bezár
 

art&design

2010. 03. 30.
Jelölteket keres Kína korrupciós múzeuma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállításra érdemes jelölteket keres Kína leendő korrupciós múzeuma, nevezetesen az utóbbi száz év legtisztességtelenebb tisztségviselőit.
A kritériumok: meg kell adni a jelölt tisztségét, azt, hogy mennyit lopott vagy csalt, milyen módon, és leírni az illető korrupciójának körülményeit és hatását.

A magánmúzeum szervezője fél, hogy túl sok jelölt felel majd meg a feltételeknek, és nem fér be mindegyikük a múzeumba.

"Mivel a hely korlátozott, fontolóra kell vennünk a korrupció alsó hátárának megszabását" - idézte az AFP a kínai állami sajtónak nyilatkozó férfit, aki egyébként segítséget akar kérni a múzeumhoz a Kínai Kommunista Párt fegyelmi bizottságától, a létesítményben pedig helyet akar adni egy korrupcióellenes oktatási központnak is.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad
art&design

A sérülés variációi A sérülés variációi
Kontrolltól az elengedésig - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.

Más művészeti ágakról

irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
gyerek

Felnövekedéstörténet indiáncseresznyével Felnövekedéstörténet indiáncseresznyével
Beszélgetés Vass Norberttel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés