2011
2011/2

tartalom:

A fejlődésneurológia szerepe a szomatopedagógiában
Berényi Marianne, Katona Ferenc

Absztrakt

A fejlõdésneurológia feladatköre a kóros idegrendszeri fejlődésre gyanús fiatal csecsemők kivizsgálása, az összes lelet alapján diagnózis és prognózis készítése és ennek megfelelően a valóban rászorulók neuroterápiájának megkezdése. A neuroterápia folyamatos klinikai nyomonkövetés keretén belül történik ismételt kivizsgálással, az életkornak és a kórkép változásának megfelelő módszerekkel. Ez az alapja a prospektív, előrelátó betegellátás feltételeinek. Mind a kivizsgálás, mind a neuroterápia irányítása és ellenőrzése orvosi feladatkör, ennek megfelelő etikai és jogi felelősséggel. Ma már az idegrendszer csecsemőkori fejlõdése lényegesen jobban ismert szakmailag, mint akár néhány évvel ezelőtt. Az időbeni elfoglaltság és a szakmai képzés sokoldalúsága nem minden szakágazatban valósíthatta meg az idegrendszer fejlődésének ismertetését, holott a csecsemőkor magában foglalja az értelmi, magatartási, érzelmi, mozgásbeli fejlődés alapjait. A gyógypedagógus, elsősorban a szomatopedagógus megfelelõ és korszerű, vizsgához kötött ismertetést kap, amely más képzés keretén belül jelenleg még nem valósul meg. Így a csecsemőkor idegrendszeri fejlődésének normális és kóros vonatkozásai nem ismertek azok számára, akik ennek ellenére a csecsemők mozgási, magatartási, értelmi fejlődésének valamilyen kezelésére vállalkoznak. A mai társadalmi viszonyok, a csecsemő féltése, egyes családok anyagi helyzete azonban lehetővé teszi ezeket a beavatkozásokat, amelyeknek lehetõségeirõl az interneten felvilágosítás nyerhetõ. Gyakran előfordul, hogy az ilyenfajta kezelés előzetes részletes kivizsgálás nélkül zajlik. Mindezt az segíti elő, hogy a korai fejlesztés, a különféle intervenciók, a gyógytornák, a manuál terápiák és a neuroterápia közötti lényeges különbségek tisztázásáról szóló irodalom általában elkerüli a figyelmet. Objektív kivizsgálás, megfelelő diagnózis, illetve prognózis nélkül orvosi terápiás javaslat híján ezeknek a kezeléseknek nincsen megfelelő alapja, ami az összehasonlítást, az eredmények ellenõrzését is befolyásolja.

Természetesen tanításhoz és gyógykezeléshez a gyógypedagógusnak megfelelõ ismeretekkel kell rendelkeznie azokról az idegrendszeri folyamatokról, amelyek a mozgást szabályozzák. Azzal is tisztában kell lennie, hogy a kisded, illetve a kisgyermek fejlõdése során az idegrendszer kialakulása még korántsem ér véget. A spontán, illetve akaratlagos mozgásokat szabályozó agykérgi rendszerek még fejlődnek, és a nagyagykéregből az izmokhoz tartó mozgásszabályozó idegpályák ingerületvezetési képességei további lehetõségek előtt állnak. A gyógypedagógus ezen ismeretek alapján taníthatja a szükséges mozgásszabályozási ismereteket. Ebben az életkorban is fennáll az a szabály, hogy a mozgásokat rendszeresen gyakorolni kell. Tekintettel arra, hogy a szomatopedagógus nem lehet annyit együtt tanítványával, amennyi ehhez a rendszerességhez nélkülözhetetlen, a szülőket is oktatnia kell, hogy a szabályszerûség ebben az életkorban is folytatódjék. A gyógypedagógia tehát megfelelõ ismeretek birtokában a fejlődésneurológia folytatása lehet. Természetesen a "megfelelő ismeretek" csak annyit jelentenek, hogy a hónapokon keresztül elsajátított elméleti és gyakorlati tanulási tevékenység a gyógypedagógiai munka alapja.

Kulcsszavak: pedagógia, szenzomotorium. elemi mozgásminták, fejlesztés, szomatopedagógia
 


Bevezetés

A klinikai fejlődésneurológia elmélete és gyakorlata felöleli a fejlődő agy, a gerincvelõ, a perifériás és a vegetatív idegrendszer veleszületett károsodásainak kivizsgálását és terápiáját. Korszerû objektív módszerekkel és leletezési tapasztalattal, a fiatal csecsemõ idegrendszer mûködése épp olyan tüzetesen vizsgálható, mint a felnõtté. A kivizsgálás egyaránt vonatkozik az értelem prekognitív szakaszaira, ezen belül a figyelem, érzékelés fejlõdésére, a mozgás kialakulására, az agyidegek működésére, a sympaticus és parasympaticus idegrendszerre. Számos olyan funkció kialakulásának korai szakaszáról van szó, amelyekkel a gyógypedagógia a késõbbi életkorokban foglalkozik. Mind a gyógypedagógia, mind a klinikai fejlõdésneurológia számára fontos neurobiológiai alaptétel, hogy az idegrendszer egyik legfõbb mûködése a tanulás! Az újszülött idegrendszerében még hosszú ideig folyamatban van az ideghálózatok összekapcsolódása és rendszerré formálódása. A csecsemõ számos tevékenysége befolyásolja ezeket a folyamatokat, a szinaptikus összeköttetések megerõsödését és specializálódását. Késõbb is érvényes fontos törvényszerûség, hogy a szinapszisok mûködésének, megerõsödésének, illetve gyengülésének legfontosabb tényezõje az igénybevétel, vagy a hanyagolás. Azok a szinapszisok, amelyek nem kerülnek használatba, funkcionálisan nem maradnak mûködõképesek. A rendszeres ismétlés, a kapcsolatkeletkezés és megerõsödés a tanulás és a tudás alapja. Ez készíti elõ az igénybevételi folyamat lehetõségét és a továbbiakban az ideghálózatok készenléti állapotát, illetve az igénybevétel lehetõségét. A hálózatok változékonysága, labilitása teszi lehetõvé a stabilizációjukat, állandósulásukat. Ez az, amit plaszticitásnak nevezünk. A plaszticitás az agyi hálózatok átalakulási készsége, amely az agyfejlõdés elsõ idõszakában a legkifejezettebb, de alacsonyabb szinten az egész élet során megmarad, rendelkezésre áll.

Ebben a közleményben, elsõsorban a mozgásszabályozás kóros fejlõdését és az alkalmazott neuroterápiát foglaljuk röviden össze a tanulás szemszögébõl. Joggal merülhet fel a kérdés, van-e egyáltalán lehetõség a csecsemõ tanítására? Nos, a válasz igenlõ, van rá objektív módszer. Mi a szomatopedagógus módszere a tanításban? Bemutatja és magyarázatokkal kíséri az oktatott mozgást. A látás és a hallás érzékszerveinek igénybevételével tanítja az oktatott agyának ideghálózatait, amelyek a rendszeres fokozott igénybevétel során megerõsödnek, stabilizálódnak. Ez azonban távolról sem elég! A rendszeres oktatás után rendszeres mozgásgyakorlásnak kell következnie. Így alakulnak ki a rutinmozgások. A fejlõdésneurológus is érzékszerven át idézi elõ azokat a mozgásokat, amelyeket tanítani akar. Ez az érzékszerv a labyirinthus, amely a gravitációs tér (G) erõhatásait közvetíti a központi idegrendszerhez. A központi idegrendszerben, az agytörzs vestibularis és reticularis rendszerei fogják fel a G erõhatásait és továbbítják a gerincvelõ premototoros és motoros idegsejt rendszereihez. Ennek hatására összetett mozgások keletkeznek. A mozgások adaptívak, ellensúlyozzák a G erõhatását. Maga az egyensúly kifejezés is ezen alapszik. Milyen mozgásokról van szó? Egyáltalán milyen mozgások lehetségesek újszülött kortól?

Az ember meglehetősen magatehetetlenül jön a világra, spontán mozgásai rendezetlenek, azonban idegrendszere mindazoknak a mozgásoknak elemi formáit, mintázatait tartalmazza, amelyek egyéni fejlõdése során ki fognak alakulni. Ezek a spontán mozgások szigorú sorrendben jönnek létre, a fejemeléstõl a járásig, elemi formáik viszont együttesen jelen vannak, mintegy alapkészletet alkotnak, bármelyik kiváltható újszülött kortól. Ezekből jönnek létre később a végleges mozgásmintázatok, és kialakulásuk sorrendjében egymás után megszüntetik előzményeiket, az elemi mozgásmintákat.

A humán mozgások sorrendjében elõször fejemelés jelentkezik, ezt követi a karra támaszkodás és a mellkas homorítása, és ez a folyamat egészen a jellegzetes két lábon járásig tart, ameddig a térbeli helyzet és helyváltoztatás minden lényeges tényezõje, folytonos próbálkozással, öntréninggel, tapasztalatszerzéssel ki nem alakul. A sorrend követi az epigenezis (egymásból fejlõdés) törvényszerûségét. A különbözõ testtartási és mozgás szakaszok egymásból egymással összhangban kiegészítõen jönnek létre. A mozgásfejlõdés egyes szakaszai kialakulásának idõzítésében széles körû normál variáció tapasztalható, amely az egyéni fejlõdés különbözõségére jellemző.

Az idegrendszer fejlődése közben azonban kóros mozgásfejlõdési variációk is keletkezhetnek! Az elemi mozgásmintázatokban kimutatható kóros funkció tünetei is prognosztizálják, elõre jelzik, hogy a belõlük kialakuló végleges mozgásmintázatokban a normálishoz képest milyen eltérések várhatóak! A részletes időben is összehasonlító, komparatív vizsgálatok elõrevetítik, szinte láthatóvá teszik a kóros mozgás és testtartás fejlõdését. A fejlődés maga nem áll meg, hanem kóros esetben és olyan epigenetikusan hozza létre a kóros elemi formákból a végleges kóros mozgásformákat, mint a normális epigenetikus fejlõdés az épeket. A klinikai fejlõdésneurológia egyik feladata ennek a kóros mozgásfejlõdésnek korai kimutatása, elõre jelzése és terápiája. Hogyan, hiszen a fiatal csecsemõ még nem tanítható? Vagy mégis?

Már szó volt arról, hogy a különbözõ típusú elemi mozgásmintázatok kiváltása objektív módszerrel a labyrinthuson át történik a G erõ segítségével. A csecsemõ egy bizonyos testhelyzetben, folyamatosan ismétli a testhelyzettel kiváltott elemi mozgásmintázatot, pl. a lejtõn a kúszást, vagy a levegőben tartva a fej és a törzs ismételt felegyenesítését, a kontrolált fejtartást. Megbeszéltük azt is, hogy a központi idegrendszer tanulási funkciójának feltétele a rendszeres ismétlés. Az ismételt speciális inger, mint amilyen pl. a G, ingerület sorozatokat indít a központi idegrendszer hálózataiban. Ehhez ingeranyagok termelését serkenti és eljuttatásukat biztosítja megfelelõ idõzítésben, megfelelõ mennyiségben, megfelelő helyre. Lehetõség nyílik az agy fejlõdése közben még rendelkezésre álló nagyszámú ideghálózat szinapszis rendszereinek megszilárdulására. A rendszeresen érkezõ ingerületi sorozatok útja: a labyrinthus, a vestibularis, reticularis és basalis ganglion rendszer, a gerincvelõ és az idegek útján az elemi mozgásmintázatok kivitelezõ izomcsoportok. A kiváltott mozgások hatására az izmok, izületek saját ingerületképzõ rendszerekben, a poprioceptorokban ingerületsorozatok keletkeznek. Az ingerületek mintázatai, konfigurációi a mozgásokat tükrözik. A periferiáról a központba tehát érzékelési mintázatok haladnak, és ez az egyirányú körforgalom építi ki a tanuláshoz szükséges ingerületi anyagot. Így válik az összetett elemi mozgásminták rendszeres ismétlése a tapasztalatszerzés idegrendszeri alapjául.

A fejlődésében károsodott agyműködés azonban csak kórosan változott elemi mozgásmintázatok aktiválását teszi lehetõvé. Hogyan lesznek ebbõl elõször ép elemi, majd ép spontán, végleges mozgásmintázatok?

Az elemi mozgásmintázatok feltétlen, automatikus, genetikailag szabályozott reakciók, az emberré válás során kialakult humán mozgástípusok elemi formái (ülés, járás). Ennélfogva a G ingerére a speciális mozgások, ha a legkevésbé kielégítő formában is, tökéletlenül, de megindulnak. A legrosszabb helyzet, ha semmiféle mozgás nem indul el. Az ingerhelyzetek rendszeres ismétlésére rövidebb vagy hosszabb idő után (hetek) megkezdõdik, majd folytatódik a kóros elemi mozgásminták tökéletesedése. Az elemi mozgásminták kiegészítik egymást, ami a terápiához felhasználható. Például a fejkontroll megfelelõ kialakulásához több olyan elemi mozgásminta aktiválása is felhasználható, amelyekben fejkontroll szerepel.

Az elemi mozgásminták rendszeres gyakorlása naponta több órás idõ és energia igénybevételével megadja a lehetőséget azoknak a forrásoknak a kiaknázására, amelyek az agy még fejlődés alatt lévõ szinaptikus rendszereiben rendelkezésre állnak. A klinikai esetek egy részében még van annyi idegsejt tartalék a fejlõdésében károsodott nagyagykéregben, hogy a mozgásszabályozáshoz megfelelõ szinaptikus hálózatok jöjjenek létre és stabilizálódjanak. Közben az agytörzs és a basalis ganglion rendszer, a mozgások elemi formáinak gyakorlásával fenntartja a késõbbi végleges mozgásmintázatokhoz szükséges izomdinamika és izomtónus összetett konfigurációit. Erre épülhet rá a végleges mozgásmintázatok nagyagyi és agytörzsi szabályozása.

A rendszerességet a szülő gyakorlati oktatása, majd a tanultak rendszeres otthoni alkalmazása – általában napi 5-6 alkalommal 25-30 perc – teszi lehetõvé. A rendszeres együttlét a csecsemõ-anya-csecsemõ kapcsolat erősítését is jelenti. Egyetlen egészségügyi intézmény személyzete sem biztosíthatja ezt a rendszerességet! Az oktatás tehát egyszerre több síkon és életkorban is jelen van a klinikai fejlõdésneurológiában.

Tapasztalataink a budapesti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben kezdõdtek 40 évvel ezelõtt és folytatódtak Svábhegyi (Szabadság-hegyi) Fejlõdésneurológiai Osztályon, majd a Margit Kórház azonos nevû osztályán, tehát orvosi, gyógyító intézményekben. A rendszeres ismétlés mûködést kiépítõ, stabilizáló, tanító, illetve gyógyító hatását az elemi mozgásmintázatokra külföldi intézményekben is megerõsítették, az USA-ban (New York State Institute for Basic Research in Developmental Disabilities), Kanadában (McGuill Montreal Orvosi Egyetem), Mexikóban (Universidad Autónoma Metropolitana Instituto Nacional Pediatría) és máshol (lásd irodalom).

A folyamatos terápia és a folyamatos vizsgálat egysége

Az agyfejlődésükben károsodott csecsemők idegrendszeri tünetei minden hasonlóság mellett egyénileg különbözõek! A neuroterápia, a diagnózis és a prognózis alapján tehát egyéni program szerint történik, mint minden valódi terápia, csak orvosi javaslatra. Az idegrendszer fejlõdését a kórfolyamat nem állítja meg, a fejlõdés folytatódik, csak kóros irányba, és épp ez a fenyegető. A klinikai nyomon követés tehát a kezelés nélkülözhetetlen feltétele. A szülők rendszeres kapcsolata a Fejlõdésneurológiai Osztállyal biztosítja a folyamatos ellenõrzést. A neuroterápia alatt álló csecsemõ kivizsgálása pedig koránt sem ér véget az alapdiagnózis és a prognózis felállításával. Ellenkezõleg! Az elõrelátó (prospektív) nyomon követés a klinikai neuroterápia szerves része. A rendszeresített havi ellenõrzés vizsgálatból áll, szükség esetén a mûszeres vizsgálatok (EEG ultrahang) ismétlésével. Szükség van a szülõk terápiás tevékenységének ellenõrzésére és esetleges javítására, kiegészítésére, a kapcsolat erõsítésére. A terápiás programot is folyamatosan módosítani kell, a kóros tünetek változásainak és a csecsemõ életkorának megfelelõen. Az eredeti kóros tünetek csökkenése vagy megszûnése még nem jelenti a gyógyulást, mert az agy tovább fejlődik, és ennek megfelelõen akár újabb kóros tünetek is kialakulhatnak.

A rendszerességet mindig a szülő gyakorlati oktatása, majd a tanultak rendszeres alkalmazása – általában napi 5-6 alkalommal 25-30 perc – teszi lehetõvé. A rendszeres együttlét a csecsemõ-anya-csecsemõ kapcsolat erősítését is jelenti. Egyetlen egészségügyi intézmény személyzete sem biztosíthatja ezt a rendszerességet. Az oktatás tehát egyszerre több síkon és életkorban is jelen van a klinikai fejlõdésneurológiában. Az elemi mozgásminták rendszeres gyakorlása naponta többórás idõ és energia igénybevételével megadja a lehetõséget azoknak a forrásoknak a kiaknázására, amelyek az agy még fejlõdés alatt lévõ szinaptikus rendszereiben rendelkezésre állnak. A klinikai esetek egy részében a fejlõdésében károsodott agyban még van annyi tartalék, hogy a mozgásszabályozáshoz megfelelõ szinaptikus hálózatok létrejöjjenek és stabilizálódjanak.

A neuroterápia az első, születés utáni hetektõl kezdve folyamatosan, különbözõ egyéni programok alapján, szigorúan csak orvosi javaslatra, orvosi felügyelet mellett jöhet csak számításba. A Fejlõdésneurológiai Osztállyal a rendeléssel tartott folyamatos kapcsolat lehetõséget nyújt ennek a tevékenységnek az ellenőrzésére. Az agyfejlõdésében károsodott és neuroterápia alatt álló csecsemõ kivizsgálása tehát korántsem ér véget az alapdiagnózis és a prognózis felállítása után. Ellenkezőleg! Az előrelátó (prospektív) nyomon követő klinikai neuroterápia szerves tartozéka. Ismételten sor kerül rá a kezelés alatt, egészen addig, ameddig el nem dől, hogy a második életévben meggyógyult-e a csecsemő, vagy további kezelésre van-e szüksége. Amennyiben az utóbbi, úgy választani kell, milyen fajta további beavatkozás szükséges.

A klinikai neuroterápia után, nem helyette!

Mit tapasztalnak azok, akik olyan gyermekekkel foglalkoznak, akik csecsemõkorban neuroterápiás kezelésben részesültek? Milyen elõnyt jelent számukra a korábban végzett neuroterápia a késõbbi életkorban, amikor az agy és a szervezet igényeinek megfelelõ mozgáskezelést végzik? Feladatukat lényegesen megkönnyíti, hogy a kezelésre szoruló kisgyermekek mozgásdinamikája, izomtónusa, kontaktuskészsége korának megfelelõen sokkal jobb, mintha nem kaptak volna elõzetes neuroterápiát.

A kezelés folytatásához sokféle lehetõség áll ma rendelkezésre Magyarországon. Mindegyik csak akkor lehet hatékony, ha olyan tanítást biztosít, amely maradandó nyomot hagy a kisgyermekekben további életminõségének biztosítására. Sok eljárás hatékonynak bizonyulhat, ha nem a klinikai fejlõdésneurológia helyett, hanem annak folytatásaképpen kerül alkalmazásra. A szomatopedagógus az egyetemi kari tanulmányok alatt némi felvilágosítást kap néhány módszerrõl, ám ma már annyi mûködik és hirdet az interneten, hogy egyes feladatokra több létesítmény is akad. Más kérdés, megjelenike módszertani ismertetés lektorált szakfolyóiratban? Végzett gyógypedagógusok, gyógytornászok, sõt szakdiploma nélküliek is vállalkoznak, hogy idõt és anyagiakat nem kímélve írásbeli bizonyítékot szerezzenek egy-egy módszer elsajátításáról. Ennek hátránya, hogy utána fõleg ezt a módszert alkalmazzák minden eset kezelésére. Persze, egyes módszereket mindenre érvényes kezelésként hirdetik. Egymás után több eljárás tanulására viszont csak ritkán nyílik idõ, nem beszélve az anyagi ráfordításról. Különbözõ eljárások állnak rendelkezésre egyes életkorokban egyes kórképekben szenvedõk kezelésére. Sok módszer állítja, hogy minden korcsoportra jó 0- 6 éves korban. Van olyan hirdetés is, amely minden életkor mozgásterápiájára tesz ajánlatot, a saját eljárásával.

Természetesen a beteggel való tennivalóknak orvosi kivizsgálás nyomán, orvosi javaslatra kell történnie, bár ez nem mindig így zajlik le. A javaslat szerint kell meghatározni azt, hogy a képzettség alapján milyen módszerrel, milyen célra indítja a kezelést. A mozgásterápia bizonyos esetekben csupán a mozgáshiány okozta korlátozottság javítását célozza, ami másfajta gyakorlatokat igényel, mint a különbözõ kórképek kezelése. Sokféle eljárás van forgalomban, számos külföldi módszer, mint amilyen a Bobath, a Vojta, a Doman, a DelCato, a mûvészi torna, amelyek rendelkezésre is állnak. Alkalmazásuk hivatalosan az anyatársaságok által kiállított diplomához kötött, amelynek megszerzése nem csekély idõ és anyagi ráfordítással jár. Magyarországon ezért az ilyen kezelés gyakorlása mögött nem mindig található megfelelõ jogosítvány. Az is kérdéses, hogy a kezelést vállaló mérlegelte-e az eljárás célszerûségét, és azt, hogy melyik eljárás a legmegfelelőbb adott betegének kezelésére.

A fejlesztés régebben eléggé egységes fogalma mára már valóságos konglomerátumot alkot. A "fejlesztés" minden szakterületen valamilyen meglévõ alap tökéletesítését jelentette. Humán vonatkozásban a testi izomerõtõl az ügyességig (sport), a nyelvek elsajátításáig, szakmai kreativitásig lehetett értelmezni. A fejlesztés természetesen nem jelentheti valamilyen kóros funkció tovább fejlesztését. A kóros funkciót először meg kell gyógyítani, majd ennek alapján kerülhet sor fejlesztésre, rehabilitációra. A terápia nem helyettesíthetõ fejlesztéssel, a fejlesztés alatt lévõ funkció pedig nem szorul terápiára. Maga a fejlesztés fogalma, bármilyen értelemben fogjuk fel, nem jelenti a módszert, amelyet a kitűzött cél érdekében alkalmazni lehet, illetve kell. Módszertani leírás nélkül mind a fejlesztés, mind a helyette alkalmazott intervenció a "mi" és nem a "hogyan" körébe tartozik, akár nyelvtani, akár filozófiai vagy idegélettani értelemben. A sok hirdetés ajánlkozás, azonban csak arról tudósít, hogy "mi" mindenre alkalmas a módszer, de arra nem adnak felvilágosítást, "hogyan és miért." A hogyan alatt természetesen nemcsak a tennivalók leírása, hanem az oksági összefüggések ismertetése is értendő.

A korai fejlesztés

Számos nem egészen tisztázott, részben egymást fedõ fogalom vált már közismertté "korai fejlesztés" címen. Ezek ismertetésében a módszertan, a "hogyan" távolról sem áll arányban azzal a hirdetett lehetõséggel, hogy "micsoda" mire való, mert valamennyi, az összes mozgáskárosodás gyógyítására hivatott 0-tól 5-10 éves korig, sõt tovább. Ilyenek például a hidroterápia, a DSGM (Dévény Speciális Gimnasztikai Módszer, amely mindennemű centrális agyi károsodást újszülöttkortól, a periféria felől a proprioceptorokon át vél gyógyítani), a HRG (hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika, amely "kóros reflexek" leépítésétõl, a szellemi élet fejlesztéséig, minden idegrendszeri károsodás kezelésére alkalmas 2-5 év között), a Gordon kommunikációs és magatartási tréning, a BBMM (Baranyi Bending Mozgás Massage kifejezetten 0-1 éves korig herbálmasszázzsal a gyermekkori fertõzõ betegségektõl a pszichomotoros károsodásokig hatékony és 45.000 Ft-ért meg is tanulható), a Thai masszázs (10.000 Ft-ért kedvezményesen jár hozzá), a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning, amely a hypoxiás károsodott agyú csecsemők állapotát is rendezi). Még prenatális fejlesztés is lehetséges, az anyán át gyakorolva hatást a magzatra.

A manuálterápia

A manuálterápia csak orvosok és végzett diplomás gyógytornászok számára engedélyezett, amennyiben akkreditált helyen tanfolyamot végeztek és államvizsgát tettek. A manuálterápia különbözõ ágazatai módszertani ismereteket jelentenek, a tevékenység leírását tartalmazzák, nem annak meghatározását, hogy milyen célból történik a kezelés. Ennek meghatározása és gyakorlása, azaz a csont-, az izület-, a szalagrendszer felépítettségének közvetlen befolyásolása természetesen szigorúan véve orvosi feladatkör, tekintettel a rendkívüli felelõsségre. A gyógytornász manuális terapeuta feladatköre az érintett testrész mobilizálása és a lágyrészek kezelése szakorvosi javallat figyelembevételével. A manuálterápiát végzõ speciálisan képzett és vizsgázott gyógytornásznak természetesen tudnia kell, milyen módszerrel a legcélszerûbb annak az egyénnek kezelését végeznie, akit az orvos reá bízott. Ez az összhang azonban így mûködik biztonsággal. Különbözõ külföldi manuál terápiás módszerek vannak, mint pl. egyes nevekkel fémjelzett Thai eljárások, akad Canada-i, Mexicó-i, USA-beli stb. sõt ma már olyan eljárásokat is így neveznek, amelyekhez nem is tartozik hozzá az elõírt képzettségi elõírások teljesítése.

A mozgás-rehabilitáció, neuro-rehabilitáció

A rehabilitáció fogalomköre ismert a legjobban. A rehabilitáció maga átfogó jelentõségû mind egészségügyi, mind szociális és pszichológiai tartalmakat takar. Az átfogó rehabilitáció ugyancsak helyzetleíró fogalom, nem pedig módszertani. A szakirodalomból meglehetõsen sok információ szerezhetõ a különbözõ eljárásokról, végrehajtásuk ismertetésérõl. Ennek értelmében határozható meg, kit milyen esetben és hogyan kell rehabilitálni. A rehabilitációs szakorvos maga nem foglalkozik a kezeléssel, hanem a diagnózist, a kezelés irányát és a terhelhetõséget szabja meg. Gyógytornász, gyógypedagógus feladatköre az ehhez megfelelõ módszer kiválasztása és alkalmazása.

Az életkorok csábítása

A fejlesztési eljárások jelentékeny része csecsemõkorban kezdené az intervenciót, olyan is van, amelyik kizárólag erre az életkorra hirdeti az alkalmasságát. Eljárásai elsõsorban a mozgásra összpontosítanak, ám magukban foglalják az értelmi fejlesztést, a magatartás és a személyi kapcsolat erõsítését, a kommunikációt és viselkedést, más fontos tulajdonságokkal egyetemben. A komplexicitás hangsúlyozása jogos és érthetõ, hiszen a mozgás az életminõség egyik alapja, és az egyéni vagy a csoportos foglalkozás elõsegíti az összes többi funkció alakulását. 

Minél korábbi életkorra helyezzük a hangsúlyt, annál ismeretlenebb területre jutunk szakmailag. A központi és a perifériás idegrendszer fejlõdése, szerkezete, mûködése ebben az életkorban egyelõre alig ismert. Még a képalkotó és elektrofiziológiai vizsgálatok leletei sem mindig egyértelmûek. A mozgás, értelem, magatartás idegrendszeri szabályozása szakkönyvekben, szakfolyóiratokban is tárgyalt, vitatott, nézetekre széttagolt problémakör. Így ezen a területen a fejlesztés a legnyitottabb, leglátványosabb és legkevésbé ellenõrizhetõ. Etikai és jogi értelemben csak az orvos felelõs a saját kezeléséért, a másra bízásért már kevésbé. 

Magyarországon évente átlag 95 000 csecsemõ születik, és ebbõl kb. 10 000 koraszülött, akik közül egyre több igen kis súlyú és igen éretlen. Ez 5 év alatt mintegy félmillió csecsemõt, kisdedet, kisgyermeket jelent. Nagy részük egészségesen született és késõbb sem lett semmi baja. Évente vagy 1000-1200 újszülött hozott világra olyan agyfejlõdési károsodást, amely mozgás vagy értelmi, illetve halmozott korlátozottsággal fenyeget. Ezeknek korai neuroterápiára van szükségük, de csak teljes körû kivizsgálás után, ha a leletek ezt valóban megokolják. Jóval többen részesülnek valamilyen intervencióban, teljes kivizsgálás nélkül, pusztán gyanú alapján, és jól is fejlõdnek, hiszen nem voltak veszélyben. Egy idõ óta részben széles körû propaganda hatására, többek között az internet útján divat lett a korai fejlesztés. Azok a családok, amelyek különben is megengedhetik maguknak a külön sportoktatást, nyelvtanítást (stb.), a későbbiekben úgy vélik, hogy a fejlődésnek jót tesz valamilyen előre képzés. 

Nem egy fejlesztõ, intervenciós vállalkozó helyesen elõírja a beavatkozás elõtti orvosi vizsgálat szükségességét. Vannak, akik a gyermek-ideggyógyászatra, mások az ortopédiára, gyermekgyógyászatra helyezik a hangsúlyt. Ugyanakkor éppen a "célba vett" csecsemõkorban van a legösszetettebb kivizsgálásra szükség. Egy agyi ultrahang itt, egy EEG ott, precognitív vizsgálat ismét más helyen, mozgásvizsgálat ugyancsak valahol, nemigen teszi lehetõvé a megfelelõ színvonalú egységes leletezést. Kivizsgálás és diagnózis nélkül semmilyen egészségügyi ágazatban nem jogosult a kezelés. A "vaktában", indikáció nélkül megkezdett kezelés csupán a bizonytalan diagnózis kompenzálására szolgál, a puszta kivárás helyett. 

Miből válasszon a szomatopedagógus?

A szomatopedagógia a gyógypedagógia egyik specialitása. A hallgató az alapképzésben megismerkedik a mozgástól a beszédig mindazokkal a problémákkal, amelyekkel később, a gyakorlatban szembekerülhet. Elsősorban olyanok oktatásához, kezeléséhez szükséges képzést kapnak az egyetemi karon, akik rendszerint halmozottan korlátozottak. Egyetlen más oktató intézmény sem tanítja ilyen összetetten és magas fokon, a korlátozottságra összpontosítva az ismereteket. 

A választás elsősorban attól függ, hogy mi az orvosi kivizsgálás eredménye, mi a diagnózis és a prognózis! A gyógypedagógus fejlõdésneurológiai képzésében is információt kap arról, hogy mit keressen a betegei, tanítványai orvosi zárójelentéseiben. Gyõzõdjön meg arról, megtörténtek-e az életkorfüggõ képalkotó és elektrofiziológiai vizsgálatok, amelyekrõl az elõadásokon hallott és a tankönyvben olvasott. Megfelelõ zárójelentés nélkül ne kezdjen foglalkozást, kezelést vagy oktatást. Az erre kapott képzés alapján válasszon módszert, annak tudatában, hogy etikailag felelõs a tevékenységéért. 

Ismét hangsúlyozni kell, hogy egyfajta külön "képesítés" azt a veszélyt hozza magával, hogy mindenkit ezzel az egy módszerrel fog kezelni. Ez nem is meglepõ, hiszen a legtöbb fejlesztõ és egyéb módszer azt propagálja, hogy mindenre, vagy "csaknem mindenre" alkalmas.

A szomatopedagógus pedagógiai munkája rendkívül összetett. Nehezíti a feladatot, ha a mozgáskorlátozottsághoz még értelmi korlátozottság is járul. Be kell mutatnia azokat a gyakorlatokat, amelyeket tanít, el kell mondania, hogyan kell a bemutatott gyakorlatokat végrehajtani, és mindezt gyakoroltatnia kell az érdekelt személlyel, akit oktat. Mindez megfelel a rövid memória ismert funkciójának, amely rövidebb ideig tárolja az optikus és a verbális információkat, és ezeknél jóval hosszabb ideig a gyakorlattal elsajátítottat. A szomatopedagógusnak ennek tudatában kell tanítania. Az oktatott személy memóriája csaknem minden életkorban – időseknél is – a fentieknek megfelelõen működik. A szomatopedagógus számára tehát rendkívül fontos annak az ellenõrzése, mennyire gyakorolja az érdekelt a tanítottakat, mert a hatékonyság csak rendszeres egyéni gyakorlat során biztosítható. Ezt is meg kell értetni az oktatott személlyel, ami kisebb gyermekeknél csak játékos gyakorlatokkal lehetséges. Mindez nem könnyű pedagógiai feladat, de az eredményes munkához nélkülözhetetlen. A kezelésre szorultak nem mindig realizálják, hogy a szomatopedagógussal való együttmûködés, közös gyakorlat csupán kis része mindannak, amit saját maguknak gyakorolni kell. Régi szabály, hogy ami használatban van, az megmarad, ami nincsen használatban, az meggyöngül, sőt el is veszhet.

Természetesen a mozgástréningekhez a fokozatos fiziológiai adaptáció is hozzátartozik, és ennek módszertani kivitelezésével, ellenõrzésével, adott esetben ellenõriztetésével is tisztában kell lenni. A szomatopedagógusnak jól kell ismernie az egyes gyakorlatok élettani és kórtani kapcsolatait, hiszen ez dönti el, hogy a különféle gyakorlatokat miért és milyen célra kell végeztetnie. Minden tevékenységet csak oksági összefüggés alapján lehet hatékonyan oktatni, végeztetni.
 

 
Irodalomjegyzék
  • BERÉNYI M. (2011): Asphyxiás érett újszülött – lehetõségek az agyi fejlõdés befolyásolására. Gyermekgyógyászat, 62: 2–7.
  • BERÉNYI M. (2001): Neurológiai utóképek. in: Perinatológus Párbeszéd. szerk: Papp Z. – Görbe É. – Hajdú J. – Váradi V. Golden Book Kiadó, Budapest, 467–473.
  • KATONA F. (1989): Klinikai fejlõdésneurológia. Medicina, Budapest.
  • KATONA F. (2001): Az Öntudat Újraébredése. Medicina, Budapest.
  • KARMEL, Z.B. – GARDNER J.M. (2005:) Neurobehavioral assessment in neonatal period – The impact of Ferenc Katona. Ideggyógyászati Szemle 58: 315–323.
  • PORRAS-KATZ, C. – HARMONY, T. (2007): Neurohabilitation: a diagnostic and therapeutic method to prevent brain lesion sequelas in newborn and infants. Bol. Med.Hosp.Infant Mex. 64: 125–135.
  • MADERSBACHER H.G. – KATONA, F. – BERENYI M. (2008): Intravesical electrical stimulation of the bladder. Textbook of the Neurogenic Bladder 2nd Edition Eds: Corcos, J., Schick, E. Informa UK, 624–629.
  • MANDUJANO, M. – MUNOZ-LEDO, P. – SANCHEZ-PEREZ, C. (2005): Complex elementary movements of humans – The antropological approach of Ferenc Katona. Ideggyógyászati Szemle 58: 337–342.
  • ZELAZO, N.A. – ZELAZO, P.R. – COHEN, K.M. – ZELAZO, P.D. (1993): Specificity of practice effects on elementary neuromotor patterns. Developmental Psychology 29: 686–691.

2011/2
Év: 2011
Szám: 2
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2011 következő év

2011/1
2011/1

2011/2
2011/2

2011/3-4
2011/3-4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05