bezár
 

art&design

2010. 07. 09.
Sekula fotói a Ludwigban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Polónia és más mesék címmel Allan Sekula amerikai alkotó fotósorozatai és diái, köztük számos társadalom- és globalizációkritikai alkotása látható péntektől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) Budapesten.
 A szeptember 19-ig látogatható tárlat középpontjában egy új mű, a Polónia és más mesék (Polonia and Other Fables, 2007-2009) című fotósorozat áll, amely bemutatja egyebek mellett a jelenkori amerikai-lengyel kapcsolatokat, az Amerikában élő lengyel közösségeket és a mai Lengyelországot is - mondta el Bencsik Barnabás, a kiállítóhely igazgatója csütörtökön, a megnyitó napján tartott sajtótájékoztatón.
Allan Sekula elárulta, hogy a kiállított fotósorozatok egy része gyors egymásutánban, volt, hogy 2 hét alatt készült el, a többi viszont sokkal lassabban, időben eltávolodva egymástól akár 2 éves időszakot is felölel. A képek az elképzelt, gondolatban élő Polóniát ábrázolják, azt, ahogyan az emigránsok fejében él - hangsúlyozta.

A színes és fekete-fehér fényképeket, a mellettük olvasható idézeteket és diákat felvonultató kiállítás a varsói Zacheta Nemzeti Művészeti Galéria (Zacheta - Narodowa Galeria Sztuki) és a budapesti Lumú együttműködésének eredményeképpen jött létre. A tárlaton a művész korábbi és jelenlegi munkái egyaránt szerepelnek, ám nem retrospektív kiállításról van szó.

A Repüléstechnikai népmesék (Aerospace Folktales 1973) képein például a harmadik generációs lengyel bevándorló családból származó Sekula édesapja, édesanyja, testvére és unokaöccse tűnik fel, a hangfelvételeken a szülők és a művész monológja hallható. A közönség mindezt a teremben található piros rendezői székekben ülve hallgathatja és tekintheti meg. Sekula piros ruhás édesanyja, édesapja és két kishúga látható a Gondolatok egy triptichonról című sorozaton is, amely a nők társadalmi szerepét vizsgálja.

Az alkotó társadalomkritikus művei érintik a környezetvédelem és a globalizációkritika kérdéseit is. Könnygázra várva (Waiting for tear gas, 1999-2000) című diasorozata például az 1999-es "seattle-i csatát", a Kereskedelmi Világszervezet miniszteri konferenciája elleni tüntetéseket örökíti meg, A tengerészet szerencsejátéka (Lottery of the Sea, 2006) pedig a tengeri kereskedelem világát mutatja be.

A munka és a munkások világával foglalkozik egyebek mellett a Cím nélküli diasorozat (Untitled Slide Sequence, 1972), míg a több részből álló Halas történet (Fish Story) egyik darabjában, a Vízen járás (Walking on Water, 1990-95) című vetítésen a rendszerváltás korának Lengyelországa, azon belül a gdanski hajógyár elevenedik meg.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad
art&design

Afrika másik arca Afrika másik arca
Az Excessocenus című kiállításról a Cervantes Intézetben

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés