2009
2009/1

tartalom:

Nyújtások a dadogó és az ép spontán beszédben
Bóna Judit
A tanulmány eredeti, hosszabb változata A nyújtás sajátosságai a dadogó és az ép beszédben címmel a Beszédkutatás 2008 kötetben olvasható (pp. 148–156).


Absztrakt

A dadogás egyik legjellemzõbb tünete a szóeleji beszédhangok görcsös megnyújtása. A nyújtás azonban az ép beszédû személyek beszédére is jellemzõ jelenség, amely egyéntõl függõen igen gyakori lehet a spontán beszédben. Jelen kutatásunk célja annak meghatározása, hogy mikor tekinthetõ már kórosnak a nyújtás mint megakadásjelenség. A dadogás kezdeti stádiumában ugyanis nehéz meghatározni a még ép beszédre jellemzõ, illetve a már beszédhibára utaló nyújtásokat. Vizsgálatunk során felnõtt dadogók spontán beszédét elemeztük. Eredményeink szerint a dadogás súlyosságától függõen különbséget találunk a nyújtás idõtartamában, mennyiségében és elõfordulásának helyében is az ép beszédű és a dadogó személyek között.

Kulcsszavak: dadogás, nyújtás, spontán beszéd, felnõttek


Bevezetés

A tónusos és a klonotónusos dadogás egyik legjellemzõbb tünete a szóeleji beszédhangok görcsös megnyújtása. A nyújtás azonban az ép beszédû személyek beszédére is jellemzõ jelenség, amely egyéntõl függõen igen gyakori lehet a spontán beszédben.

A magyar nyelvben a nyújtások döntõ többsége a spontán narratívákban a határozott névelõkön jelentkezik, és sokkal gyakrabban fordul elõ magánhangzókon, mint mássalhangzókon (GÓSY 2003); a társalgásban azonban ez az arány lecsökken, és a kötõszavakban, illetve a fõnevekben elõforduló nyújtások aránya megnõ (névelõn: 20,6%; kötõszón: 22,1%; fõnevekben: 17,6%) (HORVÁTH 2007).

Egy percepciós kísérletünk szerint a hallgatók a megakadások közül a legkevésbé a nyújtás jelenségére figyelnek fel (BÓNA 2006). Egy másik, kimondottan a nyújtás percepcióját vizsgáló kutatásunk szerint a) a nyújtás észlelésében nem pusztán a hangidõtartamok növekedése játszik szerepet, bár ez az elsõdleges akusztikai kulcsok egyike a jelenség azonosításához; b) a nyújtás észlelése függ a magánhangzó minõségétõl: az elöl képzett magánhangzók nyújtását könnyebben felismerjük; c) a névelõn elõforduló nyújtásokat – a gyakoriságuk miatt – kevésbé észleljük, mint a más szófajú szavakban elõfordulókat; d) a jelenség észlelésében szerepet játszik a beszédszakaszban elfoglalt pozíció, a beszéddallam és az intenzitás is (BÓNA 2007).

Az ép beszédben elõforduló nyújtás lehet egyéni beszédsajátosság, stílusjegy, vagy a bizonytalanságból származó megakadások közé sorolható: gyakran a mentális lexikon aktiválásának nehézségére utal, avagy azt jelzi, hogy a beszélõ nehezen találja a megfelelõ grammatikai formát (GIANNINI 2003; GÓSY 2005). A dadogó beszédben ugyanakkor a beszédképzés görcsösségét jelzi; a kezdõdõ dadogás elsõ tünete az egyes hangok hosszabb megnyújtása. Kérdés azonban, hogy milyen idõtartam tekinthetõ a hangok kóros megnyújtásának, hiszen az ép beszéd esetén is mértünk olyan nyújtást, amelynek az idõtartama több, mint ötszöröse volt az adott beszédhangra jellemzõ átlagos idõtartamnak (BÓNA 2007).

A dadogás korai diagnosztikájában is fontos szerepet játszik a nyújtások vizsgálata. Ugyanakkor a dadogás kezdeti stádiumában nehéz meghatározni a még ép beszédre jellemzõ, illetve a már beszédhibára utaló nyújtásokat. Angol, német és holland gyermekekkel végzett kísérletek azt mutatták, hogy a dadogó gyermekek sokkal több (ZEBROWSKI 1995; NATKE et al. 2006), hosszabb idõtartamú és görcsösebb, a dadogásra jellemzõ megakadást (nyújtást, ismétlést) produkálnak, mint a nem dadogó gyermekek (BOEY et al. 2007). Gordon és Luper szerint a korai diagnózishoz a megakadások gyakoriságának, típusának és idõtartamának együttes vizsgálata szükséges (GORDON–LUPER 1992a; 1992b idézi ZEBROWSKI 1995).

Subosits a dadogók hangidõtartamait vizsgálva megállapította, hogy a magánhangzóik idõtartama némileg megrövidül, a mássalhangzók értéke pedig megnyúlik az ép beszédhez képest (SUBOSITS 1975a). A dadogók ejtésében a két szókezdõ hang együttes idõtartamának szórása mintegy hétszerese a normál beszélõknél tapasztalt szórásnak; illetve a kezdõ hangkapcsolat megnyúlása leginkább a mássalhangzótorlódásnál, legkevésbé pedig a réshangokkal, nazálisokkal és közelítõhangokkal kezdõdõ szavak esetében tapasztalható (SUBOSITS 1975c).

Jelen kutatásunk célja annak meghatározása, hogy a magyarban mikor tekinthetõ már kórosnak a nyújtás mint megakadásjelenség. Vizsgálatunkban három felnõtt dadogó spontán beszédét elemeztük és vetettük össze az ép beszéddel. A vizsgált személyek alacsony számát az indokolja, hogy a dadogók aránya a felnõttek között igen kicsi. Az iskolások mintegy 1–2% dadog; felnõttkorra pedig minden 300-ból egy dadogó marad meg (GÓSY 2005).

Hipotéziseink szerint különbséget találunk az ép beszédû és a dadogó személyek között 1. a megnyújtott hangok idõtartamában, 2. elõfordulási gyakoriságában, 3. a szóban elfoglalt helyében, illetve 4. a szó szófajában, amelyben a nyújtás megjelenik. A dadogásra jellemzõ megakadások ugyanis a korábbi vizsgálatok szerint fõként a szavak elején jelennek meg (SHEEHAN 1974; SUBOSITS 1975c). A kóros nyújtások akusztikai sajátosságainak elemzése segítséget adhat a dadogás korai diagnózisában.


Anyag, módszer, kísérleti személyek

Vizsgálatunkban nem szerint (2 nõ és 4 férfi) és életkor szerint (21–32 évesek) megfeleltetett három, logopédus által diagnosztizált, ép halló dadogó és három ép beszédû kontroll személy vett részt. A dadogók között egy férfi súlyos tónusos, egy nõ és egy férfi pedig enyhén klonotónusos dadogó volt.

A súlyos dadogó elmondása szerint gyermekkora óta dadog, folyamatosan logopédiai kezelésekre jár. Megtanult a beszédhibával együtt élni, olyannyira, hogy sokat és szívesen beszél, gyakran szerepel nagyobb hallgatóság elõtt is, aktív közösségi ember. A felvétel készítésekor is rendkívül kommunikatív volt, egy-egy kérdésre hosszan válaszolt. A családjában a beszédgyengeség öröklõdik, egyik nagymamája is dadogott.

Az enyhén dadogó férfi beszédhibája is gyermekkorra vezethetõ vissza. Õ csendesebb, visszahúzódóbb típus, bár munkájához szükség van néha a nyilvános megszólalásra. Jelenleg logopédushoz jár. A hangfelvétel készítésekor készséges volt, de a kérdésekre igen röviden válaszolt.

Az enyhén dadogó nõ beszédhibájára elõször 12-13 éves korában figyeltek fel. Bár járt logopédushoz, dadogása kissé súlyosbodott. Beszédprodukciója (a dadogásra általában jellemzõ módon) a kommunikációs helyzetnek és a fáradtságának megfelelõen változik, családi körben egyáltalán nem dadog. Mind a magánéletében, mind a munkájában sikeres, az egyetem elvégzése után olyan munkát választott, amely igényli a rendszeres nyilvános megszólalást.

Mindegyik beszélõtõl rögzítettünk egy rövid spontán beszédet (4–7 perc idõtartamban), amit a Praat 5.0 szoftver segítségével annotáltunk két szinten. Az egyik szinten a beszédszakaszokat, a másikon a vizsgált beszédhangokat címkéztük fel. A beszédprodukciókban kiszámoltuk az artikulációs (AT) és a beszédtempót (BT); megmértük a nyújtások idõtartamát; illetve kiválasztottunk minden megnyújtott hangnak megfelelõ, 10-10 normál ejtésû beszédhangot, amelyeknek szintén megmértük az idõtartamát. A hangidõtartamok mérésekor az idõtartamot a hang kezdetétõl a hang végéig mértük; ha a két szomszédos beszédhang között hangátmenet volt, a beszédhang határát az átmenet közepénél jelöltük meg.

A vizsgált beszédprodukciókban elõforduló összes nyújtást elemeztük, magán- és mássalhangzókat egyaránt. Mivel a dadogásban jóval gyakoribbak a nyújtások, mint a normál beszédben, mintegy négyszer annyi dadogásból származó adatot kaptunk, mint a kontroll beszédbõl származót. Összesen, azaz minden beszélõnél együttvéve 173 nyújtást és 380 normál ejtésû hang idõtartamát elemeztük (ha a megnyújtott hangok között többször szerepelt ugyanazon hang egy adott beszélõnél, akkor a beszélõ által ejtett ugyanazon 10 normál ejtésû hanghoz hasonlítottuk). Megvizsgáltuk azt is, hogy a nyújtások milyen hangokon, milyen fonetikai pozícióban, illetve milyen szófajú szavakban fordulnak elõ.

Az adatokon statisztikai próbát is végeztünk az SPSS 13.0 szoftverrel (egytényezõs varianciaanalízis, Tukey post hoc teszt).


Eredmények

A vizsgált dadogók és a kontroll személyek artikulációs és beszédtempójában nem találtunk nagy különbséget, csak a súlyos dadogó férfi esetében mértünk jóval lassabb tempóértékeket a többi beszélõnél. Ennek oka a beszédében elõforduló nagyszámú nyújtás volt.

A súlyos dadogó beszédtempója 5,1 hang/s, az artikulációs tempója pedig 6,2 hang/s volt; a többi beszélõ beszédtempójára 8,7–10,3 hang/s-ot, artikulációs tempójára 11,7–15,1 hang/s közötti értékeket kaptunk. Az artikulációs tempó szélsõ értékeit az enyhén dadogók beszédében mértük.

A nyújtások elõfordulásának gyakoriságában nagy különbség volt a kontroll és a dadogó személyek beszédprodukciója között. Amíg száz szavanként a kontroll személyek 1–1,2 nyújtást produkáltak, addig a dadogóknál 4,5–42 nyújtás fordult elõ. A 42 nyújtás száz szavanként meglepõen nagy szám, ez a gyakoriság a súlyos dadogó beszédprodukcióját jellemezte. Az õ beszédében elõfordult, hogy egy szón belül több beszédhang idõtartama is megnyúlt (a szám a néma szünet idõtartamát jelöli, a nyújtásokat félkövérrel és a betűk megháromszorozásával jelöljük): hát ez ez ez nagy valóssszííísss éggel ööörökletes ezt szinttte 591 minden ezzel fffoglllaaalkooo zó lll ogopppédddus í így mondja. Ez lehet az oka annak is, hogy a dadogó beszédben elõforduló nyújtásoknak csak mindössze 55%-a fordult elõ a szavak elején. A gyakoriságot a beszédhiba súlyossága jelentõsen befolyásolta, az enyhén dadogó személyek beszédében lényegesen ritkábban fordult elõ a nyújtás. 

A kontroll személyek háromszor olyan gyakran produkáltak magánhangzó-nyújtásokat, mint mássalhangzó-nyújtásokat (a nyújtások 77%-a fordult elõ magán- hangzókon, 23% mássalhangzókon), és leggyakrabban az a és az e hangokat nyújtották meg. A dadogóknál ezzel szemben gyakrabban fordult elõ mássalhangzó-nyújtás, mint a magánhangzók megnyújtása, bár náluk a magánhangzó- és mássalhangzó-nyújtások elõfordulása között kisebb volt a különbség, mint a kontroll személyeknél (41% magánhangzókon, 59% mássalhangzókon). A legtöbb nyújtást (a szakirodalomnak megfelelõen) az explozívák esetében adatoltuk, ezek a hangok bizonyultak a dadogók számára a legnehezebbnek. Ennek oka az explozívák képzésében keresendõ, a dadogók a beszédszervek görcsössége miatt nem tudják "idõben" felpattintani a szájüregben vagy az ajkak között képzett zárat.

A kontroll személyek beszédében a leggyakrabban elõforduló névelõnyújtások mellett igen gyakori volt a kötõszavak valamely hangjának megnyújtása (például dee; haa), illetõleg elõfordultak névmásokon (például amii) és igéken (például voltamm) is nyújtások. A dadogó beszédben a legtöbb nyújtás a fõneveken (28%) és az igéken (20%) fordult elõ (1. ábra).

1. ábra: A nyújtások előfordulása a szófaj szerint

A kontroll, az enyhén dadogó és a súlyos dadogó beszédben elõforduló nyújtások átlagos idõtartama között csak a súlyos dadogó esetében (d_ffi2) találtunk szignifikáns különbséget a többi csoporthoz képest (az egytényezõs varianciaanalízis szerint a csoportok között: F(2;170) = 15,007; p < 0,001; a Tukey post hoc teszt alapján a d_ffi2 és a többi csoport között p < 0,001). A legtöbb igen rövid (az összes többinél rövidebb) értéket a dadogó nõnél mértük (átlag: 259 ms; szórás: 117–473 ms); míg az egyik kontroll személy nyújtásainak átlagos tartama (átlag: 344 ms; szórás: 251–520 ms) nagyobb volt, mint az enyhén dadogó személyeké (az enyhén dadogó nõ nyújtásainak adatait lásd feljebb; a férfi nyújtásainak átlaga: 243 ms; szórás: 104–403 ms).

Mivel a nyújtás percepciója függ a beszélõ artikulációs tempójától, a hangkörnyezettõl, illetve a hangra jellemzõ átlagos idõtartamoktól, ezért minden esetben meghatároztuk az átlagos idõtartamokhoz viszonyítva a nyújtások relatív tartamát, vagyis azt, hogy százalékban megadva mennyivel hosszabb a nyújtás, mint az átlagos beszédhang. Az eredmények szerint bár a súlyos dadogó férfi sokkal hosszabb nyújtásokat produkált, mint a többi beszélõ (a leghosszabb nyújtása mintegy hatszor akkora, mint a többi beszélõ által produkált nyújtások leghosszabbika), a lassabb artikulációs tempója miatt a nyújtásainak aránya az átlagos beszédhangjaihoz képest jóval kisebb különbséget mutat, mint az enyhén dadogó férfi, illetve két kontroll személy. Ez azt jelenti, hogy a nyújtások teljes és relatív idõtartama nem különbözik a vizsgált dadogó és kontroll beszédprodukciókban.

A súlyos dadogó (d_ffi2) beszédprodukcióját részletesebben is elemeztük. Bár a beszédében gyakoriak voltak az egy másodpercnél hosszabb nyújtások (kb. 25%), döntõ többségében egy másodpercnél rövidebb hangnyújtásokat produkált.

A súlyos dadogó nyújtásainak 60%-át turbulens zörej kísérte. Ez alátámasztja a szakirodalomban leírtakat, a dadogás súlyosságától függõen ugyanis a zörej gyakran megjelenhet; minél súlyosabb a dadogás, annál gyakoribb a megjelenése. A turbulens zörej a beszédszervek görcsével áll összefüggésben (Subosits 1975b).

Elemzésünk szerint tehát csak a súlyos dadogó nyújtásainak akusztikai szerkezete különbözik az ép beszédtõl, az enyhén dadogók beszédében elõforduló nyújtások nem különböznek idõtartamukat tekintve az ép beszédbeliektõl. Ugyanakkor sokkal gyakrabban jelennek meg a beszédprodukcióban, ezzel a hallgató nyújtásélményét megsokszorozva.


Következtetések

Hipotézisünk, amely szerint különbséget találunk a nyújtás idõtartamában a kontroll beszélõk és a dadogó személyek között, részben igazolódott; míg a nyújtások elõfordulásának gyakoriságában és helyében egyértelmû különbséget figyelhettünk meg a két vizsgált csoport között.
  1.  A dadogó és az ép beszédben elõforduló nyújtások idõtartamukban csak a súlyosabb dadogás esetén különböznek, enyhe dadogás esetén az idõtartamban nem találtunk szignifikáns különbséget. A súlyos dadogó nyújtásai gyakran hosszabbak voltak, mint egy másodperc, illetve nagyrészt turbulens zörej kísérte õket.
  2. Az ép beszédben a nyújtások fõként magánhangzókon fordulnak elõ, míg a dadogók gyakrabban produkáltak mássalhangzó-nyújtásokat.
  3. Az enyhe dadogásban és az ép beszédben elõforduló nyújtások közötti fõ különbségeket a gyakoriságban, a megnyújtott hang minõségében, illetõleg a szófaji kategóriákban találjuk, amelyekben a nyújtás megjelenik.
A nyújtások megjelenési formája tehát meghatározó lehet a dadogás korai felismerésében. Ugyanakkor a dadogás diagnózisában és a terápiájában is szem elõtt kell tartani, hogy a nyújtások "jelentése" eltér a dadogó és nem dadogó beszédben. A nem dadogóknál a beszédtervezési bizonytalanságra és a mentális lexikonban való keresésre utalnak, illetve az egyéni beszédstílus jellemzõi lehetnek. A dadogóknál ezek mellett a funkciók mellett a nyújtás a motoros kivitelezés problémáját és/vagy a megfelelõ agyi parancs kiadásának nehézségét is jelöli. Végül mivel a dadogás kialakulása többnyire neurológiai, illetõleg pszichés okokra vezethetõ vissza (SCHMIDTNÉ BALÁS 2005), a nyújtások nagy száma a pszichés gátlás, a beszéd görcsösségének mértékét is jelezheti.

 
Irodalom
 
  • BOEY, RONNY A. – WUYTS, FLORIS L. – VAN DE HEYNING, PAUL H. – DE BODT, MARC S. – HEYLEN, LOUIS 2007. Characteristics of stuttering-like disfluencies in Dutch-speaking children. Journal of Fluency Disorders 32. 310–329.
  • BÓNA JUDIT 2006. A megakadásjelenségek akusztikai és percepciós sajátosságai. Beszédkutatás 2006. 101–113.
  • BÓNA JUDIT 2007. Magánhangzó-nyújtások akusztikai-fonetikai paraméterei a spontán beszédben. Beszédkutatás 2007. 99–107.
  • GIANNINI, ANTONELLA 2003. Hesitation Phenomena In Spontaneous Italian. In Proceedings of the 15h ICPhS. Barcelona. 2653–2656.
  • GORDON, PEARL A. – LUPER, HAROLD L. 1992a. The early identification of beginning stuttering I: protocols. American Journal of Speech-Language Pathology I. 43–53.
  • GORDON, PEARL A. – LUPER, HAROLD L. 1992b. The early identification of beginning stuttering II: Problems. American Journal of Speech-Language Pathology I(4). 49–55.
  • GÓSY MÁRIA 2003. A spontán beszédben elõforduló megakadásjelenségek gyakorisága és összefüggései. Magyar Nyelvõr 127. 257–277.
  • GÓSY MÁRIA 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest.
  • HORVÁTH VIKTÓRIA 2007. Szófajfüggõk-e a spontán beszéd megakadástípusai? Elõadás a Beszédkutatás 2007 című konferencián.
  • NATKE, ULRICH – SANDRIESER, PATRICIA – PIETROWSKY, REINHARD – KALVERAM, KARL THEODOR 2006. Disfluency data of German preschool children who stutter and comparison children. Journal of Fluency Disorders 31. 165–176.
  • SHEEHAN, JOSEPH G. 1974. Stuttering behavior: A phonetic analysis. Journal of Communication Disorders 7/3. 193–212.
  • SCHMIDTNÉ BALÁS ESZTER 2005. Képes könyv a dadogásról. Budapest, Közhasznú Alapítvány a Dadogókért.
  • SUBOSITS ISTVÁN 1975a. A beszédhangok idõtartama dadogók beszédében. Gyógypedagógia, 1. 4–7.
  • SUBOSITS ISTVÁN 1975b. A görcsös hangadás hangszínképérõl. In.: Göllesz Viktor (szerk.): A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola évkönyve VIII. Budapest. 319–324.
  • SUBOSITS ISTVÁN 1975c. A szókezdõ hangok idõtartama dadogók beszédében. In.: Göllesz Viktor (szerk.): A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola évkönyve VIII. Budapest. 309–318.
  • ZEBROWSKI, PATRICIA M. 1995. The topography of beginning stuttering. Journal of Communication Disorders 28/2. 75–91.

2009/1
Év: 2009
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2009 következő év

2009/1
2009/1

2009/2-3
2009/2-3

2009/4
2009/4

2009/5
2009/5





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05