2008
2008/3

tartalom:

Kettős deficit: beszédhibás iskolások beszédfeldolgozása
Horváth Viktória ,  Gósy Mária

Bevezetés

Mintegy száz évvel ezelõtt a beszédzavart a "rendes" beszédtõl eltérõ beszédbeli jelenségként definiálták, a beszédhibát pedig a gyermekkorhoz, a beszédfejlõdés rendellenességeihez kapcsolták (Sarbó 1906). Mára sokat változott, finomodott a beszédzavarok meghatározása, elõtérbe került a differenciáldiagnosztika igénye. Pontos adatokkal nem igazolható, hogy vajon a beszédhibás gyermekek száma növekvõ tendenciát mutat-e. A logopédusok, pedagógusok tapasztalata azonban arra utal, hogy napjainkban több a beszédbeli rendellenesség, mint korábban volt. A beszédzavar és a nyelvi zavar kifejezéseket gyakran szinonimaként használják, pedig a kettõ nem feltétlenül azonos. A beszédzavarok többsége a nyelvi zavarok megjelenési formája, ugyanakkor számos beszédzavar hátterében nem tapasztalunk nyelvi zavart (Gósy 2005). A beszédzavar úgy határozható meg, hogy az az artikulációs tervezés, illetõleg kivitelezés problémája. Ez azt jelenti, hogy az adott nyelvet anyanyelvként beszélõ személy nem képes a kiejtési szabályokat maradéktalanul alkalmazni. Egyes beszédzavarok – hosszabb fennállás esetén – érinthetik a nyelvi rendszert is, ekkor átalakulhatnak a nyelvi reprezentációk hibás mûködésének tükreivé. A beszédhangok hibás képzése lehet egyfajta motoros ügyetlenség következménye, ez beszédzavar. Lehet azonban magasabb kognitív mûködések hibája, ekkor már nyelvi zavarnak tekintendõ. A deficit mindkét esetben megjelenhet torzításban (diszlália), hangcserében (paralália) és hangkihagyásban (alália). A fejlesztés, illetõleg a terápia szempontjából meghatározó jelentõsége van annak, hogy a fennálló beszédhiba hátterében fellelhetõ-e a kognitív nyelvi mûködés zavara vagy nem. Ép hallás esetén elvárható a beszédészlelési és beszédmegértési folyamatok életkorspecifikus mûködése. A beszédképzés rendellenességei gyakran, de nem mindig társulnak a beszédfeldolgozás deficitjével. Az eddigi vizsgálatokban négyéves korban nem találtak szignifikáns különbséget az ép artikulációjú és a beszédhibás gyermekek beszédpercepciós mûködéseiben. Ötéves korban azonban a beszédhibások több percepciós folyamata (változó mértékben) elmarad az ép beszédû óvodásokétól (Bóna 2007). A beszédhibás gyermekek a percepciós elmaradásuk vagy zavaruk miatt gyakran iskolai kudarcokkal is küszködnek; nehézséget okoz számukra az olvasottak megértése (Brunner–Csabay–Gyõry 2003), illetve a pöszeség negatívan befolyásolja az írás, helyesírás megtanulását is (Palotás 1996). Hat- és hétéves súlyos beszédhibás gyermekek döntõ többségénél érintett volt a beszédpercepciós mechanizmus; a beszédmegértési folyamatok magasabb szintûek voltak, mint az észlelésiek; továbbá 40%-uknál nemcsak elmaradás, de zavar is fennállt (Gósy 2007).

A beszédhibás gyermekek egy része úgy kerül iskolába, hogy a beszédhibája nem rendezõdött (különféle okoknál fogva). Feltételeztük, hogy a súlyos beszédhangképzési zavar együtt jár a beszédfeldolgozás rendellenes mûködésével, azaz a beszédhibás iskolások beszédészlelése és beszédmegértése jelentõs eltérést fog mutatni az ép beszédûekéhez viszonyítva. Úgy gondoljuk, hogy a sok beszédhangra kiterjedõ és hosszan fennálló hibás artikuláció a nyelvi rendszer deficitjére utal, és így érinti a beszédpercepciós folyamatokat is. A sok hangra (több képzési kategóriára) kiterjedõ beszédhiba súlyos zavarnak minõsül (Torda 2000).

A hipotézisünket 90 súlyos beszédhibás és 90 – korban és nemben illesztett – ép beszédû iskolás gyermekkel (elsõ, második és harmadik osztályosok) végzett beszédészlelési és beszédmegértési kísérletben ellenõriztük. Választ kerestünk arra, hogy az iskoláskorban is fennálló súlyos beszédhiba esetén milyen mértékû a percepciós mûködések deficitje, valamint hogy van-e változás az életkor függvényében.


Kísérleti személyek, anyag, módszer

Súlyos beszédhibás elsõ, második és harmadik osztályba járó, valamint korban és nemben illesztett, ép beszédû kontroll iskolások alkották a kísérleti csoportokat. A beszédhibás gyermekek esetében a beszédállapotukat magyarázó organikus okot nem diagnosztizáltak, és valamennyien többségi iskolákban, illetve osztályokban tanultak. Minden csoportba 30 gyermek került, összesen 180 fõ. A lányok és a fiúk aránya eltérõ volt, mivel több fiú került a beszédhibások csoportjaiba. Valamennyi gyermek ép intellektusú és ép halló volt, egynyelvûek, egynyelvû fõvárosi és vidéken élõ családokból. A beszédhibás gyermekek egyike sem tudta megfelelõen ejteni a pergõhangot, továbbá valamennyiüknél hibás volt az összes rés- és zár-réshang artikulációja. A 25 lehetséges magyar fonémarealizációból 9 mássalhangzó képzésére voltak képtelenek, valamennyit torzították. A magánhangzók ejtése mindenkinél jó volt. Valamennyi beszédhibás gyermek részesült logopédiai kezelésben; a kísérlet idején azonban a gyermekeknek már csak kisebb része járt logopédiára. A kontroll csoport résztvevõit nem válogattuk, csupán arra ügyeltünk, hogy kiejtésük hibátlan legyen, õk is ép hallók, egynyelvûek, fõvárosi és vidéki családokból.

A beszédészlelés és a beszédmegértés vizsgálatát a GMP-diagnosztika 10 tesztjével végeztük (Gósy 1995/2006), a teszt hanganyagait férfi bemondóval rögzítették. A mondatazonosítás zajban (GMP2) a beszédészlelés akusztikai szintjének vizsgálatára alkalmas. A teszt hanganyaga zajjal elfedett 10 mondatot tartalmaz (pl. Menjünk holnap kirándulni?). A szóazonosítás zajban (GMP3) ugyancsak az akusztikai szint vizsgálatára alkalmas, a nyelvi anyagot 10 szó alkotja (pl. meggy, étterem). Szűk frekvenciasávban átengedett 10 mondat azonosítása (GMP4) mutatja a fonetikai észlelés szintjét (pl. A munkások estig dolgoznak.). A (morfo)fonológiai észlelés vizsgálatát sajátos szerkezetû és szókincsű, kismértékben felgyorsított (az eredeti bemondáshoz képest 25%-kal) mondatok (GMP5) ismételtetésével végeztük (pl. Az irígység rossz tulajdonság.). A mondatok részben szón belül, részben szóhatáron érvényesülõ fonológiai folyamatokat reprezentáltak (hasonulások, hiátustöltés). A szeriális észlelés vizsgálata (GMP10) az elhangzás sorrendiségének pontos visszaadásán alapszik; a nyelvi anyag ebben a tesztben 10 értelmetlen hangsor (más megnevezésekkel: logatom vagy álszó, például galalajka, zseréb). A gyermek feladata valamennyi tesztben a szavak, hangsorok és mondatok azonnali hangos ismétlése volt. A mentális lexikon aktiválását szavak elõhívásával teszteltük (GMP11). A megadott hangkapcsolattal kellett a gyermeknek lexémákat aktiválni. A szövegértést (GMP12) egy mese meghallgatását követõ megértést ellenõrzõ kérdésekkel teszteltük. A mondatértési teszt (GMP16) az adott életkorban szükséges szemantikai sajátosságok és a szintaktikai/grammatikai struktúrák feldolgozásáról nyújt felvilágosítást. A teszt anyaga 10 egyszerû, illetve összetett mondat, illetve a tartalmukat és változatukat reprezentáló 20 színes kép. A mondat (pl. A kislánynak oda kell adnia a könyvet a kisfiúnak.) elhangzását követõen kell a gyermeknek a rajzpárok közül a megfelelõt kiválasztania. A beszédhang-differenciálás vizsgálatára szolgáló teszt (GMP17) választáson és döntésen alapul. A gyermek két rövid értelmetlen hangsort hall egymás után (pl. móz/nóz, begi/begi, lefi/levi), amelyek vagy azonosak, vagy különbözõk. Egyszeri hallás alapján kell eldöntenie, hogy egyforma vagy nem egyforma hangsorokat hallott-e. A transzformációs észlelés vizsgálata megmutatja a hang-betû megfeleltetés készségének szintjét (GMP18). A teszt eszköze 12 színes kis fakocka, amelyeket beszédhangként kell azonosítani az instrukció alapján. A tesztelés során egyre komplexebbé válnak a feladatok, amelyekben a szerialitásnak, a beszédhang-azonosításnak és a beszédhang-differenciálásnak is jelentõs a szerepe.

A tesztfelvételek csendesített helyiségben történtek, idõtartamuk átlagosan 20 perc volt. Egy gyermek esetében 110 adatot kaptunk (a teljes adat- mennyiség közel 10 000); a tesztlapokon a részletes minõségi elemzéseket is rögzítettük (pl. hibatípusok, téves észleletek). A statisztikai vizsgálatokat az SPSS 8.0 szoftverrel végeztük (egytényezõs ANOVA, párosított t-próba, korrelációelemzés).


Eredmények

Az elemzések elsõ szakaszában elemeztük azt, hogy a beszédhibás gyermekek mutatnak-e eltéréseket az életkor függvényében. Az egytényezõs ANOVA a vizsgált 10 beszédfeldolgozási folyamatból mindössze háromban igazolt szignifikáns különbséget, a szóaktiválásban (F(89) = 8,214, p<0,001), a beszédhangok differenciálásában (F(89) = 3,444, p<0,036), valamint a transzformációs észlelésben (F(89) = 3,291, p<0,042). Ez azt jelenti, hogy az elsõ, második és harmadik osztályos gyermekek beszédpercepciós mûködései gyakorlatilag azonos szintûek, fejlõdés a legtöbb folyamatban nem látható. Pozitívan változik ugyanakkor a szavak elõhívhatósága, valószínûsíthetõ a szókincs növekedése is, továbbá biztosabbá válik a beszédhangok megkülönböztetése és a transzformáció; mindez nyilvánvalóan az olvasás és írás tanulásának következménye. Elszomorító viszont, hogy a fonetikai, a fonológiai és a szeriális észlelésben nem tapasztalunk ilyen jellegű eltéréseket. A mondat- és a szövegértés is stagnálni látszik. Az 1. ábra a három korcsoport adatait mutatja azokban az észlelési folyamatokban, ahol nincs statisztikailag értékelhetõ korspecifikus változás, bár az adatok tendenciaszerûen magasabb értékeket mutatnak harmadik osztályra (a GMP2 átlagai a három korcsoportban: 71,3%; 68,3%; 77,3%, a GMP4 átlagai: 83,3%; 79,3%; 85,3%, a GMP10 átlagai: 59,5%; 53,6%; 60,6%).

1. ábra: Beszédhibás iskolások akusztikai-fonetikai (GMP2), fonetikai (GMP4) és szeriális észlelésének (GMP10) átlagai (medián) és szórása (az életkorra a téglalap-azonosító utolsó száma utal)


A fonológiai és a transzformációs észlelés teljesítménye csak a 7 és a 9 évesek között mutatott statisztikailag igazolt eltérést. Ez azt jelenti, hogy az elsõ két iskolai évben ezeknek a folyamatoknak a teljesítménye azonos (2. ábra). Az átlagok a fonológiai észlelésben (GMP5): 43,6%; 49,3%; 58,3%, a transzformációs észlelésben (GMP18): 60,8%; 70,8%; 80,8%.

2. ábra: A fonológiai (GMP5) és a transzformációs észlelés (GMP18) eredményei az életkor függvényében (az életkorra a téglalap-azonosító utolsó száma utal)


A beszédhangok differenciálása – mint említettük – a hét- és nyolcévesek között statisztikailag igazolható fejlõdést mutat (párosított t-próba: t(29) = 2,169, p<0,038), a nyolc- és kilencévesek között azonban nem, ekkor tehát fejlõdés nem tapasztalható, a hibaszám csaknem azonos. A hétévesek a 23 tesztpárból átlagosan 16,7 esetben döntenek helyesen, a nyolcévesek átlagosan 18,8 esetben, míg a kilencévesek közel 19 esetben. Jellegzetes, hogy a beszédhibás gyermekek az azonos hangpárok felismerésében is bizonytalanok.

Választ kerestünk arra, hogy van-e és milyen eltérés a beszédhibás és a nem beszédhibás tanulók percepciós folyamatai között. Számos tanulmány igazolta már, hogy az ép beszédû gyermekeknél is gyakran tapasztalhatók elmaradások a beszédfeldolgozási mechanizmusban, s ezek nyilvánvalóan nem a produkciós deficit következményei (vö. Imre 2007; Markó 2007). A jelen összevetés célja annak kiderítése, hogy az artikulációs rendellenesség milyen mértékben társul percepciós zavarokkal. A statisztikai elemzések a zajos szavak visszamondásában (GMP3) nem mutatnak eltérést egyik korcsoportban sem az ép beszédûekhez viszonyítva. Nincs különbség a mondatértésben a hétéves és a kilencéves beszédhibás és nem beszédhibás tanulók között,valamint a beszédhang-differenciálásban a nyolcéves és a kilencéves beszédhibás és nem beszédhibás tanulók között. A többi tesztben azonban minden korcsoportban szignifikáns a különbség (független t-próba alapján). Az 1. táblázat összegzi a beszédészlelési adatokat.

1. táblázat: Beszédhibás (bh) és ép beszédű (ép) gyermekek beszédészlelési adatai (átl. = átlag, átl. elt. = átlagos eltérés, PÁ = percepciós átlag)


A táblázat adatai mutatják, hogy a beszédhibások "fejlõdése" kismértékű (és mint láttuk, statisztikailag nem is igazolható), az ép beszédûeké magasabb szintrõl indul, és csak a nyolc- és kilencévesek között nincs minden folyamatban szignifikáns változás. A 3. ábra grafikonja szemlélteti, hogy amíg az ép beszédûek fejlõdése hasonló mértékű az egyes folyamatokban, addig a beszédhibásoknál nem ez a fejlõdési tendencia, sõt az akusztikai-fonetikai és a szeriális észlelésben kissé gyengébb az idõsebb korosztály teljesítménye.

3. ábra: Az akusztikai-fonetikai (GMP2), a fonológiai (GMP5), a szeriális (GMP10) és a transzformációs észlelés (GMP18) teljesítményének változása első és másodikos beszédhibás és ép beszédű tanulóknál


A beszédhangok differenciálása – valószínûsíthetõen az írott anyanyelv elsajátításának hatására – egyértelmûen fejlõdik a beszédhibás gyermekeknél is, a 4. ábra az átlagokat és a szórásokat szemlélteti. Abeszédhibás elsõsöknél még igen nagyok az egyéni különbségek, második osztályra jelentõsen csökkennek. A hibák számának növekedése harmadik osztályban jellemzõ mind a beszédhibás, mind az ép beszédű tanulóknál, ez valószínûleg a helyesírási elvárások negatív következménye.

4. ábra (1): A beszédhang-differenciálás (GMP17) adatai beszédhibásoknál (DIFBH) (az életkorra a téglalap-azonosító utolsó száma utal)


4. ábra (1): A beszédhang-differenciálás (GMP17) adatai ép beszédűeknél (DIFEP) (az életkorra a téglalap-azonosító utolsó száma utal)


A GMP2–5 tesztekben elért eredmények alapján felrajzolható a gyermek percepciós küszöbgörbéje (Gósy 2000, Horváth 2007a). Ez azt a minimum teljesítményszintet mutatja meg, amelyre az észlelést mérõ feladatokban a gyermek képes. A görbe rajzolata alapján az egyes zavar-, illetve elmaradástípusok kategorizálhatók, továbbá jelzik a zavar/elmaradás mértékét is, vagyis hogy a gyermek adott részképessége hány évvel marad el az életkorában elvárható szinttõl. A beszédhibás iskolásoknál mind a kilenc görbetípus elõfordult, de nem mindegyik görbe volt jellemzõ mindhárom életkori csoportra (az 5. ábrán csak azokat a görbéket tüntettük fel, amelyekre legalább két csoportban találtunk példát).

5. ábra: A beszédhibás iskolásokra jellemző percepciós küszöbgörbék


Mindhárom korosztályban a fordított teknõ görbetípus volt a leggyakoribb (a hétéveseknél 56,7%, a nyolvéveseknél 40%, a kilencéveseknél 33,33%); elõfordulási aránya az életkor elõrehaladtával csökkent. A tipikus beszédfejlõdésû gyermekekre is ez a típus jellemzõ a legnagyobb mértékben: a gyermekek a zajos szavak azonosításában (GMP3) jobban teljesítenek, mint a zajos mondatokéban (GMP2), ezt az emelkedést azonban esés követi, és a fonológiai észlelés (GMP5) a leggyengébb. A beszédhibásoknál mindhárom csoportban a hegyvonulat görbetípus volt a második leggyakoribb (10%, 30%, illetve 23,33%); ez a típus szintén emelkedõ, majd esõ tendenciát mutat azzal a különbséggel, hogy itt a GMP4 eredménye a legjobb, vagyis a fonetikai észleléshez képest a többi részfolyamat gyengébben mûködik. Szintén mindhárom csoportban elõfordult a csökkenõ típus, ennek elõfordulása azonban 5% alatti. E két utóbbi görbetípus nem egyszerûen elmaradásra, hanem zavarra utal. Az egyéni görbék jellegzetes eltéréseket mutatnak.

A szókincsaktiválási képesség vizsgálatával arra keresünk választ, hogy a gyermek miként és milyen gyorsan képes elõhívni a kívánt lexikai egységeket a mentális lexikonából (GMP11). A feladata a ma- és a ke- szótagokkal kezdõdõ szavak aktiválása. Hétéves kortól megfelelõ mûködés esetén a gyermektõl legalább 7 szó várható el (összesen a kétféle szótaggal kezdõdõ szavak alapján); az elvárt érték az életkorral emelkedik (vö. Gósy 1995/2006). Különféle nyelvi- és beszédzavarok esetén a szókincsaktiválás képessége sérülhet, a megkésett beszédfejlõdésű óvodások például súlyos elmaradást mutatnak ezen a területen, vagyis a mentális lexikonhoz való hozzáférési stratégiájuk nem megfelelõ (Horváth 2007b). Feltételeztük, hogy a súlyos, elhúzódó beszédhiba negatívan befolyásolja a szókincsaktiválási teljesítményt. A jelen vizsgálatban a hétéveseknél 4,4, a nyolcéveseknél 5,7, a kilencéveseknél 7,1 szó volt az aktivált szavak mennyiségének átlaga; a különbség statisztikailag szignifikáns (egytényezõs ANOVA: F(2, 89) = 8,214 p = 0,001). A részletes elemzés szerint azonban csak a 7 és a 9 évesek között igazolható valóban statisztikai különbség, ami azt jelenti, hogy a fejlõdés lényegében két év elteltével valósul meg (6. ábra). Noha az ábra téglalapjai azt sugallják, hogy jelentõs a fejlõdés az életkor függvényében, azonban a nagy szórástartományok miatt ezek a különbségek mégsem szignifikánsak. Ez azt jelenti, hogy nem feltételezhetjük, hogy minden beszédhibás iskolás lexikális hozzáférése az életkorral egyenes arányban fejlõdik. A kapott adatok alátámasztják, hogy az elhúzódó beszédzavar nemkívánatosan hat a mentális lexikon aktiválására. A szókincs nagyságára vonatkozóan ezek az eredmények nem nyújtanak információt, csupán valószínûsíthetõ, hogy a tárolt lexikai egységek száma a beszédproblémás gyermekeknél alacsonyabb, mint az ép beszédűeknél.

6. ábra: Beszédhibás iskolások szóaktiválási adatai (medián és szórás)


A lexikális elõhívási tesztben az elsõs beszédhibásoknak csupán 43,3%-a érte el az elvárható életkori teljesítményt, de akadt olyan hétéves is, aki csak egyetlen szót tudott mondani a megadott szótaggal. A nyolcéves beszédhibások átlagos teljesítménye is alatta marad az elvártaknak, mindössze 36,7%-uk érte el az életkori teljesítményt. Ebben a korcsoportban olyan gyermeket is találtunk, aki egyetlen szót sem tudott elõhívni. A kilencéveseknél ez már nem fordult elõ, de azok aránya, akik életkoruknak megfelelõen, vagy afölött teljesítettek, mindössze 36,7%. A nem beszédhibás iskolásokkal ellentétben (Szalai 1996) a beszédhibásoknál nem következett be ugrásszerû fejlõdés a szókincsaktiválásban. A mentális lexikonhoz történõ hozzáférés azért nem eredményes, mivel az elhúzódó beszédhiba miatt a helyes ejtés túlzottan leterheli a beszédprodukciós folyamatot. Az iskoláskorban is fennálló beszédhiba tehát korlátozhatja a mentális lexikon bõvülését, mind az új szavak bekerülését, mind a megfelelõ aktiválási stratégia kialakulását, finomodását.

Az elhúzódó beszédhiba nemcsak a beszédészlelési mechanizmus mûködését tekintve, hanem a beszédmegértési folyamatok szempontjából is rizikótényezõ. Ez gyenge mondat- és szövegértési teljesítményekben érhetõ tetten (2. táblázat).

2. táblázat: Beszédhibás és ép beszédű gyermekek beszédészlelési adatai (átl. = átlag, átl. elt. = átlagos eltérés, ÉÁ = beszédmegértési átlag)


A hétévesek átlagos mondatértési teljesítménye 86%; a nyolcéveseké 83%, a kilencéveseké 87,3%. A csoportok között nem mutatható kis statisztikailag szignifikáns különbség. Ez azt igazolja, hogy a makacs beszédhibával párhuzamosan stagnál a mondatértési teljesítmény, nem következik be az elvárt életkori fejlõdés, ami annak ellenére problémát jelent, hogy a 80%-on felüli teljesítmény elfogadhatónak tekinthetõ. A hétéveseknek csupán 20%-a teljesített életkorának megfelelõ szinten (vagyis náluk minden mondat feldolgozása sikeres volt). A nyolcéveseknél kicsit emelkedik azok aránya, akik hibátlanul teljesítettek a tesztben (23,3%), de itt találtunk olyan gyermeket is, aki csupán egyetlen mondatot tudott sikeresen feldolgozni, vagyis még a véletlen találatnak számító 30%-ot sem tudta elérni. A kilencévesek egyharmada 100%-os teljesítményt produkált, de többen csak 60%-ot értek el a tesztben. A beszédhibás iskolások döntõ többsége nem volt képes a tíz tesztmondat szemantikai és szintaktikai szerkezetének jó feldolgozására.

A szövegértés átlagos szintje a beszédhibások mindhárom korcsoportjában alatta marad a mondatértési teljesítménynek. Ez a tendencia megfigyelhetõ a tipikus beszédfejlõdésû (Gósy–Horváth 2006, Markó 2007), a diszlexiás (Gráczi et al. 2007), a megkésett beszédfejlõdésû (Horváth 2007b, Rosta–Suchné Rumpli 2007) és a tanulásban akadályozott gyermekeknél is (Gósy 2007, Macher 2007). A szövegértési elmaradás mértéke azonban nagyon fontos tényezõ. A jelen vizsgálat beszédhibás iskolásai között nincs matematikailag igazolható különbség az életkor függvényében, a fejlõdés stagnál, a teljeítmény messze elmarad az elvárásoktól. Az elsõsök tehát ugyanolyan szövegmegértéssel (és mondatértéssel) vesznek részt az iskolai tanórákon, mint a harmadikosok (7. ábra).

7. ábra: Beszédhibások mondat- (GMP16) és szövegértési (GMP12) átlagai (medián) és a szórástartományok (az életkorra a téglalap-azonosító utolsó száma utal)


A szövegértési teljesítmények szórása nagy, a hétéveseknél 10% volt a leggyengébb eredmény, és csupán egy gyermek tudott mind a tíz megértést ellenõrzõ kérdésre helyesen válaszolni. A nyolcéveseknél 0%-os teljesítményre is volt példa, és csak négyen teljesítettek hibátlanul (13,3%). A kilencéveseknél szintén több gyermek csak egyetlen kérdésre tudott helyesen válaszolni, és nem emelkedik azok aránya, akik elérték a 100%-ot. Elemeztük a szövegértés átlagát összevetve az összefüggésekre adott helyes válaszok átlagával. Arra kerestünk választ, hogy milyen a szövegrészletek megértése az összefüggések megértéséhez képest, mivel az utóbbi magasabb szintû kognitív mûvelet. A szövegértés fejlõdésének fontos tényezõje a szövegen belüli összefüggések megértése, a szükséges asszociációs mûködések azonnali aktiválása. A szövegértési átlaghoz képest a gyermekek minden korosztályban gyengébb teljesítményt mutattak a szövegösszefüggésre vonatkozó kérdés megválaszolásában. A hétévesek mindössze 36,7%-a, a nyolcévesek 46,7%-a, a kilencéveseknek pedig az 56,7%-a tudott helyesen válaszolni. Noha az adatok mindegyik csoportban elmaradást mutatnak, látható egy kismértékû fejlõdés is. A megfelelõ szövegértés és az összefüggések felismerési képességének hiánya megnehezíti, olykor lehetetlenné teszi a mindenkori tananyag feldolgozását, megtanulását, befogadását és beépítését a már tanult ismeretekbe.

A mondat- és a szövegértés adatait összevetettük az ép beszédű tanulókéival. A hétéveseknél nem tapasztaltunk különbséget a mondatértésben az artikulációs deficit függvényében, a két idõsebb korcsoportnál azonban igen. A szövegértés minden korcsoportban statisztikailag igazolhatóan gyengébb volt a beszédhibás gyermekeknél. Ez arra utal, hogy a beszédhibás tanulóknál a kezdetekben átlagosan tekinthetõ beszédmegértési folyamatok nem fejlõdnek.

Tipikus beszédfejlõdésű iskolásokkal végzett korábbi kutatások (Gósy–Horváth 2006) igazolták, hogy az egyes percepciós folyamatok közötti kapcsolatok meghatározók a fejlõdés szempontjából: minél önállóbbak az egyes mûködések, annál jobb a beszédfeldolgozási teljesítmény. A gyengébb percepciós eredmények szorosabb együttjárásokat mutatnak a folyamatok között. A tipikus beszédfejlõdésű iskolásoknál az életkor elõrehaladtával csökken a folyamatok közötti összefüggések száma (Pearson-féle korrelációs vizsgálat alapján), vagyis azok egyre önállóbban mûködnek, biztosítva a stabil beszédfeldolgozást. A beszédhibás iskolások beszédfeldolgozási folyamatainak összefüggései és azok változásai az életkor függvényében más képet mutatnak (8. ábra).

8. ábra: A percepciós folyamatok összefüggései tipikus fejlődésű és beszédhibás iskolásoknál (a különféle árnyalatú körök a percepciós folyamatokat, a háromszög a megértési folyamatokat, az összekötő vonalak pedig a kapcsolatok


A korrelációelemzés eredményei azt mutatták, hogy a beszédhibás hétéveseknél kevesebb az összefüggések száma, a folyamatok relatíve önállóan működnek. Ez az állapot a tipikus fejlõdésű hatévesekre jellemzõ. Második osztályban következik be a percepciós folyamatok összefüggéseinek átmeneti növekedése, ami a nem beszédhibás, tipikus fejlõdésû gyermekek esetében hétéves korban jellemzõ. Az ábrán jól látszik ez az eltolódás. Harmadik osztályban a beszédhibásoknál az életkori fejlõdésnek megfelelõen ismét kevesebb az összefüggés, de a folyamatok önállósága még nem éri el azt a szintet, amely az ép beszédűeknél kilencéves korban megfigyelhetõ. A kilencéves beszédhibás tanulók beszédpercepciós folyamatainak összefüggései nagyobb mértékûek, mint a nem beszédhibás nyolcévesekéi. E tekintetben tehát a beszédhibások elmaradása növekedést mutat.


Következtetések

Közismert tény, hogy nem minden beszédhibás gyermek kerül a logopédiai hálózatba, illetve hogy a logopédiára jártak egy részének a beszéde elsõ osztályos korára nem lesz hibátlan. Ezek a gyermekek beszédhibásan kerülnek az iskolarendszerbe. A logopédiára járt és nem tünetmentes iskolások esetében felmerül a kérdés, hogy vajon a makacs beszédhiba nem érint-e más kognitív mûködéseket is. Kutatásunk erre kereste a választ. Azt feltételeztük, hogy a súlyos beszédhangképzési zavart mutató gyermekeknél tapasztalható lesz-e a beszédfeldolgozás rendellenes mûködése is, azaz beszédészlelésük és beszédmegértésük jelentõs eltérést fog-e mutatni az ép beszédûekéhez képest. Noha a produkciós és percepciós mechanizmusokat vezérlõ agyi területek nem azonosak, mégis úgy gondoltuk, hogy a sok beszédhangra kiterjedõ és hosszan fennálló hibás artikuláció a nyelvi rendszer deficitjére utal, annak egyfajta felszíni megjelenési formája. A motoros és a percepciós mûködésekért felelõs agyi területek közötti kapcsolat ezt úgy támasztja alá, hogy az egyik mechanizmus hosszan fennálló zavara korlátozza a másik mechanizmus ép működését.

Eredményeink igazolták a feltételezéseket; a beszédészlelés területén a beszédhibások elmaradást mutatnak, legnagyobb mértékben a fonológiai, a szeriális és a transzformációs észlelésben. Az elhúzódó beszédhiba korlátozza a mentális lexikon bõvülését, illetõleg a hozzáférési stratégiák fejlõdését. A beszédmegértés mondat- és szövegértési szintje egyaránt stagnál. A súlyosan beszédhibás iskolások beszédfeldolgozása szignifikánsan elmarad a tipikus fejlõdésû, ép beszédû társaikétól. Az elsõ, második és harmadik osztályos beszédhibások között nincs vagy alig van megfigyelhetõ fejlõdés. A percepciós folyamatok jobban egymásra támaszkodnak, mint a tipikus beszédfejlõdésű kortársaknál. Mindez nem csupán a beszédfeldolgozás korlátozottságát eredményezi, hanem negatív hatással van az írott anyanyelv megtanulására is.

A pöszeség terápiájában kiemelten fontos a beszédpercepciós részfolyamatok mûködésének fejlesztése (V. Kovács 1975); súlyos beszédzavar esetén hangsúlyozottan szükséges a terápia mielõbbi megkezdése. A jelen kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy az iskoláskorban még mindig beszédhibás tanulók rizikó gyermekeknek számítanak a beszédészlelés és a beszédmegértés mûködése szempontjából, és következményesen elõre jósolható nehézségeik lesznek az olvasás és az írás megtanulásában.


Irodalom
 
  • BÓNA JUDIT 2007. Beszédképzés és beszédhallás összefüggése beszédhibásoknál (4–5 éves korban). In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 114–124.
  • BRUNNER KATALIN – CSABAY KATALIN – GYÕRY GÁBORNÉ 2003. Beszédész- lelés, beszédmegértés, szövegészlelés. Gyógypedagógiai Szemle 2003/2, 88–97.
  • GÓSY MÁRIA 1995/2006. GMP-diagnosztika. Nikol Kkt., Budapest.
  • GÓSY MÁRIA 2000. A hallástól a tanulásig. Nikol Kkt., Budapest.
  • GÓSY MÁRIA 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest.
  • GÓSY MÁRIA 2007. Az értelmi képesség és a beszédpercepciós folyamatok összefüggései. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 230–246.
  • GÓSY MÁRIA – HORVÁTH VIKTÓRIA 2006. Beszédfeldolgozási folyamatok összefüggései gyermekkorban. Magyar Nyelvõr 130, 470–481.
  • GRÁCZI TEKLA ETELKA – GÓSY MÁRIA – IMRE ANGÉLA 2007. Olvasási nehézség és diszlexia a beszédfeldolgozás tükrében. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 214–228.
  • HORVÁTH VIKTÓRIA 2007a. Beszédészlelési folyamatok tipológiája 6–10 éves korban. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 271–284.
  • HORVÁTH VIKTÓRIA 2007b. Megkésett beszédfejlõdésû óvodások beszédfeldolgozási folyamatairól. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 149–162.
  • IMRE ANGÉLA 2007. A beszédmegértés és az olvasás összefüggése. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv- elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 184–201.
  • V. KOVÁCS EMÕKE 1975. A halláserõsítés szerepe a pöszeség korrekciójában. In: Vassné Kovács Emõke – Subosits István (szerk.): A beszéd és zavarai. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 77–79.
  • MACHER MÓNIKA 2007. Tanulásban akadályozott gyerekek beszédészlelési és beszédmegértési vizsgálata. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 247–260.
  • MARKÓ ALEXANDRA 2007. A mondat- és szövegértés jellemzõi és összefüggése 6–9 éves korban. In Gósy Mária (szerk.): Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 285–300.
  • ROSTA KATALIN – SCHUCHNÉ RUMPLI HENRIETTE 2007. Beszédfogyatékos gyermekek beszédpercepciós vizsgálata. In Gósy Mária (szerk.): Beszéd- észlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt, Budapest, 137–148.
  • PALOTÁS MÁRTA 1996. Beszédészlelési zavar tükrözõdése a helyesírásban beszédhibás tanulóknál. In Gósy Mária (szerk.): Gyermekkori beszédészlelési és beszédmegértési zavarok. Nikol, Budapest, 2–187.
  • TORDA ÁGNES 2000. Beszédhibás gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar. Budapest, 575–600.
  • SARBÓ ARTÚR 1906. A beszéd összes vonatkozásaiban, különös tekintettel a gyermekkorra. Athenaeum, Budapest.
  • SZALAI ENIKÕ 1996. A lexikális hozzáférés ép és zavart folyamatai. Beszédkutatás 1996, 79–96.

2008/3
Év: 2008
Szám: 3
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2008 következő év

2008/1
2008/1

2008/2
2008/2

2008/3
2008/3

2008/4
2008/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05