bezár
 

irodalom

2021. 10. 07.
November 10-én rendezik a Versmaratont
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 10-én rendezik a Versmaratont November 10-én rendezik meg idén a Versmaratont, amelyen csaknem száz kortárs költő várja az érdeklődőket, és amelyhez kapcsolódva szavaló és énekmondó pályázatot hirdetnek, és megrendezik a Költők futását is.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát - olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, idén a járványhelyzet miatt új időpontban valósul meg az esemény, ám ismét tizenkét órán át olvassák fel a szerzők Az év versei 2021 antológiában megjelent verseiket. A Versmaratonnak ezúttal is a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont, ahol az érdeklődők beszélgetéseket is hallhatnak a szerzőkkel.

A megnyitót színesíti a Szaval a Suli elnevezésű pályázat győztesének előadása, így a diákok közös szavalata is része lesz a 10 órától 22 óráig tartó programnak, amelyre a belépés ingyenes.

A Versmaraton keretében immár harmadik alkalommal hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával. A minimum 5 fős csapatok Az év versei 2021 kötetből választhatnak. A szavalásról készült videókat zsűri értékeli, amelynek tagja Erős Kinga író, kritikus, Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető, Stifner Gábor kulturális újságíró, Csőre Gábor színész és Zsille Gábor költő, műfordító. A pályázat beküldési határideje november 2. éjfél, a győztes csapat a Versmaraton megnyitóján is fellép.

A megzenésített versek előadói számára ismét meghirdetik a HangHordozók - Énekmondók versenyét. Mint a közleményben felidézik, az elmúlt négy évben a pályázók 166 kortárs verset zenésítettek meg, amelyek közül többet rádiókban is játszottak.

A résztvevők a 900 ezer forint összdíjazású versenyen szintén Az év versei 2021 kötetből válogathatnak műveket. Maximum három megénekelt verssel lehet pályázni. A döntőbe jutó tíz produkcióról, valamint a közönségszavazásra bocsátott további három produkcióról december első hetében dönt a zsűri, amelynek tagja Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík Zenekar), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) és Eredics Gábor népzenész. A beadási határidő november 21., a döntőt 2022. január 22-én rendezik meg.

Idén is megtartják a Költők futása elnevezésű programot, ám ezúttal új helyszínen, a XII. kerületben, a Költő utcánál. A program lényege, hogy legalább 42 kört futnak Az év versei 2021 kötetben szereplő költők, akikhez bárki csatlakozhat, aki szeret futni, vagy szeretne találkozni kortárs költőkkel és beszélgetni velük. A programhoz tavaly már prózaírók is csatlakoztak. A Költők futását az idén október 16-án 11 és 13 óra között rendezik meg, a találkozó a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola előtti parkban van.

Négyzetes kép forrása: www.iroszovetseg.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet
Kritikaírással foglalkoztak az ELTE Press Műhely sorozat második rendezvényén
irodalom

Először az irodalom, aztán az élet Először az irodalom, aztán az élet
Változatok irodalomkritikára – Károlyi Csaba előadása
Bakos Gyöngyi, Szaniszló Judit és Tamás Zsuzsa közös könyvbemutatója a Nyitott Műhelyben

Más művészeti ágakról

art&design

A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról
Beyond the Cloud című csoportos kiállítás: Schneider Ákos megnyitóbeszéde
gyerek

A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig A feromonpostától a stockholmi állatkert csimpánzfőnökéig
Vibók Ildi: Állati dumák – avagy hogyan kommunikálnak az állatok?, Pagony, 2021
színház

Már fél évszázada a Dunakanyarnál Már fél évszázada a Dunakanyarnál
50 éves a Szentendrei Teátrum


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés