bezár
 

gyerek

2011. 05. 10.
Kiosztották a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle díjait
2011. május 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A május 2-a és 10-e között megrendezett szemle díjait és okleveleit ma délután osztották ki. A számos díjazott mellett megosztott fődíjat kapott a Nézőművészeti Kft. A gyáva című előadása és a szlovákiai Csavar Színház Nagyidai cigányok című előadása.
2011. május 10-én díjkiosztó ünnepséggel ért véget a 6.  Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle.

A fesztiválzáró a Besh o droM ráhangoló koncertjével kezdődött, akik zenéjüket kölcsönözték a Szemle reklámfilmjeihez. A megnyitóról jól ismert Judy és Punch – Schneider Jankó nagyszerű bábjátékának köszönhetően – elmesélték, mit láttak az elmúlt héten a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Ezután a zsűri tagjai osztották meg a Szemle kapcsán felmerült gondolataikat a közönséggel.

Pályi János abbéli örömét fejezte ki, hogy van olyan energia, akarás, amely életben tartja a legjobb színházi előadások bemutatkozási lehetőségeit.

Ascher Tamás arról beszélt, nagyon színvonalas és tartalmas előadásokat nézhettek, mely bíztató jel arra, hogy jó kezekben van a gyermek- és ifjúsági színház, mely ezzel együtt remek, értő közönséget is nevel. Szerinte bízhatunk abban, hogy továbbra is minőségi előadások kerülnek bemutatásra az itt megméretett társulatok jóvoltából. Mint mondta, a szemlén plasztikusan különvált három műfaj: a kifejezetten gyerekeknek játszó színházakkal, az ifjúság problémáit feldolgozó produkciókkal, valamint a pedagógiai gondolkodás és a színházművészet határán mozgó művészeti irányzat képviselőivel is találkozhattak.

Fodor Tamás a zsűri értékelési elvét firtató kérésre így válaszolt: „Mi volt a szempont?” Ha azt gondolhatta a  zsűri, hogy „Húúú, hát így is lehet?” - akkor voltak elégedettek a látottakkal. Szólhatott ez a csodálkozás az eszközhasználatnak, a megközelítési módnak, de az irodalmi anyagnak is. Döntésükkel nem akartak irányelveket szabni, inkább csak felmutatni, hogyan lehet, érdemes színházat csinálni.



Ezután következett a díjak átadása. A Marczibányi Téri Művelődési Központ által adományozott diplomákat Németh Katalin igazgató asszony és Juszcák Zsuzsa fesztiváligazgató adták át az alábbi társulatoknak:
 
 
Színház/társulat             Az előadás címe               Rendező

Budapest Bábszínház Hajnali csillag peremén Tengely Gábor
Csavar Színház (Szlovákia) A nagyidai cigányok Gál Tamás
Káva Kulturális Műhely Apalabirintus Perényi Balázs
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Cyber Cyrano Vidovszky György
Manna Kulturális Egyesület Kicsi Nyuszi Hopp Hopp Pelsőczy Réka
Mesebolt Bábszínház A legkisebb boszorkány Rumi László
Nézőművészeti KFT A gyáva Scherer Péter
TintalóTársulás Bollár Kótyag és Mámori Badacsonyi Angéla
Nellike nagy találkozása
Ziránó Színház A három kismalac Boráros Milada
 

A Millenáris díját  kapta a Tintaló Társulás, amely egy felkérést jelent egy előadás megtartására. A díjat átadta Molnár Éva.
 
 
Az előadás címe: Bollár Kótyag és Mámori Nellike találkozása
Alkotók, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter, Rumi Zsófia, Badacsonyi Angéla


 
 
A FIDELIO különdíját kapta a Mesebolt Bábszínház, amely 100.000 Ft értékű online megjelenést biztosít a Fidelio.hu internetes portálon. A díjat Balázs Jenő adta át. 
 
 
Az előadás címe: A legkisebb boszorkány
Tervező: Boráros Szilárd, rendező: Rumi László
 


A Fővárosi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományoztak – egy nemzedék sajnálatos kulturális leépülésének abszurd ízekkel fűszerezett dokumentálásáért – a Manna Kulturális Egyesület, Kicsi Nyuszi Hopp Hopp című előadásáért.
Rendező:Pelsőczy Réka


 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 150.000 Ft-os díjat adományoztak – a kortárs költészet elbűvölő, a térrel is élvezetesen játszó megelevenítéséért – a Budapest Bábszínház, Hajnali csillag peremén című előadásért.
Rendező:Tengely Gábor, tervezők: Sipos Katalin, Sisak Péter


 
A Budapest II. Kerületi Önkormányzat támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 200.000 Ft-os díjat adományoztak – az egyre fajsúlyosabb megjelenésű drámapedagógiai munkáért – a Káva Kulturális Műhely, Apalabirintus című előadásáért. A díjat a II. Kerületi Önkormányzat képviseletében Dankó Virág, alpolgármester asszony adta át.
Rendező: Perényi Balázs


 
A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját – a marionett hagyományt dinamikával, iróniával megújító előadásmódjáért – a Ziránó Színház, A három kismalac című előadásáért kapta meg.
Rendező:Boráros Milada, bábok: Boráros Szilárd


 
A Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os díját adományozták – a virtuális világban létrejövő kamasz dráma korszerű megjelenítéséért – a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színháznak, Cyber Cyrano című előadásáért.
Rendező: Vidovszky György.

A Raiffeisen Bank képviseletében Máté Krisztina adta át a díjakat.

A Szemle két megosztott fődíjas előadása:

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a szakmai zsűri javaslatára 300.000 Ft-os fődíjat adományoztak – egy kínzóan tragikus társadalmi gondnak az érintett korosztály előtti személyes megéléséért – a Nézőművészeti KFT, A gyáva című előadásának. 
Rendező: Scherer Péter, játsszák: Kovács Krisztián és Scherer Péter
 

 
Raiffeisen Bank 300.000 Ft-os fődíját adományozták – Arany János megrázó költeményének, a gyerekközönséget bölcs humorral együttjátszásra mozgósító, varázslatos megidézéséért – a Csavar Színház (Szlovákia), A nagyidai cigányok című előadásáért Gál Tamásnak.



A fődíjakat Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, továbbá Máté Krisztina és Ascher Tamás adta át a Szemle két legjobb előadásáért.

A szemletanács tagjai díszoklevelet adományoztak a Stúdió K Színháznak Az aranykulcs, A sünteknős és A Kíváncsi kiselefánt című előadásokért.


      
Az ünnepségen Novák János átadta a Cyber Cyrano című produkciónak az ASSITEJ (a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) magyar tagozatának Üveghegy Díját, a legtöbb gyerekszínházi előadást látott színházi szakírónak járó Fehér Holló Díjat Takács Vera, a gyermekszínházi portál szerkesztője vehette át.

  
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára
Interjú Gévai Csilla író-illusztrátorral

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés