bezár
 

art&design

2009. 10. 20.
A volt szlovák államfő és a jegesmedvék
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Churchilli jegesmedvék címmel megnyílt a kassai műszaki múzeumban Rudolf Schuster volt szlovák államfő fotókiállítása. A félszáz fotó mindegyike 2004 és 2008 közötti utazásai alkalmával készült, főleg északi, hideg tájakon.
"Ha velem van a fényképezőgép és a kamera, mintha a legnehezebb fegyverekkel lennék felvértezve, és azt érzem, hogy semmi sem veszélyeztet" - mondta Rudolf Schuster, akit 1999 és 2004 között Szlovákia második köztársasági elnökeként sokat fényképezték, ám mára átállt a kamera másik oldalára.

Fotózta az izlandi nyugati fjordokat különböző évszakokban, és az Északi-sarkvidékén is járt. A kanadai Hudson-öblöben a jegesmedvék fővárosának számító Churchill városka közelében a fehér bundás állatokat is lencsevégre kapta.

Az Új Szó című pozsonyi napilap és a Felvidék Ma című révkomáromi hírportál beszámolója szerint a 75 éves Rudolf Schuster többnyire egyedül vág neki az útnak. "Ki bírná ki velem? Csakis egy hozzám hasonlóan erős akaratú emberrel indulnék el. Akadtak már, akik szívesen jöttek volna, de naponta legföljebb két órát szenteltek volna a fotózásnak. Hát nem. Ha valahová elindulok, teljes mértékben ki akarom használni a lehetőséget" - mondta az egykori elnök, aki jelenleg több könyvön is dolgozik.

Az Északi-sarkról szóló kötete a közeljövőben jelenik meg, a Déli-sarkról szóló kiadványa hamarosan nyomdába kerül, és grönlandi útjáról is be fog számolni a nagyközönségnek egy-egy albumban. Az év végén pedig kézbe lehet majd venni az államfő visszaemlékezéseit is.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Civilizáció és zsigeri reakciók Civilizáció és zsigeri reakciók
Interjú Terézia Morával véletlenekről, önismeretről és arról, hogyan lesz mindebből irodalmi siker
Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés