bezár
 

art&design

2010. 08. 29.
Befejeződött az első Wood Fesztivál Csongrádon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Befejeződött az első Wood Fesztivál a Csongrádi Művésztelepen.
Vasárnap este a résztvevő egyetemisták az utolsó simításokat végezték alkotásaikon, amelyeket hat nap alatt készítettek el egy-egy kilométernyi fenyőlécből.

A képzőművészeti alkotótábor megrendezésének ötletét egy tavalyi, hasonló dániai rendezvény adta, amely idén pénzhiány miatt elmaradt - mondta Bakos Maxim szervező, a Mome Line Non-Profit Kft. vezetője.

A kedden kezdődött alkotótáborban négy csapatvezető - Huszár András, Losonczi Áron, Pozsár Péter és Szőke Gábor Miklós - irányításával összesen húsz hallgató vett részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetéből, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről (MOME).

Az első két nap az alkotások megtervezésével telt, ezt a munkát nehezítette, hogy az elkészülő műveknek - a szállíthatóság érdekében - a csomópontoknál összecsukhatónak vagy szétszerelhetőnek kell lenniük. Ezt követte a kivitelezés fáradtságos időszaka. Ekkor jelentkezett is némi nézeteltérés a vegyesen mérnök- és képzőművész hallgatókból álló csapatok tagjai között. A mérnökök a gyakran hosszas számítógépes munka során elkészült tervek pontos végrehajtására törekedtek, a művészek inkább szemmértékükben bíztak - mesélte Bakos Maxim.

A Pozsár Péter vezette csapat egy, a barlang és a fészek típusú lakás koncepcióját szemléltető installációt készített. A Huszár András irányított társaság az alkotótábor legbonyolultabb alkotásának kivitelezésébe fogott bele. Kejfeljancsijukba oldalára fektetett állapotban belemászhatnak a nézők, és az az aljában elhelyezett súlynak köszönhetően a talpára áll. Szőke Gábor Miklós csapata egy fáról legelő dinoszaurusz szobrát készítette el. Losonczi Áronék három kompozíciót is létrehoztak. Az egyik Pataki Attila síkba visszahajtható installációja, a másik egy statikai kísérlet, amely azt szemlélteti, mekkora minimális támaszték szükséges egy égbenyúló léc megtartásához, a harmadik pedig egy terhelési kísérlet lett.

Az elkészült alkotások szeptember végéig a Csongrádi Művésztelepen láthatók, majd a művek egy részét október elején a fővárosi Design Héten, illetve egy budapesti faipari szakkiállításon mutatják be.

Bakos Maxim közölte, hogy a sikeren felbuzdulva a Wood Fesztivált jövőre is szeretnék megrendezni, elképzelhető, hogy a dániai szervezőkkel összefogva már nemzetközi eseményként. A rendezvényt a tervek szerint fotó-, videó- és animációs workshop is kiegészítené.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Bánkitó, fesztiválemlék
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés