitották meg Párizs Marais nevű negyedében. Több mint 200 festmény, 158 szobor és 1500 rajz Picasso tulajdonából adja a kiállítás alapanyagát. A művész özvegyének halála után, 1990-ben további 50 festmény és számos más mű került a gyűjteménybe.
    
Legutóbb 2007 februárjában loptak el két Picasso-festményt és egy rajzot a művész unokájának párizsi lakásból, a képek értékét akkor 50 millió euróra (14 milliárd forint) becsülték. Hónapokkal később kerültek meg, amikor a francia nyomozók névtelen bejelentés után a nyomukra bukkantak.
   
 Múlt év júniusában a brazíliai Sao Paolo egyik múzeumából lopták el a spanyol mester négy művét, amelyeket hetekkel később sértetlenül megtaláltak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés