bezár
 

art&design

2009. 10. 08.
A világ éjszakai arca
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A világ éjszakai arcát mutatja be az a The World at Night című nemzetközi csillagászati fényképkiállítás, amely október 16-tól két héten át várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeumban.
"A Csillagászat Nemzetközi Évének ez az egyik legnépszerűbb eseménye. Az ember vizuális lény, szeret különféle érdekességeket megszemlélni" - hangsúlyozta Mizser Attila,az MCSE főtitkára.

Ismertetése szerint az MCSE meghívására érkezik Magyarországra a The World at Night fotósainak vándorkiállítása. A tárlatsorozat ez év januárjában Párizsban, az UNESCO székházban kezdődött, azóta a Távol-Kelettől az Egyesült Államokig közel harminc országban mutatták be anyagát.

A főtitkár kiemelte, hogy a tárlatot Ladányi Tamás fotográfus és amatőr csillagász hozta el Magyarországra.

Ladányi Tamás felvételét választotta a közelmúltban a nap képének a világ legnagyobb látogatottságú csillagászati honlapja, az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA által működtetett Astronomy Picture Of the Day. A felvétel az őszi napéjegyenlőség idején készült Siófokon, a hajóállomásról, a balatoni naplementét örökítve meg, háttérben a Tihanyi Apátsággal.

"Országimázs szempontjából fontosak Ladányi Tamás felvételei, akinek kiemelt témái közé tartozik a Balaton megörökítése különböző égitestekkel párosítva. A sokak által látogatott NASA-portálon és más nemzetközi csillagászati honlapokon is közreteszik felvételeit, bemutatva a hazai tájak, a Balaton szépségét" - magyarázta Mizser Attila.

Az MCSE főtitkára kitért a nemzetközi tárlat ötletgazdájára, Babak Tafresi iráni fotográfus munkáira, aki megfogalmazása szerint "sokat utazgat szerte a világban, próbálva összehozni az égi panorámát a földi látképpel, mégpedig igen sikeresen".

Tájékoztatása szerint különféle videók, animációk is lesznek, amelyek bemutatják a csillagos égbolt történéseit: hogyan kel fel a Hold, és ragyogja be az eget. Animáció segítségével lehet követni, hogyan dolgoznak a csillagászok éjszaka, miként fordulnak a csillagvizsgálók kupolái.

"Még számunkra is egészen más képét adja az éjszakai világnak számos felvétel, illetve animáció, mint amit eddig megszokhattunk" - mutatott rá Mizser Attila, hozzátéve, hogy azoknak ajánlja a tárlat válogatott anyagát, akik "napjaink zaklatott világában valami nagyon másra, nagyon szépre vágynak".

Mint az MCSE szerdai közleményében olvasható, a tárlat a csillagászat és a földrajz kapcsolatát mutatja be a fényképezőgép objektívjén keresztül; emellett szorosan kapcsolódik az oktatáshoz, ismeretterjesztéshez és a fényszennyezés elleni küzdelemhez. A kiállításon félszáz felvételt mutatnak be: a látogatók megtekinthetik majd az amerikai nemzeti parkok felett ívelő Tejutat, iráni, török tájak és csillagképek együttesének kompozícióját, a világ nagy obszervatóriumainak látványát csillagos égi háttérrel, a déli féltek felett ragyogó csillagképeket, az UNESCO világörökségeinek éjszakai arcát, valamint "a szemünknek oly kedves hazai tájakat a csillagos égbolttal egyetemben".

A fotográfiák mellett csillagászati tájképekből komponált animációkat és rövidfilmeket is bemutatnak, amelyeken keresztül az idő kerekét felgyorsítva csodálhatják meg a látogatók az ég körforgását és az égitestek mozgását.

A kiállítás honlapja: www.twan.mcse.hu, a tárlatról bővebben pedig a http://www.twanight.org/newTWAN/index.asp portálon lehet olvasni.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Civilizáció és zsigeri reakciók Civilizáció és zsigeri reakciók
Interjú Terézia Morával véletlenekről, önismeretről és arról, hogyan lesz mindebből irodalmi siker
Julian Fellowes: Downton Abbey
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés