bezár
 

art&design

2010. 10. 24.
Először látható együtt a nagy trieri aranykincs
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először lesz látható teljes pompájában a valaha talált legnagyobb római kori aranykincs: a 2518 érméből álló, 18,5 kilogrammot nyomó kincset a trieri Rajnai Tartományi Múzeumban mutatják be.
Az intézmény új állandó kiállítása 2011. február 17-től lesz látható, Eckart Köhne múzeumigazgató nagy érdeklődésre számít.

Az 1993-ban, egy mélygarázs kiásásakor felfedezett trieri aranykincs a feje tetejére állította az érmék világát. Sok érméről addig a pillanatig azt tartották, hogy nagyon ritkák, vagy már egyáltalán nem léteznek - mondta el Karl-Josef Gilles numizmatikus.

Az átlagosan hétgrammos érméken, amelyeken összesen negyven római császár és azok rokonainak arcmása látható, felbukkannak olyan arcképek, amelyek korábban teljesen ismeretlenek voltak, például Marcus Didius Julianus (133-193) portréja, aki csupán három hónapon át volt császár. Lánya, Didia Clara képe is feltűnik egyes érméken.

"Ezzel a kinccsel felülmúljuk London és Párizs gyűjteményeit is a Néró császártól Marcus Aureliusig terjedő időszakot illetően" - vélekedik Gilles.

Az érmék felfedezése tizenhét évvel ezelőtt a szerencsének volt köszönhető. Egy mélygarázs kiásásánál dolgozó kotrógép ragadta el a kincset tároló bronzedényt, a földet az érmék egy részével elszállította. A munka végeztével aztán egy amatőr régiségkutató érkezett az építkezésre, és fémdetektorával ráakadt az edény aljára - benne 560 érmével -, majd további 1500 pénzérmére. Másnap egy vödörben és egy zacskóban vitte el szerzeményét a múzeumba.

A maradék érméket további "kincskeresők" találták meg, egyikük egy éjszaka hetet el is költött belőlük sörre - meséli Gilles. Két héten belül újra együtt volt a kincs, feltehetőleg 100-200 darab hiányzik az eredetihez képest.

A kincset valószínűleg egy előkelő római 196-ban rejtette el villája pincéjében, feltehetőleg az előrenyomuló csapatok elől. Ekkor ugyanis Septimus Severus császár és Clodius Albinus ellencsászár harcolt egymással. Gilles véleménye szerint a tulajdonos a vesztes fél oldalán állt, talán éppen az ő pénztárát kezelte.

A felfedezés utáni években a múzeumban bemutatták az aranykincset egyes darabjait, de a tudományos munka lezárásával csak most látható hiánytalanul. Gilles 500-600 oldalas, hamarosan megjelenő katalógusban foglalja össze a kutatások során szerzett ismereteket.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Bánkitó, fesztiválemlék
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés