2008
2008/4

tartalom:

KÖSZÖNTŐ - tanévnyitó a Bárczin
Kas Bence

Kedves újdonsült gyógypedagógus-hallgatók, kedves kollégák, köszöntöm önöket, köszöntelek benneteket! A felkérés szerint ez volt a feladatom, de vajon mit is tettem, mit is teszek ezzel? Mint mindenki, én is sok köszöntõt hallottam életemben, az ember ezeket a többséghez hasonlóan végigbambulja vagy -fegyelmezetlenkedi. Most viszont, hogy én kaptam a feladatot, elgondolkodtam rajta, mi is a köszöntõ mint mûfaj, mit jelent köszönteni valakit. Nos, a Magyar Értelmezõ Szótár szerint a köszöntõ: "üdvözlõ szónoklat". Az üdvözlés pedig nem más, mint: "érkezõ, közeledõ személyt udvariassági kifejezésekkel, gesztusokkal fogadni". A köszöntés tehát egyfajta, fõleg szavakban véghezvitt társas rítus.

Eddig rendben is volna, de mi lehet vajon a szerepe, miért csináljuk? Ez a kérdés John Austin amerikai filozófus óta merül fel, aki szerint amikor mondunk valamit, annak cselekvésértéke van, ugyanúgy, mintha fizikailag tettünk volna valamit. Bántalmazni például nemcsak tettleg, de szavakkal is lehet, és ez állítólag az agyban is hasonló változásokat okoz. De bizonyos dolgokat csak szóban, nyelvileg lehet megtenni, ilyen az ítélethozatal vagy a gratuláció. Ha a bíró nem mondja ki, hogy "10 év fegyházra ítélem", akkor nem ítélte el a vádlottat; ha nem mondjuk, hogy "Gratulálok!", akkor nem gratuláltunk. Amikor tehát köszöntünk valakit, üdvözlõ beszédet tartunk, azzal valamit cselekszünk. De mit? Mi a cselekvésértéke a köszöntésnek, az üdvözlõ beszédnek? Erre a kérdésre többféle válasz is kínálkozik.

(1) Robin Dunbar evolúciókutató azt mondaná, hogy a köszöntõ beszéd valójában különösen hatékony formája a kurkászásnak. Igen, a kurkászásnak, más szóval vakargatásnak, bogarászásnak vagy tetvezgetésnek, ami a majmok kedvelt foglalatossága. Biológiailag az élõsködõktõl való megtisztítást szolgálja, de régóta ismert a társasági életben betöltött szerepe is. A fõemlõsök a kurkászással fejezik ki társaik felé a törõdést, azt, hogy fontos személynek, csoportjukba tartozónak tartják õket. Sõt, a makákóknál megfigyelték, hogy a kurkászás ismerkedéskor is fontos: ahhoz, hogy a nõstény makákó meghódítottnak tekintse magát, legalább 8 percnyi gondos tetvezgetés szükséges. Mármost, Dunbart elsõsorban az emberi nyelv evolúciója érdekelte. Szerinte az emberi nyelv kialakulásának egyik fõ mozgatórugója az volt, hogy túl sokan vagyunk, túl nagy csoportokat tartunk fent ahhoz, hogy rendszeresen és alaposan végigkurkásszuk egymást. Az állati kurkászást így felváltotta az idõ- és energiatakarékosabb emberi nyelv. Ahogy végigmegyünk a folyosón, sok embernek köszönünk, megállunk 1-2 percet pletykálni, s ezzel kielégítjük társas, azaz kurkászásigényünket. És celebrálhatunk nagyobb, tömeges szóbeli kurkászásokat is, mint ez az évnyitó. Könnyen belátható, mennyivel gazdaságosabb verbálisan kurkászni, azaz köszöntõt mondani, mint ténylegesen bogarászni, hiszen egyetlen ember pár perc alatt egyszerre kurkászhatja végig a jelenlevõket. Ugyanez még gesztusszinten – a kézfogásokkal – is félóráig fog tartani a fõigazgató asszonynak, hát még ha betartaná a makákók fejenkénti 8 percét. Akkor ugyanis (200 emberrel számolva) több mint 26 óráig tartana, vagyis holnap ilyenkor még mindig sorba kellene állni. Egy szó mint száz, a köszöntõ beszéddel mindezt a kellemetlenséget megkerülve, könnyen és gyorsan fejezzük ki a törõdésünket, figyelmünket egyszerre sok ember felé.

(2) Van azonban a köszöntõ beszédnek egy másik funkciója is. Az újonnan érkezõk számára valamiféle beavatást is képvisel, vagy legalábbis az avatás részének tekinthetõ. Olyan próbatétel ez, amit ki kell állni (végig kell állni vagy ülni). Csak hogy tisztán lássunk, az avatás a MÉSz szerint azt jelenti, “ünnepélyesen vmely közösségbe felvenni, vkiknek a sorába iktatni vkit". Hogy ezt miként, milyen szertartások útján teszik, annak sokféle körben sokféle hagyománya van, kultúránként és közösségenként változik. A szabadkõmûvesek sorába való beavatás részét képezi például, hogy legalább háromszor kell jelentkezni, nem elég egyszer, mint itt a többségnek. Anigériai lányok a nõvé avatáskor heteken át tartó hízókúrán vesznek részt (hiszen a feleség kövérsége a majdani férj tehetõsségét bizonyítja: van otthon elég étel és szolga, aki dolgozzon helyette); a dél-afrikaiakat meg is csonkítják, de ezt nem részletezem. Az észak-amerikai indián, pl. a sziú vagy dakota fiúknak – a harcossá avatáskor – el kell járniuk a naptáncot. Egy mukkanás nélkül tûrik, hogy a varázsló két vágást ejt a mellkasuk bõrén, és egy hosszú bölénybõr szíjat fûz át rajta. Aszíj végét egy oszlophoz kötözik, és addig kell táncolniuk, amíg ki nem szakad a szíj a mellkasukból.

Mindezek helyett a gyógypedagógus-hallgatók beavatásán csak beszédet mondunk. Hogy egy kicsit még játsszunk a szavakkal, a magyar nyelvben a beavatás nemcsak beiktatást jelent, de azt is: "valakit megismertetni valamely bizalmas, titkos dologgal". Eszerint maga az egész négyéves gyógypedagógus-képzés is egyfajta beavatásnak tekinthetõ. Igen, 4 év alatt egy bizalmas, titkos dologgal fogjuk megismertetni önöket. Ez a mai évnyitó, köszöntõ tehát beavatás a beavatásba, azaz beiktatás a gyógypedagógiával való megismerkedés folyamatába.

Milyen lesz ez a 4 éves beavatási folyamat?

A színhely, közismert nevén a Bárczi, egy felsõoktatási intézmény. Az efféléket szokták mostanában némi hanyagsággal diplomagyárnak nevezni. Mármost, a diplomákat nem az egyetem, hanem a nyomda gyártja; az egyetem legfeljebb diplomásgyár lehetne, amely diplomásokat bocsájt ki (mint ahogy az autógyár autókat, a kekszgyár kekszet termel). Ez madártávlatból helytállónak is látszik, hiszen a felsõoktatási intézménynek is van bemenete és kimenete: a bemenet egy tanulni vágyó, de arra legalábbis rávehetõ ember, kimenete pedig a diplomás szakember (esetünkben a gyógypedagógus). A bemenet és a kimenet között némi átalakulás zajlik: a hallgató egy bizonyos tudás- és készséganyaggal, illetve szemléletmóddal gazdagodik, és folyamatos, (félévenkénti) minõségi ellenõrzésen esik át. Ha azonban közelebbrõl nézzük, a gyártási hasonlat sántít. Leginkább két dolog hiányzik belõle: az egyéniség és az aktivitás.

Ami az egyéniséget illeti, önöket, a Bárczira idén felvettek csoportját a felsõoktatási statisztikában a 638-as számjegy jelöli. Ez a szám megbízhatóan jelzi, pontosan ennyiféle ember, ennyiféle egyéniség kezdi meg itt a tanulmányait a jövõ héten. Amikor kb. 4 év múlva a legtöbben gyógype- dagógusként távoznak majd, éppen annyira sajátos egyéniségek lesznek, mint most, legkevésbé sem fognak tehát egy gyártósor egyforma végtermékeire – omlós kekszre vagy bogárhátú VW-kre – hasonlítani. Addigra jobban ismerjük majd önöket egyenként. Mint csoportról viszont annyit már most tudunk, hogy számos dologban kiemelkednek a mezõnybõl. Anappalisok 6,5- szeres, a levelezõsök közel 3-szoros létszámú jelentkezõtömegbõl lettek kiválasztva, a pedagógusképzésen belül a legmagasabb pontszámot érték el. Elhivatottságukat mutatja, hogy kb. 70%-uk elsõ helyen jelölte meg a Bárczit, amivel a pedagógus-, azon belül a gyógypedagógus-képzésben szintén elsõ ez a képzõhely.

Ez az elhivatottság, a kezdeti eltökéltség, illetve a semmivel sem kevésbé értékes, késõbb kialakuló elkötelezõdés az alapja az aktivitásnak, a másik tényezõnek, ami miatt nem tartjuk ezt a helyet diplomásgyárnak. A gyárban az anyag – például a kekszgyárban a tészta – magatehetetlenül zötykölõdik végig a gyártósoron, semmi beleszólása nincs a történésekbe. Ezzel szemben itt nálunk nem passzív anyagdarabok alakítgatása folyik, az oktatók nem alkatrészeket hajlítgatnak vagy tésztát kevernek. A hallgatók aktív lények: jogaik és kötelességeik vannak. Egykori fõiskolai tanárom vicce szerint a hallgató legfontosabb joga: a hallgatás. Ennyi joga azonban a keksztésztának is van. A hallgatónak ennél sokkal fontosabb joga az, hogy kérdezhet. Kérdezhet, és a kérdésére választ vagy a válaszhoz közel vivõ iránymutatást kell kapnia. Jól kérdezni persze nehéz. Ahogy egy arab közmondás mondja: "Jól kérdezni annyi, mint sokat tudni". Épp ezért a kérdezést talán nem is a hallgatói jogok, hanem a kötelességek közé kellene sorolni. Ez ugyanis az egyik legfontosabb eszköze a gyógypedagógus-hallgatóknak ahhoz, hogy ne csak zötyögjenek a gyártósoron, hanem aktívan részt vegyenek önmaguk formálásában, felkészítésében.

A jelen beavatási szertartás tehát egy aktív, az egyéniséget tiszteletben, de azért kordában is tartó ismerkedési folyamatba vezet be. Kurkászás és a beavatás egyben, melyek jelentéstartalmai együttesen azt jelzik: törõdöm veled, figyelek rád, fontosnak tartom, hogy itt vagy, megérkeztél. Ezzel a köszöntõvel tehát azt akartuk kimutatni, hogy törõdünk önökkel, figyelünk önökre, fontosnak tartjuk, hogy itt vannak, megérkeztek a gyógypedagógus-képzésbe.

2008/4
Év: 2008
Szám: 4
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2008 következő év

2008/1
2008/1

2008/2
2008/2

2008/3
2008/3

2008/4
2008/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05