bezár
 

art&design

2010. 09. 05.
Kiállítás mutatja be Michelangelo magánéletét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Michelangelo Buonarotti eddig kevéssé ismert magánéletébe enged betekinteni a Sienában november 14-ig látható kiállítás. A művész életét - fiatalkorától egészen haláláig - a családtagoknak és barátoknak írt levelek, versek, rajzok mutatják be.
Fiatalkorában verset írt és nőkről mesélt pikáns történeteket a barátainak címzett leveleiben - pontosan úgy, mint a XVI. században (és ma is) az összes többi fiatalember tette. Mégis, ha a szerző Michelangelo, akkor a teljesen hétköznapi soroknak is más az értéke. Annál is inkább, mivel a többek között a vatikáni Sixtus-kápolnáról és a firenzei Dávid-szoborról ismert művésznek edig kizárólag az alkotásai voltak ismertek. Személyes életéről keveset tudtunk. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Michelangelo élete (La vita di Michelangelo) című kiállítás.

Hatvanegy dokumentumot állítottak ki a sienai Santa Maria della Scala egykori templomépületéből nyert múzeumban. A kéziratok, vázlatok, feljegyzések a Bounarotti-gyűjteményből érkeztek és más sienai intézményekből. A kiállítás kiemelt figyelmet szentel a Michelangelo és Siena közötti kapcsolatnak: a toszkán városban a fiatal művész 1501-1504 között dolgozott, négy szoborral gazdagítva a székesegyházban látható Piccolomini-kápolnát.

A Michelangelót mint magánembert bemutató tárlat a fiatalkori versekkel kezdődik és azzal a levéllel zárul, amelyet a művész két hónappal halála előtt, 1563. december végén írt unokaöccsének Leonardónak. "Apró, finom sajtot ettem" - számol be a 88 éves Michelangelo nagybácsi, miközben jótanácsokkal látja el testvére fiát.

Valójában a kiállítás legutolsó darabja az a Michelangelo aláírásával ellátott üzenet, amelyet a mester Rómából, 1564 februárjában, a halálos ágyáról küldetett Leonardónak, arra kérve őt, siessen hozzá, el akar tőle búcsúzni. Leonardo későn érkezett meg, addigra nagybátyját már eltemették.

A tárlaton a személyes hangvételű írások mellett láthatók azok a vázlatok, amelyeket Michelangelo a carrarai márványbánya kifejtőinek készített. Ezekre rajzolta fel, milyen márványtömbökre volt szüksége a kövekben raboskodó szobrok kiszabadítására. Láthatók Michelangelo állatokat ábrázoló skiccei és azok a feszült hangú levelek, amelyeket a mester Rómába küldött és onnan kapott. A tárgy az volt, hogy az általa II. Gyula pápa sírjára készített Mózes szobor miért nem került az eredeti tervek szerint a Szent Péter bazilikába.

A kiállítás rendkívüli voltát bizonyítja a bemutatott dokumentumokra kötött 62 millió eurós biztosítás.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Jon Watts: Pókember: Idegeben
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés