Rengeteg fájdalmat okozott az elmúlt időszakban az NKA kiszámíthatatlan döntési mechanizmusa, ami sokszor minden szakmaiságot nélkülözve – például Orbán János Dénes és Takaró Mihály kurátori jelenlétében – ideológiai vagy személyes bosszú miatt volt elutasító. A közpénzekből történő szakmai kultúrafinanszírozás hiányát tetézte az általam ebben az időszakban megírt, kereken 100 pályázat esetében az NKA kasszájába befizetett, és soha viszont nem látott 4.478.211 forintnyi „nevezési díj” – amit nyugodtan nevezhetünk a bevezetőjéről L. Simon László adónak, amivel a kulturális szférát sújtotta.

Nagy várakozásokkal, szép reményekkel néztünk egykor az ezredforduló elébe. A 2000-es év méltó megünneplésének előkészületei örömhangulatban teltek. Kárörömhangulatban. Az emberek kaján vigyorral az arcukon várták, hogy a nagy pillanatban, amikor az óra éjfelet üt, megálljanak a liftek, lezuhanjanak az égről a repülők, megszűnjön az áramszolgáltatás és összeomoljanak a számítógépes rendszerek. Világvégét ekkora cinizmus talán még sosem övezett.

Ha japán animáció, akkor a Ghibli Stúdió filmjei. Miért is olyan egyértelmű ez a megfeleltetés? A Ghibli egész estés animációi hamar nemzetközi sikerre tettek szert az olyan, érzelmeket kerülőút nélkül megcélzó történetekkel, melyekben a jelenkort érintő témák (mint a háború, az ember és környezet viszonya) realisztikus, mégis varázslatosba forduló vizualitással és egyedi színvilággal találkoznak, minek köszönhetően könnyen azonosulunk a karakterekkel. A stúdió alapító tagjai többek között Mijazaki Hajao, vagy Takahata Iszao. De itt meg is állna a minőségi japán animegyártás? Vagy a háttérben rejtőznek még értékes alkotások, melyeket kitakar az ország határain túl Ghibli felkelő napja?

Miután úgy összecsaptak a hullámok az Odüsszeia érkezése fölött, és az előzetes hype-ot beárnyékolta az előzetes elégedetlenség, a viták nagyjából összefoglalhatók lettek egyetlen kérdésben: van-e jogunk átírni egy több ezer éves történetet?

A kaszinók világa a filmekben legtöbbször a gyors meggazdagodással, a rendszer kijátszásának izgalmával és a kockázat romantikájával kapcsolódik össze. Az Egy szerencsejátékos vallomása azonban egészen más szemszögből közelíti meg ezt a világot. Edward Berger filmjében a szerencsejáték menekülőútként jelenik meg, olyan térként, amely elsőre szabadságot ígér, valójában azonban fokozatosan rabbá teszi azokat, akik túl sokáig maradnak benne. A film középpontjában álló Lord Doyle története így nem a nyereség vagy veszteség kérdéséről szól, hanem egy ember önmagát elvesztő mementója.

Michael Ende német gyermekkönyvírót itthon jobbára a világhírűvé vált A Végtelen Történet apropóján ismerik, miközben az életmű második legtöbbet emlegetetett műve, a Momo is számos magyar nyelvű kiadást ért meg. Christian Ditter rendező most látta elérkezettnek az időt arra, hogy egy nagyívű filmadaptáció elkészítése okán aktualizálja ezt az örök klasszikust.

Nem tagadom, eléggé rá vagyok kattanva a norvég kultúrára, pedig igazán elég lehetne a svéd is. Sokan azt gondolják, hogy a kettő szinte ugyanaz, de ezt, itt élve, saját tapasztalat alapján meg tudom cáfolni. A kultúra, a szokásrendszer sok mindenben eltér. Sőt, még a jog is, hiszen Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, ezért kicsit mások a játékszabályai. Az, hogy mi a norvégség, elég nehéz megfogalmazni, de vannak sztereotípiák, amit leginkább a nem-norvégok gondolnak erről a kultúráról.

A Művész Filmklub keretén belül harmincegy év után ismét mozivásznon nézhettük meg Mathieu Kassovitz A gyűlölet (La Haine) című klasszikusát, mely az 1993 április 6-i eseményeket dolgozza fel, amikor egy rendőr az egyik párizsi kapitányságon fejbe lőtt egy algériai származású tizenhét éves fiút, akit cigarettalopás miatt tartóztattak le. A gyilkosság egész Párizst megrázta; tüntetők lepték el az utcákat, ahol a tömegben többek között ott volt Mathieu Kassovitz is. Két évvel később mutatták be az eseményeket feldolgozó filmet, amely szinte azonnal a kultuszfilmek közé került, és amit a mai napig a leghíresebb francia filmek között tartunk számon. 

Az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában visszatérő tematikai motívum volt az erkölcsi és a társadalmi normák megkérdőjelezése; egyes filmekben olyan konkrét helyzeteket láthattunk, amelyekben a szereplők bizonytalanul navigálnak és keresik a morális labirintusból kivezető utat. Míg az Arany Pálma-díjas Fjord-ban Cristian Mungiu egy zárt közösségen belül ütköztet különböző álláspontokat és további előítéletekkel táplálja a narratívát uraló konfliktust, az orosz Minotaurban Andrej Zvjagincev az ország jelenlegi politikai fertőjére reflektál és ebben a közegben mesél el egy régről ismert történetet, addig Nemes Jeles László a Moulin-nal a második világháborúhoz tér vissza és a rendszerszintű elnyomás pszichológiáján keresztül beszél az egyéni felelősségvállalásról és áldozathozatalról.

Az idei nyár a horrorrajongóknak kedvez: a Hátsó szobák, a Megszállottság, az Utazó és a Horrorra akadva mellett Damien McCarthy legújabb alkotása, a Hokum is a nyár meghatározó horrorfilmjei között szerepel.

Cannes-ban az előző évekhez hasonlóan az Un Certain Regard programja idén is tartogatott olyan filmeket, amelyek hamar elnyerték a közönség és a kritikusok tetszését, ezzel erősítve azt a konszenzust, hogy a nívós filmfesztiválra érkezve, érdemes és ajánlott a mellékszekciók kínálatát is alaposabban szemügyre venni. Ebben az évben az elsőfilmes, komikus-színész Jordan Firstman Club Kid című lüktető, fiatalos és megható queer dramedy-jének sikere söpört végig a Croisette-n, minek hatására a forgalmazók sem tétlenkedtek és komoly licitálásba kezdtek, melyet végül a prominens A24 nyert meg. 

Az I. IMÁGÓ Öko-Kulturális Hetek keretei között rendezett május 7-i kerekasztal-beszélgetés meghívottjai Benczik Vera irodalmár, populáriskultúra-kutató és Hódosy Annamária filmesztéta voltak, akiket a Karinthy szalonban Takács-Sánta András humánökológus kérdezte a világirodalomban és filmművészetben megjelenő ökoutópiákról. Mary Shelley Az első emberétől a The Walking Dead című sorozatig számos alkotás felvetődött mint e témát érintő művészi reprezentáció.

Alkoholista színésznő, becsapott és bántalmazott feleségek, gyermekét gyászoló anya és szexualitását felfedező diáklány. A 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában és a párhuzamosan futó mellékszekciókban egyaránt jelentős számban képviselték magukat a női rendezők, akik finom ecsetvonásokkal festettek portrét a filmjeikben szereplő női karakterekről, tették mindezt nemcsak érzékeny és empatikus ábrázolásmóddal, hanem szikár humorral és olykor a valóságtól elrugaszkodott narratívával. 

A szerelem: radikális elfogadás. A Kész drámát pedig épp az teszi vérbeli Kristoffer Borgli-filmmé, hogy ezzel az idealista, meggondolatlan kijelentéssel szorítja sarokba szereplőit, és a rafináltan létrehozott határhelyzetekben újra és újra rákérdez: meddig hajlandók tartani magukat az elveikhez? A legújabb Borgli-alkotás ekként a zavartalan frigy titkát kutatja. Kísérleti alanyai egytől-egyig toxikus, gyáva, sérült emberek (és nem mellesleg naiv, látszatra adó értelmiségiek), akik már csak a kényelmetlen, fájdalmas önmegtagadásban lelhetnek nyugalmat.

2026. május 28. és június 3. között 14. alkalommal töltik meg rövidfilmek a Friss Hús Rövidfilmfesztivál keretében a budapesti Puskin Mozi két termét. Célokról, vágyakról, megvalósuló álmokról kérdeztük Deák Dániel alapító-fesztiváligazgatót.

Adott egy világ, ahol minden évben feléled egy ismeretlen eredetű isteni entitás, a Festőnő, hogy új számot fessen monolitjára, és a számmal megegyező életkorúakat egy ecsetvonással eltüntesse. A számláló megállíthatatlanul pörög visszafelé, és a történet kezdetén a 33 éveseken a sor.

Jude Law és Paul Dano főszereplésével film készült Putyin felemelkedéséről A Kreml mágusa címmel. Pontosabban készült volna, de alkotója, Olivier Assayas nem volt elég merész ahhoz, hogy a „cárt” tegye meg főszereplőnek, ami így sok problémát von maga után.

Jim Jarmusch hat év utáni, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjjal jutalmazott visszatérése felidézi a legismertebb szerzői kézjegyeket, ám mindez inkább tűnik fáradt ismétlésnek az életmű korábbi, valóban meghatározó darabjaihoz képest.

Velünk együtt a halálunk is megszületik. De az élet ennél többről szól. Többek között ezzel a témával foglalkoztak az idei Anilouge Nemzetközi Filmfesztivál két programján bemutatott nemzetközi és magyar rövidfilmek. Két vetítésen jártunk, ahol különbözőbbnél különbözőbb technikai bravúroknak, műfaji kevertségnek és zenei kavalkádnak lehettünk tanúi.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy Ryan Gosling most van igazán karrierje csúcsán. A drámai és romantikus filmekből ismert színész a Barbie után ezúttal szkafanderbe bújt és az űrbe repült, hogy megmentse a Földet a Hail Mary-küldetés keretén belül.