bezár
 

art&design

2010. 02. 15.
Tananyag lesz a busójárás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tananyag lesz a busójárás Mohács oktatási intézményeiben szeptembertől.
Szekó József, a Duna-parti város polgármestere vasárnap, a busójárás főbb programjainak napján tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tavaly az emberiség szellemi kulturális örökségeinek sorába emelt népszokással kapcsolatos ismeretek oktatását a helyi iskolák vetették fel, s mivel a szakminisztérium nem kifogásolta, az önkormányzat támogatta a kezdeményezést.

A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy a fiatalok éppolyan szívesen tanulnak majd a városukban évente megrendezett télűző, tavaszköszöntő népszokásról, mint amilyen szívesen öltöznek be busónak. Megjegyezte: idén harminc egyesület félezer maskarása gondoskodik a busójárásra érkező látogatókról, akiknek száma a főbb programokon becslések szerint az 50 ezret is elérheti.

Szekó József utalt rá, az UNESCO, azaz az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezetének illetékes bizottsága tavaly szeptember 30-án vette fel a mohácsi busójárást az emberiség szellemi kulturális örökségei közé. A ma mintegy 170 értéket tartalmazó lista elkészítését az UNESCO kezdeményezésére 2003-ban létrejött nemzetközi egyezmény tette lehetővé, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez.

A cél az, hogy az épített és természeti örökséghez hasonlóan a kulturális örökség szóban, tudásban, készségben vagy szokásokban élő elemeinek védelmére is felhívják a figyelmet, megőrizve azokat az egyetemes emberi kultúra és a helyi közösségek számára.
A polgármester úgy vélte: az elismerés Mohács számára komoly reklámértékkel bír, s fő attrakcióját idén a korábbinál is nagyobb figyelem kíséri. Már nemcsak a nagyobb programok, hanem a kisebb rendezvények napjain is nagy a tömeg a városban és a szállodák, éttermek is zsúfolásig megteltek vendégekkel.

A cím azonban kötelezettséget is jelent Mohácsnak a hagyomány megtartására, éppen ezért a programok körének bővítésén is dolgoznak majd. Emellett egy télen-nyáron nyitott busóudvar létrehozását tervezik, hogy az eredetileg a sokác, azaz a baranyai horvát nemzetiséghez kötődő busójárás legendáját azok is megismerjék, akik az év más időszakában érkeznek a városba.

Kovácsné Bíró Ágnes, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára a sajtótájékoztatót követően az MTI-nek azt mondta: Magyarország a busójárás után feltehetően az úgynevezett táncházmódszert terjeszti fel a világ szellemi kulturális örökségei közé. A felterjesztésről március végén születik döntés, a felvételről idén ősszel határozhat az UNESCO tárcaközi bizottsága.

Csonka-Takács Eszter, a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője kifejtette: a táncházmódszer lényege, hogy zenészek, énekesek, táncosok a forrásközösségen belül sajátítják el az adott zenével, énekkel, tánccal kapcsolatos ismereteket, majd egy másik kulturális környezetben, városokban átadják tudásukat a fiatalabb generációknak. Így azok is részt vehetnek fontos értékek mentésében, akik nem tagjai a hagyományőrző közösségnek.

Az igazgató hozzátette, hogy a táncházmódszer a világon egyedülálló, példaértékű és rendelkezik a megfelelő akadémiai kutatási háttérrel, archívummal, intézményrendszerrel ahhoz, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségei közé kerülhessen. Pozitív elbírálás esetén nem a busójárást is tartalmazó reprezentatív, hanem a legjobb gyakorlatokat elismerő listán kaphatna helyet.

Csonka-Takács Eszter megjegyezte, hogy a szellemi kulturális örökségek magyarországi listáján a busójárás mellett található a mezőtúri fazekasság, a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya, s egyebek mellett Kalocsa hagyományai is. Ahhoz, hogy a sor tovább bővülhessen, várják az értékeiket őrző helyi közösségek pályázatait.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés