bezár
 

art&design

2009. 07. 20.
Nemzetközi folklór és gasztronómiai fesztivál Nógrád megyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tíz helyszínen zajlik majd Nógrád megyében és Szlovákiában a XIV. Nógrád Megyei Nemzetközi Folklórfesztivál július 29-étől. Az ötnapos programot idén gasztronómiai rendezvények is színesítik.
 A nógrádi régió folklór értékeit bemutató fesztivál a hagyományos Europiknikkel kezdődik Somoskő váránál, itt fogadják az érkező csoportokat - tájékoztatta az MTI-t Máté Lászlóné, a szervező salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet munkatársa.
    
Szlovákiában Divényben, Füleken, Losoncon és Ragyolcon, míg Nógrád megyében hat helyszínen, Bánkon, Mihálygergén, Pásztón, Salgótarjánban, Somoskőn és Szügyben mutatkoznak be a népzenei és néptáncegyüttesek.
    
A tíz nógrádi hagyományőrző csoport mellett ukrán, grúz, szlovák, olasz, szerb, román, német és lengyel együttesek érkeznek a fesztiválra.
    
A kísérő rendezvények sorában magyar gasztronómiai és szlovák haluska napot rendeznek Salgótarjánban, helyi készítésű kalácsokat kóstolhatnak a résztvevők Füleken, Pásztón főzőversenyt rendeznek Palóc ízek kavalkádja elnevezéssel. Losoncon folklór misét és népviseletes felvonulást tartanak.
    
A fesztivál gálaprogrammal zárul a bánki vízi színpadon augusztus 2-án.
    
1996. július 31-én a rárósi szabadtéri színpadon nyitották meg az I. Nógrádi Folklór Fesztivált közös rendezvénysorozattá fűzve össze az addigi, nagy hagyományokkal rendelkező folklór programokat.
    
Az Ipoly két partján élő magyarok és szlovákok népi kultúráját őrző fesztivál 2000-ben lépte át az országhatárt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Szörnyek, emberi ruhában Szörnyek, emberi ruhában
A Bestiárium című kiállításról a Rugógyár Galériában
art&design

Be szabad jönni? Be szabad jönni?
POSZTADOKKAPOKALIPTIKUS - Mécs Miklós, Mécs Miklós, Mécs Miklós és Mécs Miklós (+ Fischer Judit és a Sz.A.F.) kiállítása / Trafó Galéria
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről

Más művészeti ágakról

irodalom

A művészet létjogosultsága A művészet létjogosultsága
Átadták az Arany Medál-díjakat
Interjú Révész Emesével az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztiválról és napjaink (gyerek)könyv-illusztrációjának hazai helyzetéről
gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés