2013
2013/1

tartalom:

Narratívumok elemzése – beszédfogyatékosság szülői nézőpontból
Fábián Zsuzsanna – Tóthné Aszalai Anett



Absztrakt

A tanulmány beszédfogyatékos gyermekek szüleinek történeteit mutatja be. A 2011-ben végzett vizsgálatban a szülői narratívák alkalmazhatóságát vizsgáltuk beszédfogyatékos gyermekek és családjuk megismerésében. A szülői narratívumok elemzése fontos eszköz lehet a logopédus diagnosztikus és terápiás tevékenységében is. Az eredmények ismételten felhívják a figyelmet a beszédfogyatékos emberek környezetének érzékenyítésére, a társadalmi szemlélet formálására.

Kulcsszavak: narratívum, beszédfogyatékosság, logopédia


Bevezetés

A narratíva kronologikusan felépített történet, elbeszélés. A narratív elemzés annak empirikus, szövegre alapozott kutatása, hogy hogyan és mire használják az emberek a történeteket. A pszichológiában a 80-as évektõl kezdõdõen erõsödött meg a narratívák megértésének kutatása, mint az emberi gondolkodás megismerésének egy lehetséges eszköze. Az élettörténetek gazdag talajt kínálnak az identitásfejlõdés, és az énreprezentáció kutatásának (SZOKOLSZKY 2004). Az elbeszélések segítségével, emlékeinkre építve értelmezzük életeseményeinket, ezért lehet alkalmas forma mások megismerésében, az életben tapasztalható problémák leküzdésében.

A narratívumok lehetõséget nyújthatnak a fogyatékos személyek, családjuk, nehézségeik pontosabb megismerésére az élettörténeteik által. Egy 2011-ben végzett vizsgálatban a narratív interjú alkalmazhatóságát vizsgáltuk beszédfogyatékos személyek és családjaik megismerésében. A tanulmány elsõ részében összefoglaljuk a kutatás elméleti hátterét a teljesség igénye nélkül, majd a vizsgálat eredményeit ismertetjük.

Elméleti rész

Narratívumok a logopédus tevékenységében

A logopédiai tevékenység a beszéd-, hang-, és nyelvi zavarban szenvedõ egyén egész személyiségét érintő pedagógiai jellegû gyógyító nevelés (FEHÉRNÉ 2001). A beszédkórformák sérülésspecifikus korrekciója logopédiai tevékenységek sorozatában nyilvánul meg: a logopédiai prevenciós tevékenység feladata a beszédhibák megelõzése, ami felvilágosítás és szûrés formájában valósulhat meg. Az idõben felismert veszélyeztetettség célirányos fejlesztéssel szüntethetõ meg (például diszlexia-prevenció). A részletes logopédiai vizsgálatra épül a diagnózis felállítása. A családdal való együttmûködéssel ismerhetõ meg a beszédhibás egyén és a családtagok terápiás motivációja, melybõl a prognózisra lehet következtetni. A megismerés fontos része az orvosi, gyógypedagógiai, szociokulturális, pszichés és beszédanamnézis felvétele. A vizsgálati eredmények alapján a logopédus kezelési tervet készít, mely a beszédjavítás, a terápia alapja. A terápia intenzív szakasza a beszédkórkép módszeres terápiás lépéseibõl, a környezet befolyásolásából, pszichoterápiás elemek alkalmazásából, szükség esetén gyógyszeres kezelésbõl áll. A beszédhiba megszűnése esetén utógondozói feladatok ellátása történik. A logopédiai terápia sikeressége szempontjából fontos tényezõ lehet a beszédhiba etiológiai háttere, fajtája és súlyossága, a terápiás segítés gyakorisága, a beszédhibás személy életkora és környezeti háttere.

A korszerű gyógypedagógia egyik fő törekvése a szülők, a környezet bevonása a gyermek, tanuló gyógyító-nevelésébe. Ez a hatás nagymértékben fokozhatja a terápia hatékonyságát. Leggyakoribb formája a szülők részvétele az otthoni gyakorlásban, tanácsadás, fogadóóra, nyílt napok.

A logopédus tevékenységében számos területen van lehetõség narratívumok vizsgálatára. A narratívumok megismerése, az ezekhez való alkalmazkodás és fejlesztésük a logopédia fontos feladata is lehet (SZABÓ 2005).

A gyermekek a családjukban sajátítják el a mintákat saját történeteik megalkotásához. A gyermekek narratív készségeit számos tényezõ határozza meg: az adott társadalmi réteg, a szülõk elbeszélésre ösztönzõ stílusa, a gyermek képességprofilja. A logopédus egyrészt a gyermeki narratívumok diagnosztikus vizsgálatával értékes ismereteket, információkat kaphat a beszédhibás, beszédben akadályozott gyermek nyelvi készségérõl. Másrészt az elsõ találkozás, az anamnézisfelvétel, a szülõvel folytatott tájékoztató beszélgetések során dokumentált szülői narratívumokból a logopédus fontos adatokat kaphat a gyermek beszédállapota és a környezet közötti összefüggésekre, az oktatás, nevelés minõségére, a szülõi kommunikáció jellemzõire. Ezeknek a tényezõknek a megismerésével a fejlesztés területei pontosabban tervezhetõek, a terápia hatékonysága fokozható.

A beszédfejlesztő munka eredményessége a nyomonkövetéssel vagy utókövetéssel vizsgálható. A szorosan vett logopédiai kezelés hatékonyságán kívül – tágabb értelemben – az egész ellátási struktúrának a hatékonyságát is mérhetjük ilyen módon. A beszédfogyatékos gyermekek, tanulók nyomonkövetése a logopédiai tevékenységben számos haszonnal jár, azonban kevés szakirodalom foglakozik a témával.

Gereben Ferencné a korai intézményes logopédiai ellátás szerepét, a nyelvfejlõdési elmaradások késõbbi, iskoláskori következményeit vizsgálta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyakorló Óvoda Logopédiai Óvodai tagozatán az 1981–1997 közötti idõszakban (GEREBENNÉ 2005). "A gyógypedagógiai pszichológia alaptételként fogalmazza meg, hogy a sérült állapot – kommunikációs zavarok forrása. Ennek értelmében a kommunikáció zavarai nem kizárólag a szociális interakció nehezítettségét jelentik, hanem az egyes életszakaszokon átívelve, részei lehetnek a teljesítmények bázisát képezõ egyéb kognitív, emocionális és szociális zavaroknak. (…) Nagyobbik hányaduknál, ha már nem is látványos formában, a nyelvi zavar késõbbi maradványtünetei a magasabb életszakaszokat is érintik, de eseteikben ilyenkor – a felemelt közoktatási támogatással járó – "beszédfogyatékos" minősítés már nem alkalmazható. A verbális kommunikáció korábbi, feltűnő nehezítettsége ilyenkor ugyanis nem tekinthetõ jellemzõ tünetnek." (GEREBENNÉ 2005: 83)

A megküzdésről

A pszichológiában megküzdési stratégiának "coping stratégiának" hívják a stressz leküzdésének módjait, azt, hogy hogyan tud a személy a nehéz, stresszkeltõ élethelyzetekkel megbirkózni. A problémaközpontú megküzdés problémamegoldó stratégiák alkalmazását jelenti, amely irányulhat kifelé, magára a problémás helyzetre, de befelé is, amikor a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett, hogy a környezetet módosítaná (MARGITICS–PAUWLIK 2006).

A beszédfogyatékos gyermekek szülei hosszabb idõn keresztül élnek át nehézségeket gyermekük nyelvi teljesítményének zavara, eltérõ volta miatt. Az ebbõl a helyzetbõl fakadó problémák komoly kihívást jelenthetnek számukra. A gyermekek fejlõdése az adekvát logopédiai szakmai ellátás mellett a támogató családi háttértõl függ.

Bagdy Emõke (1986) szerint a személyiség harmonikus kialakulása, fejlõdése szempontjából négy fontos szülõi-nevelõi tényezõ meghatározó jelentõségû. Ezek a következők:
  • a gyermek iránti szeretet és bizalom;
  • a biztonságnyújtó, követelményeket és oltalmat egyaránt biztosító szülői magatartás; a szülõk összehangolt és egyetértő nevelésmódja;
  • a nevelésmód nyitottsága, gyermek személyiségéhez igazított rugalmassága.
A gyermekek fejlődését és megfelelő alkalmazkodását, reális önértékelését, a képességeik kibontakoztatását szülõk és a pedagógusok összehangolt tevékenysége, nevelõmunkájuk is meghatározza.

Saját kutatás, mintaválasztás, kutatási eszköz

2011-ben kismintás vizsgálatot végeztünk egy megyeszékhelyen. A narratív interjú alkalmazhatóságát vizsgáltuk beszédfogyatékos személyek és családjaik megismerésében. A beszédfogyatékosság tüneteit és azok hosszú távú hatását vizsgáltuk beszédhibás gyermekek szüleinek narratíváiban.

Hipotéziseink:
  1. A szülői narratívák vizsgálata tartalmi többletet nyújt a beszédfogyatékos gyerekek és családjuk megismerésében.
  2. Az anyák történeteiben tükrözõdik, hogy milyen megküzdési stratégiákat használtak a gyermek gyógyulási folyamatában.
A vizsgálatban két megyeszékhelyen lakó édesanya vett részt, akiknek ép értelmű, ép hallású, 3 évesen nembeszélõ, emiatt logopédiai fejlesztésre szoruló gyermekük több évig intenzív logopédiai terápiában vett részt. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértõi és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye szerint mindkét gyermek beszédfogyatékos státuszú volt.

A) eset családja: Teljes család, mindkét szülõ felsõfokú végzettségû. Elsõ gyermekük lány, normál fejlõdésmenetû, jó tanuló. Két évvel fiatalabb László, aki nembeszélõ, beszédfogyatékos gyermek volt. Öt tanévig járt egyéni, majd kiscsoportos logopédiai fejlesztésre, ambuláns keretek között. A narratíva felvételekor László 14 éves volt. A vizsgálati személy: az édesanya 41 éves.

B) eset családja: Teljes család, mindkét szülõ középfokú végzettségû. Elsõ gyermekük fiú, normál fejlõdésmenetû, jó tanuló. Négy évvel fiatalabb Ottó, aki nembeszélõ volt, beszédfogyatékos státusszal. Õ három évig logopédiai óvodába, majd két évig logopédiai osztályba járt. További három évig ambulánsan heti 2 alkalommal vett részt diszlexia terápián. A narratíva felvételekor Ottó 25 éves volt. A vizsgálati személy: az édesanya 50 éves.

A hipotézisek igazolására narratív interjúk, szülõtörténetek felvételére került sor a szülõkkel. A vizsgálat egy ülésben történt, összesen kettõ alkalommal a szülõk otthonában, nyugodt körülmények között. A vizsgálatokat a Gyógypedagógusok Etikai Kódexe alapelvei szerint, a titoktartási szabályok betartásával végeztük, a vizsgálati személyek engedélyével.

A vizsgálat során mindkét szülõtõl 5-5 történetet kértünk. A vizsgálati személyeknek a következõ instrukciókat adtuk: "Minden embernek megvannak a saját történetei, fontos életeseményei. Mesélje el a Lackóval (Ottóval) kapcsolatos öt legfontosabb történetét!"

A vizsgálatról magnófelvétel készült. Ez alapján került sor az interjúszövegek leírására, a hasznos szövegrész kiválasztására, majd a narratívák tagolására.

Interjúszövegek

Az elemzett, narratíva-egységekre bontott interjúszövegek.

A) eset

Instrukció: Minden embernek megvannak a saját történetei, fontos életeseményei. Mesélje el a Lackóval kapcsolatos öt legfontosabb történetét! Bevezető: "Lackó a második terhességembõl született, régen várt kisfiú volt. Nagyon örültünk neki. Születéskor, amikor megláttam, rögtön ezt mondtam: Ez tiszta apósom (nevet). Ez nem minősítés volt, hanem csak az arcberendezésérõl rögtön õ jutott eszembe.

1. élmény: Két-három éves korban kereszteltük meg õket, és ekkor már nagyon sokat beszélt Lackó, de az inkább ilyen sikongatás volt. Emlékszem, hogy a nagyszülõk is fenn voltak nálunk, ott ünnepeltünk. Azért ott felmerült, a pillantásokból láttam inkább csak, hogy ú, már megint. Tulajdonképpen õ ezzel akarta kifejezni magát, de nagyon zavaró volt hallgatni ezt a sikoltozást. (nevetve) Nekünk természetes volt, mert születésétõl fogva ez folyt, de aki ritkábban látta, az meglepõdött rajta.

2. élmény: Számunkra borzasztó nagy lelki teher volt például, amikor buszon utaztam a gyerekkel. Az a kiabálás, hangoskodás, sikongatás. Mert én tudtam, hogy ilyen a gyerek, de mindig megdöbbentem, amikor a többiek, a közönség ránk nézett, odafordult. És akkor az az igazság, hogy egy kis védekezõ mechanizmust találtam ki, hogy volt, hogy még három évesen is babakocsival toltam a gyereket, hogy gyalogoljunk. Mert akkor nem került ilyen szûk, zárt körbe a többi emberrel és nem kapott negatív visszajelzéseket. Nehéz volt ezt feldolgozni.

3. élmény: Egy nagyon kedves élmény a számomra, amikor még kisgyerekek voltak, nagyon sokat verseltünk, meséltünk, énekeltünk. A nõvére már akkor tudott beszélni, folyamatosan járt a szája, és együtt játszottak. Ez egy otthoni játék keretében folyt, úgy zajlott, hogy kiültek egy kis székre, be is voltak öltözve, és Zsuzsi teljesen szabad fantáziával mesélt egy történetet. Akkor Lackó is kiült, és õ is elmondta (nevetve) ugyanazt a történetet, de hát semmi érthetõ nem volt benne, de ez a szituáció, meg koreográfia annyira kellett neki, hogy õ is igenis beáll a sorba, és tudja azt, amit a többiek. Tehát nála nem volt gond abból, hogy õt mondjuk nem értjük meg, mert mindent megértettünk nála. Benne nem tudatosult kisgyerekkorban, két, három, négyéves korban, hogy bármely különbség lenne Zsuzsi meg közte. Ez nagyon aranyos volt.

4. élmény: Kicsik voltak a gyerekek, óvodás korúak, amikor elõször elmentünk vízi túrára velük. És ekkortól lehet számítani azt, hogy Lackó imád focizni. Megdöbbentõ volt az az élmény, hogy a gyerekem, aki addig hozzá nem nyúlt a labdához, apával nem volt lenn focizni, akkor állt a focipálya szélén, és a fiatal, egyetemista, vízitúrás társainkat állt, és nézte, és bevették a csapatba. Onnantól kezdve a gyereknek labdát kellett venni, ez nyáron volt, szeptemberben el kellett menni az egyesülethez, hogy hova lehet járni a gyereknek focizni, mert innentõl focizni akart. És hát el lehet mondani, hogy 14 évesen nagyon jól focizik, tehát a mai napig is ez a szenvedély megvan. Most hetedik osztályos.

5. élmény: Amikor óvodába jártak, akkor négy fiú nagyon jóba lett egymással. Tudni kell, hogy ketten-hárman még bölcsõdébe is együtt jártak, aztán a négy barát szépen ment egymással általános iskolába is, egy osztályba. A négy barátból ketten, tehát Lackó egy másik kisfiúval szorosabb kapcsolatba kerültek, annyira, hogy a két család is összejárt, és elmentünk együtt nyaralni. Érdekes természete van a másik kisfiúnak, de Lackó toleráns, és megbeszéljük a dolgokat. Nagyon érdekes volt az, hogy Lackó meglátott a vízbe egy rákot. Igen, de amíg följött a vízbõl, és elmondta a barátjának, addig a barát gyorsan lement, és kihalászta a rákot. És akkor õ mutatta azt, hogy õ fogta a rákot. Ez Lackót nagyon megviselte lelkileg. Hogy utána vitte az apukának a rákot a másik gyerek, és jaj, majd kiszárítjuk, és nem merte elmondani… Nekünk elmondta, hogy mi történt, de ebben a szituációban, hogy de hát õ látta meg, de õ fogta ki… Hát mit lehet csinálni? Végül is a másik gyereké maradt. Lehet, hogy a családi mentalitásunk is ilyen, hogy jól van, hagyjad, nincs ebbõl gond. De az egész életében ilyen, hogy inkább enged, inkább szótlanul tûri a dolgokat.

A beszélgetés végén az anya megjegyezte: Talán meglepő, de Lackónak jelenleg az angol a kedvenc tantárgya.

B) eset

Instrukció: Minden embernek megvannak a saját történetei, fontos életeseményei. Mesélje el az Ottóval kapcsolatos öt legfontosabb történetét!

Bevezető: A szülés is jó, mert Ottó nekem egy fél óra alatt meglett. De írd és mond (nevet). Úgyhogy énvelem ott semmit nem tudtak csinálni. Az orvos annyit mondott, hogy szerencsés gyerek lesz, mert, hogy 13-án született, és hát abba pottyant. Hát, mondjuk ehhez képest… Szerencsés is azért, no! Ha úgy vesszük.

1. élmény: Pestről ismertük Katiékat. Jöttek, mert, hogy a logopédiai osztályba kell kerülni, és Kati meglátta a papírját, és mint a héja, lecsapott rá (mutatja), Ottóra, hogy "bocsi, kolléganõ, de õt én szeretném vizsgálni", mert emlékezett rá. Teljesen el volt hûlve, hogy Anyó, hát ilyen szépen beszél ez a gyerek! Hát szóval… (sír)

2. élmény: Iskolában ülünk megint a tornapadon, várunk a logopédiai osztályra, s pont így a szertárral szemben ültünk. Elõtte halt meg apukám. Ott volt Samu, a csontváz. És akkor megszólal nekem, hogy "Anyu! Igaz, Papónak csak a csontja van idelent, a bõre az fölszállt az égbe, és õ ott boldog." Na, hát… (sír)

3. élmény: Negyedikes volt az iskolában, farsang volt, már nem tudtunk mit kitalálni neki. Legyél gésa! Õ ment be utoljára, meg volt neki teljesen minden: festés, papucs, minden, és akkor mondom neki: Ottó! Gésa. A szájába rágtam, hogy gésa. Bemegy, beáll középre. "Én vagyok az utolsó, gása." (A gyerek nem tudott jól beszélni, ezért ezt mondta helyesen.) És kidõlt az egész tanári kar, és a végén az lett a vége, hogy kapott egy jutalom csokoládét, mert, hogy olyan muci volt.

4. élmény: Kiskorukban nálunk minden nyár, nyaralás úgy kezdõdött, hogy orvosi ügyelet. Mert készülõdtünk, apu még valamit ott pakolt, hogy másnap megyünk nyaralni, valahogy két aknatetõ fel volt véve, és a kisfiam így (füttyent), be a garázsba, és hopp! Le, talpra, mint a macska. A sok minden közé. És az apja (nevetve) csak annyit látott, hogy a háta mögött valaki eltûnt. Lenézett, és Ottó ott áll benn és így néz fölfele.

5. élmény: A Gép- és Mûszaki Szakközépbe jelentkezett, mi apuval kézzel-lábbal beszéltük volna le. Erõsnek tartottuk ezt az iskolát neki. Féltettük a kudarctól. Akkor õ, hogy beszédhibás volt, felmentést kaphatott volna elvileg a felvételirõl is, de õ ezt nem akarta. Azt végigcsinálta, és akkor ugye, mi a kis papírkánkkal mentünk, hogy õ diszlexiás, és az igazgató, nem bántom, csak azt mondta, hogy "Anyuka, és ez a gyerek, hogy fog így leérettségizni?" Mert ugye, a magyar, meg a nyelv. És tudod, mikor leérettségizett, szívem szerint odavittem volna a bizonyítványt, hogy megmutassam neki. Egy hármasa volt, a német. A többi az mind négyes volt. Ez olyan elégtétel volt.

Elemzés

A narratívák elemzése 4 szempont szerint történt. Vizsgáltuk az értékelõi és idõi síkot, a beszédfogyatékossággal kapcsolatos kifejezéseket, valamint a megküzdési stratégiákra vonatkozó kifejezéseket.

Az értékelői sík vizsgálatával a pozitív (kellemes, jó élmények) és negatív (kellemetlen, rossz, esetleg fájdalmas emlék) tartalmú emlékek arányáról kapunk adatot.

Az A) eset 2 pozitív és 3 negatív, a B) eset 1 pozitív és 4 negatív emléket idézett fel. Mindkét vizsgálati személy esetében a negatív, fájdalmas, rossz emlékek túlsúlya figyelhetõ meg.

Az idői sík vizsgálatával megismerhetjük, hogy a vizsgálati személyek emlékei a gyermekek melyik életkorára vonatkoznak.

A-ról, aki most 14 éves korai és óvodás kori emlékek, B-rõl, aki most 25 éves 4 általános iskolai és 1 középiskolai emléket kaptunk.

A továbbiakban a beszédfogyatékossággal kapcsolatos kifejezések megjelenését vizsgáltuk. Először kigyûjtöttük a gyermekre, illetve az anyára, a szülõ magatartásra vonatkozó kifejezéseket.

Az A) esetnél a beszéddel kapcsolatosan negatív tartalmú kifejezések túlsúlya figyelhetõ meg. Ezek a gyenge képességekre fókuszálnak a beszéd és a szociális területen egyaránt. A kifejezésekben egyfajta ambivalencia figyelhetõ meg: egyrészt a gyenge beszédteljesítményre utaló kifejezések (beszéde sikongatás, semmi érthetõ nem volt benne), másrészt a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás nagyfokú igénye (ő is beáll a sorba, õ is elmondta, szótlanul tûri a dolgokat). Számos kifejezés a család elfogadását mutatja (nála nem volt gond, hogy nem értjük, sokat verseltünk, meséltünk, énekeltünk, nekünk természetes volt). Ugyanakkor erõteljesen jelenik meg a beszédhibás gyermek környezetébõl érkezõ elutasítás (a pillantásokból láttam, hogy ú…, nagyon zavaró volt hallgatni, aki ritkábban hallja az meglepődött).

A B) esetnél a beszédfogyatékossággal kapcsolatos kifejezések között a segítségnyújtás alkalmazott módjai jelennek meg (logopédus osztályba kell kerülni, felmentést kaphatott volna, szájába rágtam, hogy gésa).

Mindkét esetben találunk a beszédfogyatékossággal kapcsolatos negatív szülõi érzések megfogalmazását (borzasztó nagy lelki teher, nehéz volt ezt feldolgozni, megdöbbentem, amikor a többi közönség rám nézett, féltettük a kudarctól, szívem szerint odavittem volna a bizonyítványt, hogy megmutassam, ez olyan elégtétel).

A családban a beszédfogyatékos gyermek jelenléte komoly kihívást jelent, különösen a szülõk számára. Nehézséget jelenthet a beszédfogyatékos gyermek elfogadása, szorongást, tehetetlenséget, agressziót érezhetnek. Gyakran megfigyelhetõ az anyák bûntudata, ami az érzelmek és a viselkedés szabályozásának nehézségeit mutathatja. A helyzet jelentésének megváltoztatása, az átstrukturálás eredményes megküzdési mód lehet. A szülõi narratívumok nyelvi elemzésével megismerhetõvé válhat, hogy milyen stratégiákat alkalmaznak a beszédfogyatékos gyermek elfogadásában, a fogyatékossággal összefüggõ nehézségek kezelésében. Az A) narratívumban az átstrukturálásra, az elkerülésre, az elfogadásra, a magyarázkodásra és konfliktuskerülésre utaló kifejezéseket találtunk.

A) esetnél

Átstrukturálás: kisebbíteni, vagy természetesnek feltüntetni az eltéréseket: nagyon zavaró volt hallgatni ezt a sikoltozást. (nevetve) Nekünk természetes volt, mert születésétõl fogva ez folyik. 1. sz. élmény

Elkerülés: egy kis védekezõ mechanizmust találtam ki, hogy volt, hogy még három évesen is babakocsival toltam. 2. sz. élmény

Elfogadás: mert mindent megértettünk nála. 3. sz. élmény

Magyarázkodás, konfliktuskerülés: ez a családi mentalitásunk is ilyen, hogy jól van, hagyjad, hát most õ…, nincs ebbõl gond. 5. sz. élmény

A B) narratívumban a segítségnyújtásra és az elkerülésre utaló kifejezéseket találtunk.

B) esetnél

Segítségnyújtás: A szájába rágtam, hogy gésa. 4. sz. élmény

Elkerülés: mink apuval kézzel-lábbal beszéltük volna le. Erõsnek tartottuk ezt az iskolát neki. Féltettük a kudarctól. 5. sz. élmény.

Az esetek hatékony megoldásokat mutatnak be az érzelem- és a problémaközpontú megküzdésre. A szülõk, a családok elfogadták beszédfogyatékos gyermeküket, eltérõ stratégiákkal, különféle reakciómódokkal támogatva a sajátos fejlõdésmenetbõl adódó személyiségek kibontakozását.

Összegzés, a hipotézisek megválaszolása

Kutatásunkban a narratív interjú alkalmazhatóságát vizsgáltuk beszédfogyatékos személyek és családjaik megismerésében. Feltételeztük, hogy a szülõi narratívák vizsgálata tartalmi többletet nyújt a beszédfogyatékos gyerekek és családjuk megismerésében. A narratívák vizsgálatával minõségi elemzésre volt lehetõségünk. Annak ellenére, hogy mindkét esetben sikeres a kezdetben fejlesztésre szoruló gyermek, a negatív emlékek túlsúlya figyelhetõ meg, melyek fõként a beszédhibás gyermek gyenge képességeire fókuszálnak. A család elfogadását mutató kifejezések mellett erõteljesen jelenik meg a beszédfogyatékossággal kapcsolatos negatív szülõi érzések megfogalmazása, valamint a beszédhibás gyermek környezetébõl érkezõ elutasító magatartás kifejezõdése. Második feltételezésünk szerint az anyák történeteiben tükrözõdik, hogy milyen megküzdési stratégiákat használtak a gyermek gyógyulási folyamatában. A vizsgált narratívumokban az átstrukturálásra, az elkerülésre, az elfogadásra, az elkerülésre, a magyarázkodásra és konfliktuskerülésre utaló kifejezéseket találtunk. A vizsgálat további hatásaként említhetõ a narratívák felvételének utógondozói, "terápiás" hatása. Tágabb értelemben a beszélgetés hozzájárulhatott a szülõk beszédhibával, terápiával kapcsolatos érzéseinek, emlékeinek újrastrukturálásában. Ezért a narratívák vizsgálata a logopédus diagnosztikus tevékenysége mellett a szülõvel való együttmûködés, a terápia fontos eszköze is lehet.

A narratívák elemzése felhívja a figyelmet a beszédhibás, beszédben akadályozott ember szûkebb és tágabb környezetének érzékenyítésére, a társadalmi szemlélet formálására. Továbbá megerõsíti a szülõ aktív terápiás partnerként való bevonásának fontosságát, a szülõcsoportok, szülõtréningek jelentõségét a logopédiai terápiában, vagy mellette.

Irodalom
  • BAGDY E. (1986): Családi szocializáció és személyiségzavarok. Tankönyvkiadó, Budapest.
  • FEHÉRNÉ K. ZS. (2001): Logopédiai folyamat. Szócikk. In MESTERHÁZI ZS. (szerk.): Gyógypedagógiai Lexikon. ELTE Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar, Budapest.
  • GEREBEN FERENCNÉ (2005): Kommunikációs nehézségek – megváltozott tanulási feltételek. Logopédiai óvodában kezelt gyermekek fejlõdésének nyomonkövetése. Gyógypedagógiai Szemle, 33. 2., 83–99.
  • MARGITICS F.–PAUWLIK ZS. (2006): Megküzdési stratégiák preferenciájának összefüggése az észlelt szülõi nevelõi hatásokkal. Magyar Pedagógia, 106. 1., 43–62.
  • SZABÓ É. (2005): Narratívumok a logopédiában. Gyógypedagógiai Szemle, 33. 4., 256–269.
  • SZOKOLSZKY Á. (2004): Kutatómunka a pszichológiában. Osiris, Budapest.

2013/1
Év: 2013
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2013 következő év

2013/1
2013/1

2013/2
2013/2

2013/3
2013/3

2013/4
2013/4

Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére
Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05