bezár
 

art&design

2010. 12. 11.
Különleges magángyűjteményből árverez a MissionArt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy egyedülálló magángyűjtemény darabjai is kalapács alá kerülnek a MissionArt Galéria tizenharmadik aukcióján december 16-án.
Mint azt Jurecskó László, a galéria egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, egy évtizedek alatt, nagy gonddal és kitűnő ízléssel felépített magángyűjtemény negyvenhét festményét árverezik el. Kalapács alá kerülnek a két világháború közötti magyar művészet legjobbjainak főművei, nagy nemzetközi kiállításokat megjárt, sokszor reprodukált munkák, de vannak a kollekcióban évtizedek óta lappangó, a műtörténész szakma számára is újdonságot jelentő darabok. Ilyen képek, ilyen mennyiségben nem mindennap tűnnek fel a műkereskedelemben - állítja a szakértő.

Igazi ritkaságnak számít Ferenczy Noémi méretes, Virágos mező című kárpitja, amely már keletkezésének évében, 1937-ben nagy sikert aratott a párizsi világkiállításon és számtalan más tárlaton is szerepelt. Első tulajdonosa nem őrizte kellő gonddal a faliképet, így az elvesztette eredeti, élénk színeit; ennek ellenére az életmű fontos darabja, maga a művész is egyik főműveként tartotta számon. Kikiáltási árát 12 millió forintban határozták meg.

Három festmény szerepel a kollekcióban Aba-Novák Vilmostól: két alkotás a 20-as évekből származó tájkép, a harmadik A falu utcája című, 1934-es tempera harsány, színes, mozgalmas alakokkal teli. Ez utóbbi az aukció legdrágább, 20 milliós tétele.

A novocento stílusának hatását magán viselő, tiszta vonalvezetésű Basilides Barna-festmény, az Álomlovas, valamint a Bibliai jelenet (Jairus lányának feltámasztása) is főmű, s annak számít Basilides Sándor lírai, neoklasszicista, Zenehallgatás című alkotása.

A gyűjtemény darabjai között megtalálni Kádár Béla és Perlrott Csaba Vilmos különböző korszakaiban keletkezett, meghatározó műveit, valamint Bene Géza, Bernáth Aurél, Frank Frigyes, Kontuly Béla, Márffy Ödön, Mattis Teutsch János, Orbán Dezső, Schönberger Armand, Szobotka Imre és Vörös Géza festményeit is.

A december 16-i aukció további különlegessége a magyar EU-csatlakozás tiszteletére készült Európafríz vándorkiállítás anyaga. A MissionArt kezdeményezésére született tárlaton annak idején huszonnyolc magyar művész vett részt 3-3 alkotással, ez bővült a vándorkiállítások helyszínein bécsi, pozsonyi, stuttgarti, párizsi, berlini, moszkvai, római művészek munkáival. Most a magyar munkákat, többek között ef Zámbó István, feLugossy László, Szurcsik József, Wahorn András, Gaál József, Kopasz Tamás és Klimó Károly képeit árverezik el.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről

Más művészeti ágakról

színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés