2008
2008/3

tartalom:

Mérei Verára emlékezünk
Fehérné Kovács Zsuzsanna
Mérei Vera (1916-2007)

Mérei Vera

"Hát az a legérdekesebb, egy ember, nem? Épp a múltkor mondta valaki nekem, hogy a dokumentumfilmeket szereti, és mondtam, én meg az önéletrajzokat."
(Mérei Vera)


Drága Vera!

Egész héten, amikor gondolatban készültem erre a veled való beszélgetésre, láttalak, ahogyan ülsz vendégvárón utánozhatatlan hangulatú Pasaréti szobádban, a biedermeier fotelodban antik bútoraid között. A kör alakú kisasztal már elõre megterítve, rajta, ahogy mindig, ízlésesen elrendezett gyümölcskosár, sós és édes sütemények, természetesen a Daubnertól, a kistányérok és a kávéspoharak, szépséges zsúrszalvéta, ezüst cukortartó, kapucíner, kanál, gyümölcskés és villa, és mellette elõre elkészítve a személyre szóló figyelmesség (aktuális könyv, folyóirat, cikk), hiszen te mindig elõre készültél a vendégedre. Ülsz a fotelben, utánozhatatlan szépséggel és eleganciával, a nyakadon egy kis kendõvel, igen, most már tudom, ezt én ajándékoztam neked jó pár évvel ezelõtt, és te ezt pontosan tudod, ezért vetted fel, ezzel jelzed, hogy emlékszel. Szeretettel nézel rám, figyelsz, mosolyogsz, végtelen nyugalom és elfogadás árad belõled. Igen, ez az a képességed, amellyel el tudod érni, hogy elhiggyük önmagunkról azt a jót, amit te látsz bennünk. Most megszólalsz és azt mondod, mint eddig minden találkozásunkkor: "Most te mesélj, mi van veled!".

Megvallom, erre a kérdésre most nagyon nehezen tudok neked válaszolni, mert rólad és neked kell beszélnem arról, hogy mit is jelent ez veszteség, ami minket ért, egykori tanítványokat, kollégákat, a fõiskolát.

Mert elmentél… Elment egy igen szeretett tanár, kolléga, mester, anyai jó barát.

Hiszen te tudod, hogy több egymástól elválaszthatatlan szerepet is betöltöttél az életünkben: elsõsorban a tanárunk voltál. Igaz, ahogy mondtad: "eredetileg én arra gondoltam, hogy orvos szeretnék lenni, de akkor ez teljesen lehetetlen volt a numerus clausus miatt, csak késõbb hallottam a gyógypedagógiáról, ahová nekem nem volt könnyû bejutni." Aztán végül sikerült és 1938-ban el is végezted a Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolát, ahol már hallgatóként is sikerült bekerülnöd a Szondi Lipót által vezetett Kórtani és Gyógypedagógiai Laboratóriumba. 1948-tól lettél a fõiskola oktatója egészen 1985-ös nyugdíjba vonulásodig. A Bárczin elismerték oktatói kvalitásaidat, igaz, docensi kinevezésed megkésett, mert tiltakozásul aláírtál, nem is egyszer, mert soha semmilyen formában nem tûrted az emberi szabadságjogok sérülését. Egyébként is neveltetésed, német, francia, angol nyelvtudásod, kiépülõ nemzetközi kapcsolataid és természetesen férjed "miatt" kilógtál a sorból, "elütöttél" a kor elvárt oktatói prototípusától.

Nagyszerû tanár voltál, aki a 60-as, 70-es években is európai szinten oktatta szakterületét, a logopédiát. Állandóan fordítottad a nemzetközi irodalmat, és megszerzett korszerû ismereteidet azonnal megosztottad a hallgatóiddal. A 60-as évek elején te fordítottad le elõször John Tracy levelezõ iskoláját nagyothalló kisgyerekek szülei számára. Kanizsai Dezsõ, az akkori Logopédiai Tanszék vezetõje irányítása mellett elkezdtél foglalkozni a dadogással. Ennek egyik legszebb eredménye az általad kidolgozott szülõcsoportos dadogóterápiás módszer, amely nem csak itthon, de Európa német nyelvű területein is ismertté tett. Soha nem felejtem el, amikor a 90-es évek közepén a Dortmundi Egyetemen ebbõl a témából tartottál elõadást, az érdeklõdés olyan nagy volt, hogy a hallgatók nem fértek el a nagyelõadóba, így még a földön is ültek, és csak úgy tudtál eljutni a katedráig, hogy át kellet lépned a hallgatóság egy részén. Természetesen megoldottad a helyzetet, és fantasztikus elõadás tartottál német nyelven is! A hallgatóságot nem csak a szaktudásod érintette meg, hanem a személyiséged is!!!

Igen jó szakmai és baráti kapcsolatokat tartottál számos külföldi szakmai szervezettel és európai hírű terapeutával, logopédussal, akiket a 70-es évek végén, nyolcvanas évek elején meg is hívtál Magyarországra, logopédiai kurzusok vezetésére, miközben lehetõségeket kerestél és teremtettél nyelvet beszélõ, egykor volt tanítványaid külföldi tapasztaltcseréjére, konferenciákra, szemináriumokra.

Szakirodalmi munkásságod (közel ötven publikációd), hazai és külföldi elismertséged, karizmatikus személyiséged nagymértékben befolyásolta a logopédia századvégi fejlõdési irányait, különösen a dadogásról alkotott felfogásunkat.

A dadogásról írt kétkötetes jegyzeted szerzõtársaddal Vinczéné Biró Etelkával, a logopédiai alapműveltség, míg fordításaid közül a két Szondi-kötet, a Káin, a törvényszegõ, Mózes, a törvényalkotó, valamint Verena Kast: A gyász, Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei című már a magyar kultúra részévé váltak.

Logopédiai tevékenységedet, "életmûvedet" a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság Kempelen Farkas emlékéremmel (1987), a Demoszthenész Beszédhibások és Segítõik Országos Egyesülete Palotás Gábor-díjjal ismerte el.

Mesterként megmutattad, megtanítottad nekünk, hogy micsoda fantasztikus érzés, ha az ember képes másokért önzetlenül dolgozni, pedig a rendszerváltás után már nyugdíjas voltál, mégis az egyik leghatározottabb szószólója és öntevékeny támogatója a civil szervezõdéseknek, a szakmai és önsegítõ szervezetek létrehozásának. Így vállaltad el az alapító elnöki tisztségét a Démoszthenész Beszédhibások és Segítõik Országos Érdekvédelmi Egyesületének (1994), kurátorságát a Dadogókért Alapítványnak (1995). Neked is köszönhetõen ma már mindkét szervezet jelentõs szerepet játszik a beszédhibások érdekeinek érvényesítésében.

Pasaréti szobád mindig nyitva állt azok elõtt, akik újító gondolataikat, publikációs elképzeléseiket, elõadásaikat, pályázati terveiket akarták megosztani veled.

Hogy milyen voltál mint anyai-jóbarát?

Szeretném felolvasni egyik legkedvesebb tanítványod, Vecsey Kati, a Bates College Színházi- és Retorikai Tanszékének oktatójának Amerikából hozzád írt búcsúsorait:

"Majdnem 20 évvel ezelõtt Vera az életem egyik legnagyobb lehetõségét nyújtotta számomra azzal, hogy beszédtanárnak ajánlott az Arany János Színház stúdiójába. Egyszerre hatódtam és ijedtem meg a lehetõségtõl. Nem voltam elég biztos magamban. De Vera biztos volt bennem, mert hitt bennem. Látott bennem valamit - tehetséget, akarást, kitartást, egyéniséget – ki tudja. Õ tudta, amikor engem ajánlott, hogy frissdiplomásként meg fogok tudni birkózni a feladattal és nem vallok szégyent.

Sok szempontból szeretnék olyan lenni, mint Vera. Fõleg tanárként törekszem arra, hogy felismerjem és ápoljam a tehetséget, hogy ösztönözzem és kihívásokkal inspiráljam a tanítványaimat, és hogy lehetõségekkel segítsem õket álmaik megvalósításában. Mert Vera ezeket adta nekem. Ugyanis amikor én a hallgatóimmal a színházban dolgozom, nekem az a saját álmaim megvalósulását jelenti."


Köszönöm Neked, Vera!

Köszönjük Neked, Vera!!

2008/3
Év: 2008
Szám: 3
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2008 következő év

2008/1
2008/1

2008/2
2008/2

2008/3
2008/3

2008/4
2008/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05