bezár
 

art&design

2010. 03. 10.
Fotókiállítás a sámánról, aki politikus akart lenni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Simonyi Balázs fotóriporter a 2008-as mongol választásokról szóló, huszonhét képéből nyílik kiállítás csütörtök este a budapesti DocuArt Galériában. A fotós Füredi Zoltán dokumentumfilmessel járt az ázsiai országban és egy sámán-költő-pásztor választási kampányát követték végig filmen és fotón.
Füredi Zoltán az MTI-nek elmondta: mongol szakosként többször járt már az ázsiai országban, filmjének főszereplőjét 1993-ban ismerte meg. Gansükh - magyarul: Acélbalta - nyáron pásztorként éli az életét Észak-Mongóliában, télen pedig sámán Ulánbátorban.

A lengyel-magyar koprodukcióban, mintegy 65 millió forintból létrejött alkotás a 2008-as választási kampányt mutatja be a férfi történetén keresztül.

"Rendkívül energikus figura, verseket ír, pásztorkodik és például kívülről tudja mongolul a magyar Nemzeti dalt" - jellemezte a filmrendező a férfit. A forgatás az előkészületekkel együtt hat hétig tartott, főleg vidéki helyszíneken.

"A mongol választás nagyon hasonlít a nálunk ismerthez, ugyanakkor egy kicsit olyan, mintha karikíroznák azt. Hatalmas konvojokban, lovas fogatokkal, jakháton, autókkal járják a politikusok a vidéket és általában az nyer, akinek hangosabb az erősítője a kocsi tetején" - mesélte a Füredi Zoltán, akinek készülő filmjéből láthatók lesznek részletek a kiállítás-megnyitón.

"A mongol választás az ország lélekszáma és méretei miatt egy hatalmas roadshow" - mondta Simonyi Balázs az MTI-nek. A fotóriporter szerint - aki 2004-ben turistaként járt először Mongóliában - számos hasonlóság fedezhető fel a magyar és a mongol politikai viszonyok között. Például ott is két nagy párt vetélkedik folyamatosan a hatalomért, a kisebb politikai szövetségeknek nem sok esélyük van bejutni a parlamentbe.

"A kampányidőszak a Móricz-regényeket idézi. A jelöltek őrült rendezvényeket tartanak, például íjászversenyt, lovasversenyt, birkát vágnak" - emlékezett a fotós.

elmondta: Gansükh függetlenként, a jobbítás szándékával vetette bele magát a választási küzdelembe, ám a korrupcióellenes, oktatási reformra és klímavédelemre épített programjával végül nem sikerült meggyőznie a választókat: mindössze 17 darab szavazatot szerzett a lehetséges 80 ezerből. Mint mondta: a férfi nem akart megélhetési politikus lenni. "Az ottani kulturális élet egyik szervezőjéről, alakítójáról van szó, aki emellett a sámánkodást is halálosan komolyan veszi" - tette hozzá.

A kiállítás az ő háromhetes kampányát követi nyomon huszonhét képen. "Igyekeztem egy történetet elmesélni, amit néhány életképpel egészítettem ki" - mondta a tárlatról a fotós. A kiállítás április 11-ig látható.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról

Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés