2008
2008/4

tartalom:

Laborfalusi Gyula (1910-2008)
Hatos Gyula

Ahogy távolodnak tõlünk a XX. Század évei, úgy tudunk egyre kevesebbet arról a szellemi fejlõdésrõl, ami a harmincas éveket jellemezte, majd arról, hogy az önkény évtizedei ellenére, hogyan mutatkozott meg a társadalmi segítség a fogyatékos gyermekek intézményei létesítésére.

Személyesen már alig ismerhettünk meg néhány kollégát ennek az idõszaknak az alakítói, tanúi közül. Szinte utolsóként távozott közülük 98 évesen Laborfalusi Gyula, 2008. március 25-én. Az õ élete is tükrözte a kor sokféle baját, de példázza azt is, hogy az egyén hogyan tudott úrrá lenni a történelmi megpróbáltatásokon.

Bodajkon született, olyan tanító családban, ahol sokan voltak testvérek, kisgyermek koruktól a nevelés-tanítás légkörében éltek, hiszen – ahogyan elmondta – kétszáz évre visszamenõleg õsei mind falusi kántortanítók voltak. Ilyen környezetbõl került a polgári iskolába, majd a kalocsai tanítóképzõbe, ahol már találkozott késõbbi gyógypedagógus kollégájával, Angyal Józseffel, a késõbbi neves váci igazgatóval, a MAGYE elsõ elnökével. Õ biztatta, hogy tanítóként "gyenge gyermekekkel" foglalkozzon. A harmincas évek elején elvégezte a gyógypedagógiai tanárképzõ fõiskolát, éppen akkor, amikor a kor legkiválóbb magyar gyógypedagógusai, tudósai is ott tanítottak. Évfolyamtársai között találjuk Dr. Kozmutza Flórát is. 1934-ben kapott diplomát. A vele végzett 16 társa az állástalan diplomások sorát emelte, csak öten jutottak álláshoz, intézetekben ellátással és 30 pengõ havi fizetéssel, de ezért is irigyelték õket a többiek. Úgy történt, hogy egy tanulmányi kiránduláson, Kisújszálláson figyelt fel rá Kádas György, az intézet jó nevű igazgatója, látván milyen jól meg tudja magát értetni a fogyatékos gyermekekkel. Alig pár évig taníthatott, és jött a háború, bevonult, évekig póttartalékosként szolgált, megsebesült. Az intézet a háború végén megszűnt (alapítványi iskolaként működött addig, állami támogatást élvezõ gyermekekkel), õ pedig – nagy szerencsével, a fogságot elkerülve, munkát kapott a kecskeméti gyógypedagógiai intézetben. Innen hívták fel kollégái, barátai javaslatára pártonkívüliként az oktatási minisztériumba, ki nem mondottan azért, hogy segítse védeni a szakmát a felkészületlen "politikai komisszároktól".

Ez idõ alatt "szakfelügyelõ", hét megyében szakmai instruktor, gyógypedagógiai osztályokat, iskolákat, nevelõintézeteket szervez, – ahogyan emlékezett rá – Békés, Fejér, Komárom megyékben, de másutt is. Vezetõi beosztásba segített több késõbb kiemelkedõ munkásságot felmutató kollégát, mint Tarnai Ottót, Hegyháti Alajost. Egy interjú során elmondta: a tíz éves szakfelügyelõi idõszakában javarészt vidéken az iskolákat, osztályokat, látogatta, nem annyira az ellenõrzés, mint a segítés szándékával. Sokat tanult – állította, – néhány igazgatótól, kollégától, ahol az iskola, intézet, mint egy család mûködött. Kedélyes, baráti kapcsolatban sokszor éjszakákat beszélgettek, vitatkoztak át arról, mit hogyan lehetne tenni a gyermekek érdekében, mások tapasztalatait hogyan lehetne átvenni.

Ebben az idõben külön kis gyógypedagógiai csoport (osztály) működött a minisztériumban, szervezte a gyógypedagógusok életét, hiszen a helyi tanácsokban erre nem volt hivatalnok. Ez a kis közösség, benne Szilvágyi Lajossal, elindítja a Gyógypedagógia című szaklapot (1955-ben), sok külsõ kollégával tanterveket szerkeszt, tankönyveket, kézikönyveket ad ki. Mintegy 14 gyógypedagógiai iskolai tankönyv és a munkára nevelésrõl, beszédnevelésrõl, a beszédhibák megelõzésérõl, javításáról 12 segédkönyv jelent meg 1955-ig. Mindebben Laborfalusi Gyula felkészültségével, aktivitásával tevékeny részt vállalt. A hivatali élet azonban nem elégítette ki, bele is fáradt, 1959-tõl meg- válik a minisztériumtól, Budapest egyik peremkerületében, egy "nyomorúságos körülmények közt működõ" kisegítõ osztályba kerül, amelybõl rövidesen – ismertsége, kapcsolatai segítségével – szép új iskolát épít fel, Pestlõrincen. Egykori kollégái máig emlegetik közvetlenségét, segítõkészségét, példaadását. Iskolája a gyógypedagógus hallgatók kedvenc gyakorlóhelye lett, hiszen jó hangulat, együttmûködõ tanári testület, példás felszereltség jellemezte.

Laborfalusi Gyula 1974-ig vezette az iskolát, de még évekig ottmaradt, mint a fõiskolai tanítási gyakorlatok irányítója. A hallgatók szerették, õ pedig hagyta, hogy kipróbálják magukat, megvalósítsák elképzeléseiket. Ugyanakkor felelõsségteljes alapos felkészülésre bíztatta õket, mint mondani szokta "úgy dolgozz, hogy egy év múlva te is tanár leszel". A fõiskola vezetése címzetes fõiskolai tanár kinevezéssel ismerte el kiemelkedõ tevékenységét.

Gyógypedagógiai közbeszédünkben, szakirodalmunkban gyakran visszatér a hagyományok ápolására való utalás. Laborfalusi Gyula kevés írásában, de annál gazdagabb szakmai gyakorlati tevékenységében ott munkáltak e "hagyomány" (az elõdök példája, tudása), a tanítók nemzedékének erkölcsi, szakmai értékei, gyógypedagógus tanárainak gondolatai, kimondatlanul, de érezhetõen, amikor a nehéz években fáradhatatlanul, elõre tekintõen, derûsen és bizakodóan irányította tanítványai életét. Akik vele kapcsolatba kerültek, biztosan nem felejtik. Élete azonban tanulság, és példa a mostani gyógypedagógusok számára is!

2008/4
Év: 2008
Szám: 4
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2008 következő év

2008/1
2008/1

2008/2
2008/2

2008/3
2008/3

2008/4
2008/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05