bezár
 

art&design

2009. 11. 12.
Galériaavató Adorján Attila festményeivel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Adorján Attila festőművésznek az utóbbi években készült tucatnyi képével nyitja meg kapuit csütörtökön a budapesti Kogart Galéria, ahová szeptember végén elhelyezték Csernus Tibor (1927-2007) festőművész egykori párizsi műtermét is.
A tárlaton látható 100-szor 120 centiméteres festmények az utóbbi 5-10 évben készültek, de van köztük 3-4 olyan is, amelyen épp hogy megszáradt a festék - mondta el a művész az MTI-nek.

Adorján Attila képeinek fő témája a nő hosszú lábbal, vörös kanapén, fanyar történetekben elbeszélve. Mikronarratívákról van szó, egyszerű elbeszélésekről, s a kép csak egy pillanatot rögzít, lehet folytatni a történetet, és el lehet képzelni az előzményeket - magyarázta a művész, hozzátéve: több zárt női táskát is megfestett, ezek azt szimbolizálják, hogy a férfi szeretné megfejteni a nagy titkot, vagyis a nőt.

A kiállításon láthatók lesznek szocreál stílusban megfestett művei is, például az Érsekvadkerti krumpliszedők vagy a Nyaralás az NDK-ban című alkotás. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy bár egy gyermekkori utazását idézi, csak 3-4 éve festette meg "a gyámolított mindennapokat" tükröző alkotást, amely tavasszal nagy sikert aratott Berlinben.

Adorján Attila hozzátette, hogy a kiállítás-megnyitón bemutatják a róla készült monografikus albumot is, amelyben Szeifert Judit írt munkáiról hosszabb tanulmányt. A Magyar Képek Könyvkiadó által gondozott 118 oldalas kötetben szerepel Hegyi Lóránd és Sinkovits Péter művészettörténész, valamint két professzora, Gyémánt László és Veress Sándor festőművész egy-egy írása, valamint 90 képének másolata is.

Adorján Attila 46 éves, az Óbudai Festőiskolában Gyémánt László tanította, a képzőművészeti főiskolán 1996-ban diplomázott Veress Sándor és Maurer Dóra növendékeként. Szülővárosában, Balassagyarmaton a szakközépiskolában látható freskója, valamint az érsekvadkerti katolikus általános iskolában Szent Erzsébet-freskója és az ottani templomban stációképei.

Adorján Attila kiállítása november 26-ig lesz nyitva a Kogart Ház szomszédságában található Kogart Galériában, a VI. kerület Andrássy út 108. alatt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés