2010
2010/4

tartalom:

110 éves a gyógypedagógus-képzés Magyarországon
Gordosné Szabó Anna

"… a gyógypedagógia tudomány, mégpedig szervesen egységes tudomány, nem pedig különféle ügyességeknek önkényes egy kalap alá foglalása…"
"hogy az első céltudatos lépés a gyógypedagógus-képzés egységes megteremtésével nálunk Magyarországon történt, arra egykor büszkén fogunk még emlékezni."
(Dr. Ranschburg Pál, 1909.
)
 
Magyarországon a gyógypedagógus-képzés 1900-ban indult meg, az akkor Vácott létesített "Gyógypaedagógiai Tanítóképző"-ben.

Előzmények, speciális tanerőképző tanfolyamok

Az elõzmények még 100 évvel korábbra nyúlnak vissza. Speciálisan képzett tanerőszükséglet ugyanis 1802-ben jelentkezik Magyarországon, amikor Vácott megkezdi működését a "Siketek Nevelőháza", akkori hivatalos nevén a "Siketnémák váci királyi intézete". 

Legelső gyógypedagógusaink Bécsben tanulnak. Pályázat útján elnyert ösztöndíj segítségével egy év alatt sajátitják el az akkor szükségesnek ítélt elméleti ismereteket, és szereznek gyakorlatot a siket gyermekek tanítása terén, az ott 1799 óta működő siketnémák intézetében.

Később többféle képzési megoldásra történik sikertelen kísérlet. Például a pozsonyi, a verseczi, a szegedi, a nagykőrösi és a pesti tanítóképezdékben indult lelkes próbálkozások nem hosszú életűek. Azért nem életképesek, mert a tanítóképzés zsúfolt programjából előbb-utóbb kiszorulnak a speciális stúdiumok, továbbá azért sem, mert a gyakorlati képzés megszervezése és bonyolítása elháríthatatlan technikai és financiális akadályokba ütközik.

A speciális tanerőképzés megoldása egy idő után egyre sürgetőbbé válik, mert az 1870-es évektõl több (országos, városi, egyházi, magán) iskola/intézet (Budapest, 1878., 1890., Temesvár, Arad 1885., Kaposvár 1887., Kolozsvár 1888.) nyitja meg kapuit a siket gyermekek számára, és más, hasonlóan speciális nevelést-oktatást ígénylõ tanulóknak is létesülnek "emberbaráti" intézmények (1825-ben vakoknak, 1875-ben értelmi és halmozottan fogyatékosoknak, 1891-ben dadogóknak és más beszédhibában szenvedõknek.).

A szakemberképzés terén tett valamennyi próbálkozás tapasztalatait összegezve, a szakemberek és az intézményeket fenntartók/irányítók egyaránt "speciális képzõtanfolyamok" létesítésében látják a megoldást.

Az 1890-es években – a "speciális tanerőképzés" céljából – létesített képzőtanfolyamok mindegyike egy-egy speciális (gyógypedagógiai, akkor emberbarátinak nevezett) intézménytípus nevelési-oktatási feladataira készít fel. Képzési programjaikat valamilyen pedagógiai (tanítói/tanári/lelkészi) diplomára/előképzettségre építik fel, és többnyire az adott speciális szakterület (elsõként létesített) "anyaintézményei" szervezik/vállalják/segítik mûködtetésüket, állami költségvetési háttérrel.

A különböző képző-tanfolyamokon folyó speciális tanerőképzés is rövid életû. A működésüket sorra megkezdő tanfolyamok, úgymint:
  • Siketnémák oktatására képesítő tanfolyam (Budapest, 1890), a Budán működő Pedagógium (a budapesti I. Ker. Állami Polgári-és Elemi Iskolai Tanítóképző Intézet) szervezésében,
  • Siketnémák tanítóit képző tanfolyam (Vác, 1895), a Siketnémák Váczi Magyar Királyi Országos Nevelő- és Tanítóképző Intézetében,
  • Dadogók és hebegők oktatására képesítő tanfolyam (Budapest, 1896), a Vakok Budapesti Országos Magyar Királyi Nevelő- és Tanítóképző Intézetében,
  • Vakok tanítóit képző tanfolyam (Budapest, 1897), a Vakok Budapesti Országos Magyar Királyi Nevelő- és Tanítóképző Intézetében,
  • Gyengeelméjűek tanítóit képző tanfolyam (Budapest, 1897), a Képezhető Hülyék és Gyengeelméjűek Budapesti Országos Magyar Királyi Nevelõ- és Tanintézetében.
Ezeknek a képző tanfolyamoknak a sorsát, jövõjét az 1890-es években bekövetkezõ, a magyar gyógypedagógia történetében jelentõs események terelik új irányba.

Egyesített, általános (egységes) gyógypedagógus-képzés

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dr. Náray-Szabó Sándor orvos, államtitkár, a századforduló egyik meghatározó gyógypedagógia-történeti személyisége felismeri a fogyatékos személyek ügyének elõreviteléhez akkor adott kedvezõ társadalmi lehetõségeket, és az elszigetelten mûködõ néhány intézménybõl fejlõdõképes, országos intézményrendszert épít. Eléri, hogy a fogyatékos gyermekek oktatásügye kiváljon az Emberbaráti ügyosztályból, és a kezdeményezésére létesült Gyógypedagógiai ügyosztály élén 1899-ben elindítja a speciális tanerõképzõ tanfolyamok egyesítését.

Így jön létre és kezdi meg működését 1900-ban Vácott a kétéves Gyógypaedagógiai Tanítóképző, a mai ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar jogelődje.

A speciális tanerőképző tanfolyamok strukturális egyesítése egyidejûleg új, nemzetközileg egyedülálló gyógypedagógus-képzési koncepciót is jelent.

A gyógypedagógus-képzés Magyarországon 1963-ig úgy nyújt általános (egységes) képzést, hogy a 2000-ig országosan egyetlen önálló gyógypedagógus-képzõ intézményben minden hallgató a gyógypedagógiai intézményrendszer különbözõ típusaiban végzendő valamennyi gyógypedagógiai feladat ellátására képesítetté válik. Dr. Ranschburg Pál klasszikus megfogalmazásában: "… az abnormisok gyógyító nevelésének minden ágát felölelõ diszciplina … bármely ágával való önálló foglalkozás csakis az egész területén járatosaknak megengedhetõ." (Ranschburg, 1909, 84.)

E több mint hat évtizeden át tartó idõszakban a képzőintézményben – változó intenzitással, de – folyamatosan, dominánsan (részben késõbb is megosztottan) érvényesül az a koncepcionális szakmai meggyõzõdés, hogy a népességspecifikus (hallás-, látás-, beszéd-, mozgás-, értelmi- stb. fogyatékos személyek számára specializálódott) magyar gyógypedagógiai intézményrendszerben a különböző gyógypedagógiai feladatok egy úgynevezett egységes gyógypedagógiai (gyógyító-nevelői) folyamatban vasósulnak meg.

A gyógypedagógusnak a gyógyító-nevelő folyamat alkotóelemeit (a gyógypedagógiai segítséget ígénylő teljes népességet az okok, a következmények és a gyógypedagógiai nevelõ/fejlesztõ/terápiás kilátások egységében, az ép személyekétõl eltérõ szocializációs feltételeket, a gyógyító-nevelõ folyamat alapszituációit és e szituációk átfogó cselekvési programjait stb.) integrált egészben is ismernie szükséges, és globális pályaidentifikációval kell rendelkeznie ahhoz, hogy bármely adott, konkrét esetben a folyamat szervezõje, irányítója, aktív közremûködõje lehessen.

Ez az oka annak, hogy ebben az időszakban itthon és külföldön is elterjedten nem az általános, hanem az egységes gyógypedagógus-képzés fogalma honosodik meg a köztudatban, és így ismert a hazai és külföldi szakirodalomban is.

A magyar gyógypedagógus-képzésnek ez a mindjárt a kezdetekkor megjelenő és tartósan (1963-ig, és részben azután is) jellemző koncepcionális egyedisége a 19-20. század fordulóján már kirajzolódó, majd folyamatosan formálódó magyar gyógypedagógiai szakmai/tudományos irányzattal függ össze.

Ez az irányzat tudományelméleti, szakmafilozófiai és más szempontok szerint is igen sokszínű, de alaptézisei azonosak:
  • tág (népesség, életkor, tevékenységforma, fejlesztési-nevelési-oktatási-képzési szintér szerinti) kompetenciakör;
  • pedagógiai orvoslás/terápia (gyógyító-nevelés);
  • önálló, komplex, interdiszciplináris tudományterület.
A képzés alakulására a legmeghatározóbb a "hivatalosan" érvényesülő kompetenciakör- és tevékenységértelmezés. Azért ezek a legmeghatározóbbak, mert mint általában a gyakorlatorientált szakemberképzési programok esetében alapkérdés, hogy mire képesít, milyen feladatok végzésére készít fel. A gyógypedagógus-képzés története e tekintetben rendkívül ellentmondásos, pl. a kompetenciakör értelmezésváltozása két szálon követhető nyomon: a közoktatás/szociálpolitika és a szaktudomány oldaláról.

A magyar gyógypedagógia-történeti kutatások azt bizonyítják, hogy a sokféle érdektõl függõ, aktuális közoktatás/szociálpolitikai és a prominens szakemberek által vagy a szakmai-tudományos mûhelyekben kialakított kompetenciakör-deklarációk sohasem (ma sem) esnek egybe.

Elvileg a közoktatáspoltikai és a gyógypedagógus-képzési kompetenciakör-deklarációknak egybe kellene esniük, de ez esetben is többnyire legfeljebb részleges egybeesés mutatható ki.

A speciális tanfolyami képzési rendszer egyesítésekor még egyértelmű, hogy az egyesített gyógypedagógiai tanítóképzõ az akkor működő valamennyi népességspecifikus gyógypedagógiai intézménytípus gyógypedagógiai nevelési-oktatási feladatainak ellátására egyaránt képesít.

Később, amikor a gyógypedagógiai irányzat egyre markánsabbá válik, a szaktudomány oldaláról a gyógypedagógia népességköre már a mai "gyógypedagógiai (speciális) nevelési szükségletű személyek" népességkörével szinte megegyezően, azaz a legszélesebben kerül meghatározásra. Ehhez azonban akkor sem a közoktatáspolitika, sem a gyógypedagógus-képzés nem tud felzárkózni.

A közoktatáspolitikai, a szaktudományi és a szakemberképzési kompetenciakördeklarációk diszkrepanciája, és ennek következményeként a gyógypedagógus-képzés ellentmondásossága fokozatosan mélyül, és egyre nyilvánvalóbbá válik.

Új és újabb reformtörekvések jelennek meg, és a gyógypedagógus-képzés sorozatos módosítására, átalakítására kerül sor.

Egy ideig a képzési idő növelésével (kétéves képzés 1900–1922, hároméves képzés 1922–1928, négyéves képzés 1928–) a kompetenciakör bővítése/szélesítése az általános (egységes) gyógypedagógus-képzés keretei között is megoldhatónak tűnik, majd a képzés funkciózavarainak egyre kifejezettebbé válása miatt a kompetenciakör megtartása/bõvítése/szélesítése szükségszerűen struktúraváltáshoz, a szakos gyógypedagógusképzésre való áttéréshez vezet.

A szakos gyógypedagógus-képzés bevezetése Magyarországon tehát az adott történelmi helyzetben elkerülhetetlen, és szakmatörténetileg is szükségszerű lépés.

Egyfajta szakosítás már 1946-ban, a II. Világháború utáni első (Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra nevéhez fűződő) főiskola-tantervben megjelenik:

Az elméleti tanulmányok 8 féléven át közösek, azonosak, de a hallgatók a 7. szemeszterben az akkor már 7 féle szakterületből szabadon egyet fõszakként és kettőt mellékszakként választhatnak, s az előírt gyakorlati óraszámokat akkortól már csak választott szakjaikon teljesítik, és zárótanításokat is csak ezeken a szakokon mutatnak be.

Az 1956-ban (már a forradalom előtt) életbelépő (Bárczi Gusztáv nevéhez fűződő) új tanterv az, amely minden addiginál szélesebb gyógypedagógiai kompetenciakört deklarál.

A széles kompetenciakör elméletileg és a gyógypedagógus-képzési célokban Magyarországon – láttuk – már korábban is elfogadott, amivel azonban a magyar közoktatási/gyógypedagógiai iskoláztatási gyakorlat nincs szinkronban. Amikor a népességspecifikus szakterületek bõvülése, ill. a gyógypedagógiai intézményrendszer további belsõ differenciálása (az 1961. évi III. Oktatási törvénnyel) napirendre kerül, az akkor érvényes (1956-ban életbelépõ), minden korábbinál szélesebb kompetenciakört deklaráló gyógypedagógus-képzési rendszer hiányosságai annyira feltûnõvé válnak, hogy felmerül a már korábban is különbözõ formában megvalósuló részleges szakosodási kísérletezéseket meghaladó, tényleges szakos gyógypedagógus-képzés gondolata. Ezt azonban az ellenérvként felhozott, reális létszámtervezési számítások láttán, az amúgy is az általános (egységes) képzésre szocializált szakma elveti, és a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola is más megoldást keres. Alapos elemzések és viták után az akkor jellemzõ iskola- és oktatáscentrikus gondolkodás a képzés belső arányainak és hangsúlyainak iskoláskorra és alsótagozatra helyezésében keresi a kiutat, és csak amikor ez sem bizonyul járható útnak, dönt a szakosítás mellett.

Szakos gyógypedagógus-képzés

A szakosítással kezdetben az úgynevezett egységes gyógypedagógiai szakmai mûveltségeszmény és szemléletmód nem kérdõjelezõdik meg, csupán néhány szakember az addigi mindenkori magyar általános gyógypedagógiai elméleti koncepciókat, gyógypedagógiai egységértelmezési téziseket bírálja. Később, az 1960-as években a klasszikus magyar gyógypedagógiai irányzat (a gyógyító-nevelés) teljes tagadására is sor kerül, és a szocialista (marxista) pedagógiához igazodás nyer agresszíven teret. Végülis azonban a klasszikus magyar gyógypedagógiai irányzat megújított változata – ma már felbecsülhetetlen szakmai-tudományos és emberi veszteségek árán – túléli ezt a válságot, és a gyógypedagógia komplex tudományterülete az 1970-es évek közepétől újra fejlõdésnek indul. Különösen a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola mint széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező országos kutatóműhely ér el komplex, interdiszciplináris kutatási programjai révén jelentõs, az egyetemi szintű gyógypedagógus- és szociálisszakember-képzést is megalapozó, külföldön és itthon egyaránt elismert eredményeket. Fokozatosan kiépül a modern magyar gyógyító-neveléstudomány, amely az ezredfordulóra mint pedagógiai dominanciájú interdiszciplináris embertudomány foglal el megbecsült helyet a hazai tudományok sorában.

A szakosítás (oligofrénpedagógia, szurdopedagógia, tiflopedagógia, logopédia, pszichopedagógia, szomatopedagógia) folyamatosan megy végbe. Először a
  • háromszakos: kötelező az Értelmi fogyatékosok gyógyító-nevelésére felkészítő szak, és a Hibásbeszédűek gyógyító-nevelésére felkészítő szak, választható a Hallási fogyatékosok gyógyító-nevelésére felkélszítő szak, a Látási fogyatékosok gyógyító-nevelésére felkészítő szak, a Mozgási fogyatékosok gyógyító-nevelésére felkészítő szak (ez a szomatopedagógia szak kialakulásáig szünetel), majd a
  • kétszakos: kötelező csak az Értelmi Fogyatékosok gyógyító-nevelésére felkészítő szak, a többi választható, és szintén választható a közben létrejött Pszichopedagógia és Szomatopedagógia szak, végül a két (tanár és terapeuta) szakirányra osztott
  • egyszakos képzési rendszer lép életbe.
A struktúraváltás a szakos képzés háromszakos változatában (1963–1971) még nem jelent koncepcióváltást is. A képzésnek változatlanul az ún. egységes gyógypedagógia a bázisa, és a szakválasztás csak a harmadik szemeszter végén történik.

A kétszakos képzés első változatának (1971–1973) még szintén fontos jellemzõje a közös/egységes gyógypedagógiai alapképzés. Ez a következõ szakaszban (1973–) deklaráltan jelentősen leszűkül, majd egy újabb változatban (1984–) ismét jelentősen erősödik, de – új elemként – megjelenik a szakra történő felvétel. Ez egyszerűsíti, megkönnyíti az egyre nagyobb kihívást jelentõ oktatásszervezési munkálatokat, de minthogy a szakválasztás továbbra is keretszámokhoz kötött, így azzal jár, hogy már a felvételek idején megindul a verseny a "divatosabb" és/vagy ismertebb szakokra bejutásért, fokozva az esélyegyenlõtlenséget, és gyengítve a gyógypedagógus-identitás kialakulásához az alaposabb előtájékozódás, és az általános gyógypedagógiai szakműveltség megszerzésének lehetőségét.

Ezért az 1980-as évek közepén egy újabb, távlati képzési reformtervezet készül. Ez az ún. (Gordosné Szabó Anna nevéhez fűződő) "Piramis-koncepció" a magyar gyógypedagógus-képzés és az 1973-tól beindult szociálisszervezõ-képzés egész addigi fejlõdéstörténetének, ellentmondásainak és neuralgikus pontjainak elemzése alapján alakul ki. Alapgondolata: az új igényekhez igazodó gyógypedagógus- és szociális-szervezõ képzésnek az addig megtett fejlõdési út törésmentes folytatásának kell lennie.

Ennek értelmében a képzést egyetemi szintûvé, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát – hasonlóan a mûvészeti, a testnevelési, az állatorvosi felsőoktatási intézményekhez – egy középméretû gyógypedagógus-képző (szociális-szakemberképzéssel kombinált változatában segítőszakember-képző), középtávon önálló egyetemi rangú fõiskolává, késõbb kétkarú egyetemmé kell fejleszteni.

Az egyetemi szintű gyógypedagógus-képzés gondolata már jóval korábban is felmerül (Bárczi Gusztáv, Illyés Gyuláné). A század első évtizedeiben, amikor a képzés színvonalának emelése érdekében pl. az alapozó képzés tárgyainak (bonctan, élettan, kórtan, fonetika, pszichológia stb.) tanulását egyetemi szinten, egyetemekhez kapcsoltan tervezik. Vagy pl. a tanárképző intézetek mintájára 1911-ben elkészül a Gyógypedagógiai Középiskolai Tanárképzõ Intézet terve is (Vértes O. József).

Mindez a század elején úgy realizálódik, hogy egyetemi tanárok is részt vesznek a gyógypedagógus-képzésben (pl. Ranschburg Pál, Sarbó Artúr), a 40-es években pedig a hallgatók több tárgyat a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatóival közösen tanulnak vagy bölcsészkari és más egyetemi oktatók a Főiskolán megbízott előadókként tanítanak (pl. Faragó István, Harkai-Schiller Pál, Kardos Lajos, Kiszely György, Lazíczius Gyula, Lénárd Ferenc, Szabó Endre, Szentágothay János, Tettamanti Béla, Zibolen Endre).

A "piramis képzési koncepció" szerint az ezredfordulón olyan nyitott, egyetemi szintű, egységes gyógypedagógus-képzési rendszer lenne, amelyben a változó feladatok ellátására alkalmas, a kor által megkövetelt sokirányú kötelezettséget vállaló, értelmiségi feladatokra is felkészült, a gyógypedagógiai tevékenységet ígénylõ népesség valamennyi gyógypedagógus-(segítőszakember-)típusának a képzése megvalósítható.

A tervezett rendszer 5 éves képzési időben
  • széles, közös szakmai alapozó képzést nyújt;
  • szakok helyett átfogó szakképzési profilok szerint szakosít, további, szûkebb szakosodásra orientáló speciálkollégiumi képzéssel és más egyetemeken párhuzamos képzés révén pl. szaktárgyi szakos képzettség megszerzését is lehetővé teszi;
a képzési időn túl
  • a további specializálódást belső és külső (egyetemközi) posztgraduális képzési rendszerben oldja meg;
  • az ismeretek megújítását, új ismeretek szerzését és a még további szakosodást is szervezett belsõ, valamint hazai és külföldi intézményekben folyó (doktori és más) továbbképzési, szakképzési rendszerben valósítja meg.
A rendszerváltozás után ezzel szemben a gyógypedagógus-képzésben a nemzetközi, nyugati trendekhez csatlakozva koncepciócváltás történik, és folyamatosan újabb struktúraváltások.
 
1992-től hét fogyatékossági szakterületen:
Értelmileg akadályozottak pedagógiája,
Hallássérültek pedagógiája,
Látássérültek pedagógiája,
Logopédia,
Pszichopedagógia,
Szomatopedagógia,
Tanulásban akadályozottak pedagógiája választható szakokon,
kétfajta, elkülönülő kompetencia (tanár és terapeuta szakág) kombinációs lehetőségével valójában egyszakos gyógypedagógus-képzés lép életbe (A szociális-munkásképzés előbb szünetel, majd megszűnik, helyette szociális-munkás-képzés indul több képzõhelyen.)
2000-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (az országban az egyetlen gyógygypedagógus-képző intézmény) önállósága 100 év után megszűnik, és az Eötvös Loránd Tudományegyetembe integrálódik. A gyógypedagógus-képzésben pedig újabb struktúraváltásokra kerül sor.

Kétszintű gyógypedagógus-képzés

2004-től a gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon kétszintű (főiskolai és egyetemi): 
 
Főiskolai szint
Megszűnik a szakokra képzés, helyette (7+1 félév) szakirányokra képzés.
Értelmileg akadályozottak pedagógiája,
Hallássérültek pedagógiája,
Látássérültek pedagógiája,
Logopédia,
Pszichopedagógia,
Szomatopedagógia szakirány,
Tanulásban akadályozottak pedagógiája választható (nappali vagy levelező tagozaton).
A szakember neve: gyógypedagógus valamely szakirányon, közoktatási vagy klinikai specializácóval.

Egyetemi szint (kiegészítő) 3 félév
Választható szakirány:
gyógypedagógiai terápia,
fogyatékos emberek társadalmi integrációja.
A szakember neve: okleveles gyógypedagógus valamely szakirányon.
Az Európai Unióhoz csatlakozás (2004) után a magyar felsõoktatásban is a Bolognarendszerû szakemberképzés modellje szerint alakul a gyógypedagógus-képzés is, újabb struktúraváltással, a kétszintû gyógypedagógus-képzés tapasztalatai alapján, fokozatosan e szerint épül ki, és már 2006-tól folyamatosan bevezetésre kerül az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon. A gyógypedagógus-szakemberellátottság hiányai miatt azoban több felsõoktatási képzõhely vállal egy-egy szakirányon alapképzést (Kaposvári Egyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem/Győr, Szegedi Tudományegyetem).

Lineáris, többszintű, háromciklusú (Bologna-rendszerű) gyógypedagógus-képzés

Alapkézési szak (bachelor, baccalareus) BA
Mesterképzés (master, magister) MA
Doktori képzési szak

Alapképzési szak (BA) 8 félév (7+l)
Gyógypedagógia
Végzettségi szint: alapfokozat
A szakember neve: gyógypedagógus
Válaszható szakirányok:
Értelmileg akadályozottak pedagógiája,
Hallássérültek pedagógiája,
Látássérültek pedagógiája,
Logopédia,
Pszichopedagógia,
Szomatopedagógia,
Tanulásban akadályozottak pedagógiája.

Mesterképzés (MA) (4 félév)
Gyógypedagógia
Végzettségi szint: felsőfokú gyógypedagógus szakképzésre épülő: mesterfokozat
A szakember neve: okleveles gyógypedagógus
Választható szakirányok:
Gyógypedagógiai terápia,
Fogyatékos emberek társadalmi integrációja.

E két MA szakirányon kívül az ELTE tanári mesterszak keretében még két saját tanári modul akreditációja megtörtént. Ezek:
  • Gyógypedagógus tanár,
  • Gyógypedagógiai tanár mesterszak, amelyek a választható MA szakirányokkal párhuzamosan (keresztféléves jelentkezéssel vagy azt követően is) elvégezhetők. A tanárképzést az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar hirdeti, a szakterületi modulok oktatását a "Bárczi" kar biztosítja.
A gyógypedagógus diplomával rendelkezők (bármikor szerezték meg azt) újabb, további szakképzettséget adó, 2-4 féléves, továbbképzési szakirányt választhatnak:
  • Adaptált testkultúra és sport,
  • Autizmus spektrumzavarok pedagógiája,
  • Foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadás,
  • Gyermekjátékdráma,
  • A BA egyes szakirányai,
  • Gyógypedagógiai szakvizsga,
  • Gyógypedagógiai rehabilitációs konzultáció,
  • Integrációs fogadó pedagógia,
  • Óvodás és iskolás gyermekek nyelv- és beszédfejlesztése,
  • Rehabilitációs foglalkoztató terápia,
  • Rehabilitációs úszásoktatás,
  • Súlyosan és halmozottan fogyatékos emberek gyógypedagógiája,
  • Vak személyek elemi rehabilitációja,
  • Zeneterápia.
Doktori képzés

Gyógypedagógiai interdiszciplináris doktori program a tágabb és szűkebb értelemben vett gyógypedagógia tudomány valamennyi diszciplinája témakörében, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Neveléstudományi Doktori Iskolájában a "Bárczi" kar oktatóinak közreműködésével.


Kutatás, szakma- és tudományépítés

A 2000-ig egyetlen gyógypedagus-képző intézményben a kutatás és a szakma- és tudományépítés egysége kezdettõl jellemzõnek mondható. A képzőintézmény 100 év alatt a gyógypedagógia kiemelkedõ hazai tudományos kutatóhelyévé válik.

A múlt század első felében először a Ranschburg Pál vezette Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratóriumban összpontosulnak a kutatások, a gyógypedagógus-képzésben részt vevő oktatók többnyire a Ranschburg-iskola tagjai közül kerülnek ki, akik egy-egy kutatási területen maguk is iskolateremtõ szerepet töltenek be, pl.: Éltes Mátyás, Sarbó Artur, Tóth Zoltán, Török Béla, Vértes O. József, Vértes O. András, Bárczi Gusztáv, Illyésné Kozmutza Flóra, Szondi Lipót, Kanizsai Dezsõ, Sulyomi-Schulmann Adolf, Révész Margit, Schnell János.

Később, az interdiszciplináris tudományos hátteret jelentő, 1922-ben létesült Magyar Gyógypedagógiai Társaság (főtitkára Tóth Zoltán fõiskolai igazgató) legnevesebb tagjai és a Főiskolához csatolt, Szondi Lipót vezette Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium, valamint a Főiskolával szoros kapcsolatban álló gyakorló gyógypedagógiai intézmények vezető munkatársai a kutatások továbbvivõi.

A tanszéki szervezet kiépülésével párhuzamosan, különösen az 1970-es évek közepétõl, jelentősen átalakul a Főiskolán a kutatásszervezés, és kiszélesedik a tudományos kutatómunka.

A kutatás tervezésének koordinálását a tudományos fõigazgatóhelyettes és vezetésével a Tudományos Tanács végzi.

A Főiskola kapcsolódik az Országos Távlati Tudományos Kutatási (OTTK) fő irányokhoz. 1976-ban lép be a Közoktatás távlati fejlesztését szolgáló (6-os) pedagógiai kutatási fõirány munkálataiba. Ezen belül 6 téma kutatása indul meg, felkért témakoordinátorok vezetésével.

A társadalmi beilleszkedési zavarok (deviancia) kutatása (7-es) fõirányhoz kapcsolódva 3 téma kutatása indul meg.

Az életfolyamatok szabályozásának mechanizmusa (bioreguláció) fõirány kutatási programjához 1 témával kapcsolódik a Főiskola.

Az 1980-as évek a tudományos kutatómunka területén ismét sok újat hoznak.

1981-ben középtávú tudományos kutatási terv készül. Bővülnek a pályázati lehetőségek és minden tekintetben jobbak a feltételek. Mind a minisztérium illetékesei, mind a Tudományszervezési és Informatikai Intézet kedvezően értékeli a Főiskola addigi tevékenységét. A Fõiskola jegyzett, a Központi Statisztikai Hivatal által is nyilvántartott önálló kutatóhelynek minõsül. Ezen belül a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet, a Gyógypedagógiai Kórtani Tanszék és a többi tanszéket integráló Gyógypedagógiai szakági kutatási egység szerepelnek a kutatóhelyek listáján. A kutatástervezés és -szervezés főiskolai szinten az 1980-as években két tervciklusban ennek megfelelően alakul, a kutatómunka ellenõrzését független szakemberekből álló bizottságok végzik, a kutatók tevékenységét egyenként zsűrizik.

A Magyar Tudományos Akadémia 1983-tól a tudományos ösztöndíjak odaítélési rendszerében a gyógypedagógusi diplomával jelentkezőket felmenti az egyetemi végzettség kötelezettsége alól, azaz a Főiskola speciális pszichológiai és pedagógiai aspiránsképző kutatóhely. A felvételt nyert ösztöndíjasok témájuktól függően a Főiskola különböző tanszékeihez tartoznak, a minõsített vezetõ oktatók irányítják munkájukat. A Főiskola Tudományos és Továbbképzési Tanácsa nyilvános ülésein évről-évre beszámoltatja munkájukról az ösztöndíjasokat, és folyamatosan szervezi/rendezi a házi védéseket. Késõbb, a 80-as évek végén az ELTE ezt a törvényes engedményt nem ismeri el, s bár az MTA nem vonja vissza, az ELTE a kisdoktori értekezések benyújtásához megkívánja az egyetemi végzettséget. Az MTA Pedagógiai Szakbizottsága és a Főiskola ez ellen sikertelenül interveniál. Az ELTE Bölcsészkarának Doktori Bizottsága a kialakult helyzetet a Tudományos Minősítő Bizottság "nem körültekintõ eljárásának" minősíti, és sikeres aspiránsi vizsgák esetén sem ad felmentést.

A kutatások mindkét tervciklusban többnyire négy típusba sorolhatók: állami megbízásos (pályázat útján elnyert), kiemelt főiskolai komplex (tanszékközi), tanszéki és egyéni kutatások.

Külön kiemelést érdemlõ kutatás: A korrekciós nevelés átfogó tudományos megalapozása amely a Művelődési Minisztérium által 1987-ben meghirdetett négy tárcaszintû kutatási fõirány egyike, s amelyet a Főiskola pályázat útján nyer el, és az Országos Pedagógiai Intézet Gyógypedagógiai Osztályával együttmûködve kutatja 3 éven át.

Az 1990-es években teljes egészében átalakul a kutatástervezés és -szervezés. A gyógypedagógus- és szociálismunkás-képzés 1998-ban akkreditált változatának kidolgozása az Emberi Erőforrások Fejlesztési Projekt, Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap (FEFA) Felsőoktatás-fejlesztési Program (a 3313 HU világbanki kölcsön) támogatásával, nagyszabású fõiskolai, ill. intézményközi kutatómunka keretében történik.

A Főiskola 1992-ben a 2. fordulóban kapcsolódik be a FEFA programba. Ebben a fordulóban még önállóan pályázik, a projekt címe: A gyógypedagógusképzés integrálása a budapesti egyetemi szövetségbe, és az európai egyetemi standardokhoz igazított egyetemi képzési szint kiépítése, 11 alprogrammal. A projekt eredményesen zárul.

Később, a további pályázatokat a Fõiskola már nem önállóan, hanem az ELTE-vel közösen nyújtja be. A 3. fordulóban a projekt címe: A gyógypedagógus-képzés tartalmi és szervezeti továbbfejlesztése, hozzáillesztése az egységes egyetemi szintű tanárképzéshez, a 4. fordulóban Az egyetemi szintű gyógypedagógus-képzés tartalmi és szervezeti továbbfejlesztése, infrastruktúrális kapcsolatok kiépítése a fõiskola (BGGYTF) és az egyetem (ELTE) között, majd az 5. fordulóban Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (BGGYTF) szervezeti integrációja, az egyetemi szintű gyógypedagógus-képzés bevezetése és a pedagógusképzés megújítása érdekében.

Ezeket a projekteket tehát már a két intézmény közösen készíti, és a zárójelentéseket is az ELTE rektora és a BGGYTF fõigazgatója közösen írják alá. A két intézmény együttmûködésérõl a zárójelentésekbõl kedvező kép alakul ki.

A projektek, kiegészülve a 6. fordulóban A gyógypedagógus-képzés és a fogyatékosságügyi kutatások informatikai eszközrendszerének fejlesztése című projekttel, a Fõiskola infrastruktúrájának fejlesztése terén is – a korábbi lemaradáshoz viszonyítva – látványos eredmények születnek. Külön említést érdemel a könyvtárfejlesztés.

A Főiskolán az 1990-es években a FEFA-programokon túl sok más hazai pályázatos kutatási programban vesznek részt a tanszékek. Csak pl. az 1993/94. tanévben a Fõiskolán 10 OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alap), valamint 17 egyéb pénzforrásból támogatott kutatás folyik.

A Főiskola Kutatás-Fejlesztés (K+F) stratégiai tervében szereplő hosszabb perspektívájú, tanszékközi együttmûködésben megvalósuló programjai főként 3 kérdéskörbe rendeződnek:
  • a képesség és szociális készség – a képesség mibenlétének pedagógiai és pszichológiai szempontú összefoglaló leírása; az iskolai oktatásban alkalmazható képességfejlesztő és szociális készségfejlesztõ eljárások vizsgálata, kidolgozása;
  • a rehabilitációs együttnevelés – hallás-, látás-, mozgásfogyatékos, tanulásban akadályozott és magatartási zavarokkal küzdő gyermekek óvodai vagy iskolai integrációja érdekében különböző modellek megvalósítása; mindezzel az integrált oktatás mint alternatív oktatásszervezési forma hazai elterjedésének elősegítése;
  • szociális kérdéskör – hátrányos helyzetű, sajátos problémákkal élõ családok (felnőtt fogyatékosok, kisebbségi és etnikai csoportok, hajléktalanok, munkanélküliek, társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdõk) életkörülményeinek, túlélési stratégiáinak, szükségleteinek vizsgálata és az ellátó rendszer fejlesztése.
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 2000-ben történő tényleges integrálódása az Eötvös Loránd Tudományegyetembe – a változó, többnyire szűkülő financiális keretek ellenére is – a tudományos kutatások egyetemközi, karok-közötti és kari lehetőségeit jelentősen gazdagította.

A Főiskola gyakorló intézményei az ELTE központi gyakorló intézményeivé minősülnek, ezek és más gyakorló terepek munkatársai is végeznek gyógypedagógiai kutatásokat.

A Kar Tudományos Tanácsa által megállapított kutatási prioritások:
  • integrációs kutatások,
  • rehabilitációs kutatások,
  • gyógypedagógiai elméleti kutatások.
A három stratégiai jelentõségû kutatási terület egymástól nem különül el. A legfõbb közös elv (és cél) a gyógypedagógia világos megkülönböztetése a pedagógiától, az interdiszciplinaritás meghatározottság bizonyítása, a gyógypedagógia tudomány egyoldalú neveléstudományi besorolás alól való "kiszabadítása“ anélkül, hogy más tudományterület alá sorolódjék, azaz az MTA klasszifikácónak megfelelõen a gyógypedagógia "multidiszciplináris társadalomtudomány“-ként történő elismertetése.

Nemzetközi kapcsolatok

A képzőintézmény nemzetközi kapcsolatai is a múlt század elejére nyúlnak vissza. A képzésben részt vevő szakemberek európai tanulmányutakon, szakmai kongresszusokon vesznek részt, többen külföldi egyetemeken egészítik ki tanulmányaikat, néhányan a tengeren túlra is eljutnak.

A kapcsolatok fõként német nyelvterületen (Ausztria, Németország, Svájc) élnek, de például Franciaországra és Hollandiára is kiterjednek. Ranschburg Pál professzort például már 1903-ban a Giesseni Egyetemen tiszteletbeli doktorrá avatják, amellyel ma is élõ a kapcsolat.

Az 1920-as évektől rendszeres a nemzetközi szakmai kongresszusokon való részvétel, és a külföldi vendégek fogadása, pl. a Bárczi-módszer nemzetközi elfogadtatásának idején, a 30-as években. Vagy pl. 1937-ben Magyarországon alakul meg a Nemzetközi Gyógypedagógiai Társaság, amelynek alelnökévé Tóth Zoltán fõiskolai igazgatót választják meg. Ezekben az években már fõiskolai hallgatók is hosszabb idõt tölthetnek külföldön, olykor kisebb létszámú egész fõiskolai évfolyamok vesznek részt (fõként Svájcban és Ausztriában) egy-egy tanulmányúton.

A II. világháború után, az 1950-es években, még a szomszédos szocialista országokkal is gyérek a kapcsolatok. Ezek az 1960-as években azonban jelentősen kiépülnek, az 1970-es évektõl pedig már nem szocialista országokkal (pl. Svédországgal) is köt a Főiskola kölcsönös egyezményes kapcsolatokat.

Az 1980-as években megindulnak a nemzetközi kutatások is, pl. Pozsonyban a Komensky Egyetemen, Berlinben a Humbold Egyetemen, Giessenben a Justus Liebig Egyetemen, Moszkvában a Lenin Pedagógiai Főiskolán, Stockholmban és Norrköpingben a Svéd Speciálpedagógiai Egyesülettel. Ezekben az években a Főiskola több nemzetközi részvétellel zajló szakmai-tudományos konferenciát is rendez.

Az oktatók mint vendégelőadók, ösztöndíjasok, konferenciák és tanulmányutak résztvevői Európán túlra (pl. Kuwait, Izrael, Bahrein, USA) is eljutnak. Számosan rendszeresen publikálnak külföldi folyóiratokban, és más kiadványok (könyvek, tanulmánykötetek, enciklopédiai füzetek stb.) is megjelennek külföldön (pl. Giessenben, Pozsonyban, Berlinben).

Az 1990-es években a nemzetközi kapcsolatok tovább bővülnek. Pl. a FEFA programok nemzetközi együttműködést is lehetővé tesznek. Az ezek és más pályázati lehetõségek, mint fõként a Trans European Co-operation for Highes Education (TEMPUS) és pl. a több mint 10 Soros-pályázaton elnyert kutatási és utazási lehetõség keretében folyó kutató, képzésmodernizáló munkálatok igen élénk nemzetközi szakmai aktivitást eredményeznek. Csak a FEFA 3. fordulójában 13 (USA-beli, kanadai, francia, német, svéd, norvég stb.) külföldi vendégprofesszor, ill. szakember meghívására kerül sor. Vagy pl. a Fõiskola az ELTE Bölcsészettudományi Karán bevezetett speciálpedagógia szakos képzés kétéves tapasztalatait és az egyes külföldi egyetemek (pl. Németországban: Berlin, Dortmund, Würzburg; Svájcban: Freiburg, Zürich) szakembereivel folytatott konzultációkat felhasználva dolgozza ki az egyetemi gyógypedagógus-képzés képesítési követelményeit.

A 90-es években a régebbi, ún. egyezményes kapcsolatok módosulnak, van olyan is (pl. a Moszkvai Állami Pedagógiai Főiskolával kötött), amelyik fõként anyagi okok miatt megszűnik, mások egy ideig még élnek, majd eredeti változatukban elsorvadnak, ismét mások még néhány évig működnek, de főként újak keletkeznek, többnyire a FEFA és TEMPUS keretében.

A sokféle új szerveződés közül kiemelést érdemel pl. az Európa Fórum létrejötte (1994), és éveken át igen eredményes működése Szlovákiában, Losoncon.

Az Európa Fórum az Európai Speciális Pedagógiai Egyesület (EASE) és a magyar, a szlovák és a cseh gyógy/speciálispedagógiai országos egyesületek, illetve a három ország egyetemének, főiskolájának (BGGYTF – Komensky Egyetem, Pozsony – Károly Egyetem, Prága) közös, egyezményes szervezõdése.

Az 1990-es években a Főiskola több olyan rendezvényre invitál a Főiskolán kívülről is résztvevőket, amelyeken külföldi elõadók szerepelnek. De nagyobb szabású nemzetközi rendezvények színhelye is. Pl. a német nyelvterületen (Németország, Svájc, Ausztria) időről-időre megtartott "Dozententagung“-ok egyike, a 30., 1993-ban, első ízben lépve ki német nyelvterületről, kivételesen Magyarországon, Budapesten, a BGGYTF-n kerül megrendezésre.

Szintén 1993-ban ad otthont az MTA mellett a Főiskola – volt nagynevű professzora emlékének adózva – a Szondi Emlékalapítvány (Budapest) Szondi Lipót születésének centenáriumán rendezett nemzetközi tudományos ülésének is.

2000 után az ELTE nemzetközi kapcsolatrendszerébe kapcsolódás is bõvíti az ezredfordulóra minden területen megnövekedett nemzetközi lehetõségeket. A gyógypedagógusképzés szempontjából különösen az ERASMUS-program hoz igen jelentõs elõrelépést. A kapcsolatok tovább bõvülnek az európai országok számos gyógypedagógus-képző és szociálisszakember-képző intézményével vendégprofesszor-cserék keretében is. A továbblépés célterületei pl. az összehasonlító gyógypedagógiai kutatások és az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjában minden adekvát kutatási terület.

Képzőhelyek

ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

2000-ig az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (annak mindenkori jogelődje) az egyetlen gyógypedagógus-képző intézmény
1900–1922 Gyógypaedagógiai Tanítóképző,
1922–1928 Gyógypedagógiai Tanárképző,
1928–1975 Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola,
1975–2000 Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola,
2000– ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar.

Kezdetben nem rendelkezik önálló épülettel, belső szerkezeti tagolódás nélkül, helyileg abban a gyógypedagógiai intézményben mûködik (1904–től Budapesten), ahol mb. igazgatója fõállásban dolgozik.

1927-ben a Ranschburg-féle Magyar Királyi Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium ketté válik, az egyik ága, az 5 osztállyal működő Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium Szondi Lipót vezetésével szervezetileg a Főiskolához kerül, de marad eredeti helyén a VIII. kerületi Mosonyi utcában, az Állami Kisegítő Iskolában, a Fõiskola székhelye ugyanakkor a Hermina úton, az Ifjú Vakok Intézetében van.

Ezért Tóth Zoltán igazgató 1928-ban nagyszabású épületszerzési akciót indít. A fõvárostól e célra átengedett egyik Mosonyi utcai telekre el is készülnek a mûszaki tervek és a pénzügyi elõirányzat. A tervek szerint a Fõiskola ezen új épületében kívánnának elhelyezni egy hallgatói kollégiumot, itt kapnának helyet a kettévált Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium jogutód intézményei és a gyakorló intézményi funkciót is betöltõ Budapesti Beszédjavító Intézet is. A tervek azonban végül, pénzügyi aladályok miatt, nem valósulhatnak meg. 1928-ban, amikor pedig a Főiskola (Tóth Zoltán nevéhez fűződően) a 4 éves Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola státusát elnyeri, csak annyi változás történik, hogy a gyakorlati képzésben részt vevő gyógypedagógiai intézmények, önállóságuk megtartása mellett a továbbiakban hivatalosan a Főiskola gyakorló iskoláiként működnek.

1942-től a Főiskola – későbbi névadója Bárczi Gusztáv igazgatói megbízatása után – az Alkotás utcában, a Gyógypedagógiai Nevelõintézettel közös épületekben és közös költségvetéssel mûködik tovább, ide költözik a Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium is, amelynek funkciója kibővül, ennek megfelelően belső struktúrája is átalakul. A Főiskolán ekkor önálló Könyvtár és Náray-Szabó Sándor hallgatói kollégium is létesül.

1946-tól a Főiskola marad az Alkotás utcában, de megújított Szervezeti Szabályzata értelmében már a háborús romokból ujjáépített önálló oktatási és kollégiumi épületekben és külön költségvetéssel működik. Ekkor indul meg fokozatosan tanszéki szervezetének kiépülése is.

A Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium is átszerveződik, késõbb tanszéki jogállású részekre tagozódik, többszöri funkció- és névváltoztatás után a mai jogutódok az 1981-ben létesült Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (ekkor fuzióra lép vele az 1972-ben létesült Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó Intézet) és a Gyógypedagógiai Kórtani Tanszék (utóbbival fuzionál 1972-ben az 1953-ban létesült Anatómiai és Élettani Tanszék.)

1949-ben létesül a Gyógypedagógiai Tanszék és a Mozgásterápiai Tanszék (1963-ban megszûnik) és az Ének Tanszék (egy évig mûködik).

Az 1948/49-es tanévben a Fõiskola hallgatólétszáma minden addiginál több, eléri a 100 fõt. Nincs elég elõadóterem, a laboratóriumokban nem lehet zavartalanul dolgozni, az oktatóknak pedig egyáltalán nincs dolgozószobájuk.

1950-ben sikerül kimozdulni ebből a kedvezőtlen helyzetből, amikor a Villányi úton felépül a Pető-intézet, az új Mozgásterápiai Intézet, s így annak elköltözése után a Főiskola oktatási épülete további bővítéssel végre kedvezőbb lehetőségeket nyújt, pl. Tanulmányi és Gazdasági Osztály is létesülhet.

Mindez azonban rendkívül rövid életű. Az 1950/51. tanév végén a szovjet érdekeltségű Magyar Optikai Művek bejelenti ígényét az Alkotás utcai egész telekre és a rajta levõ négy épületre, azonnali átadással. 1951 õszén a Gyógypedagógiai Nevelõintézet és a Fõiskola átköltözik a volt neves II. kerületi Csalogány utcai Tanítónõképzõ lebontásra ítélt, romos épületébe. A nevelõintézeti tanulók kapják a viszonylag kedvezõbb elhelyezési lehetõséget nyújtó épületszárnyat. A Fõiskola minden eddiginél rosszabb körülmények közé kerül. A helyreállítási munkálatok évekig eltartanak.

1951-ben itt létesül a Logopédiai Tanszék és a Gyakorló Logopédiai Óvoda.

1956 szeptemberében Bárczi Gusztáv igazgató kezdeményezésére a Főiskola megkapja a VII. kerületi Bethlen tér 2. sz. alatti épületet, amely eredetileg, 1877-ben magánadományból mint az Izraelita Siketnémák Országos Intézete létesül, majd államosítása után különböző oktatási célokra mûködik.

1956-ban önálló Marxizmus-leninizmus Tanszék is létesül, amely majd 1988-tól mint Társadalomtudományi Tanszék működik tovább.

1963-ban létesül az Általános Gyógypedagógiai Tanszék, amelyből 1975-ben leválik és önállósul a Pszichopedagógiai Tanszék, valamint 1987-től a Testnevelési Csoport és az Idegennyelvi Lektorátus.

A Főiskolán 1965-ben létesült Gyógypedagógiai Múzeum kezdettõl az Általános Gyógypedagógiai Tanszékhez kapcsoltan mûködik, 2004-től Gyógypedagógia Történeti Gyűjtemény elnevezéssel, önálló szervezeti egységként.

1968-ban létesül a Továbbképzési Tanszék (1970-ben megszűnik), később, 1999-ben Továbbképzési Intézet létesül.

1972-ben létesül az Oligofrénpedagógiai Tanszék, ma Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája és Tanulásban Akadályozottak Pedagógiája Tanszék, a Szurdopedagógiai, ma Hallássérültek Pedagógiája Tanszék, a Tiflopedagógiai, ma Látsásérültek Pedagógiája Tanszék és a Logopédiai Tanszék jogutódjaként a Fonetikai és Logopédiai Tanszék.

1981-ben Illyésné Kozmutza Flóra fõigazgató kezdményzésére épül fel a Fõvárosi Tanács és a VII. ker. Tanács VB. által adományozott Damjanich utcai telken a Főiskola új épülete, amelyben az akkor létesült Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (három részlegéből, úgymint: Oktatási Csoport, Kutató Laboratórium és Vizsgáló és Tanácsadó Állomás, az utóbbi) kerül elhelyezésre, valamint ismét önálló Főiskolai Kollégium létesül, és három gyakorló intézmény is megkezdi működését: a Gyakorló Kisegítő Iskola, a Gyakorló Beszédjavító Intézet és a Gyakorló Gyógypedagógiai Óvoda, utóbbiak 2000 után az ELTE központi intézményei.

1982-ben létesül a Szociális Szervező Tanszék, amely 1989–tõl mint Szociálismunkásképzõ Tanszék működik tovább.

1987-ben létesül a Szomatopedagógiai Tanszék és végül 1999-ben a Gyermekfoniátriai Tanszék.

1999-re a Főiskola intenzív szakma- és tudományfejlesztõ tevékenysége révén a szaktanszékeken több újabb belsõ és ún. kihelyezett tanszéki csoport is megkezdi működését. Úgymint: a Hallássérültek Pedagógiája Tanszéken a Pedoaudiológiai Vizsgáló Állomás. Az Oligofrénpedagógiai Tanszéken az Értelmileg akadályozottak pedagógiája csoport, a Tanulásban akadályozottak pedagógiája csoport és az Autisták nevelése tanszéki csoport. A Pszichopedagógiai Tanszéken a Gyermekvédelmi tanszéki csoport, a Diagnosztikai és fejlesztésmódszertani tanszéki csoport, a Preventológiai tanszéki csoport és a Kriminálpedagógiai tanszéki csoport. A Szomatopedagógiai Tanszéken a Rehabilitációs tanszéki csoport és a Korai diagnosztikai és neuroterápia tanszéki csoport.

A fokozatos fejlesztés, feladat- és funkcióbővülés miatt az épületelhelyezési viszonyok már az 1980-as években ismét megromlanak. De mire a Bethlen téri épület udvarára és tetőterének beépítésére elkészülnek az önálló könyvtárépület és más szükséges helyiségek műszaki tervei, a kivitelezésre a rendszerváltás után az egyházakkal való érvényes megállapodások értelmében már nem kerül sor. Átmenetileg a Damjanich utcai épület belső átalakításával/bővítésével és a XII. kerületi Villányi úti Konferenciaközpontban egy emelet bérlésével enyhít a Főiskola az elhelyezési gondokon. 2000ben a Bethlen téri épületnek az Izr. Egyház kezelésébe történő visszaadása után a IX. kerületi Ecseri úti ELTE épületbe való költözéssel a Főiskola épületelhelyezési gondjai rendeződnek.

2010-ig folyamatosan épül fel jelenlegi szervezeti strukturája, az ELTE-n belül 2007. decemberétől létesült Peadgogikum keretében.

A Pedagogikum az ELTE három Bölcsészettudományi karának szervezeti együttese, úgymint
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar,
Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK),
Tanító- és Óvóképző Főiskolai kar (TOFK),
A "Bárczi" oktatási szervezeti strukturája:
  • Általános Gyógypedagógiai Tanszék,
  • Foglalkozási Rehabilitációs Kutatócsoport,
  • Fonetikai és Logopédiai Tanszék,
  • Gyógypedagógiai Kórtani Tanszék,
  • Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (ezen belül: Illyés Sándor kutató laboratórium),
  • Hallássérültek Pedagógiája Tanszék,
  • Idegennyelvi Lektorátus,
  • Kutatásmódszertani Csoport,
  • Látássérültek Pedagógiája Tanszék,
  • Pszichopedagógiai Tanszék,
  • Szomatopedagógiai Tanszék,
  • Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszék,
  • Társadalomtudományi Tanszék.
Kaposvári Egyetem
Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar
Tanulásban akadályozottak szakirány,
Logopédiai szakirány.


Szegedi Tudományegyetem
Juhász Gyula Pedagógiai Főiskolai Kar
Gyógypedagógus-képzõ Intézet
Értelmileg akadályozottak pedagógiája szakcsoport,
Értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány,
Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakcsoport,
Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány

Nyugat-Magyarországi Egyetem – Győr
Apáczai-Csere János Pedagógiai Fõiskolai Kar
Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány

 

Források
  • GORDOSNÉ DR. SZABÓ ANNA (1983): A magyar gyógypedagógiai tanárképzés jelene és jövõje. In: A kõszegi Gyógypedagógiai Intézet 25 éve. Kõszeg, 271–291. (Különnyomatban is.)
  • GORDOSNÉ SZABÓ ANNA (1984): The present and the future of the preparation of special educators in Hungary. In: B.C. Journal of Special Education. (Editor: Marg Csapo), Vancouver, 349–355.
  • GORDOSNÉ DR. SZABÓ ANNA (1984): A gyógypedagógus-képzés távlati fejlesztési koncepciója és feladatterve. In: Pedagógusképzés, 1. szám, 148–168.
  • GORDOSNÉ DR. SZABÓ ANNA – DR. ILLYÉS SÁNDOR (1996): A budapesti gyógypedagógusképzés múltjáról, jelenéról és jövőjéről. In: Dr. Cseh Sándor (fõszerk): Tanító- és óvóképző főiskolák tudományos közleménye. XXVII. Debrecen, 3–50.
  • GORDOSNÉ DR. SZABÓ ANNA (2000): A magyar gyógypedagógus-képzés története. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest, 2000. 461.
  • GORDOSNÉ SZABÓ ANNA (2006): A hazai gyógypedagógus-képzés fejlődéstörténeti elemzése. In: Gyógypedagógiai Szemle XXXIV. Évf. 2. szám. 87–94.
  • RANSCHBURG PÁL (1909): Elmélkedések a gyógypedagógia jelenérõl és jövõjérõl. In: Magyar Gyógypedagógia, I. rész, 45–50., II. rész, 81–85.
  • SZABÓ ÁKOSNÉ DR. (2009): A többciklusú, lineáris gyógypedagógus-képzés kialakulása. In: Fusz György (szerk.): A felsõfokú tanító- és óvóképzés első 50 éve. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Fõiskolai Kar, Szekszárd. 21–50.
  • Internet: www.barczi.hu

2010/4
Év: 2010
Szám: 4
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2010 következő év

2010/1
2010/1

2010/2
2010/2

2010/3
2010/3

2010/4
2010/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05