2014
2014/2

tartalom:

Dr. Gyarmathy Éva: Diszlexia a digitális korszakban
Pfening Dóra
Műszaki Könyvkiadó, 2013 (2. kiadás). ISBN 978-963-16-4612-2

Dr. Gyarmathy Éva szerint napjaink "digitális bennszülöttei" eltérő idegrendszeri működéssel és világszemlélettel nőnek fel. A megváltozott képességek alapján a digitális-információs kor gyermekei valamilyen mértékben valamennyien sajátos nevelési igényűek, akiknek ehhez megfelelő tanításra van szükségük.

A 197 oldalas, 2013-ban (első kiadás: 2012) megjelent hiánypótló könyvben a szerző kifejti, hogy a digitális-információs társadalomban azok a gyerekek, akik ténylegesen sajátos nevelési igénnyel rendelkeznek, többszörösen hátrányba kerülnek a veleszületett vagy szerzett neurológiai eltérésen alapuló (rész)képességzavaraik miatt.

A könyv a diszlexia és az egyéb neurológiai alapú teljesítményzavarok jelenségét új szemszögből tárgyalva fő vezérfonalként jelöli ki, hogy a "címkézés" elsődlegessége helyett a mai kor IKT-technológiáihoz igazított megfelelő fejlesztõkörnyezetet kell biztosítani a gyermekeknek.

A szerző klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, fő érdeklődési területe a tanulási zavarok, hiperaktivitás, figyelemzavarok és a tehetség kutatása. Könyvében azt az attitűdöt közvetíti, hogy ha változtatni szeretnénk valamin, nem a gyermeket, hanem a környezetet kell megváltoztatni, és ez magával hozza az egyén "kognitív keretének" megváltozását is.

A könyv iránymutató jellegű, négy rövid fejezetre tagolt bevezetéssel kezdődik. A szerző magyar és nemzetközi kitekintésben mutatja be a diszlexiát mint specifikus tanulási zavart, majd röviden ismerteti a kultúra hatását az idegrendszer fejlődésére és a literalitásra. A bevezető utolsó fejezetében a mai kor gyermekeiről, a "digitális bennszülöttek" specifikus tulajdonságairól ad pontos képet: a gyorsabb információfeldolgozás, a vizuális élmény előnyben részesítése, a jellemzően passzív élményszerzési mód előtérbe kerülése, a kiegyenlítettebb agyi dominancia, a gépek és információs technológiák használata, képzetalkotás helyett kész képek alkalmazása jellemzi őket.

Az első nagy részben, amit "első könyvként" nevez el, bemutatja a diszlexia-kultúrafejlődés tükrében a különböző elméleteket és irányzatokat, majd a tengelyszindróma és a diszlexia, valamint a kontrollfunkciók összefüggéseit tárja fel; és kifejti a literalitás szerepét is a digitális korban.

A "második könyvben" leírja a szokásostól eltérő gondolkodásmód jellemzőit, kapcsolatba hozva a kreativitást a diszlexiával, részletesen elemezve a háttérben rejlő kognitív képességeket. Fő problémaként nevezi meg a diszlexiások oktatásának legtöbb nehézségét okozó jobb agyfélteki dominanciát. Oktatási rendszerünk az úgynevezett "lépésről lépésre" haladó, részletekre irányuló tanítást, tanulási módot részesíti előnyben. Mint írja, ez az oktatási módszer azonban a bal agyfélteke-dominánsak számára sem lehet kedvező; kiemelkedő teljesítmény csak a két agyfélteke együttes használatával jöhet létre. Szemlélete alapján sok gyermek nem válna diszlexiássá, ha az iskolában figyelembe vennék másságát. A szerző a "második könyvön" belül részfejezetet szentel az abnormalitás és a normalitás, tipikus és kívánatos fogalom kibontásának, ahogy írja:
 
Senkit sem tekintenek fogyatékosnak azért, mert nincsenek szárnyai. A szárnyak nem tipikusak, bár éppenséggel kívánatosak lehetnének. Ha valakinek azonban szárnyai nőnek erős lábak helyett, az abnormálisnak számít, mert a lábak kívánatosak és tipikusak, a szárnyak – bár kívánatosak – nem tipikusak. Nincs, aki megtanítsa a repülést a szárnnyal született egyedeknek. A helyzet megváltozik, ha a kívánatos szárnyak tipikussá válnak. Ekkor már azok lesznek abnormálisok, akik nem tudnak repülni. (GYARMATHY 2013: 93–94)

A kiemelkedően kreatív gondolkodásmód, az erőteljes motiváció, és az átlag feletti intelligencia a tehetség klasszikus elemei Gyarmathy szerint; de kívánatosságuk kultúra- és társadalomfüggő, azaz csak addig számít normálisnak, míg megjelenési formája megfelel a kívánatosság kritériumainak. Számba veszi a szokásostól eltérő működésmód következményeit is az önértékelésre vonatkoztatva, ismerteti az alulteljesítés ördögi körét, kiemeli az optimális feszültségi szint tanuláselsajátításban való fontosságát, és gyakorlati megvalósítási elveket és módszereket ad az alulteljesítés megszüntetésére. Felsorol segítő technikai eszközöket, amelyek a diszlexiás életét megkönnyíthetik. Külön kiemelendő, hogy a fejezet végén számos honlapot sorol fel, amiken keresztül a digitális világ a diszlexiások számára új képességek kiépülését teheti lehetővé.

A "harmadik könyv" a kötet leghosszabb fejezete. Itt a szerző a megoldás útjairól is szól: bemutatva elsőként az agy fiziológiai állapota és a literalitás közötti összefüggéseket, az agyi működés fiziológiai harmóniájának állapotát elősegítő differenciált hangok, illetve az étrend fontos szerepét a tengelyszindrómába tartozó zavarok esetében. Gyarmathy véleménye szerint a technika és az audiovizuális eszközök minden segítő és fejlesztő programja használható a diszlexiások oktatásában-nevelésében, de a fontos és megkérdőjelezhetetlen alapok mégis az ősi kultúra eszközei: a mozgás, a művészet és a stratégiai játék (gondolkodás), hiszen a mozgáson alapuló észlelési és feldolgozási zavarok vezetnek elsősorban részképességzavarokhoz. Hangsúlyozza, hogy a számítógépek világában nem szabad elbutulnia az ujjaknak sem: fontos, hogy a gyermekek tíz ujjal tanuljanak meg gépelni.

A szerző a következő alfejezetekben ismerteti a zene, képzőművészetek, színjátszás fontosságát, a téri viszonyok és a stratégiai gondolkodás összefüggéseit, és kiemeli a csoportos és az önálló tanulás mint a digitális kor fő tudásszerzési módjainak és az e-tanulásnak a fontosságát. Hosszabb fejezetet szentel az iskolai készségek fejlődésének a digitális korban: az olvasáshoz vezető út lépéseinek, az egyes szintek fejlesztésének a leírására, valamint az írás elsajátításának és az idegennyelv-tanulásnak is. Kitér az írásolvasás és a számolás összefüggéseire, jellemzi a diszkalkuliát is, hiszen – mint írja –, a számolási képesség is csökevényesedik a digitális korban.

Végül a kötet egy zárófejezettel zárul, amely a "Befejezetlen" címet viseli. Itt rövid fejezetekben megírt kitekintést ad a szerző a digitális kor és a diszlexia jelenkori problematikusságára vonatkozóan, a vizsgálódás további lehetséges irányait is megmutatva. Megemlíti Zsolnai József alkotói pedagógiai programját is, amely a gépies tömegoktatás ellen küzd, és metodikája sok tekintetben hasonló a szerző által elemzett módszerekhez.

A kötetet több mint 12 oldalas hivatkozott irodalomjegyzék zárja.

A könyvet elsősorban gyógypedagógusoknak, tanulásban akadályozottak pedagógiája, pszichopedagógia és logopédia iránt érdeklődőknek ajánlanám, de kiemelten a többségi pedagógusoknak is, hiszen ez egy olyan problémakör, amellyel talán a legtöbbet találkozhatunk a pedagógiai gyakorlatban. A könnyen érthető, logikusan felépített, átlátható szerkezetű könyv segít jobban megérteni, elfogadni a mai korban diszlexiával küzdő gyermekeinket, és nem utolsósorban: toleranciára is tanít.

2014/2
Év: 2014
Szám: 2
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2014 következő év

2014/1
2014/1

2014/2
2014/2

2014/3
2014/3

2014/4
2014/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05