2011
2011/3-4

tartalom:

Beszéd és lélek. Adalékok a dadogás pszichoanalitikus értelmezéseihez
Lajos Péter


Absztrakt

A pszichoanalízis kialakulása óta számos kísérlet történt a dadogás értelmezésére. A tanulmány a szeparáció és az agresszió, a tekintély (autoritás) és a függőség (dependencia) szerepét mutatja be a dadogás dinamikájában. Tapasztalatok szerint a dadogás összefüggésbe hozható a gyermek korai szeparációjával. A szeparáció frusztrációhoz vezet. A frusztráció hatására regresszió állhat be az én-fejlődésben, amely a beszédben jelentkezik. Más elképzelések szerint a dadogásnak mint tünetnek a célja a beszédben megjelenő harag elfojtása. Ezért erősödik fel a dadogás tekintélyszemélyek jelenlétében. A tekintélyszemély jelenléte miatt a dadogó nem tudja kifejezni saját akaratát, ez az ambivalencia jelenik meg az akadozó beszédben. Több szerző szerint a beszéd az önállósodás eszköze is, és a gyermek a dadogással el akarja kerülni a leválást, azzal az illúzióval, hogy újra egyesülhet az anyával. A tanulmány az elhangzottakat egy esetrészlet bemutatásával próbálja meg alátámasztani.

Kulcsszavak: dadogás, pszichoanalízis, trauma, szeparáció, agresszió, dependencia

 
"És monda Mózes az Úrnak:
Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól,
Sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal;
Mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok."
Mózes II. könyve 4., 10. vers

Bevezetés

KANIZSAI DEZSŐ (1961), a híres logopédus szerint a dadogás a beszéd összerendezettségének zavara, amely a beszéd ritmusának és ütemének felbomlásában és a beszéd görcsös szaggatottságában jelentkezik.

A nemzetközi osztályozások a dadogást (psallismus, ischophonia) a gyermek- és serdülõkorban kezdődő viselkedési és emocionális rendellenességek közé sorolják. A BNO szerint dadogásról (F98.5) van szó, ha a beszédelemek megnyújtása, ismétlése, a gyakori szünetek visszatérõk, ezek a beszéd folytonosságának zavarához vezetnek, és ez az állapot legalább három hónapja fennáll (BNO-10, 1995).

A dadogás tüneteinek sajátosságai közé tartozik, hogy a dadogó könnyebben tud beszélni ismerősök között, vagy amikor indulatait, haragját fejezheti ki. A beszédnehézségek fokozódnak idegenekkel vagy tekintélyszemélyekkel szemben és én-exponált helyzetben, amikor az illetõ a figyelem középpontjába kerül. A beszédproblémák miatt averzív, elkerülõ viselkedés alakul ki, emiatt a dadogó sokkal jobban rá van utalva környezetére, és attól függõvé válik (LAJOS 2003).

A dadogás elég gyakori rendellenesség, gyakorisága az átlagnépességben általában 1,5-2% (COOPER & COOPER 1998).

A dadogás az esetek 88%-ban 7-8 éves kor előtt kezdődik, megjelenésének legkorábbi időpontja a mondatokban beszélés időszaka (HIRSCHBERG 1965).

A dadogás mai magyarázatai között a biológiai, a pszichológiai és a tágabb szociális környezettel összefüggő tényezőket egyaránt megtalálhatjuk, s a magyarázatok jó részét tekintélyes kutatások támasztják alá. A biológiai tényezők között a genetikai, hormonális és az agyfélteke dominancia elméletei, míg a pszichológiai magyarázatok esetében a tanuláselméleti és pszichodinamikus elképzelések a legismertebbek (MÉREI – VINCZÉNÉ 1984).

Történelmi előzmények

A dadogás történetének egyik legismertebb alakja DÉMOSZTHENÉSZ, aki az időszámításunk előtti 3. században élt, túljutva dadogásán minden idõk egyik leghíresebb szónoka lett. PLUTARKHOSZ ábrázolása szerint Démoszthenészre jellemzõ volt, hogy konfliktushelyzetben intenzíven fejezte ki érzelmeit és életében központi szerepet játszott dadogása. Plutarkhosz leírja Démoszthenész beszédnehézségeit. Amikor elõször emberek elé állt, kigúnyolták furcsa, nehezen érthetõ beszéde miatt, amely tele volt hosszú körmondatokkal. Mindemellett hangja gyenge volt, helytelen a kiejtése, szaggatottan vette a levegőt, amely megtörte és még érthetetlenebbé tette beszédét.

Plutarkhosz érdekes leírást ad a gyermek Démoszthenészrõl, aki sovány, gyenge és beteges volt. Külseje miatt gyakran gúny tárgyává vált, ezért a Batalosz becenevet kapta, valószínûleg Antiphanész drámája kapcsán, amelynek egyik szereplõje a nevetséges és gyenge Batalosz. Démoszthenész ugyanakkor vadul és gyûlölködõen viselkedett, ezért másik beceneve ARGASZ volt. Az ‘argasz’ szó költõi jelentése a kígyó (valójában egy vérszívó poloska nagyságú állat) és Argasz, egy korbeli költõ neve is volt, aki nagyon élesen és másokat bántó módon fogalmazott. A leírások szerint Démoszthenész vad és gyûlölködõ is tudott lenni. A düh és az agresszió gyakran jelent meg beszédeiben, amelyek érdesek, másokat bántóak voltak (PLUTARKHOSZ 1952; 1978).

A másik ismert történelmi dadogó személyiség MÓZES.

SZONDI LIPÓT (1987) szerint a bibliai történetek alapján Mózes rohamokban szenvedett. A rohammal járó három legismertebb betegség az epilepszia, a migrén és a dadogás. Szondi az 1931/32-es tanévben a gyógypedagógiai fõiskolán 100 dadogó családját, 2349 hozzátartozó adatait vizsgálta meg. A családtagok között az epilepszia és a migrén az átlagnépességhez viszonyítva lényegesen magasabb volt. A rohambetegségben szenvedõt jellemzi a felhalmozódott gyûlölet, harag. A roham robbanásszerû kitörése testi és/vagy lelki rohamszerû tünetekkel jár. Az indulat fordulhat mások és önmaga ellen is. Mózesnek "nehezen forgott a nyelve", azaz dadogott, és felindultságában megölt egy egyiptomi õrt. Késõbb Isten prófétája lett. "Így történt, hogy a dadogó gyilkos törvénytáblákat hozott a népnek."

Démoszthenész és Mózes viselkedésének leírásában is megjelenik a harag és az indulat. Démoszthenész indulatosan, olykor másokat sértő, agresszív módon beszélt, Mózes pedig felindultságában gyilkosságot követett el. Karakterük ábrázolásában már benne rejlik a dadogás mint az indulatok kezelésének a zavara. A másik fontos tényező, hogy mindkettőjüknél van egy kettõsség is. Démoszthenész a gyenge, erõtlen, ugyanakkor vad és gyűlölködő. Mózes, aki jótevő, mert kivezeti a fogságból a népét, de gyilkos is, mert megöl egy őrt.

A dadogás pszichoanalitikus értelmezései

SIGMUND FREUD viszonylag keveset írt a dadogásról, de abban, amit írt, kétségtelen, hogy a dadogást neurotikus tünetnek tartja, amelynek gyökere tudattalan, belső konfliktus.

Az 1901-ben megjelent A mindennapi élet pszichopathológiájában különbséget tesz a nyelvbotlás és a szégyen által kiváltott dadogás között. Az előbbi a beszéd elvétése, amely a szavak eltévesztését jelenti. Az utóbbi pedig beszédzavar, ami nem érinti az egyes szavakat, hanem a beszéd ritmusára van hatással és befolyásolja annak megvalósítását.

A beszédzavaron keresztül (is) belső konfliktus jelenik meg.

Értelmezések alapján FREUD elképzelése szerint a dadogásban a beszédre vonatkozó ellentétes vágyak közti konfliktus jelenik meg. A tudattalan vágy, hogy ne beszéljenek, kerül konfliktusba azzal a tudatos vággyal, hogy beszéljenek. A dadogó tudattalanul elnyomja beszédkésztetését, azaz tudatos erőfeszítését, hogy beszéljen, megakadályozza tudattalan vágya, hogy csendben maradjon (GLAUBER 1958).

FREUD másik álláspontja FERENCZI SÁNDORNAK 1915-ben írt levelében jelenik meg. Elgondolása szerint a dadogást az okozza, hogy a széklet kiengedésével kapcsolatos konfliktusok áttevõdnek a beszédszervekre. A dadogó a dadogásával fejezi ki a környezetével szemben érzett negatív, ellenséges nézeteit (JONES 1955).

Más értelmezők szerint híres esettanulmányában Frau Emmy von N.-ről, aki dadogott, az anális tendenciák helyett vagy mellett az orális fixáció jelentõségére mutat rá (GLAUBER 1958).

FREUD elképzelései szerint a dadogásban indulat, a beszéljek, vagy ne beszéljek konfliktusa és dependencia jelenhet meg.

1. Szeparáció és agresszió

A magyar pszichoanalitikusok közül KLANICZAY SÁRA foglalkozott legbehatóbban a dadogás értelmezésével. KLANICZAY (1982) dadogó gyermek anamnéziseit megvizsgálva úgy találta, hogy 80 eset közül 39-ben a dadogást az anyától való tartós távollét elõzte meg. A gyermek nyaralni ment anya nélkül, vagy kórházba került, vagy az anya ment el valahová, tehát egy idõre "elvesztette" az anyját a gyermek. Szerinte a dadogás összefüggésbe hozható a gyermek korai szeparációjával, amelyet a "megkapaszkodási ösztön frusztrációjának" nevez. A frusztráció hatására regresszió állhat be az én-fejlõdésben, és ez hároméves kor körül (kettõ és négy év között) leggyakrabban beszédszinten jelentkezik. Ez a korszak ugyanis a folyamatos beszéd megszilárdulásának a kora, regresszió esetén a folyamatosság megszakad. A megkapaszkodási igény ki nem elégítése a beszédszinten is tükrözõdik, mert ebben az idõszakban az összefüggõ beszéd a legfrissebb énfunkció. Ennek gyengesége és a dadogás összefüggését mutatja, hogy a dadogó számára mindig az önálló beszédhelyzetek jelentik a legnagyobb nehézséget.

PETER GLAUBER (1958) litván származású New York-i pszichoanalitikus, akinek egyik legismertebb írása a Psychoanalytic Understanding of Stuttering (‘A dadogás pszichoanalitikus értelmezése’). Széleskörűen ír a dadogásról. Fontosnak tartja a trauma szerepét és a korai traumák újraélésének jelentőségét. Tapasztalatai szerint a traumatogén fantáziák elsősorban a szeparációs szorongásra vonatkoznak. Ezt tartja döntőnek a dadogás etiológiájában. Elgondolása szerint a dadogás a traumára adott védekezési reakció, amelyet az anyától való szeparáció okoz. Elméletében, amely én-pszichológiai gyökerű, a beszédfejlődést az "én születésének" tartja, és tapasztalatai szerint a dadogás fõ oka a szeparációs szorongás.

GERTRUDE WYATT (1969) Massachusetts-i pszichoanalitikusan orientált pszichológus, akinek elméletét MÉREI VERA részletesen ismertette Dadogás c. könyvében, arra a nézetre jutott, hogy az anya-gyermek aktuális szeparációja lehetséges, de nem szükségszerû feltétele a dadogás kezdetének. Szerinte a dadogás oka az anya és gyermeke közt jól megalapozott kommunikációs lánc váratlan megszakadása.

Elméletében a dadogást a beszéd és a nyelv megtanulásának zavaraként értelmezi. A beszéd elsajátítása tanulási folyamat. A beszéd megtanulásának feltétele az anya és gyermeke közötti folyamatos, megszakítás nélküli kapcsolat. A nyelv megtanulása különbözõ fejlõdési szakaszokon keresztül történik. A gyermek a tanulás folyamán egyre magasabb szintre jut. A nyelvi jelek megtanulásával képes lesz, hogy az anyával a köztük lévõ távolság ellenére is kapcsolatban maradjon, és képes legyen más személyekkel is kommunikálni. A dadogás az anya és gyermeke közötti interakció megszakadása miatt jön létre.

Tapasztalata szerint az anya aktuális fizikai távolléte vagy időleges elérhetetlensége gyakran hozzák létre az anya-gyermek kommunikációs folyamatának megszakadását, mint például a gyermek betegsége, hospitalizáció, az anya betegsége és hospitalizációja, testvér születése, költözés és bármilyen más ok, amely szeparációt vált ki. Megfigyelései szerint a dadogó gyermekek szorongásainak oka abbéli félelmükbõl fakad, hogy elvesztik közelségüket az anyától. A dadogás akkor jelentkezik, amikor a gyermek az egyszerűbb verbális sémákról, ahol szükség van állandó megerõsítésre, áttér az összetettebb grammatikai struktúrákat használó beszédre és megkísérli magát összefüggõ mondatokkal kifejezni.

A gyermek kettős krízist él át, egy intraperszonálisat (egyre komplexebb nyelvi szintek megtanulását) és egy interperszonálisat (az anya-gyermek reciprok identifikáció megszakadását). A gyermek nem kapja meg a várt visszajelzést, ez frusztrálja, ezért szorong és haragszik az anyjára.

A dadogás tünete az ismétlődő frusztráció vagy harag hatására jön létre. Az anya iránt érzett harag miatt a beszéd veszélyessé válik, mert felfedheti a gyermek "rosszaságát". Mivel maga a kommunikációs aktus válik szorongáskeltõvé – mert ellenséges érzéseket foglal magában –, így az anyával való kommunikáció is zavart szenved és a reciprok identifikáció nem tud újra létrejönni. A gyerek feloldatlan konfliktus elé kerül, a "kommunikálni kell" és a "kommunikálni veszélyes" közé.

Klaniczay, Glauber és Wyatt elgondolása alapján a dadogás egy koragyermekkori traumára, a szeparációra, illetve a kommunikáció megszakadására adott reakció. Wyatt elméletében megjelenik az agresszió, amelyet a frusztrált, magára hagyott gyermek megél, de nem képes kifejezni.

2. Tekintély (autoritás) konfliktus

VIRÁG TERÉZ (1983) úgy gondolja, hogy a gyermeknél a feszültség testfolyamatokban jelenik meg. A dadogásnak mint tünetnek a célja a beszédben megjelenõ harag elfojtása. Meglátása szerint ezért erõsödik fel a dadogás tekintélyszemélyek jelenlétében.

A dadogást a tikkel és az asztmával együtt OTTO FENICHEL nyomán pregenitális konverziónak tartja. Lényege, hogy a meggátolt ösztönvágy egy ártatlan testrészt száll meg, mely eltorzult működésével kifejezi az eredeti feszültséget. A beszédfunkciót análszadisztikus impulzusok szállják meg, így a dadogás az obszcén szavak kiejtésének és visszatartásának tudattalanban zajló konfliktusának a jele.

OTTO FENICHEL (1945) a dadogást negatív tünetnek tekinti, antagonisztikus tendenciák konfliktusának. A dadogó egyszerre akar beszélni, s ugyanakkor nem akarja azt a valamit kimondani. Ezért erõsödik fel a dadogás tekintélyszemélyek előtt.

STEVEN LURIA ABLON (1988) bostoni pszichoanalitikus egy dadogó kisfiú analízise kapcsán is a "kimondás és a visszatartás" konfliktusára hívja fel a figyelmet. A fiú szülei elválnak, és a szülõk a válás után, a láthatások alkalmával is sokat veszekednek. Egy ilyen veszekedés után az apa nem vitte vissza a fiút az édesanyjához. A gyermek akkor kezdett dadogni, amikor akarta is mondani, amit gondolt, de visszatartotta a szavakat. A terápia folyamán a fiú megértette, hogy milyen mérges is volt ekkor az apjára és hogyan büntette meg magát saját haragja miatt. Az analitikus terápia hatására sikerült feloldani benne a konfliktust, ami az indulatai kifejezése és elfojtása között volt.

JOSEPH GREEN SHEEHAN (1958) Los Angeles-i klinikai pszichológusnak, aki egykoron maga is dadogó volt, gátlási tünetnek tartja a dadogást, amely a "mondhatom, amit én akarok", és a "nem mondhatom, amit én akarok" kettősségéből keletkezik. A gátló erők hozzák létre a dadogást. Konfliktus-elmélete szerint a dadogásban ellentétes szándékok jelennek meg. Meglátása szerint a dadogás egy blokk, egy elakadás. A blokkot egy konfliktus, a közelítés (megvalósítás) és elkerülés konfliktusa ("Approach– Avoidance Conflict") hozza létre. A konfliktus azonban nem egyszerûen a "beszélni" versus "megakadályozni a dadogást" között van, hanem a "beszélni" vagy "nem beszélni között" illetve a "csendben maradni" és a "nem csendben maradni" között. A dadogónak két lehetõsége van. Beszél és el tudja mondani, amit szeretne, de ennek az ára a szégyen és bûntudat, amit a dadogása miatt él át. Vagy hallgat, ezzel feladja szándékait, nem tudja elmondani, amit akar, és szenved az átélt frusztráció miatt.

WENDELL JOHNSON (1956) amerikai pszichológus és logopédus híres mondása szerint a dadogás nem a gyermek szájában, hanem a szülõk fülében keletkezik. "Diagnosogenic" elmélete szerint a dadogó gyermekek szülei dominánsak és perfekcionisták, és a dadogás úgy jön létre, hogy a szülõk felnagyítják azokat a hibákat, amelyet a gyermek követ el a beszédben. Ha a szülõk reakciója nem megfelelõ, a gyermek elveszíti magabiztosságát, és szorongani kezd, hogy nem teljesíti a szülõk elvárásait. A magabiztosság következménye a magabiztos, folyamatos beszéd. A bizonytalanság következménye a dadogás.

Ezekben az elképzelésekben a dadogás a harag és az indulat kifejezőjeként jelenik meg, és az agresszió a szülővel való kapcsolati konfliktusból eredő érzésekből fakad. Domináns szülő miatt a gyermek nem mondhatja, amit szeretne, nem tudja kifejezni saját akaratát, ez az ambivalencia jelenik meg a dadogó beszédében. A kapcsolat azután tárgykapcsolati mintává válik, és ezért erősödik fel a dadogás tekintélyszemélyek jelenlétében. Végül a folyamat oda vezet, hogy a dadogó nem tud önállóan beszélni és cselekedni sem.

3. Függőség (dependencia) probléma

MARGARET WILKINSON (2001) szerint a dadogás az önállóvá válás problémájából ered. A korai szimbiotikus szükségletek kerülnek konfliktusba a szeparációs szükségletekkel, ami dadogáshoz vezet. Meglátása szerint a beszéd a szeparáció, a leválás, az önállósodás eszköze is, és a gyermek a dadogással vissza akar kerülni a szeparációból, azzal az illúzióval, hogy újra egyesülhet az anyával. WILKINSON szerint a nyelv fejlõdése központi szerepet játszik az anyától való leválás folyamatában. Elõször megtanuljuk a nyelvet az anyától, azután saját magunk által is használni tudjuk. A nyelv használatával is megerősödik a leválás, mert meg lehet nevezni az anyát és az ént is.

MARGARET MAHLER (1975) kiemeli a nyelv speciális szerepét, amellyel a gyermek a környezetre hatást tud gyakorolni, és amely az anya távolétében is mûködik. Megfigyelései szerint a korai években a beszéd feladása, rombolása abból a célból történik, hogy a gyermek megõrizze a feltétlen omnipotens, szimbiotikus egység illúzióját.

WINSLOW HUNT (1984) egykori dadogó Glauber analizáltja szerint a dadogó központi konfliktusa a vágy, hogy harmóniában legyen az anyával, és hogy önálló, független legyen tőle. Beszédben úgy jelenik meg, hogy összeütközik egymással "a vágy, hogy elérje, amit beszéd segítségével el akar érni, azzal a vággyal, hogy csendben maradjon", mert ezzel is lojális akar maradni az anyához, a közelében akar maradni, és nem akarja elhagyni őt.

L. STEIN (1949) egy a dadogás kezeléséről szóló beszámolójában rámutat, hogy az akadozó beszéd két tevékenységnek az egybeolvadását tartalmazza, egyik oldalról a szopásét, másfelõl a morgásét. Stein a dadogást ezeknek a szopómozgásoknak a manifesztációjának tartja, amelyek megakadályozzák a folyamatos beszéd kialakulását. A két tevékenység két ellentétes tendenciának a kifejezõdése. A szopás a függõségé, a morgás pedig a haragé.

KUHN GABRIELLA (2004) egy 11 éves dadogó fiú analízise során is a korai szeparációt, a megkapaszkodás korai frusztrációját látja elsõdleges oknak. Logopédiai kezelés hatására a tünet megszűnik, amikor a gyermek iskolába kerül, majd a prepubertásban ismét visszatér. A szerző meglátása szerint azért, mert a korai személyiségfejlõdési hiányokat nem korrigálták. Kuhn leírja, hogy a tünet másodlagos haszna a kisgyermekkori kötõdés fenntartása anya és gyermeke között, mivel a gyermek így állandó támogatásra, törõdésre szorul. A szerző felhívja a figyelmet a domináns anya kulcsszerepére a történésekben.

A szoros anya-gyermek kapcsolat nem teszi lehetővé a következő fejlõdési szakaszt, a prepubertás követelményeinek teljesítését, a leválás megkezdését, a családon kívüli kortárs kapcsolatok megerősödését.

Hasonló problémát találtam egy 13 éves depressziós dadogó gyermek esetének explorációja során. Rorschach tesztjének elemzése kapcsán kirajzolódott az anyával való patogén kapcsolat dinamikája. A gyermek az anyáról nem tudott leválni, ez okozta szorongását, amelyet agresszióval kezelt. Az agressziót azonban nem tudta kifejezni, hanem önmaga felé fordította, így alakultak ki depressziós tünetei, destruktív gondolatai, öngyilkossági szándéka (LAJOS 2006).

Összefoglalás

Meglátásom szerint a dadogás dinamikájában három tényező játszik fontos szerepet: a szeparáció-agresszió, a tekintély (autoritás) konfliktus és a függőség (dependencia) probléma.

A dadogót szorongással tölti el az a tudat, hogy kifejezze akaratát, véleményét, ellenérzéseit, indulatait (agresszió), mert akkor szembekerül azzal a személlyel (autoritás), akitõl nagymértékben függ, és ennek következtében elveszítheti annak jóindulatát és gyámkodását (dependencia). A dadogó mélyen meg van arról gyõzõdve, hogy egyedül, önállóan életképtelen és nem boldogul, ezért nem mer önmaga lenni, és nem meri kifejteni saját véleményét. A kör itt bezárul. Ezért annak felismerése, hogy az önállóságának kivívása az ára a dadogásától való megszabadulásának, félelemmel töltheti el, ezért inkább ragaszkodik hozzá, és emiatt tûnhet sokszor nehezen gyógyíthatónak a dadogás.

Esetrészlet

Az elmondottakat egy esetrészlet bemutatásával szeretném alátámasztani. 19 éves egyetemista, gyermekkora óta dadog, jelenleg pánikrohamai is vannak. Szülei neves ügyvédek és jól menő ügyvédi irodájuk van egy vidéki városban, ő szociológiát tanul és hobbiból képeket fest. Gyengének érzi magát ahhoz, hogy boldoguljon az életben. Hogy is boldogulhatna egyedül, amikor ő egy nyomorék, hiszen nem tud egy kiló kenyeret kérni a boltban. Láthatóan el van keseredve és dühös is. Ez egy mocsár, kis piti dolgok lehúzzák. Szüleire is dühös. Idegesíti, hogy mindent el tudnak intézni, ő meg semmit sem. Az ő szemükben tüske, hogy szociológiát tanul, meg hogy festõmûvész akar lenni, azt szerették volna, ha valami kézzel foghatóbbat tanul, amibõl meg lehet élni. Tudja, hogy le akar válni róluk, de gyengének érzi magát ehhez, szembehelyezkedett a szüleivel, mert más foglalkozást választott, mint amit õk szerettek volna. Mégis életképtelen nélkülük, mert mindig is gyenge volt. Szeretne kitörni, de enerváltnak érzi magát.

Mi is történik, amikor dadog? Szégyent és megsemmisülést él át. Mintha alulmaradna önmagával szemben, vereséget szenvedne, és szégyellnie kellene önmagát. A végén nevetésben tör ki.

Mit is fejez ki a nevetés? Nem fejez ki semmit, csak feszültségét vezeti le, meg a haragját.

Kire haragszik? Önmagára, hogy tehetetlen. Másokra nem szokott haragudni, csak önmagára. A harag alantas dolog, az különbözteti meg a jó szónokot a rossz szónoktól, hogy az indulat segít a beszédében, mint a diktátort.

Milyen is a diktátor? Pojáca, gyenge bohóc, aki erősebbnek képzeli magát és ezzel magát és másokat is becsap. A jó művész gyenge, de legyõzi a gyengeségét, a rossz művész, mint a diktátor, gyenge, de sikerül elfedni a gyengeségét.

Elképzelésem szerint fruszráció jelenik meg abban, hogy ő nem képes arra, amire a szülei. Ez lehet az indítéka indulatainak, amelyet nem tud kifejezni, mert akkor szembekerülhet velük és elveszíti támogatásukat. Létrejön egy ellenazonosulás is a dühét kifejező diktátorral. A dadogás visszafojtott düh, õ nem akar dühös lenni, mert az alantas, dühöt kifejezni, dühösen kommunikálni alantas és nem lehet, ha lehetne, eltűnne a dadogás.

Irodalom
  • BNO-10: A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása (10. revízió), Budapest, Népjóléti Minisztérium, 1995.
  • COOPER AND COOPER (1998): Multicultural considerations in the assessment and treatment of stuttering. In Battle, DeloresE. (ed.). Communication disorders in multicultural populations (2nd ed.). Boston: Butterworth-Heinemann.
  • FENICHEL, O. (1945): "Pregenital conversoins" ch. 15 in The Psychoanalitic Theory of Neuroses, New York, Norton.
  • FREUD, S. (1901): A mindennapi élet pszichopatológiája. (Zur Psychopathologie des Alltagslebens). Ford. Gergely Erzsébet és Lukács Katalin. 1992.
  • GLAUBER, I. P. (1958): The psychoanalysis of Stuttering. Stuttering: A Symposium. Ed.: Jon Eisenson. Harper and Brothers, New York, 1958.
  • HIRSCHBERG, J. (1965): A dadogásról. Orvosi hetilap, 106.HUNT, W. R. (1984): ‘The psychology of stuttering; the insights of I. P. Glauber’. Contemp. Psychoanal., 20, 464–70.
  • JOHMSOM, W. (1956): A Study of the Onset and Development of Stuttering, Stuttering in Children and Adults, Minneapolis.
  • JONS, E. (1955): The Life and Work of Sigmund Freud, II, New York, Basic Books.
  • KANIZSAI, D. (1961): A beszédhibák javítása. Tankönyvkiadó.
  • KLANICZAY, S. (2000): On Childhood Stuttering and the Theory of Clinging. J. of Child Psychotherapy. Vol.26. No. 1. 97–115.
  • KLANICZAY, S. (1982) : A frusztrált megkapaszkodás szerepe a dadogás kialakulásában. Magyar Pszichológiai Szemle. 3:
  • KLANICZAY, S. (1982): A gyermekkori dadogásról. In. Klinikai gyermek-pszichopatológiai tanulmányok. Szerk.: Gerõ Zsuzsa. Akadémiai Kiadó, 1988. 83–104.
  • KUHN, G. (2004): Tizenegy éves dadogó fiú vizsgálata és kezelése In.: Klinikai pszichológiai esettanulmányok. Szerk.: Bagdy, E. és Safir, E. Animula.
  • LAJOS, P. (2003, 2009): Dadogásról Mindenkinek, Pont Kiadó, Budapest.
  • LAJOS, P. (2006): "Akire mindig kevés idõ jutott" Egy 13 éves dadogó fiú vizsgálata. Beszédgyógyítás, 1.sz.
  • MAHLER, M. S. (1975): The Psychological Birth of the Human Infant. London: Hutchinson.
  • MÉREI V. – VINCZÉNÉ BÍRÓ, E. (1984): Dadogás I. Etiológia és tünettan. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • PLUTARKHOSZ (1978): Párhuzamos életrajzok. Helikon kiadó, Budapest.
  • PLUTARCH (1952): Lives of the noble Grecians and Romans In Great Books of the Western World Chicago: Encyclopedia Britannica Incorporated, 692–295.
  • SHEEHAN, J.G. (1958): Conflict Theory of Stuttering, Harper and Brothers, New York.
  • STEIN, L. (1949): ‘A note on the treatment of stammering’. Brit. J. Med. Psychol., 21, 2, 121–6.
  • SZONDI, L. (1987): Káin, a törvényszegő – Mózes, a törvényalkotó, Ford.: Mérei V., Gondolat, Budapest.
  • VIRÁG, T. (1983): Pregenitális konverziók (dadogás, asztma, tic) Tündérhegyi füzetek, 5.
  • WYATT, G.L. (1969): Language Learning and Communication Disorders in Children. New York: The Free Press.
  • WILKINSON, M. (2001): His mother-tongue: from stuttering to separation, a case history. J. Anal. Psychol., 46:257–273.

2011/3-4
Év: 2011
Szám: 3
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2011 következő év

2011/1
2011/1

2011/2
2011/2

2011/3-4
2011/3-4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05