bezár
 

art&design

2008. 05. 28.
Eltűntnek hitt Goya-rajzok a kalapács alatt
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Francisco Goya spanyol mester 131 éve eltűntnek hitt három rajzát bocsátja árverésre a londoni Christie's árverési ház júliusban.
A műveket egy svájci magáncég kínálja eladásra, a szakértők szerint akár 3 millió fontot (22 millió forint) is kaphatnak az alkotásokért.

A tanulmányok Goya híres vázlatkönyveiből származnak, ezek 105 rajzát 1877-ben adták el Párizsban. Az 1812 és 1829 között született vázlatok sorsáról senki sem tudott egészen mostanáig, amikor a tulajdonosok előálltak eladási szándékukkal. 

A rajzok remek állapotban vannak, annak köszönhetően, hogy nem érte őket fény, és meghagyták őket ugyan abban a paszpartuban, amelyben több mint száz éve megvették őket - idézte kedden a BBC az árverési ház szóvivőjét.

Az egyik rajz négy harcoló nőt ábrázol, a mási egy kereszt előtt imádkozó férfit, míg a harmadik pedig parasztok bosszúját vázolja, akik egy önkényeskedő XVIII. századi hivatalnokot büntetnek meg.

A világ egyik legnagyobb művészének és a modern festészet egyik előfutárának tartott Goya 1746-1828-ig élt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Julian Fellowes: Downton Abbey
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés