bezár
 

art&design

2010. 11. 01.
EKF - Csaknem hetvenezren látták fél év alatt a Munkácsy-trilógiát Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvanhatezer látogatót fogadott a Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú festményét bemutató, hétvégén zárult kiállítás Pécsett. Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című alkotás együtt először és feltehetően utoljára volt látható a baranyai megyeszékhelyen.
Az április 24-én nyílt tárlat hatvanhatezer érdeklődőt fogadott vasárnap estig - mondta az MTI-nek Gamus Árpád, a Pécsi Galéria vezetője, aki szerint elégedettek lehetnek ezzel a látogatottsággal, hiszen mintegy hatvanezer látogatóra számítottak a kiállítás megnyitása előtt.

A monumentális alkotásokat pénteken kezdik el csomagolni: feltekerve, speciális hűtőládákba helyezve, hűtőkamionnal szállítják a Nemzeti Galériába őket. Gamus Árpád tájékoztatása szerint a három festményt egy nagyobb Munkácsy-kiállításon hamarosan bemutatják a fővárosban is.

Pécs mintegy harmincmillió forintot költött arra, hogy eleget tegyen a kiállítás szigorú feltételeinek. A Pécsi Galériának át kellett alakíttatnia az egyedüli helyszínként szóba jöhető helyiséget, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermét. A szerződésben különböző műszaki, klíma- és biztonsági berendezések elhelyezését írták elő, a falakat a legjobb hatás eléréséért angolvörösre festették. A képek védelme érdekében a teremben állandóan 20 Celsius fokot és 50 százalékos páratartalmat kellett biztosítani, a műkincsekre éjjel-nappal őrök vigyáztak.

A három alkotás kölcsönzéséhez a három tulajdonos - Hajdú-Bihar megye önkormányzata, Pákh Imre műgyűjtő és a kanadai Hamilton Galéria - hozzájárulására volt szükség. Bár a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című festményt az elmúlt években többször szállították a tengerentúlra és vissza, az Ecce Homo idén áprilist megelőzően nyolcvan évig nem hagyta el a debreceni Déri Múzeum falait.

Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt Munkácsy legjelentősebb bibliai témájú festményeinek tekinthetők. Közülük az Ecce Homo azért is különleges, mert ez volt a művész utolsó képe, amelyet már nagy betegen készített.

A trilógia bemutatásával Pécs immár másodszor tisztelgett a magyar művészettörténet egyik legnagyobb alakja előtt, hiszen az Egyesült Államokban élő magyar üzletember, Pákh Imre gyűjteményéből összeállított Munkácsy-képek Amerikából című kiállítássorozatnak 2006-ban a Dunántúl legnagyobb városa is egyik állomása volt. 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával
art&design

Lenni halott és fehér Lenni halott és fehér
Pashu: egy macedón-szerb malevicsista portréja
art&design

A kék bársony mögött, a vörös szobában A kék bársony mögött, a vörös szobában
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban
art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról

Más művészeti ágakról

építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában
Interjú Marék Veronikával a meseírás művészetéről, a példaképekről, a gyerekirodalom helyzetéről és a siker titkáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés