bezár
 

art&design

2010. 09. 28.
Párizsban André Kertész első retrospektív tárlata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A modern fotózás világhírű úttörőjének, André Kertésznek (1894-1985) a műveiből nyílt minden eddiginél nagyobb szabású életmű-kiállítás hétfőn Párizsban.
A XX. századi fotó- és videóművészet egyik legjelentősebb franciaországi kiállítóhelyén, a Tülériák kertjében található Jeu de Paume-ban a Budapesten született fotóművész halálának 25. évfordulója alkalmából állították össze a tárlatot, amely a Kertész-életműnek szentelt első retrospektív kiállítás Európában.

Megvalósításában a Párizsi Magyar Intézet is közreműködött.
A több, mint háromszáz eredeti felvételből és korabeli dokumentumból összeállított gyűjtemény egyszerre követi nyomon Kertész életét Magyarországtól Párizson át - ahol 1925 és 1936 között élt és a modern fotóművészet egyik legnagyobb mesterévé vált - az Egyesült Államokig, ahol több mint ötven évet töltött, valamint felöleli szakmai pályafutásának legfontosabb állomásait.

Az időrendben és azon belül tematikusan szerveződő kiállítás rávilágít Kertész művészetének állandóságára, arra, amit a számos helyszín és téma ellenére a szakemberek a fotográfia költészetének, sajátos fotográfusi nyelvezetnek neveznek.

A művész Kertész Andor néven született 1894. július 2-án egy budapesti zsidó családban. Gyerekkorát Szigetbecsén töltötte, világlátását a nyugodt, természetközeli évek határozták meg. A család kívánságára tőzsdeírnokként helyezkedett el, de a hivatalnoki lét nem vonzotta, annál inkább a magazinok illusztrációi és a költészet.

Amikor már elégendő pénzt keresett, fényképezőgépet vásárolt és a család nem kis felháborodására földműveseket, cigányokat kezdett fényképezni. Első fotóját az Érdekes Újság közölte 1917-ben, mialatt Kertész katonaként szolgált.

A hatalmas párizsi tárlat több termet is szentel ezeknek a Magyarországon készült első felvételeknek, amelyek jelentős része amerikai gyűjteményekből érkezett Párizsba.

Annie-Laure Wanaverbecq, a kiállítás egyik kurátora az MTI-nek elmondta: ezeken a Franciaországban először látható apró kontaktokon már jól megfigyelhető Kertész teljes művészete, amit a technikában és a témaválasztásban a szabadság, a spontaneitás és az ösztönösség jellemez. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően egy teljesen sajátos fotónyelvet talált ki, amelyet egész életében meghatározott érzelmes természete és a magyarsága, mégpedig elsősorban a költőiségében - hangsúlyozta a kurátor.

Kertész Andor 1925-ben érkezett Párizsba, hogy választott szakmájának, a fotográfiának szentelje magát. Keresztnevét Andréra változtatta és a Montmartre szívében telepedett le, ahol csatlakozott a helyi művészközösséghez. Munkája hatással volt Halász Gyulára — aki később Brassai néven vált ismertté —, valamint Robert Capára és Henri Cartier-Bressonra is. Az 1936-os amerikai emigrációjáig rengeteg képet készített Párizsról, ahol elismert fotós lett.

A képek csoportosításával a kurátorok Kertész művészetének sajátos, visszatérő témáira kívánták ráirányítani a figyelmet, mint például a Párizsban 1933-ban készült Torzítások aktsorozat, az árnyék vagy a kémények motívumai, az érzelmek (a szeretet vagy a magány) megörökítése, könyvillusztrációi, illetve a fotós magazinok megrendelésére készített sorozatfelvételei, például 1933-ban Miss Franciaországról.

Külön hangsúlyt kaptak az eddig kevéssé ismert felvételek, mint például az első világháborúban amatőrfotósként a katonatársai mindennapjairól vagy élete vége felé a New York-i házakról készült sorozatok, valamint a színes polaroidok. New Yorkban eleinte reklámstúdiónak dolgozott, de a művészete iránti értetlenség miatt megingott hite saját tehetségében. Csak 1964-ben rendeztek műveiből retrospektív kiállítást, akkor fogadta be az amerikai művészvilág.

Felesége 1977-ben hunyt el, ettől kezdve zárkózottabb lett, utolsó éveiben alig mozdult ki lakásából, igaz, ablakából tovább fotózott.
Utolsó magyarországi látogatásakor 120 képét a szigetbecsei André Kertész Emlékháznak ajándékozta, de halála előtt negatívjait és levelezését a francia államra hagyományozta.

Az életmű-kiállításhoz hét felvételt a Petőfi Irodalmi Múzeum, néhány képet pedig a budapesti Vintage Galéria, a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönzött a párizsi kiállítóhelynek, ahol 2011. február 11-ig tekinthető meg a Kertész-tárlat. A gyűjtemény ezt követően európai körútra indul: a svájci Winterthur és Berlin után 2011. szeptember 29. és december 31. között Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz látható.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
art&design

Párhuzamos paradigmák Párhuzamos paradigmák
Balra át, jobbra át - Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban // Az Orfeo és az Inconnu csoport, Centrális Galéria - Blinken OSA Archívum
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron

Más művészeti ágakról

gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Nagy Zoltán: Szép csendben
irodalom

Huszonegyedik #12 Huszonegyedik #12
A Másik domesztikálása
irodalom

Feloldódni a performanszban Feloldódni a performanszban
Terítéken Erdély Miklós


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés