bezár
 

Portfóliók

Végállomás Resti

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):


- MENNYEI ételek, sörök, borok, röviditalok széles választéka! Csak nyugodtan, csak nyugodtan, nálunk sohasem lesz záróra!
A cégér (rajta a felirat: VÉGÁLLOMÁS RESTI) is beleremeg az öblös hangba, amit elnyel a sínpárt körülölelő, a távolba tekintve egyre sűrűsödő és világosodó köd.

Bent az egyik ,,vendég" kortyol egyet a borából, majd szeme megakad az asztalával szemben lévő televízió képernyőjén:

- Hát én már több, mint hetven éve követem figyelemmel a futballt, de ilyet még nem láttam! Az őszi idény végén az első helyen álló Videotonnak, a második Honvédnak és a harmadik Vasasnak ugyanannyi pontja van, és a gólarány dönti el csak a sorrendet?! Na és ez a Honvéd... Már ki se tudom ejteni a játékosok nevét! Na és hogy 1700 néző?! Bezzeg amikor az ötvenes-hatvanas években családostól jártunk ki a kettős rangadókra, hatvan-hetvenezren szurkoltunk a Népstadionban. Ráadásul akkor a legdurvább szurkolói bekiabálás a ,,szemüveget a bírónak" volt. Most meg? Annyi ocsmányságot, trágárságot mondanak, hogy szörnyű! Pétert is csak háromszor vittem meccsre, olyan undorító dolgokat kiabáltak be... ne hallgasson olyanokat egy gyerek!

Vonatkerekek fémes csikorgása szakítja félbe szavait. Szeme az ajtóhoz tapad. Pár percnyi szótlan, figyelmes várakozás után örömittas hangon felkiált:

- Pityu! Pityukám! Itt vagyok! Megismersz? Gyere!

Karja ölelésre nyílik. Szeme ragyog az örömtől. Hamar észreveszi a resti bejáratán belépő férfi.

- Kálmán! De rég láttalak! Hát emlékszel rám?

- Pityukám, hát el lehet felejteni azokat az éveket? A nagy családi összejöveteleket? A közös nyulászkodást? Az unokákat? Dédunokák is lesznek nemsokára, de úgy határoztak itt, hogy sajnos már nem lelhetjük bennük örömünket...de nagy kár...

- Kár bizony, Kálmánkám...na de ne búslakodjunk! Látom, már megint nem hagysz szomjasan, te vén csibész! Mint akkoriban...

- Nem bizony! Fehérbor. Száraz, de testes. Mint amilyenek a Te boraid voltak Patán! Istenem, annyi éve nem láttalak, nem hallottam a hangod, és...

- És most már mindig együtt leszünk, mint a régi szép időkben?

- Mindig. Egy örökkévalóságig...


(2016.12.12., nagypapáim emlékére)
 



nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés