bezár
 

art&design

2010. 11. 14.
Új márkát vezet be az Adidas
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb versenytársat kap a H&M, a Zara és a fiatalokat célzó többi divatház; az Adidas is belép a piacra, Neo márkájú termékeivel.
A társaság a 12-19 éves korosztályt célozza meg az új márkával, amelytől 2015-re már több mint 1 milliárd eurós bevételt remél.

A Neo olyan piacon jelenik meg, amely az Adidas becslései szerint az évtized közepéig 125 milliárd euróra bővül, és így nagyjából kétszer akkora lesz, mint a sportszerek piaca. "Ebből a tortából szeretnénk minél nagyobb szeletet" - mondta Erich Stamminger, a német óriásvállalat márkafejlesztési vezetője.

A Neo az Adidas új stratégiájába illeszkedik, amelynek célja, hogy 2015-re a jelenlegi 11-ről 17 milliárd euróra növeljék a bevételt, és így megelőzzék az amerikai Nike-ot, az első számú sportruházat- és sportszergyártó céget. Ehhez járulhat hozzá az Adidas divatüzletága, amely már most is négy márkát -Y3, Silver, Originals, Porsche Design - futtat, amelyek révén a tervek szerint 2015-ben a konszern teljes bevételének bő ötödét, évi 3,7 milliárd eurót ér majd el.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

Todd Phillips: Joker
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
A PesText fesztivál programjai a PIM-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés