2007
2007/1

tartalom:

Identitásvesztés és identitás-alakulás az emlékek tükrében
Garai Dóra
Még egy bizonyíték a reminiszcencia-görbe identitás-alakulás magyarázata mellett

Bevezetés

A fogyatékos emberek személyiségfejlõdésének kérdésein gondolkodva szinte kínálja magát a téma: az identitás-alakulás jelensége. E kérdéskör nemcsak a pszichológia különbözõ területei között teremtett új eredményeket hozó együttmûködést, de e téma égisze alatt egyes tudományterületek - szociológia, történelem, kulturális antropológia, nyelvészet, filozófia, stb. - hatékony együttműködésére is példát találhatunk (Featherstone, Hepworth, Turner, 1997; Kanyó, 2002; Morris, 1990). Az identitás-kutatás feléledése az említett tudományterületeken egyben jelzi a kérdéskör társadalmi aktualitását is, hiszen az identitás iránti érdeklõdés mindig ott, és akkor éledt fel, amikor a társadalomban is problematikussá vált az identitásképzés.

A klasszikus pszichológiai elõzmények közül kiemelendõ a testkép – énkép – identitás hierarchikus felfogása, amely a legutóbbi idõkig tartotta magát. Eszerint a test az identitás egy sajátos, elkülöníthetõ állomása.

Önazonosságunk alapját testi mivoltunk jelenti. A testkép kialakulásában – a saját testhez tartozó tárgyak és funkciók, és a külvilág történéseinek elkülönülése révén – érhetõ tetten legkifejezettebben az én és a külvilág szétválásának lényegi lépése. A vizuális-poszturális testmodell (Marton, 1970) a mozgástervezés horgonypontjaként a külvilágban való tájékozódás központjává emeli a saját testet. A testi erõ és a fizikai ügyesség egyrészt a fizikai világban való kompetencia megszerzéséhez segít, másrészt a testi sajátosságok a csoporttagság, s így a társas tájékozódás fontos tényezõi lehetnek. A testi tapasztalatok szervezõdése Shonz (idézi: Breakey, 1997) szerint több szintű. Az elsõ, legalapvetõbb szint a test-séma (Body Schemata) szintje. Shonz ezalatt a test térben való megjelenését, a testi mûködések fizikai folyamatait érti. A második szint a testi én szintje (Body Self). Ezen a test-sémára épülõ, a test-sémát is magába foglaló szinten jelenik meg a határok kérdése, a testi tapasztalatok szervezõdésének ezen a szintjén válik el az én és a külvilág. Itt már megjelenik a másik ember a maga fizikai valóságában, mint a társas hatás eszköze, bár elsõsorban még csak, mint a testi énhez nem tartozó külsõ objektum. A harmadik szinten, a test-fantáziák (Body Fantasy) szintjén a testi tapasztalatok organizációja már erõsen társas befolyás alatt áll. A társas megítélés áthatja, módosíthatja a személyes tapasztalás élményét. A testhatárok fantáziákban való megjelenése projektív eljárásokban (Rorschach, Blot-féle tintafolt teszt, stb.) képi szintre fordítható. A testi tapasztalatok szervezõdésének negyedik szintjét Shonz a test-fogalom (Body Concept) névvel jelöli. A testi tapasztalatok jelekben, szimbólumokban való kifejezése segíti az önmagunkról szerzett tudás elmélyítését, és lehetõséget ad az én másokkal való összehasonlítására.

Az énkép egy olyan belsõ struktúra, amely a testi mivoltunkban gyökerezik, s tartalmaz kognitív, emocionális és motivációs elemeket, tudatos és tudattalan tartalmakat. Seeman (idézi: Dévai, Sípos, 1986) Shonzhoz hasonlóan több, egymásra rétegzõdõ rendszert feltételez az énkép szerkezetében. Az énkép biokémiai, fiziológiai, emocionális-kognitív és szociális aspektusai mellett azt hangsúlyozza, hogy ha a struktúra bármely szintjén változás áll be – pl. az én fiziológiai komponensében betegség következtében létrejövõ változás –, akkor ez a fordulat érinteni fogja a hierarchia más szintjeit is, s mintegy végiggyűrűzve azokon az egész énkép megváltozását eredményezheti.

Erikson (1985, [1957]) én-identitás elméletében azt hangsúlyozza, hogy az énkép szerves része a szociális szerep, a társadalomban betöltött státu- szunk. Az identitás-alakulás kitüntetett korszaka, a kamaszkor, természetes fejlõdési krízisként megbontja az énkép addigi egyensúlyát, az integráció átdolgozását teszi szükségessé. Az új identitás konzisztenciája a krízis kimeneteleinek, megoldásainak függvénye. A szilárd identitás kulcsa a személyes életterv megvalósításának szubjektíven megélt sikere, az új szerep melletti egyértelmû személyes elkötelezõdés (Marcia, 1966). A régi és új identitás elemek ötvözésével fennmarad a személy önazonosság érzete, szubjektív történelmi folytonossága.

A legújabb tudományos megközelítések - a szociális konstruktivizmus, a modern testelméletek - vitáznak a test – énkép – identitás hierarchikus elképzelésével, elvetik a testre épülõ identitás gondolatát. A test szerintük nem bázisa az identitásnak, hanem egyben kifejezõje és alakítója is. Felfogásuk szerint a testi jegyek társadalmi-, kulturális, politikai-, történelmi megjelenítései adják tulajdonképpen az identitás hátterét (Kende, 2002a). Az ideális testre vonatkozó norma, amely társadalmat, kultúrát, történelmi kort tekintve rendkívül változatos lehet, meghatározó az egyén formálódó identitására nézve. Voltaképpen azt vizsgálják, milyen jelentések ragadhatók meg egy adott kultúrában, milyen ideológiai viták rejlenek e jelentések hátterében, hogyan kapcsolhatók e jelentések egymáshoz és a testi realitáshoz. Bár a modern testelméletek általában nem szólnak nyíltan a fogyatékosságról, mint társadalmi jelentés hatásmechanizmusáról, mégis e diskurzusokban fellelhetõ gondolatok – a normától való eltérésrõl, a test patologizálásáról, az orvosi attitûdrõl – értelmezhetõk a fogyatékosság vonatkozási keretében is. A feminista elméletek pedig jól használható kategóriákat ajánlanak a fogyatékosság társas-, személyes aspektusainak vizsgálatához (Egyenlõre fõként a fizikai másság megértéséhez, az értelmi fogyatékosság elméletét mindezidáig nem dolgozták ki.) (Shilling, 1997; Thomson, 1997a, 1997b; Wendell, 1997; Woodward, 1997; Kende, 2002a, 2002b)

A test fizikai megjelenésében és mûködésében bekövetkezett változás, fõként, ha egész életre fennmaradó, maradandó károsodásról van szó, alapvetõ változásokat eredményez az egész személyiség struktúrájában. A maradandó sérülés, vagy az életminõséget alapvetõen befolyásoló betegség voltaképpen identitáskrízist idéz elõ, ahol a múltban megszokott, "bejáratott" megoldások már nem mûködnek. A krízis okozta stresszhelyzet mozgósítja az egyén megküzdési stratégiáit. Ilyen értelemben a megküzdés sikeressége vagy sikertelensége tükrözõdik az újonnan kialakult identitás formájában, konzisztenciájában.

A felnõttkorban mozgáskorlátozottá váló emberek sérülésre adott elsõ reakcióit, az alkalmazkodás stádiumait a gyászfeldolgozás Kübler-Ross (1988) által leírt szakaszaival hozták összefüggésbe. A gyász megélése azonban csak egy része a trauma elszenvedésétõl a reintegrációig vezetõ útnak. Fejes szerint (1997) a gerincsérülést követõ idõszak, az új állapothoz való alkalmazkodás minõségileg három különálló szakaszra bontható, amelyeket minõségileg más pszichés reakciók jellemeznek.

E szakaszok:
1. A traumaélményt követõ testvázlat- és személyiség-dezintegráció szakasza, amely a sérülést közvetlenül követõ idõszakra jellemzõ.

2. A személyiség átstrukturálódása, az új értékorientációk szakasza, amely leginkább az orvosi rehabilitáció idõszakát és a családba – eredeti élethelyzetbe való – visszatérést öleli fel.

3. A személyiség pszichológiai és szociális reintegrációjának szakasza, amely már a hosszú távú alkalmazkodás kérdéseit és feltételeit veti fel.

Fejes felosztásában már megjelenik a traumával szembeni megküzdés gondolata. A személyiség dezintegrációjának legfõbb okát részben a tartósan fennálló stressz miatti kimerülésben, részben a személyiség alapját adó testvázlat – ekkor még elsõsorban funkcionális – megváltozásában látja. E felfogásban visszaköszön a testkép-énkép hierarchikus felfogása. Emellett azonban lényeges új elemként jelenik meg a trauma után bekövetkezõ gyászreakciónak az a megközelítése, amellyel a gyász folyamatát jellemzõ pszichológiai reakciókat a sérült állapottal való megküzdés korai fázisaként értelmezik. Ez egybecseng a krónikus betegek megküzdését vizsgáló kutatások azon eredményeivel, mely szerint a betegséggel való szembesülés a megküzdés korai szakaszában inkább érzelemközpontú megküzdési stratégiákat mobilizál (Katz at al, 1978; Schulz, Decker, 1985; Frank at al, 1987; Maynard, 1991; Dodds, 1991, 1993; Breakey, 1997; Oláh 1993, 2005; Zeidner, Endler, 1996).

A fizikai és pszichológiai krízis állapota válságos élethelyzet az egyén élettörténetében. Ez az élethelyzet azonban nem csupán következmény, hanem kiindulópont is. Az egyén aktív állásfoglalása és megküzdése nyomán az elszenvedett trauma egyéni értelmet nyerhet, beépül az egyén formálódó identitásába, leképzõdik élettörténetében. Az identitás alakulásának hű lenyomatai: önéletrajzi emlékeink. A történetek át- meg átszövik életünket, történetekben meséljük el magunkat mások számára, s az egyén önazonosságának folytonosságát is az idõben átívelõ, összekapcsolódó én-történetek láncolatán keresztül tartja fent. Az önéletrajzi emlékek vizsgálatával jól nyomon követhetõ a személyes és szociális identitáskoncepciók alakulása. McAdams (2002 [1998]; 1993) az identitást egyenesen az élettörténettel azonosítja elmé- letében. A jól kiválasztott én-elbeszélések – Gergenék fogalmával élve: self- narratívumok (Gergen és Gergen, 2002 [1998]) – olyan reprezentációs formák, amelyek belsõ szervezõdésüknél fogva önmagukban is tükrözõdései az élettörténet tágabb keretében megélt pszichés valóságnak. A narratív pszichológiai tartalomelemzés eszközt ad az epizodikus élettörténeti elbeszélések elemzéséhez (László és mtsai, 2000). Én-történeteink elbeszélése, ismétlõdõ felidézése a hétköznapi, aktív cselekvõ küzdelmeken túli terepet biztosít a trauma feldolgozásának, s fordítva: a megküzdés és a trauma-feldolgozás folyamata tetten érhetõ az élettörténeti elbeszélések nyelvi – szerkezeti változásaiban.

A narratív pszichológia berkein belül számos kutatás irányult arra, hogyan befolyásolják a traumatikus életesemények az önéletrajzi emlékezet szervezõdését; másfelõl közelítve: a traumát átélõ emberek identitás-alakulásának sajátosságai miképpen tükrözõdnek az önéletrajzi emlékezetben (Pataki, 1997, 2000; László, 2005; Erõs, Ehmann, 1996, 1997; Kónya, 1997/98; Barclay, 1992, 1996; Pillemer, 2003; Pennebaker; 2002 [1993],). Vizsgálatunk szempontjából különösen érdekes Fitzgerald kutatása (1992), aki a self-fogalom és a memória folyamatos és kölcsönös kapcsolatát hangsúlyozta. Kutatása beilleszthetõ az emlékezeti folyamat konstruktivista felfogásának áramába. E megközelítés ugyanakkor rímel a self-kutatásokban is felbukkanó konstruk- tivista elméletekre.

Fitzgerald vizsgálatai során idõs emberek önéletrajzi emlékeinek idõbeli eloszlását, pontosabban az adott életszakaszra vonatkozó emlékek relatív gyakoriságának eloszlását elemezte. Eredményei megerõsítették az emlékezeti irodalomban ismert reminiszcencia-hatás jelenségét: a különbözõ életszakaszokból felidézett emlékek eloszlásának görbéje nem egyenletes. A felidézett emlékek 50%-a a legutóbbi idõbõl származik. Ennek magyarázatát a felejtési görbében találták meg a kutatók. A kamaszkor és kora felnõtt kor idõszakából felidézett emlékek relatíve nagyobb gyakorisággal fordulnak elõ, míg a görbe "jobb oldalán", a korai életszakaszokból alig idézünk fel eseményeket a gyermeki amnézia következtében. Fitzgerald 25 idõs emberrel végzett vizsgálatában a reminiszcencia görbe 16 és 20 éves kor között tenden- ciaszerûen emelkedik, csúcsát 21 és 30 éves kor között éri el, majd 31 és 35 éves kor között csökkenõ tendenciába fordul át. Ezt az eredményt más kutatá- sok is bizonyították, sõt a különbözõ felidézési helyzetekben elért eredmények azt mutatták, hogy a reminiszcencia-hatás nem függ a kulcsszó technikától, vagy az elõhívási folyamat más részleteitõl. A jelenség magyarázatára Fiztgerald több magyarázatot is felvetett. Az egyik lehetséges magyarázat szerint az emlékezeti felidézés azért emelkedik meg kamaszkor és fiatal felnõttkor tájékán, mert a legfontosabb emberi történetek – házasság, gyermekvállalás, munkába állás – ebbõl az életkorból származnak. Az emlékek tematikájának részletesebb elemzésekor azonban kiderült, hogy ezek a típusú emlékek az emlékezeti hullámnak csak mintegy 18%-át tették ki. Fitzgerald másik elgondolása az volt, hogy az emlékezeti felidézésért a kamaszkorban a kognitív képességekben bekövetkezõ minõségi változások számlájára írhatók, mivel a kognitív változások egyben a kódolási kapacitás növekedését is eredményezik. Harmadik feltételezésében a reminiszcencia-hatást az identitás-alakulás kitüntetett korszakával hozta összefüggésbe. Bár Fitzgerald elméletét a reminiszcencia self-narratív hipotéziseként említi a szakirodalom, ez utóbbi két feltételezés az õ és az õt követõ kutatások alapján egyértelmûen nem választható szét.

A jelen tanulmány egy tágabb kutatás részleteként született, ezért céljaink között nem szerepelt közvetlenül Fitzgerald elméletének, a reminiszcencia-hatás magyarázatainak igazolása, vagy cáfolása. Vizsgálatunk azonban olyan új eredményekkel szolgált, amely technikájából adódóan eldönteni látszik a fenti kérdést, s megerõsíti a reminiszcencia-hatás self-narratív hipotézisét.


Hipotézis

Kutatásunkban veleszületetten és felnõtt korban mozgáskorlátozottá vált emberek önéletrajzi emlékeinek jellegzetességeit vizsgáltuk. A vizsgálat ide kapcsolódó részében azt elemeztük, miképpen alakul a felnõtt korban, valamilyen trauma következtében kerekes székbe került emberek önéletrajzi emlékeinek felidézése. A felnõtt korban sérült mozgáskorlátozott emberek emlékezeti felidézését befolyásolja a trauma elszenvedése. A maradandó fizikai károsodást okozó sérülés identitáskrízishez vezet, amely az emlékezeti görbe lefutását jelentõsen befolyásolja. Hipotézisünk a következõ: Ha igaz Fitzgerald self-narratív hipotézise a reminiszcencia hatás magyarázatára, akkor a sérülés után bekövetkezõ identitáskrízis és identitás-alakulás miatt reminiszcencia-hullámot tapasztalhatunk az emlékezeti felidézés áramában.


A vizsgálatban szereplõ emberek és felhasznált módszerek


Vizsgálati minta

A szűken vett kutatásba 14 felnõttkorban sérült, lakóotthonban, vagy saját családjával élõ mozgáskorlátozott ember vett részt. Olyan személyeket kerestünk, akiknél a sérülés egy hosszabb, ép mozgású életszakasz után következett be, akik a sérülés elõtti életükben az identitás-alakulás fázisait ép mozgásúként átélve már kialakították identitásuk bizonyos elemeit.

A vizsgálati személyek kiválasztásának kritériumai a következõk voltak:
• Kerekesszék használata
• Az önellátás közel azonos szintje
• Életkori kritérium (felnõtt kor; a sérülés idõpontja lehetõleg kamaszkor (18 év) utáni életszakaszra essen)
• Önkéntes részvétel

KÉP

Életkori átlag a vizsgálat idején: 35 év (SD = 6,20). A legfiatalabb személy 23, a legöregebb 45 éves volt. Az életkor a trauma következtében sérült csoportra nézve normális eloszlású (Kolmogorov- Szmirnov teszt: p > 0,05) (1. ábra) A kérdésfeltevéseink megválaszo- lásához fontos volt megvizsgálni az egyének életkori átlagát a sérülés idõpontjában, valamint a sérülés óta eltelt évek számát (ld. 2 és 3. ábrát). A sérülés idõpontjában az életkori átlag 24,64 év (SD = 8,24). A legfiatalabb személy 14, a legidõsebb 39 éves volt a sérülés idõpontjában. Az életkor a sérülés idején a 14 fõs mintában normális eloszlású (Kolmogorov-Szmirnov teszt: p > 0,05). A sérülés óta eltelt idõt tekintetében a mintában a sérülés után minimum 2

KÉP

KÉP

maximum 18 év, átlagosan 10,36 év telt el (SD = 5,05). A vizsgálati személyek közül többeknek 7, illetve 12 évvel korábban történt a sérülése a vizsgálat idejéhez viszonyítva.


A vizsgálati helyzet

A vizsgálatra négyszemközti helyzetben, nyugodt körülmények között került sor. A vizsgálat során kikérdeztük a vizsgálatban részt vevõk alapvetõ demográfiai adatait, valamint az önellátás szintjét (FIM – Széll, 2000). Felvettünk továbbá egy megküzdési preferenciákat vizsgáló kérdõívet (Oláh, 1987), s csak ezután következett az önéletrajzi interjú. A beszélgetést minden alkalommal magnóra rögzítettük. Egy-egy vizsgálat átlagosan másfél-két órán keresztül tartott.


Módszerek

Az emlékek gyűjtésénél McAdams félig strukturált interjútechnikáját (1993) vettük alapul.

A McAdams által kidolgozott interjú protokoll során 7 témakörben, területen gyûjtöttünk önéletrajzi emlékeket. Bár a vizsgálatban a mcadams-i interjú protokoll valamennyi tématerülete szerepelt, a jelen kutatásban pusztán az elsõ témakörben felidézett emlékek feldolgozásának eredményeirõl számolunk be. A vizsgálatban alkalmazott instrukció a következõ volt:

"Gondoljon az életére úgy, mintha az egy könyv volna. Élete minden jelentõsebb szakasza a könyv egy-egy fejezete. Ez a könyv a jelen pillanatban még nem befejezett, de biztosan van már néhány érdekes fejezete. Gondolja át, milyen fejezetekbõl áll az Ön életének története, és milyen emlékek jellemzik leginkább az egyes fejezeteket."

Vizsgálati személyeink összesen 208 emléket idéztek fel az elsõ kérdésre. Amennyiben a vizsgálati személy nem említette életkorát a felidézett eseménnyel kapcsolatban, akkor erre külön rákérdeztünk. Fiztgerald módszerét alapul véve kizártuk a feldolgozásból azokat az emlékeket, amelyeket idõben nem tudtak lokalizálni a vizsgálati személyek. Kizártuk továbbá azokat a történeteket, amelyek nem a vizsgálati személyek emlékei, hanem szüleik, rokonaik elbeszélésébõl átvett élettörténeti események voltak. Végül kizártuk a feldolgozásból azokat az interjúrészleteket, amelyek emlékhez nem köthetõ, általános kijelentések voltak, vagy a vizsgálati személy jelen élethelyzetére vonatkoztak.


Eredmények

Az emlékek kronologikus idõbeli eloszlása.


Elsõ lépésként az emlékek kronologikus életkori eloszlását vizsgáltuk. Elemzésünkben azonban figyelembe kellett venni a tényt, hogy a vizsgálati minta heterogén volta miatt nem volt lehetséges csak idõs korú, felnõtt korban sérült személyek vizsgálati mintába való beválogatására. Másrészt számolnunk kellett azzal a ténnyel, hogy vizsgálati személyeink különbözõ életkorúak voltak sérülésük bekövetkeztekor. Feltételezhetõ volt tehát, hogy a különbözõ élet- korban bekövetkezett sérülés és identitáskrízis más-más életkori szakaszokban eredményezi a reminiszcencia görbe megemelkedését. Mivel ezek a hatások az egész vizsgálati minta reminiszcencia-görbéjére nézve együttesen hatnak, megzavarhatják annak lefutását, módosíthatják a Fitzgerald által leírt reminiszcencia-hullámot. A felnõtt korban sérült mozgáskorlátozott emberek emlékezeti felidézését vizsgálva ez a feltételezés beigazolódott (4. ábra).

KÉP

A trauma következtében sérült személyek reminiszcencia görbéjének lefutása kronologikus eloszlás esetén nem illeszthetõ egyetlen hullámra, a görbében több csúcs is található. A görbe az emlékezeti felidézés magasabb százalékos arányát mutatja a 16-35 évet kitöltõ életkori szakaszokban (16-20 év: 20,86%; 21-25 év: 15,84%; 26-30 év: 26,24%; 31-35 év: 16,69%). Az emlékek legnagyobb százaléka a 16-20 éves életkori szakaszban, valamint 31-35 éves kor közötti periódusban jelentkezik. A reminiszcencia megemelkedéséért feltehetõen több tényezõ együttes hatása is felelõssé tehetõ. Az elsõ csúcs életkori szakaszát minden csoporttag átélte, így az e szakaszból felidézett emlékek elméletileg több személytõl származtak, mint a késõbbi övezetek esetében. A korai csúcs másik lehetséges magyarázata az identitás – alakulás kitüntetett korszaka. A második csúcs közel esik a csoport életkori átlagához, ami szintén eredményezhet nagyobb arányú emlékezeti felidézést. Harmadik tényezõként felmerülhet a sérülés idõpontjának módosító hatása is: a mintában szereplõ személyek közül a 15-20 éves életkori szakaszban és 30 éves kor körül többen sérültek, mint más életkorokban. Hogy az eltérõ életkorokat kiszűrjük, és vizsgálatunkban valóban pusztán a trauma identitás-alakító hatását tudjuk megragadni, elemzésünket úgy módosítottuk, hogy az önéletrajzi emlékek eloszlását sérülés-specifikus szempontból is megvizsgáltuk.


Az emlékek sérülés-specifikus eloszlása

A sérülés idõpontját alapul véve megvizsgáltuk az emlékek eloszlását a sérülés idõpontjában, a sérülést megelõzõ, és az azt követõ életszakaszban. A pontosabb elemzés érdekében az emlékek besorolásakor részletesebb (évenkénti) felbontást alkalmaztunk. Továbbá az emlékek besorolásánál külön jelenítettük meg a sérülés idõpontjára vonatkozó emlékeket az azt megelõzõ, és az azt követõ életév emlékeitõl. Ennek megfelelõen a 0 pont a sérülés idõpontját, az egyes szakaszok pedig az ettõl való, életkorokban számolt eltérést jelentik. A negatív életkorok azt jelzik, hogy az adott életkori szakaszra vonatkozó emlék a trauma bekövetkezte elõtt mennyi évvel történt. Az elemzés megkönnyítésére elkészítettük az emlékek százalékos koreloszlásának diagramját, a sérülést megelõzõ 6. évtõl a sérülést követõ 10. évig húzódó idõszakra vonatkozóan (5. ábra).

KÉP

Megemelkedett emlékezeti felidézést tapasztalunk (s-1-tõl s5-ig) a traumát közvetlenül megelõzõ egy évbõl, a sérülés idõpontjában és az azt követõ 5 év szakaszából. A sérülés elõtti életév (s-1) megemelkedett emlékezeti felidézése abból adódik, hogy a vizsgálatban résztvevõ személyek a baleset bekövetkeztét nagyon gyakran életkori kontextusba helyezték. Elmesélték, hogyan éltek közvetlenül azelõtt, hogy a sérülés bekövetkezett volna. A diagrammot vizsgálva elmondható, hogy a sérülés-specifikus eloszlás szerinti görbe szűkebb reminiszcencia övezete a sérülés idõpontjától számított elsõ két év korszakára esik (s0: 15,47%; s1: 23,32%; s2: 8,83%). Az adaptáció másik korszakára utal a többi övezethez képest magasabb emlékezeti felidézés a sérülést követõ 3. – 5. évig terjedõ szakaszból. Az emlékek felidézésének kumulatív görbéjén (6. ábra) még szembetûnõbben rajzolódik ki a sérülést közvetlenül követõ idõszakból felidézett élettörténeti emlékek számának markáns megemelkedése.

KÉP

Megbeszélés

Vizsgálataink egyértelmûen bizonyították, hogy a fizikai sérülést követõ állapot leírható az identitás-vesztés és az új identitás formálódásának folya- matában. A korábbi identitás érvényét veszti, nem horgonypontja a világban való tájékozódásnak többé. Vizsgálati személyeink szinte alig idéztek fel a trauma elõtti életükbõl emlékeket. A baleset utáni megemelkedett emlékezeti felidézés ugyanakkor utal az új identitás kialakításának sürgetõ voltára, megerõsítve ezzel Fitgerald self-narratívum hipotézisét. A sérülés körüli emlékezeti csúcs szemléletesen jelzi, milyen drasztikusan következik be az identitásvesztés. Az a tény, hogy a sérülés utáni idõszakból felidézett emlékek esetében egyértelmûen megemelkedik a reminiszcencia-görbe, arra utal, hogy a reminiszcencia-hatás összefüggésben van a self-kohézióval. Az ekkor történt események olyan erõsen én-közeliek, hogy alapvetõ horgonypontjai lesznek az újonnan formálódó identitásnak, s késõbb fontos mérföldkövei a visszatekintésnek és az önértékelésnek (Papp, Marno, Kónya, 2004). Ezek a történetek – self-narratívumok – úgy is tekinthetõk, mint az önmagunkkal kapcsolatos eseményekrõl való gondolkodás. Konstrukció, bizonyos értelemben az emlékezés terméke, amely az új, konzisztens identitás kialakulásának folyamatába ágyazódik. Az új identitás megszilárdulásának nemcsak nyelvi- szerkezeti, hanem formai jegyei is vannak, amennyiben megjelennek a trauma-feldolgozás és a hatékony megküzdés jeleként a trauma identitás- témává alakítása, a cselekvéses narratívumok (László, 2005). A reminiszcencia-hatás ennek a folyamatnak a jeleként értelmezhetõ.


Irodalom
 
  • BARCLAY, C. R. (1996) Autobiographical Remembering: Narrative Constraints. In: Rubin, D. C. (ed.) Remembering our Past. Studies in Autobiographical memory. 94-125. Cambridge, University Press.
  • BARCLAY, C. R., SMITH, T. S. (1992) Autobiographical Remembering: Creating Personal Culture. In: Conway, M. A., Rubin, D. C., Spinnler, H. and Wagenaar, W. A. (eds.) Theoretical perspectives in autobiographical memory. 75-97. Kluwer Academic Publishers, Amsterdam.
  • BREAKEY, J. W. (1997) Body Image: The Inner Mirror. Journal of Prosthetics and Orthotic, Vol. 9., No. 3., 107-112.
  • DÉVAI M., SÍPOS M. (1986) A Tenesse – énképskála. Pszichológiai tanácsadás a pályaválasztásban. Módszertani füzetek. 36. OPI, Budapest.
  • DODDS, A. G. (1991) The Psychology of rehabilitation. The British Journal of Visual Impairment, July, 38-40.
  • DODDS, A. G. (1993) Rehabilitating Blind and Visually Impaired People. A psychological Approach. Chapman & Hall, London.
  • ERIKSON, E. H., (1985) [1957] Az emberi fejlõdés nyolc szakasza. In: Szakács F., Kulcsár Zs. (szerk.) Személyiséglélektani szöveggyűjtemény, II. Elméleti irányzatok, 160-175. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • ERÕS F., EHMANN B. (1996) Az identitásfejlõdés tükrözõdése az önéletrajzi elbeszélésben. In: Erõs F. (szerk.) Azonosság és különbözõség. 96-113. Scientia Humana, Budapest.
  • ERÕS F., EHMANN B. (1997) Jewish Identity in Hungary. A narrative model suggested. In: Hadas M., Vörös M. (eds.) Ambiguous Identities in the New Europe, Replika, 121-133.
  • FEATHERSTONE, M., HEPWORTH, M., TURNER, B. S. (szerk.) (1997)
  • A test. Társadalmi fejlõdés, kulturális teória. Jószöveg Kiadó, Budapest.
  • FEJES A. (1997) NYILTAN vagy ZÁRKÓZOTTAN? Válogatott rehabilitációs lélektani tanulmányok. A Szociális Munka Alapítvány Kiadványai 18., Budapest.
  • FIZTGERALD, J. M. (1992) Autobiographical Memory and Conceptualizations of the Self. In: Conway, M. A., Rubin, D. C., Spinnler, H., Wagenaar, W. A. (eds.) Theoretical Perspectives on Autobiographical Memory, 99-115. Kluwer Academic Publishers, Amsterdam.
  • FRANK, R. G., UMLAUF, R. L., WONDERLICH, S. A., ASKANAZI, G. S., BUCKELEW, S. P., ELLIOTT, T. R. (1987) Differences in Coping Styles Among Persons With Spinal Cord Injury: A Cluster- Analitic Approach. Journal of Consulting and Clinical Psychology, Vol. 55, No. 5, 727-731.
  • GERGEN, K. J, GERGEN, M. M. (2002) [1998] A narratívumok és az én mint viszonyrendszer. In: László J, Thomka B. (szerk.) Narratívák V., Narratív pszichológia. 77-119. Kijárat Kiadó, Budapest.
  • Identity and Difference. 7-63. Sage Publication, London.
  • KANYÓ T. (szerk.) (2002) Emigráció és identitás. 56-os menekültek Svájcban. L’Harmattan – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest.
  • KATZ, V., GORDON, R., IVERSEN, D., MYERS, S. (1978) Past history and degree of depression in paraplegic individuals. Paraplegia, 16, 8-14.
  • KENDE A. (2002a) Testazonosság és identitás. A különbözõ testfelfogások szerepe az önelfogadásban. In: Csabai M., Erõs F. (szerk.) Test-beszédek. 61-84. Animula, Budapest.
  • KENDE A. (2002b) "Sikertelen" testek, testükkel megjelölt csoportok. In: Csabai M., Erõs F. (szerk.) Test-beszédek. 150-187. Animula, Budapest.
  • KÓNYA A. (1997/98) A személyes emlékek társas természete. Magyar Pszichológiai Szemle, LIII. 37, 5-6, 545-559.
  • KÜBLER-ROSS, E. (1988) A halál és a hozzá vezetõ út. Gondolat, Budapest.
  • LÁSZLÓ J, EHMANN B, PÉLEY B, PÓLYA T. (2000) A narratív pszichológiai tartalomelemzés: elméleti alapvetés és elsõ eredménye.
  • Pszichológia, 20, 4, 367-390.
  • MARCIA, J. E. (1966) Development and validation of ego identity status.
  • Journal of Personality and Social Psychology. 3, 551-558.
  • MARTON L. M. (1970) Tanulás, vizuális-poszturális testmodell és a tudat kialakulása. Magyar Pszichológiai Szemle, 27, 182-199.
  • MAYINARD, F. (1991) Recognizing Typical Coping Styles of Polio Survivers can Improve. Re-rehabilitation, American Journal of Physical Medicine Rehabilitation, Vol. 70., No. 2., April 1991.
  • MCADAMS, D. P. (1993) The Stories we live by. Personal Myths and the Making of the Self. William Morrow and Company, INC, New York.
  • MCADAMS, D. P. (2002) [1988] A történet jelentése az irodalomban és az életben. In: László J, Thomka B. (szerk.) Narratívák V., Narratív pszichológia. 77-119. Kijárat Kiadó, Budapest.
  • MORRIS, D. (1990) [1985] Testközelben. Az emberi faj útikalauza. Gondolat, Budapest.
  • OLÁH A. (1987) A Megküzdési Mód Preferencia Kérdõív tesztkönyve. Kézirat, ELTE, Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék, Budapest.
  • OLÁH A. (1993) Szorongás, megküzdés és megküzdési potenciál.
  • Kandidátusi disszertáció, Budapest.
  • OLÁH A. (2005) Megküzdés és pszichológiai immunkompetencia: Konstruktumok és mérõeszközök. In: Oláh A. Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Belsõ világunk megismerésének módszerei. 52- 112. Trefort kiadó, Budapest.
  • PAPP, O., MARNO, H., KÓNYA, A. (2004) A narratív self emlékezeti tükörben. A reminiszcenciahatás elméletének kifejlesztése a narratív koherencia irányába. Magyar Pszichológiai Szemle, LIX., 3., 321- 344.
  • PATAKI F. (1997) Az önéletírás "dramaturgiája": Élettörténeti forgatókönyvek. Elõzetes áttekintés. Pszichológia, 17, 4, 339- 389.
  • PATAKI F. (2000) Életesemények és identitásképzés. Pszichológia, 20, 4, 331-366.
  • PENNEBAKER, J. W., (2002) [1993] A stressz szavakba öntése: egészségi, nyelvészeti és terápiás implikációk. In: László J., Thomka, B. (szerk.) Narratívák V., Narratív pszichológia. 189-205. Kijárat Kiadó, Budapest.
  • PILLEMER, D. B. (2003) Directive functions of autobiographical memory: The guiding power of the specific episode. Memory, 11, 2, 193-202.
  • SCHULZ, R., DECKER, S. (1985) Long-Term Adjustment to Physical Disability: The Role of Social Support, Perceived Control, and Self-Blame. Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 48, No. 5., 1162-1172.
  • SHILLING, C. (1997) The Body and Difference. In: Woodward, K. (ed.) Identity and Difference. 63-121. Sage Publication, London.
  • SZÉLL I. (2000) Állapotfelmérés és tervkészítés a rehabilitáció folyamatában. In: Huszár I, Kullmann L, Tringer L. (szerk.) A rehabilitáció gyakorlata. 78-91. Medicina, Budapest.
  • THOMSON, R. G. (1997a) Feminist Theory, The Body and the Disabled Figure. In: Davis, L. J. (ed.) The Disability Studies Reader. 279-292. Routledge, New York THOMSON, R.G.(1997b) Body Criticism as a Context for Disability Studies. Disability Studies Quarterly, 17, 297-300.
  • WENDELL, S. (1997) Toward a Feminist Theory of Disability. In: Davis, L.J. (ed.) The Disability Studies Reader. 260-278. Routledge, New York
  • WOODWARD, K. (1997) Concept of Identity and Difference. In: Woodward, K. (ed.)
  • ZEIDNER, M., ENDLER, N. S. (eds.) (1996) Handbook of Coping. Theory, Research Applications. John Wiley & Sons, INC., New York.

2007/1
Év: 2007
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2007 következő év

2007/1
2007/1

2007/2
2007/2

2007/3
2007/3

2007/4
2007/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05