bezár
 

art&design

2008. 02. 19.
Pesti Eladhatatlan
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pesti Eladhatatlan Abszolút eladhatóság vagy eladhatatlanság nincs. Az eladhatóság éppúgy ízlés-, kor- és szituációfüggő, mint a vásárlási szándék. Minden művészettörténész ismeri azt a jelenséget, hogy egy-egy műtárgy más időben és más helyen sokkal többet vagy kevesebbet ér, mint például a létrejöttekor - írja Don Péter.

El-Hassan Róza kiáltványa a Pesti Eladhatatlanról: A Pesti Eladhatatlan kiállítás alapötlete körülbelül egy évvel ezelőtt született meg, amikor Don Péter budapesti gyűjtő és szakíró vásárlási szándékkal többször is meglátogatta műtermemet. Don Péter munkáimat, melyek mellesleg nagyon tetszettek neki, némi ironikus felhanggal tökéletesen "eladhatatlannak" nevezte. Ebből indultak ki azok a nagyon érdekes beszélgetések, melyek végén felkért, hogy nézzük át gyűjteményét, és rendezzünk közösen egy kiállítást, amelyen Don Péter műtárgyainak és művészeti kuriózumgyűjteményének darabjait egészítenénk ki saját munkáimmal. A kezdeményezéshez a későbbiekben csatakozott még néhány, a témához vonzódó kortárs művész is.

A kiállítás abból a feltevésből indul ki, hogy a tárlaton szereplő tárgyak zöme eladhatatlan, talán túl közel áll a lehetséges vevőkör feldolgozatlan kollektív élményanyagához. Meggyőződésünk, hogy a Pesti Eladhatatlanon látható tárgyak kulturális tudattalanunk lényeges részét tárják elénk, és mélyen tükrözik majd városunk történelmének, kultúrájának és jelenének egy meghatározó részét. A kortárs konceptuális művek és a kiállítás rendezése minimalista eszközökkel kívánja értelmezni Don Péter kulturális kuriózumgyűjteményét, az ebben megjelenő városi folklórt és, összességében, Budapest jelenlegi társadalmi berendezkedését.

Egy furcsa magyar tájkép, a képcsarnokos múlt vászonfestménye; egy szocreál festmény - melyet én egy pszichiátriai kezelt szürreál festményének hittem -, ami oly furcsán ötvözi a szubjektívet és a sematikusat, az egyéni és a kollektív meghasonlottságot; egy kis Drakula-kerámia Erdélyből, egy pléhből kivágott menóra mint szuvenirtárgy, egy mozaikból kirakott feszület a hetvenes évek stílusjegyeivel, egy fából készült gyűszűtartó-doboz magyaros szecessziós motívummal, egy néptáncoló magyar pár, amelyet indiai batik eljárással vittek fel az ékrámára feszített selyemre. Egy buddhaszobor, akinek arcvonásai Rákosi Mátyásra emlékeztetnek; egy vastag és puha gobelin malommal és orgonabokorral; vagy a kortárs művek közül Veszely Beáta nagyméretű lovasfestménye, melyen apróhirdetések szövege olvasható, Bodó Sándor Ötös Lottó-ja, melynek telitalálatos számait különböző szelvényekből vágta ki, majd keretezte be a művész, és egy földön kuporgó piros ülő alak, saját szobrom...

Úgy gondoljuk, kiállításunk furcsa, eladhatatlan tárgyainak összességéből kiolvashatóvá válik az a valami, ami minket, budapestieket, történelmi hagyományainkkal, mult(i)kulturális eklektikánkkal különössé tesz, de fontos része a sajátosságaink, értékeink és történetünk összességéből összeálló komplex képnek. Annak eldöntése, hogy a festmények, nippek és bronzszobrok 20. századi városi folklórját egy különös város önnön világába zárt elitjének látványélményeként nézzük-e, vagy inkább egy univerzális polgári értékrend bölcsességekkel teli 21. századi hagyatékának tekintjük - ez már a kiállítás látgatóira vár."

A Pesti Eladhatatlanhoz csatlakoztak

Áth Zsóka, Blaha Tamás, Bodó Sándor, El-Hassan Róza, Horváth Tibor, Haddad Salam, Horváth László, Szira Henrietta, VÉRCSOPORT (Rohánszky Bence, Szita Gergely, Pethő Zoltán, Kiss András, Horváth Zsófia), Veszely Beáta, Horváth Kata és sokan mások


A teljes művésznévsor és a kiállítás enteriőrje a megnyitó után a

www.unsellable.hu weboldalon lesz látható.

El-Hassan Róza, kortárs képzőművész. Átfogó tárlata utoljára 2006-ban került megrendezésre a Műcsarnokban. Nemzetközi kiállítások rendszeres meghívottja. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén tanít.

www.roza-el-hassan.hu

Don Péter, művészetíró, kurátor és gyűjtő, a Törekiben működő Művésztelep kurátora. Legfontosabb munkái közé a magyar művészeti lexikonok és szignotárak készítése tartozik.

· Don Péter-Lovas Dániel-Pogány Gábor: Új magyar művésznévtár I-II., DecoArt Könyvek, 2006

· Don Péter-Lovas Dániel-Pogány Gábor: Új magyar szignótár, DecoArt Könyvek, 2005

· Don Péter-Pogány Gábor: Magyar szoborkészítők jelzéstára, Auktor Könyvkiadó, 2003

· Don Péter-Pogány Gábor: Aukciós magyar festők és grafikusok szignótára, Gesta Könyvkiadó, 2001.

· Don Péter:,,A proletárdiktatúra kultúrpolitikája nem lehet Guttmann-nadrág..." Dekameron, 1996

Pesti Eladhatatlan

2008. február 27 - 2008. március 16.

Olaf Palme ház -1146 Budapest, Olaf Palme sétány 1. - Tel: (+ 36-1) 363 56 24

Nyitva tartás: 10.00 - 18.00

A kiállítást támogatója: EastEuroCo - Executive Search Group
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz

Más művészeti ágakról

gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján
Todd Phillips: Joker
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés