bezár
 

színház

2011. 02. 26.
Jeltolmács a miskolci színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sajátos, különleges premiert tartanak ma este a Miskolci Nemzeti Színház kamaraszínházában, a siketek és nagyothallók először élvezhetnek itt jeltolmács segítségével egy színdarabot.
Szkéné színház
A vidéki színházak közül elsők között csatlakozik a miskolci teátrum a 90 decibel projekthez (90 dB) - tájékoztatta Árvai Judit, a színház kommunikációs és marketingvezetője az MTI-t szombaton.

A program fő célja, hogy a siketek és nagyothallók is egyenlő módon részesüljenek a színházi kultúrából, az előadásokon ezen nézők együtt élvezhetik a bemutatásra kerülő darabokat - tette hozzá.

A tervek szerint februártól a Miskolci Nemzeti Színházban is rendszeressé válnak a Nyugat-Európában már népszerűvé vált ilyen jellegű színházi előadások, az első jeltolmácsolt darab az Őrült nők ketrece című lesz, amelyet szombaton este hét órától láthat a közönség.
Az előadás jelnyelvi tolmácsa Szabó Ildikó.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A maximumot kell nyújtanom A maximumot kell nyújtanom
Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
art&design

Szörnyek, emberi ruhában Szörnyek, emberi ruhában
A Bestiárium című kiállításról a Rugógyár Galériában
Beszélgetés Martina Matlovicovával a Virányosi Közösségi Házban
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés