bezár
 

art&design

2010. 11. 30.
Kilencezer látogatót vonzott a Budapest Art Fair
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilencezer látogatót vonzott a vasárnap véget ért Budapest Art Fair, amelynek négy napja alatt a Műcsarnokban magyar és külföldi galériák mellett több kulturális program is várta a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.
Az összegzés szerint kiemelkedő volt az 1920-30-as évek orosz fotográfiáját Alekszandr Rodcsenko és kortársai munkáival bemutató kiállítás, amelynek anyagát Magyarországon először mutatták be és ez volt vásár első saját szervezésű tárlata.

A galériavezetők várakozáson felüli eladásokról számoltak be, a tájékoztatás kitért arra, hogy a válságban lévő művészeti piac jelentős sikert könyvelt el a négy nap alatt. A Vintage Galéria a friss Paris Photo-fődíjas Ősz Gábor fotóját, a Knoll Galéria Birkás Ákos és Patrick Schmierer képeit, a Makláry Fine Arts Hantai Simon, Reth Alfréd, Rozsda Endre és Reigl Judit munkáit értékesítette.

Fontos gyűjteménybe került a Gildens Fine Art által kínált, a piacon ritka, különleges színvilágú Ország Lili-festmény, a Molnár Ani Galéria szinte valamennyi, a standon szereplő művét eladta, a Kisterem pedig Kokesch Ádám objektjeit, Károlyi Zsigmond képeit, Jovánovics György művészettörténeti jelentőségű fotóit, valamint Körösényi Tamás szobrát értékesítette.

A Műcsarnokban rendezett Budapest Art Fairen csaknem 30 külföldi - köztük moszkvai, párizsi, rigai és londoni - galéria képviseltette magát.
Az artmagazin idén alapított Legszebb stand díját a Kisterem nyerte.
Mint a közleményben olvasható, sikerrel zárult a Bátor Tábor aukció. A gyerekek Csiszér Zsuzsival, Karácsonyi Lászlóval, Wahorn Andrással, Verebics Katival közösen festett képeinek eladásából befolyt több mint 2,3 millió forint a 2011-es élményterápiás táborok megrendezését segíti.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés