2007
2007/1

tartalom:

Jövőnk, jelenünk tükrében
Dr. Torda Ágnes

A magyar gyógypedagógusok egyesületi életének jelentõs rendezvénye az évenként tartott szakmai konferencia. A szervezõk mindig is fontosnak tartották, hogy a rendezvényen szó essen a közoktatási változásokról, azok rövid és hosszabb távon várható hatásairól. Más elõadók mellett 2001-ben Esztergomban, 2003-ban Salgótarjánban a fogyatékosság megállapításáról és az integrációs folyamatokról, 2004-ben Pécsett a gyógypedagógiai közoktatási intézmények átalakulásáról, 2006-ban Hódmezõvásárhelyen pedig a fenti címmel tartott elõadásomban volt lehetõségem a közoktatás változásainak összefoglalására és értékelésére (Torda, 2002, 2004).

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról rendelkezõ 2003. évi LXV. törvény bevezetése szükségessé tette, hogy egyre intenzívebben foglalkozzunk szakmánk jövõjével, ideértve a gyógypedagógiai intézményrendszer átalakulását, a tágan értelmezett gyógypedagógiai tevékenység tartalmának változását, a pedagógiai szolgáltatások szerepének módosulását. Mindeközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy e gyorsan változó pedagógiai környezet fókuszában a sajátos nevelési igényű gyermek érdekei és igényei állnak, s változatlan gyógypedagógiai feladatunk a gyermek nevelési-oktatási igényének legteljesebb körű figyelembevétele és kielégítése.

A jelen megértése és a jövõ megrajzolása azon három mutató elemzésére épült, amelyek önállóak, de ugyanakkor szorosan összetartoznak. Kiemelésüket az is indokolta, hogy hosszabb ideje állnak figyelmünk középpontjában, s kiemelt szerepüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen ezekre a területekre irányult az NFT I. HEFOP közoktatási támogatásainak egy része is (lásd: hivatkozások).

Elõadásomban bemutattam a tanulói csoportok létszámának és összetételének, valamint a közoktatási intézmények tartalmi munkájának változását, továbbá a tanulók pedagógiai ellátásának alakulását. Részletesebb elemzésre akkor az idõkorlátok miatt nem volt lehetõség, így jelen beszámoló kísérlet ennek pótlására. A 2006 nyarán elhangzott elõadás óta azonban olyan jelentõs közoktatási változások terveit ismertük meg, majd ezek törvényszintre emelésérõl értesültünk, hogy mindezek szükségessé teszik eddig való tudásunk és gyakorlatunk felülvizsgálatát és újraértékelését (2006. CXXI. törvény a közoktatásról, OKM Közlemény 2007). Ennek elvégzésére ez alkalommal nem kerülhet sor, hiszen nem rendelkezünk még azzal az idõtávlattal, amely feljogosít a visszatekintésre és értékelésre, nem zajlottak le azok a szakmai viták, melyek keretében a gyógypedagógiai érdekek és szempontok megfogalmazódnak.

A sajátos nevelési igényűek csoportjába sorolt gyermekek és tanulók száma az ezredfordulótól kezdõdõen gyors növekedést mutatott. Ez a növekedés akkor sem állt meg vagy mérséklõdött, amikor ennek szükségessége mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá vált, és egyre nehezebben volt magyarázható az a helyzet, hogy miközben a közoktatásban részt vevõ gyermekek száma rohamosan csökken, a sajátos nevelési igényűek száma meredeken emelkedik. A jelenség lehetséges értelmezéséhez azt a statisztikai adatot is ismernünk kell, hogy a sajátos nevelési igényûek átfogó kategóriáján belül nem minden alcsoportban volt tapasztalható a csoportlétszám növekedése, hanem elsõsorban és szinte kizárólag abban a csoportban, ahová a pszichés fejlõdés zavarával küzdõk sorolódtak. Azzal szembesültünk, hogy valójában egyetlen diagnosztikus kategóriába sorolt gyermekek száma növekszik, éppen abban a csoportban, melynek besorolási kritériumai kezdetektõl fogva bizonytalanok voltak, s mely diagnosztikus mutatók korrekt, objektív definiálása a mai napig sem történt meg. Ábránk meredeken lejtõ grafikonja a közoktatásban részt vevõ tanulók létszámának alakulását mutatja, melynek tendenciájával ellentétes irányú változást mutat a sajátos nevelési igényûek bizonyos csoportjainak (akik az osztály/csoport alakításában két fõként vehetõk figyelembe) gyors és dinamikus növekedése. Ezen csoportokba tartoznak az enyhe fokban értelmi fogyatékosok, a pszichés fejlõdés zavarával küzdõk, továbbá a beszédfogyatékosok. Ha a létszámokat diagnosztikus kategóriákba rendezzük, kitûnik, hogy gyors növekedés állapítható meg a pszichés fejlõdés zavarával küzdõk csoportjában. A súlyosabb, sok esetben halmozott fogyatékosok aránya változatlannak tekinthetõ (1.számú ábra).

1. ábra: Tanulói csoportok létszámának változása az általános iskolában


Annak okát, hogy miért növekszik a sajátos nevelési igényûek egy bizonyos csoportjának száma, sokkal inkább környezetünkben, mint gyermekeink biológiai állapotának, fejlettségének és fejlõdési lehetõségeinek drámai romlásában kell keresnünk. Válogatva a sokféle magyarázat közül, azokat tekintsük át, melyek paradox módon önmagukban kedvezõek, következményeikben mégis kedvezõtlennek tekinthetõk.

A pedagógiai környezet kedvezõ változásával az elmúlt évtizedben egyre több pedagógus szerzett ismereteket a pszichés fejlõdés zavarairól és tüneteirõl, s így fontosnak tartotta és javasolta a problémás gyermek pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai vizsgálatát. Ugyancsak ezekben az években az óvodákban, iskolákban megjelentek a gyógypedagógusok, akik rendelkeztek a gyermekek és tanulók gyógypedagógiai-rehabilitatív ellátásához szükséges kompetenciákkal. A közoktatási intézményekben egyre nõtt a fejlesztõpedagógiai végzettséggel és tudással, tanfolyami ismeretekkel rendelkezõk száma, így sokan váltak alkalmassá a gyermekekkel való foglalkozásban az egyéniesített, differenciált bánásmód megvalósítására. Tanúi, résztvevõi és közremûködõi lettünk egy új pedagógiai tudás és professzió fejlõdésének, amit megerõsítettek a pályázati úton elnyerhetõ támogatások is. Ugyancsak ösztönzõ volt az, hogy az európai közösséghez való csatlakozásunk után – követve a közösség oktatáspolitikai céljait – számunkra is kiemelt pedagógiai célként és feladatként jelent meg a hátrányos helyzetû, sérült, akadályozott, fogyatékos gyermekek fokozott segítése, integrálása.

Örvendetesen nõtt a pedagógiai pezsgés és buzgalom, de szembesültünk azzal is, hogy a beindult folyamatok nyomán keletkezõ szülõi, tanulói és pedagógusi igények megfelelõ színvonalát biztosítani egyre nehezebb és egyre költségesebb. Az 1993-ban korszerûen és célszerûen kialakított mûködési modell, mely szerint az akkor még "más fogyatékosnak" nevezett gyermekek jogosultságainak megállapítója a szakértõi és rehabilitációs bizottság, az ellátás pedig a többi fogyatékossal azonos módon szervezendõ és biztosítandó, egyre inkább teherré vált és megvalósításában egyre inkább torzult. Tapasztaltuk, hogy a tanulók rehabilitációs foglalkozásait nem gyógypedagógus végezte, hanem a gyógypedagógus által "irányított" pedagógus, jobb esetben olyan, aki rendelkezett fejlesztõ, differenciáló pedagógiai végzettséggel. Tapasztaltuk, hogy egyre több olyan óvoda, iskola jelent meg a közoktatási piacon, melyekben elsõsorban vagy kizárólag a pszichés fejlõdés zavarával küzdõk ellátása folyt, így megjelent a szegregáció egészen új formája, amelyben a jó intellektusú, de problémás tanulókat elkülönítették az ugyancsak jó intellektusú, de problémamentesektõl. Ily módon olyan tanulókat szegregáltak, akik részére a közoktatási rendszerben korábban soha nem mûködött külön intézmény. S végül tapasztaltuk, hogy ezeknek a változásoknak mindvégig megkerülhetetlen szereplõi a pedagógiai szakszolgálatok, amelyek egyre nehezebben tudnak eleget tenni a kórosan és feltartóztathatatlanul növekvõ diagnosztikai igényeknek.

Azok a pedagógiai szakszolgálatok, melyek létesítése a hetvenes évekre nyúlik vissza, mûködésükben és szemléletükben hordozzák a magyar gyógypedagógia, pszichológia (gyógypedagógiai pszichológia) legnemesebb hagyományait, a szakalkalmazottak pedig féltik és õrzik a terápia méltóságát, a komplex vizsgálat klasszikus értékeit. Az intézmények szakmailag alkalmasak arra, hogy lépést tartsanak a közoktatás gyors változásával. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb terhet jelentett számukra a diagnosztikus munka mennyiségének folyamatos növekedése, ami veszélyeztette további szolgáltatásaik színvonalát. Pedig éppen a gyermekek vizsgálatán túli feladataikban tudták volna követni, ellenõrizni és értékelni a sajátos nevelési igényûként diagnosztizált gyermekek közoktatási ellátását.

A növekvõ esetszám ellátása ismét felveti a különleges szakértelemmel végezhetõ munka felelõsségét. Miként mûködhet olyan országos mérõrendszer, melyben nem egységes a diagnosztikus munka tartalma és eljárásrendje? A jobb, az átlagos vagy a rossz feltételek között mûködõ intézmények közös gondja, hogy a fõváros, a megye és a megyei jogú város mint fenntartó eltérõen gondoskodik intézményei mûködési feltételeirõl, és nincs olyan központi szervezet, amelynek feladata lenne a közös fejlesztések koordinálása, a kutatások támogatása, az eredmények átadása a gyakorlatnak és nem utolsósorban a mûködési feltételek ellenõrzése és értékelése.

A diagnosztikus munka feltételei és keretei szabályozottak. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a diagnosztikus tevékenység tartalma és eszközei intézményenként eltérõek, elsõsorban a rendszeres szakmai egyeztetés és az elfogadott szakmai protokoll hiányában. Az intézményi mûködés feltételeinek és a bennük folyó munka tartalmának különbözõsége együttesen eredményezik azt az eltérést, ami az országos statisztika megyénkénti bontása kapcsán szembeötlõ és nehezen érthetõ. Mindezek enyhítésére és kivédésére indult a HEFOP 2.1.B komponens keretében két program, a szakértõi és rehabilitációs bizottságok minõségfejlesztése és egy korszerű intelligenciavizsgáló eszköz hazai sztenderdjénak elkészítése.

Ez a segítség feltehetõen túl késõn érkezett ahhoz, hogy mérsékelhetõk lennének a közoktatást torzító folyamatok. A 2006/2007. tanévben a pszichés fejlõdés zavarával küzdõk száma majdnem megegyezik a korábban legmagasabb létszámú csoportot alkotó enyhe fokban értelmi fogyatékosok számával. A pszichés fejlõdés zavarával küzdõk több mint 94-95 %-a integrált nevelésben és oktatásban vesz részt, így viszonylag rövid idõ alatt elértük azt, hogy a sajátos nevelési igényûek majdnem 50 %-a integrált elhelyezésű. De mindeközben alig történik tanulói mobilitás a szegregációból az integráció felé, nem indult meg az általános iskolák mellett működõ tagozatok felülvizsgálata, fõként azokat a tanulókat integráljuk, akiknek nincs, korábban sem volt és remélhetõen a jövõben sem lesz külön iskolájuk.

Ennek veszélyei egyre nyilvánvalóbbak. Az intézmények számára súlytalanabb az integrációból adódó felelõsség és kötelesség, az a hamis illúzió jelenik meg, hogy megfeleltek az integráció kihívásának, felkészültek az integrációs feladatok ellátására. Az évrõl évre követett statisztikai mutatók szerint az enyhe fokban értelmi fogyatékosok integrációja lassú folyamat, a szegregált tagozatokból kevés tanuló lépett át a többségi osztályokba. Ebbõl következõen az integrációhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek hiányossága vagy elégtelensége kevésbé jár súlyos következményekkel. Ilyenkor nem olyan nyilvánvaló annak belátása, hogy a szakszerű gyógypedagógiai ellátás hiánya és a rehabilitáció elmaradása súlyosan károsítja a gyermek fejlõdését (2. ábra)

2. ábra: Magyarországon az SNI tanulók arányának alakulása


2. ábra: Magyarországon az SNI tanulók arányának alakulása


A statisztikai adatok fogyatékossági csoportok szerint való vizsgálata mutatja, hogy az elmúlt tanévben integráltan tanuló sajátos nevelési igényûek (29 930 fõ) többsége a pszichés fejlõdés zavara miatt sorolódott az SNI csoportba s jelent meg azonnal integrált tanulóként (3.ábra).

3. ábra: Integrált SNI 2005/2006. tanév


Az integrált nevelés-oktatás gyors terjedése megváltoztatta a közoktatási intézmények világát. A gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban való rész- vétel sok esetben rangot és elõnyöket is hozott az intézménynek. Bizonyos pályázatok elnyerésében megnõttek esélyeik, egyfajta tudásközponttá alakultak, több területen alkalmassá váltak jó gyakorlataik átadására és multiplikálására. Ezzel egyidejűleg a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények körében is megindult az átrendezõdés, mint ahogy azt 2004-ben a MAGYE szakmai konferencián valószínűsítettük. Valóban megjelentek az óriás- és törpeintézmények, attól függõen, hogy mennyire voltak képesek kiaknázni a szolgáltatási liberalizációból adódó lehetõségeket. Az önfejlesztõ intézmények rendkívüli gyorsasággal létrehozták azokat az új szervezeti egységeiket, melyek tevékenységei korábban nem is voltak jelen az intézmény szolgáltatói profiljában. Ezek többnyire terepen, helybe vitt szolgáltatásként mûködnek. Megítélésünk szerint ma már némely intézmény a túlnövekedés kóros állapotába érkezett, aligha lehet a szerteágazó és sok esetben egymással össze nem egyeztethetõ tevékenységeket egy rendszerben kezelni.

Némi késéssel, de éppen napjainkban hasonló differenciálódási folyamat zajlik a pedagógiai szakszolgálatok körében is, ahol az egységes pedagógiai szakszolgálat létesítésének, továbbá a kistérségi pedagógiai szakszolgálat szervezésének lehetõsége éppígy kiváltja az intézményi versenyt és annak következményeként a szolgáltatások sikeres bõvítését vagy kényszerû szűkítését.

A 2006 júniusában elhangzott összefoglaló megállapításainkat az eltelt idõ nemhogy halványította volna, hanem sokkal inkább megerõsítette. Akkor legfontosabbnak ítéltük a gyógypedagógiai intézményrendszer, a gyógypeda- gógiai tevékenység és a gyógypedagógus védelmét. Ez a törekvés nem integrációellenes, hanem olyan integrációt pártoló, amelyben a gyógypedagógiai szolgáltatások nem válthatók fel más hasonlóval, a gyógypedagógus nem pótolható a fejlesztõ pedagógussal, a gyógypedagógiai intézmény nevelõ-oktató, szolgáltató funkciójának értéke nem csökken. Mára ennek a három feltételnek a garanciája még erõsebb igénye a gyógypedagógiának. Ezek elérése nem lehetetlen, fõként ha képesek vagyunk a szakmai ellenõrzést és értékelést megfelelõ színvonalon és tartalommal rendszeressé tenni. A folyamatkövetés és visszacsatolás fokozottan érvényes követelmény a gyógypedagógiai integráló munkaformákban és tevékenységekben. A Nemzeti Fejlesztési Terv II. kezdetének küszöbén feldereng annak esélye, hogy a megnyíló források támogatják ezt a fejlõdési folyamatot.




Felhasznált irodalom
  • TORDA Á. (2002): A más fogyatékosok csoportjába sorolható gyermekek, tanulók diagnosztizálásának problémái. Gyógypedagógiai Szemle XXX.évf. 2.szám p.113-117.
  • TORDA Á. (2004): Átalakulási folyamatok a gyógypedagógiában. Gyógypedagógiai Szemle XXXII.évf. 4.szám p.267-271.

 
Hivatkozások

2006. CXXI.tv. A Magyar Köztársaság 2007.évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról. Magyar Közlöny 157.szám. p.12 473

Közlemény a pszichés fejlõdés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanulók ellátását érintõ változásokról. OKM Közoktatási Szakállamtitkárság, OKM honlap

Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program 2.1. intézkedés – Hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlõségének biztosítása az oktatási rendszerben – központi programjának "B" komponense (Sajátos nevelési igényû gyermekek együttnevelése). Szakmai vezetõ Kapcsáné Németi J.

 
Ábrák

1. ábra: Sárközi G. OKM munkatársa
2. ábra: Varga D. G. (2007): A csongrádi általános iskolákban a sajátos nevelési igényû tanulók integrációs folyamatának bemutatása (Szakdolgozat ELTE BGGYFK pedagógus szakvizsgára felkészítõ szakirányú képzésben).

2007/1
Év: 2007
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2007 következő év

2007/1
2007/1

2007/2
2007/2

2007/3
2007/3

2007/4
2007/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05