bezár
 

art&design

2010. 09. 17.
A BKV nyitott kocsiszínekkel várja a közönséget
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyitja az érdeklődők előtt több kocsiszínét a BKV: a látogatók nosztalgiavillamossal utazhatnak a hétvégén, a Kulturális Örökség Napjain.
A BKV ebben az évben is várja azokat, akiket érdekel a vállalat múltja, és nemcsak a villamosok utasterére kíváncsiak, hanem szívesen bepillantanának a kocsiszínekbe is, vagy éppen megnéznék, hogyan és mivel utaztak dédszüleink.

Az érdeklődök a fogaskerekű vasút telephelyén (Szilágyi Erzsébet fasor 14-16.) két muzeális fogaskerekű járművet, egy 1874-ben gyártott, eredeti állapotú nosztalgiakocsit, valamint egy 1929-es felújított mozdonyt és egy Rowan-kocsit nézhetnek meg szombaton 10 és 14 óra között. A ferencvárosi kocsiszín szombaton és vasárnap 9 és 15 óra között várja az érdeklődőket, míg a Baross kocsiszín vasárnap 10 és 14 óra között.

A Baross kocsiszínben a járművek bemutatása mellett lehetőség lesz az egykori Stáció utcai kocsiszín épület külső - megmaradt - oszlopainak megtekintésére is. A telephely érdekessége a 11. vágányon elhelyezett padló alatti kerékeszterga, illetve a zavarelhárítási és mentési feladatokat végző Unimog jármű, amelyeket szintén bemutatnak.

A ferencvárosi kocsiszínben a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület az erzsébetvárosi villamosközlekedést és a kocsiszínt bemutató kiállítása, valamint járműbemutató várja majd a látogatókat, de megtekinthető lesz a Ferenc áramátalakító is.

A szeptember 18-19-i hétvégén nemcsak a BKV történetét és műszaki kincseit ismerhetik meg a kíváncsiskodók, hanem arra is lesz lehetőség, hogy nosztalgia villamossal közlekedjenek.

Szombaton a BKV büszkeségei, a két favázas nosztalgia jármű közlekedik majd a Mester utca (Ferenc körút) és a Ferencváros kocsiszín, illetve 18-19-én, szombaton és vasárnap a Stadionok és a Ferencváros kocsiszín között. A járatok kétóránként közlekednek a rendezvény nyitva tartási ideje alatt, így óránként lehet eljutni a kocsiszínből a vonal egyik, vagy a másik végpontjára. A menetrend a www.bkv.hu oldalon olvasható.

Szintén élményt jelenthet, hogy szeptember 19-én a Ferencváros kocsiszínben a rendezvény alatt kiállított T5C5K és UV szerelvényen is lehet majd utazni a kocsiszíni meneteken, a Szent Lukács gyógyfürdő megállóhelyig, illetve Zugló kocsiszínbe. A járaton 400 forintos, kalauznál váltott menetjeggyel lehet utazni.

A hétvégén a Földalatti Vasúti Múzeum és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum is várja az érdeklődőket:

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról
art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás

Más művészeti ágakról

gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
Jennifer Lee- Chris Buck: Jégvarázs 2.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés