2013
2013/1

tartalom:

A szakma hozzájárulása a társadalmi integrációhoz egy TÁMOP projekt keretében
Katona Vanda

A konferencia létrejöttének keretei

Az ELTE Társadalomtudományi Kar és Hilscher Egyesület szervezésében a GYERE egyesület és a CARe Europe közremûködésével 2012. március 31-én került sor a "Képzésfejlesztés az összetart(oz)ásért" elnevezésű TÁMOP-5.4.4-09/1/C projekt, valamint a TÁMOP 4.1.2.-08/2/A/KMR-0043 projekt zárókonferenciájára.

A konferencia az ELTE Társadalomtudományi Kar szervezésében megvalósított TÁMOP projektek méltó lezárásának a céljából jött létre. A TÁMOP-5.4.4-09/1/C projekt keretében intenzív kurzusfejlesztés zajlott az ELTE Társadalomtudományi Karának, Pedagógiai és Pszichológia Karának és a Gyógypedagógiai Karának részvételével. A projekt célja az egyetemen zajló szociális képzési rendszer megújítása a szociálpolitika, szociális munka, esélyegyenlõség, diszkrimináció, valamint a munkaerõpiac és foglalkoztatás területeihez kapcsolódóan karokon átívelõ kurzuskínálat kialakításával, az interdiszciplinaritás erõsítésével.

Az esemény nemzetközi kereteket is kapott és az egyik szekcióban angol nyelven, magyar és külföldi elõadók oszthatták meg a különbözõ országok tapasztalatait. Ez a szekció az intézményi központú ellátástól a közösségi ellátásig való átmenetre koncentrált, amely téma a kidolgozott kurzusok között is helyet kapott. A szekcióban 19 ország résztvevõi összesen 17 elõadás vagy workshop keretében tarthattak szakmai eszmecserét. A résztvevõ országok: Ausztrália, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Németország, Norvégia, Magyarország, Olaszország, Örményország, Spanyolország, Szlovénia, Románia.

A társadalmi integráció problémái

A marginális helyzetû emberek több ponton szenvednek csorbát a társadalmi integrációt illetõen, amelyben fel kell ismerni az egész társadalom felelõsségét, amelyhez nem utolsósorban a szakma járulhat hozzá. A szociális kérdések megoldásához nem elhanyagolható a szolidaritás. Ahogy már Durkheim is megfogalmazta, egyre jelentõsebb lehet az organikus szolidaritás, hiszen individualizált társadalmunkban a család támaszában megnyilvánuló mechanikus szolidaritás már nem mindig elegendõ, ezért van szükség professzionális keretekre (idézi UTASI 2002: 384).

A marginális helyzetû emberek közül a legkiszolgáltatottabb helyzetben talán a fogyatékos emberek vannak. Azáltal, hogy Magyarország 2007-ben ratifikálta a Fogyatékossággal élõ személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt, számos kötelezettséget vállalt. Az egyezmény cikkei egytõl egyig a fogyatékos emberek társadalmi integrációját és teljes értékû felnõtt állampolgárként való elfogadását fogalmazzák meg, lebontva az élet különbözõ területeire. Többek között megjelenik a fogyatékos emberek törvény elõtti egyenlõsége, a különbözõ nyilvánosan rendelkezésre álló lehetõségekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférhetõség mind fizikai, közlekedési, mind infokommunikációs szempontból, vagy nem utolsósorban az önálló életvitel és a közösségbe való befogadás elve, illetve a nagy intézményi elhelyezés felõl a közösségi ellátások felé való elmozdulás. (A fogyatékossággal élõ személyek jogairól szóló egyezmény (ENSZ, 2006); UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities (United Nations, 2006).) Az ENSZ egyezmény a fogyatékosság definíciójába a mentális problémával élõ embereket is beleérti, amely Magyarországon korábban külön kategóriát jelentett, ezért ez is átgondolásra készteti a hazai szakembereket.

A társadalmi integráció az élet számos területén értelmezhetõ és több dimenzióban megnyilvánulhat. Ha Robert Castel megközelítését vesszük alapul, ő két fő dimenzióra összpontosít, amelyeket megvizsgálva beszélhetünk az emberek társadalmi integrációjának teljesüléséről.

"… a magam részérõl a nélkülözés e helyzeteit hatásként kívánom szemlélni és értelmezni: két vektor eredõjeként egy olyan koordináta-rendszerben, ahol az egyik tengely a társadalomban a munka révén való betagolódásé, vagy be-nemtagolódásé, a másik pedig a társadalmi-családi társas kötelékekbe való beilleszkedésé, vagy be-nem-illeszkedésé." (CASTEL 1993: 4)

Tehát ezeket a veszélyeztetett csoportokat nemcsak anyagi forrásaik elégtelensége fenyegeti, hanem a társadalomba való integrációjuknak fontos meghatározója az emberi kapcsolatelemeiknek az erőssége is.

A munkához való viszony és a kapcsolati beilleszkedés tengelyei több zónára osztják fel a társadalmi teret a társadalmi kohézió mértékét illetõen. Egyrészt beszélhetünk a betagolódás zónájáról, amelynek tagjai állandó biztos munkával és erõs kapcsolati kötelékekkel rendelkeznek, vagyis õk az integráltak. Másrészt létezik a sebezhetõk zónája, akikre munkahelyi bizonytalanság és kapcsolataik törékenysége jellemzõ, számukra már az integráció is veszélynek van kitéve, és rendkívül hiányos lehet. Végül pedig, a kiilleszkedés zónájában a munkanélküli lét együtt jár a szociális elszigetelõdéssel, vagyis az õ integrációjuk nem valósul meg. A zónákat elválasztó határvonalak bizonytalanok, és az egyes tengelyeken kivívott jó hely kompenzálhatja a másik tengelyen lévõ rosszabb helyzetet. De láthatjuk, hogy a társadalomba való integráció semmiképpen sem csak az objektív tényezõktõl függ, hanem jelentõs szerepet játszhatnak a családi és társadalmi kapcsolatok is (CASTEL 1993).

Hogyha a fogyatékos embereket nézzük meg ezeken a tengelyeken, Magyarországon egyértelmûen látszanak a kiilleszkedés jegyei. Ez egyrészt tükrözõdik a megváltozott munkaképességû emberek alacsony foglalkoztatási rátájában, amely mind a teljes népesség, mind az európai uniós átlag alatt marad (SCHARLE 2011).

A kapcsolatok terén is megnyilvánul a kirekesztés, amit jelez a kapcsolatrendszer egyoldalú vagy beszûkült volta (sorstársakkal, a szûk családdal), az eltérõ családszerkezet (felnőtt fogyatékos gyermek a családban, gyerekvállalás akadályai) és a szélesebb értelemben vett közösségbe való befogadás hiánya (BASS 2011).

Magyarországon mindemellett problémaként jelenik meg, hogy a fogyatékos személyek számára rendkívül erõs intézménycentrikus szolgáltatások állnak rendelkezésre, amelyek az egyéni igényeket nem tudják kellõképpen figyelembe venni merev, bürokratikus struktúrájuk miatt. Az intézményi ellátás még nem tudta meghaladni az orvosi modellt, amelyben a fogyatékosságot egyéni hibaként kezelik (VERDES–SCHARLE–VÁRADI 2012).

A fogyatékossághoz és pszichiátriai problémákhoz való hozzáállásban leginkább két modell szembeállásáról beszélhetünk. Ebbõl a szempontból hosszú éveken keresztül uralkodott az orvosi modell. Kiindulási alapja, hogy kitüntetett figyelmet érdemel, ha az emberi szervezet bizonyos mechanizmusai abnormálisan mûködnek. Azonban ez a figyelem a biológiai folyamatokra korlátozódik. Ha például az ellátórendszert nézzük, a kommunikáció is kimondottan csak a patológiákra vonatkozik ez alapján, tehát itt a kliens egyértelmûen betegként, tárgyként jelenik meg (FRENCH–SWAIN 2008).

A szociális modell pedig a fogyatékosság környezetbeli és társadalmi aspektusaira összpontosít. A társadalom hatását emeli ki, amely az adott személyt fogyatékossá minõsíti és korlátokat állít a társadalomban való érvényesülése elõtt. Ezáltal pedig egy olyan keretet képez, amely a szociálpolitikában való megközelítést is jelentõsen meghatározza (BARNES 1998).

Jan Pierre Wilken is különbséget tesz elõadásában tradicionális és új típusú ellátás között, amely valójában ezekre a modellekre épül. Õ a pszichiátriai problémával élõ emberekre koncentrál, viszont ha az ENSZ egyezmény definíciójából indulunk ki, a fogyatékosságot ezen célcsoporttal együtt értelmezzük.

A tradicionális ellátásban ő az orvosi hangsúlyt, az intézményi ellátást és a szakemberek felsõbbrendûségét emeli ki. Mindez az egyén figyelmen kívül hagyását, a társadalmi aspektus tagadását, exklúziót és hatalomtól való megfosztást eredményez, amely egyértelmûen a társadalmi integrációval ellentétes folyamatokat generál. Ezzel szemben az új típusú ellátás a társadalmi fókuszból indul ki, fõ célja a közösségbe való társadalmi befogadás, az ellátás a középpontjában pedig a felhasználói tapasztalatok, a hatalommal való felruházás jelenik meg (WILKEN 2012). Tehát ez a szemléletmód alapjában véve új segítõi szerepeket igényel.

Mindemellett a gondnokság intézményrendszere is egy olyan kirekesztõ megközelítés, amelyben a fogyatékos személyek alapvetõ jogai kérdõjelezõdnek meg, hiszen jogi cselekvõképességük kerül korlátozás alá. Mindez pedig a családok számára gyakran kényszerhelyzetet jelent, hiszen a gondnokság alá helyezés megkönnyítheti az intézményekbe való bejutást, amelyen kívül gyakran nincs más alternatív szolgáltatás a fogyatékos emberek számára (VERDES–TÓTH 2008).

A szakma szerepe a társadalmi integrációhoz vezető úton

Ahhoz, hogy a társadalmi integráció sikeres legyen, több szereplõ együttmûködése szükséges. Elsõsorban az érintett személy felkészítése elengedhetetlen, hiszen az önálló életvitel kialakulása egy hosszú szocializációs folyamat eredménye lehet. Ha ezt a szakma oldaláról nézzük, fontos szerepe lehet a gyógypedagógusoknak, pedagógusoknak, segítõknek. De természetesen a többségi társadalom számára is fontos, hogy kellõ ismerettel, elõítéletek nélkül fogadja be ezeket a személyeket, tehát fontos lenne, hogy a többségi pedagógusok már felvértezve ezekkel az ismeretekkel, az oktatás minden szintjén részt vegyenek az attitûdformálásban. Az egész intézményrendszerben történõ szemléletváltáshoz szükséges új szolgáltatások kiépítésében pedig a szociális szakemberek játszhatnak fontos szerepet.

Dr. Jean-Pierre Wilken holland professzor is hangsúlyozta plenáris elõadásában a rehabilitáció komprehenzív megközelítését, amihez elengedhetetlen, hogy a társadalom elfogadja és értékelje a különbségeket (WILKEN 2012).

Az attitűdök formálására pedig a szocializáció során nyílik lehetõség, és az oktatási rendszer mint szocializációs ágens lehet a fõ csatorna. De mindenekelõtt a szakmai szocializációban kell megjelennie ezeknek az értékeknek, aztán rajtuk keresztül indulhat meg a közvetítés a társadalomba.

Éppen ezért fontos, hogy a projekt során kidolgozásra került anyagok az ezeket a területeket érintõ felsõoktatási karokon megjelenjenek. Ebbõl a szempontból akár azt is elképzelhetõnek tartjuk, hogy a hallgatók ne karonként homogén csoportokban hallgassák ezeket a kurzusokat, hanem ötvözve a különbözõ területeket, amely érdekes párbeszédeket és szemléletformálást eredményezhet.

Elmondhatjuk, hogy a kidolgozásra kerülõ kurzusok egyik fő célja olyan tananyagok létrehozása volt, amely a szakemberek segítségén keresztül közvetve elõsegíti a marginális helyzetû emberek közelebb jutását a társadalmi integrációhoz ezekben a dimenziókban.

A projekt során négy modulban folyt a kurzusok fejlesztése, amely konkrétan tematikák, diasorok és bizonyos esetekben könyvek alkotását jelentette. Az I. modulban a Munkaerő-piaci reintegráció területén nehézségekkel kapcsolatos képzések jelentek meg. Tehát jól lehet látni, hogy ha a casteli dimenziókat nézzük meg, ez leginkább a munkát célozza.

Ezen belül az első, Esélyegyenlőség elnevezésű almodulban Az antidiszkrimináció és esélyegyenlőség a foglalkoztatáspolitikában, a Társadalmi nem és a Fogyatékosság és marginalitás témakörök kerültek kifejtésre. A második almodul pedig gyakorlatorientáltabban a módszerek köré fûzõdött fel: A pályaorientáció szerepe a társadalmi integrációban, Szociális munka és munkaerõ-piaci aktivizálás, Szakembereket támogató segítői, mentorálási eszköztár, Foglalkoztathatóvá tétel és képezhetõség fejlesztése.

A nemzetközi példák iránymutatást adhatnak a szociálpolitika terén, amiket természetesen nem szabad kritikátlanul adaptálnunk. Ezen belül három blokk jött létre: Nemzetközi kitekintés a foglalkoztatási és jóléti politikák alakulásáról, Globális szociálpolitika, Fejlesztéspolitika, stratégiai programalkotás a szociálpolitikában.

Magyarországra egyértelműen jellemző a szociális területen az intézménycentrikusság, amely számos akadályt gördít a társadalmi integráció útjába és elszemélyteleníti az ellátást, hiszen a szolgáltatások nem találkoznak az egyéni igényekkel (VERDES– SCHARLE–VÁRADI 2011).

Tehát jóval rugalmasabb szolgáltatásokra lenne szükség, amelyet a szakmai attitûd és értékrend is követ. Hiszen példának okáért egy közösségi alapú szolgáltatásban a segítõnek teljesen más szerepe van, mint egy nagy bennlakásos intézményben. Itt a paternalisztikus, gondoskodó attitûd helyébe egy a klienst partnerként kezelõ, együttmûködõ hozzáállás lehet helytálló. A szociális szolgáltatások fejlesztése modul ezen szempontokat szem előtt tartva szerveződött. Blokkjai a Hátrányos helyzetű gyerekek: napközbeni ellátás, korai képességgondozás, Szolgáltatásfejlesztési eszközök és minõségbiztosítás, Közösségi ellátás, Segítő szakmák és értékek.

Néhány mozzanat a konferencián elhangzott előadások közül az előzetesen tárgyalt kérdések tükrében

A konferencián több előadásban is előkerült, hogy a gyakorlatban számos ellentmondással szembesülhetünk az ENSZ egyezményben megjelent elvekkel szemben. Gondoljunk csak a gondnokság alá helyezés intézményére, az akadálymentesítés hiányosságaira, vagy arra, hogy még milyen sok ember él nagy létszámú bennlakásos intézményekben.

Nemzetközi szinten bár találunk számos jó példát, de a magyar helyzet sajátos vonásaira figyelemmel kell lennünk, amelyek szintén megjelentek az elõadásokban.

Azonban a problémákkal nem vagyunk egyedül, Jan Pfeiffer – aki az Átmenet az intézményi ellátástól a közösségi alapú ellátásig Európai Szakértõ Csoport tagja – plenáris elõadásában hasonló koncepciót láthattunk az intézményi ellátástól a közösségi ellátásig vezetõ út végiggondolásában, mint a magyar elõadóknál. Kiemelte, hogy 1,2 millió fogyatékos ember él intézményben az EU-ban és Törökországban, tehát ez több országban aktuális kérdést jelent. A nehézségeknél arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos esetekben maguk a lakók nem akarják elhagyni a jól megszokott intézményi környezetet (PFEIFFER 2012).

A nemzetközi szekció elsõ blokkjában két elõadás az Érdekképviselet és emberi jogok témakörét ölelte fel. Karsay Dorottya és Verdes Tamás a MDAC és a TASZ képviseletében tartottak egy elõadást. A TASZ 2010-ben végzett egy tényfeltáró monitoring programot hat nagy fogyatékos személyeket ellátó bennlakásos intézményben, melynek a célja az intézményben élõ személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata volt. Az intézményekben három-négy napot töltöttek a TASZ munkatársai és felkért szakemberek, ahol mind a vezetõk, mind a dolgozók, mind az ott lakók megkérdezésére sor került. A látogatások során az egyértelmûen kiderült, hogy sok olyan probléma merül fel, ami a nagy intézményi keret jellegébõl fakad, a dolgozók minden jó szándéka ellenére. Bár a vizsgálat nem terjedt ki az egész országra, az egy-egy esetbe való betekintés rendkívül gazdag információkat tud szolgáltatni a probléma mélyrétegeirõl. Emellett a program fontos része volt a visszajelzés az intézmények felé (tasz.hu/jelentes, VERDES–KAPRONCAY–KARSAY 2012). Tehát az attitűdformálásban fontos, hogy a már meglévõ intézmények felé is irányuljon.

Spitálszky Andrea, szintén az MDAC jogi munkatársa a peres ügyekkel foglalkozik az értelmi fogyatékossággal és a mentális problémával élõ személyekkel kapcsolatban. A Stanev-eset kapcsán emberi jogi kérdéseket boncolgatott. A közösségben való élés jogának fontosságának a szempontjából egy bírósági peres eseten keresztül ismertette, hogy A fogyatékossággal élõ személyek jogairól szóló ENSZ egyezménnyel szemben mennyire más a helyzet a gyakorlatban, és valójában nem érvényesülnek azok a jogok, amelyek alapvetõ elvként jelennek meg (SPITÁLSZKY 2012).

Ahhoz, hogy a társadalmi integráció megvalósuljon fontos, hogy már az oktatás szintjén egyenlõ esélyeket kapjanak a fogyatékos tanulók, társaikhoz hasonlóan. Fazekas Ágnes Sarolta, az ELTE Társadalomtudományi Karának szociálpolitika mesterszakos hallgatója az Exchange Ability projektet mutatta be, amelynek a keretében lehetõvé vált az esélyek növelése a fogyatékos hallgatók számára. A programban megjelenõ hallgatók száma fokozatosan növekedett az évek során, de az arányuk nem növekedett olyan jelentõsen az összes Erasmus programban részt vevõ hallgatóhoz viszonyítva. A 2009/2010-es adatok szerint a programban résztvevõk 0,12%-a volt speciális szükségletû tanuló. Az Exchange Ability projekt keretében létrejött egy hozzáférhetõ hallgatói egyesület, amely annak a feltételeit biztosítja, hogy a fogyatékossággal élõ tanulók aktívan részt tudjanak venni a diákéletben, és elõmozdítsák mobilitásukat. Több ország egyetemének közös együttmûködésével próbálták a jó gyakorlatokat összegyûjteni és az esetleges korlátokat megbeszélni a fogyatékos tanulók külföldi mobilitásában. A program során problémát jelentett, hogy a különbözõ országok mást értettek a fogyatékosság és a speciális szükségletû tanulók definíciója alatt. Több tényezõ segített a külföldre utazó fogyatékossággal élõ tanulók támogatásában. Fogyatékosságügyi koordinátorok jelenléte, támogató központok, pszichológiai tanácsadás, jelnyelv, személyi segítés, adaptált tananyag, vizsgák alkalmával meghosszabbított idõre való lehetõség, megfelelõ elhelyezés, tanuló szervezetek és mentorprogramok. Viszont a program során több nehézség merült fel, mind az intézmények mind a hallgatók részérõl. Például az intézmények részérõl a hatékony pénzügyi támogatás hiánya vagy az intenzív segítség igénye, hallgatók részérõl pedig például az idegen nyelv és körülmények, az adaptált tananyag korlátozott száma.

Tehát több kihívással kell még számolni, és több feladat áll még az országok elõtt ez ügyben. Többek között fontos lenne lehetõséget biztosítani a hallgatóknak rövid próbalátogatásra, mielõtt döntenek egy hosszabb Erasmus programban való részvételrõl, és mind a fizikai, mind a tananyagban való akadálymentesítésben több teendõ van. Az elõadó személyes példájával és tapasztalataival is szeretné segíteni, motiválni a fogyatékossággal élõ tanulók aktívabb részvételét ezekben a programokban (FAZEKAS 2012).

A társadalmi integráció szempontjából ez a program egyrészt a szocializációnak egy jelentõs mérföldköve lehet, amelyben az önálló életvitelre nevelés is megnyilvánul, másrészt a kapcsolatok dimenziójában is hozzájárulhat a magasabb szintû integrációhoz.

Előadásomban Az intézményi ellátástól a közösségi ellátásig – szociális szakemberek oktatása címmel a közösségi ellátás magyarországi helyzetérõl beszéltem, kitérve az intézménytelenítés körülményeire és felhívva a figyelmet a közösségi ellátás megjelenésére a szociális szakemberek, pedagógusok, gyógypedagógusok képzésében. A jelenlegi magyar jogszabályok szerint a közösségi ellátás célcsoportjai a mentális problémával küzdõ és a szenvedélybeteg személyek, holott figyelembe kellene vennünk más marginális helyzetû embereket is – mint például a fogyatékos, hajléktalan és idõs személyek. A magyar keretek bemutatása után az ENSZ egyezmény által nyújtott lehetõségek felvillantására került sor, amely a közösségi ellátás gyakorlatában realizálódhatna. Viszont az ENSZ egyezményben megjelent elvek és a magyar gyakorlat között számos ellentmondással találkozhatunk, amely más elõadásokban is hangsúlyosan jelent meg. Az intézménytelenítés megvalósításának a hátterében számos frusztráló tényezõvel szembesülhetünk, amelyekre fokozott figyelmet kell fordítani. Magyarországon az értelmi fogyatékossággal élõ személyek jelentõs része él nagy, bennlakásos intézményekben, akik hosszú idõn keresztül arra szocializálódtak, hogy beilleszkedjenek ebbe a hierarchikusan megszervezett rendbe, amelyben megtanulták az alárendelt, passzív, engedelmeskedõ, függõ szerepüket. Tehát a fogyatékos személyeknek mindenképpen egy komoly felkészítõ periódusra van szükségük ahhoz, hogy a közösségen belül minél magasabb fokú önálló életvitelre legyenek képesek. De nem elhanyagolható a többségi társadalom felkészítése sem, hiszen az intézménytelenítés és a közösségi ellátás befogadó társadalmat igényel. Nagyon fontos az intézménytelenítéssel párhuzamosan az új szolgáltatások kiépítése. Mindezekhez felkészült szociális szakemberekre, pedagógusokra, gyógypedagógusokra van szükség. A közösségi ellátást elsõsorban a társadalmi integrációhoz vezetõ út egyik fõ pillére lehet, amely segít a teljes értékû felnõtté válás kritériumainak a teljesítésében, és mindehhez elengedhetetlen a megfelelõ szakemberek képzése is. Castel dimenzióit tekintve, a munka dimenziójában a közösségi ellátás attitûdje hozzájárulhat ahhoz, hogy a fogyatékos ember könnyebben találjon munkát a nyílt munkaerõpiacon, mindebben segítséget is tud nyújtani. A kapcsolatok dimenziójában pedig segít a természetes társadalmi kapcsolatok megtartásában, kiépítésében és a családdal való aktív kapcsolat fenntartásában (KATONA 2012).

Összegzés

A TÁMOP-5.4.4-09/1/C projekt lehetõséget nyújtott olyan tananyagok kidolgozására, amelyek érdemben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a marginális helyzetû emberekkel kapcsolatban lehetõség nyíljon az attitûdformálásra mind a szakma, mind a többségi társadalom körében. Ez az együttmûködõ, befogadó, partneri attitûd pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a személyek a társadalmi integráció útjára lépjenek és a társadalom teljes értékû tagjaivá váljanak.

A tananyagok nyilvánosan elérhetõek lesznek interneten, így nemcsak a szakmát tanulók, hanem már az azt gyakorlók számára is lehetõség nyílik ezek tanulmányozására. A konferencia szintén a társadalmi integráció gondolataira fûzõdött fel, és lehetõség nyílt az országok közötti tapasztalatcserére is, amely sokat segíthet a megvalósításban.

Felhasznált irodalom
  • BARNES, C. (1998): The Social Model of Disability: a Sociological Phenomenon Ignored by Sociologists? In SHAKESPEARE, T. (ed.): The Disability Reader. Social Science Perspectives. Continuum. 65–78.
  • BASS L. (2011): A fogyatékos emberek integrációja. In NAGY Z. É. (szerk.): Az akadályozott és egészségkárosodott emberek élethelyzete Magyarországon. Kutatási eredmények a TÁMOP 5. 4. 1. projekt Kutatási pillérében. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet.
  • CASTEL, R. (1993): A nélkülözéstõl a kivetettségig – a "kiilleszkedés" pokoljárása. Esély 1993/3, 3–23.
  • FRENCH, S.–SWAIN, J. (2008): Understanding disability. A Guide for Health Professionals. Churchill Livingstone, Elsevier, Philadelphia.
  • A Fogyatékossággal élõ személyek jogairól szóló Egyezmény (2006). ENSZ.
  • SCHARLE Á. (2011): Foglalkoztatási rehabilitációs jógyakorlatok Magyarországon. Kutatási jelentés. Budapest Intézet, Budapest.
  • VERDES T.–SCHARLE Á.–VÁRADI B. (2011): Intézet helyett. A fogyatékos személyeket támogató szociálpolitika megújításának lehetséges irányairól. Esély 2011/4, 3–34.
  • VERDES T.–TÓTH M. (2010): A per tárgya. ELTE BGGYK – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
  • UTASI Á. (2002): Társadalmi integráció és családi szolidaritás. Educatio, 14, 3, 384–403. tasz.hu/jelentes (Utolsó letöltés: 2012. április 17.)
Érintett előadások a cikkben a konferenciáról
  • Fazekas Ágnes (Hungary): Exchange Ability Ambassadors’, an initiative to promote participation of disabled students in higher education.
  • Katona Vanda (Hungary): From institutional care to community care. Education of social professionals.
  • Pfeiffer, Jan (Chair for the European Expert Group on Transition from Institutional to Community Care): Developments in Eastern Europe with regard to transition from Institutional to Community Care.
  • Spitálszky Andrea (Mental Disability Advocacy Center [MDAC], Hungary): Human rights issues: the Stanev v. Bulgaria case: the importance of the right to live in the community.
  • Verdes Tamás – Kapronczay Stefánia (Hungarian Civil Liberties Union [HCLU]) – Karsay Dorottya (Mental Disability Advocacy Center [MDAC]): The role and practice of independent monitoring mechanisms in promoting the right to live in the community: evolving human rights standards and practice on the ground.
  • Wilken, Jean-Pierre (Professor of Participation, Care and Support HU Utrecht University of Applied Sciences; Founder of CARe Europe): Developments in Western Europe with regard to transition from traditional to recovery-oriented care.
CARe Europe News. Elérhető: http://www.thecareeurope.com/care_europe_news

2013/1
Év: 2013
Szám: 1
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2013 következő év

2013/1
2013/1

2013/2
2013/2

2013/3
2013/3

2013/4
2013/4

Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére
Emlékkötet Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05