bezár
 

art&design

2010. 02. 09.
Télűzés Szentesen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két napig űzik majd a telet február végén Szentesen; a IX. Télbúcsúztató Karnevál több mint tucatnyi programmal várja a dél-alföldi településre érkezőket - jelentette be a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
Szirbik Imre (MSZP) elmondta: a programot már évek óta megrendezik, és több ezren vesznek rajta részt. Az alföldi össznépi mulatságot a forró hangulat, a helyi és a szlovén hagyományok közösen hívták életre, melyen részt vesz a város apraja-nagyja, a környékbeliek és távolabbról érkezők egyaránt. Az esemény állandó díszvendégei a szlovéniai jelmezesek és busók. Pénteken délután a ráhangolódó programok közt, kihirdetik a farsangi időszámítást, és a busók már táncra perdülnek.

Szombaton délelőtt a gyerekek mutatják meg, mit tudnak. Az óvodások és az alsótagozatos diákok látványos, vidám és jelmezes műsorai következnek egymás után. A program hagyományosan zsúfolásig tölti meg a csarnokot több ezren figyelik a kicsiket.

Délutánra a karneváli forgatag teljes lendületbe jön, amikor jelmezesek, mazsorettek, busók, harcosok, feldíszített kamionok felvonulása elindul az Ifjúsági Ház melletti Kurca parthoz, ahol tüzet gyújtanak a tél elriasztására óriási hangzavar és riogatás közepette. Ebbe busók, kolomposok, ütősök kapcsolódnak be. Majd a farsangi tömeg visszatér a Sportcsarnokba, ahol megkezdődik a Diák csillag születik című tehetségkutató. A fellépőkre a közönség és a Civil Televízió élő adásának nézői is szavazhatnak.

"A hagyományok mellett az újítás is fontos" - mondta a városvezető. Ezért idén először rendezik meg a versenyt, amelyen a város iskolásai megmérettetik magukat. A tehetségkutatóra az oktatási intézményekben és a művelődési házban is lehet jelentkezni - tette hozzá. A programok zárásaként a hagyomány szerint egy fiatal, országos hírnevű tehetség szórakoztatja majd az egybegyűlteket, a vendég idén Király Viktor énekes lesz.

A két nap alatt számos kiegészítő program várja a Szentesi mulatozókat, így városi kocsikázás és a vonatozás, fánk-, forraltborkóstolás, koncertek és tánc. Emellett kézműves foglalkozások, arcfestés várja az érkezőket, és természetesen kirakodóvásár nyújt vásárlási és szórakozási lehetőséget.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés