2007
2007/2

tartalom:

Illyés Gyuláné Dr. Kozmutza Flóra, az alapító
Gordosné Dr. Szabó Anna

Rektor Úr! Fõigazgató Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kollégák, Fõiskolai hallgatók! Kedves Kisdiákok! Kedves Illyés Mária!

25 évvel ezelõtt, a fényesen kivilágított, díszbe öltöztetett, az ámuló vendégekkel és a körülöttük sürgölõdõ boldog vendéglátókkal, azaz velünk/nagyrészt veletek zsúfolásig megtelt, azóta becenevén nevezve a Damiban, itt, ebben az aulában, közel ezen a helyen állva, mint a néhai Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola fõigazgatója, Dr. Pozsgay Imre művelõdési miniszter ünnepélyes épületavató, -átadó beszéde után, a birtokba vevõk nevében én mondtam köszönõ szavakat, és mutattam be az intézményt a nagyszámú közönségnek.

A Dami megálmodója, alapítója, annak építését majdnem végleges elkészültéig folyamatosan, személyes jelenléttel is kísérõ, a magyar gyógypedagógia 20. századi történetének emblematikus személyisége, Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra, azon az emlékezetes napon nem volt jelen. Amikor az építkezés olyan készültségi fokon állt, hogy – amint Õ gyakran mondta – már nem lehetett nagyobb anyagi kár nélkül abbahagyni, más építkezéshez átvezényelni az építõket, és egy ideig úgymond kiemeltebb munkák kedvéért parkoló pályára tenni ezeknek az általunk várva-várt intézményeknek az építését, – nyugdíjba ment.

Legyünk õszinték, el is fáradt, belefáradt a másfél évtizeden át tartó, eleinte teljesen reménytelennek látszó tárgyalássorozatba, kilincselésbe, az átadási ünnepséget megelõzõ küzdelmes idõszakba. Gyengélkedem, nem vagyok egészen jól, mondta, de rövidesen meglátogatlak benneteket, és nyugodtabb körülmények között, apróra megnézek mindent. Így is történt. Néhány héttel késõbb, férjével, Illyés Gyulával együtt ellátogatott a Damiba. Egy egész napot töltöttek itt. És mi, akik ismertük, tudtuk, hogy "jól jött neki" az a gyengélkedés, ugyanis nem kedvelte, ha lehetett elkerülte a nagyszabású rendezvényeket, külön is a személyes ünneplést. Mint annyiszor máskor, amikor tudta, hogy az érdeklõdés középpontjában áll, ha tehette, szerényen háttérbe vonult. Õt akkor is az eredmény érdekelte, az, hogy végre megvalósult a nagy álom, végre birtokba vehették a kollégák, gyermekek, fõiskolai hallgatók a szép, új létesítményeket: az eredetileg Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó Intézetnek tervezett, addigra sokkal szélesebb feladatkört ellátni képes komplexumot, a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetet, a Gyakorló Logopédiai Intézetet, a Gyakorló Gyógypedagógiai Óvodát, a Gyakorló Kisegítõ Iskolát és a 144 férõhelyes fõiskolai hallgatói kollégiumot.

Illyés Gyuláné, Kozmutza Flóra fél évszázadon át dolgozott a Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolán. Pszichológusi, francia-német-magyar szakos középiskolai tanári diplomával, két éves franciaországi, Sorbonne-on folytatott egyetemi tanulmányokkal kezdte meg budapesti gyógypedagógiai fõiskolai hallgatói éveit, az akkor nemzetközileg is nagyra becsült Tóth Zoltán-féle képzési rend szerint.

Nemrég, éppen egy évvel ezelõtt ünnepeltük születésének 100 éves évfordulóját az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Karon, az 1995-ben történt halála óta nevét felvett gyógypedagógiai intézmények közreműködésével. Itt még sokan emlékezünk mindarra, amit életútjáról, pályájáról, életművérõl tanítványai és utódai akkor felidéztek, amit közelesen olvashatunk is a megjelenõ centenáriumi kiadványban.

Egész életműve messze túlterjedt közvetlen fõiskolai feladatain, tevékenységén. Ahhoz a nagy gyógypedagógus generációhoz tartozott, amelynek tagjai a gyógypedagógia művelését, képviseletét életprogramnak, egész életüket meghatározó, átszövõ programnak, valódi hivatásnak tekintették. Elmondható, hogy külföldön és itthon, munkaidõben és azon túl annak éltek, érzékenyen és felelõsséggel mindenütt és mindenben megtalálták azt a mozzanatot, gondolatot, amely azonnal vagy késõbb beépülhetett, megjelenhetett szakmai elgondolásaikban, építõkövévé vált valamely, a fogyatékosságügyet érintõ alkotásuknak. Ismerte Ranschburg Pált, Sarbó Artúrt, tanítványa, majd munkatársa volt a 20. század neves nagyjainak. Különösen Szondi Lipót, Tóth Zoltán, Vértes O. József és Bárczi Gusztáv hatottak rá, õket idézte a leggyakrabban, az Õ nyomdokaikon haladt. A még hiányzó intézményeket létrehozni, felépíteni, a nem kielégítõ eredményeket felmutató módszereket tökéletesíteni, új tevékenységi területeket feltárni, kialakítani, kiteljesíteni a magyar gyógypedagógiát, ezen munkálkodott egész pályafutása alatt.

Amit mesterei a békés 20. század elején megálmodtak, de a történelmi viharok közepette nem tudták megvalósítani vagy a megvalósultak idõközben korszerűtlenné váltak, megújításra vártak, Õ mind számon tartotta és – amire csak lehetõsége volt, amire ereje futotta – megvalósította.

Mindebben a nagy gyógypedagógus személyiségek példaadásán túl az elesettek iránti érzékenysége, minden új iránti érdeklõdése, külföldön és itthon folyamatosan gyűjtött tapasztalatai, és nem kevésbé legendásan kitartó munkája segítették.

Gyógypedagógusi diplomája megszerzése után, 1934-ben mindjárt a Fõiskolán kapott feladatot. Tóth Zoltán választotta munkatársául. A Fõiskola történetét ismerve, a pályakezdõ Flóráról ez már önmagában is a legkiválóbb minõsítést jelenti. Tudjuk, hogy az 1930-as években még nõ hallgatója is elvétve volt a Fõiskolának, sõt egy ideig a felvételi szabályzatban rögzítve volt, hogy csak férfiak jelentkezhetnek, és pl. majd 1941-ben ismét azt olvassuk a pályázati kiírásban, hogy "…ezúttal és kivételesen, csakis okleveles férfi tanítók pályázhatnak…" Tõle és Mérei Verától azt is tudom, hogy a kizárólag férfi oktatói kar a nõ hallgatókat fenntartással fogadta, közülük többen nem fukarkodtak degradáló megjegyzésekkel sem. Flóra tehát a Fõiskola történetében az elsõ nõ oktató. A férfi fõiskolai hallgatók örömére – errõl Hegyháti Alajos gyógypedagógus memoárjaiból tudunk – a gyönyörû és kitûnõen felkészült Flóra gyakran helyettesítette Tóth Zoltánt, általános gyógypedagógiát és gyógypedagógia történetet tanított. Azután hamarosan a Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratóriumban Szondi Lipót egyik jobbkeze lesz. Gyermekközelbe és a legkülönfélébb fogyatékos személyek közelébe kerül. Ekkor szerzi meg gyógypedagógiai pszichológiai praxisát. A Szondi Laboratóriumban iker- és családfavizsgálatokat, a Békés megyei Doboz községben értelmességi és ösztönvizsgálatokat, a budapesti lipótmezei elmegyógyintézetben olyan pszichológiai vizsgálatokat végez, amelyekkel nagyban hozzájárult a Szondi-féle ösztön-diagnosztikai teszt kidolgozásához.

A II. Világháború után már vezetõje a Fõiskola szervezeti egységeként mûködõ Szondi laboratórium egyik utódának, a Lélektani Laboratóriumnak. Ebben a funkciójában lesz egyik legközelebbi munkatársa Bárczi Gusztávnak, aki mint az akkor a budai Alkotás utcában egy igazgatás alatt álló Állami Gyógypedagógiai Nevelõ Intézet és Állami Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola vezetõje, az újjáépülés rendkívül izgalmas, ellentmondásos idõszakában rábízza a Fõiskola új képzési, szervezeti, tanulmányi, vizsgálati és fegyelmi szabályzatának kidolgozását. Aki ezt a korszakos dokumentumot gondosan áttanulmányozza, pontosan érti Kozmutza Flórának a gyógypedagógiáról és a gyógypedagógus-képzésról kialakult, és élete végéig képviselt koncepcióját. Mindebbõl konzekvensen következnek az ezt követõ években szakmai javaslatai, tervei, sorra megvalósított elképzelései.

A Dami intézményei is úgy egy csokorban, ahogy 1981-ben megnyitották kapuikat, megkezdték tevékenységüket, igen fontos hiányokat pótoltak, igen széles kompetenciakört öleltek fel. Valamennyi a gyógypedagógus-képzés szolgálatában állt, de az egész magyar gyógypedagógia ügyét is jelentõsen erõsítette. Hozzáteszem, hogy rövid idõ elteltével bebizonyosodott, mennyire nagy szükség van ezekre az intézményekre, és az is, hogy a hozzájuk fűzött reményeknek valamennyien kitűnõen meg is feleltek. Kétségtelen, hogy az 1980-as években a külsõ, társadalmi, politikai feltételek is kedvezõbben alakultak, a Fõiskola pl. külföld felé is nyitottabbá válhatott, sokkal szabadabban végezhette munkáját. Tény az, hogy a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet hármas, oktató-vizsgáló-kutató funkciójával a gyógypedagógiai tudományépítkezés egyik motorjává, a gyakorló intézmények mindegyike országos mintául szolgáló szakmai mûhellyé vált. Nem tisztem most errõl részletesebben is szólni, a jubiláló Dami-intézmények a napokban megtették/teszik ezt. Az alapítóra emlékezés perceiben még néhány szubjektív élményemet szeretném önökkel/veletek megosztani.

Már a legrégebben gyógypedagógus pályára lépettek is csak néhányat ismerhettek személyesen a 20. század nagy gyógypedagógus egyéniségei közül. A Bárczi tanítványok száma is nagyon fogyóban van, és lassan már Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra is mint gyógypedagógia-történeti személyiség él a szakmai tudatban. Nekem megadatott, hogy még a régi, patinás Alkotás utcai Gyógypedagógiai Nevelõintézet – Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola együttesében ismerkedhettem meg a gyógypedagógiával, szerezhettem meg a tudomány akkori állása szerint megismerhetõ elméleti tudást, és kerülhettem már fõiskolai éveim alatt – Bárczi Gusztáv és Kozmutza Flóra révén – napi közelségbe fogyatékos gyermekekkel, fiatalokkal. Mi kollégista hallgatók ui. lakótársai voltunk az értelmileg akadályozott és mozgássérült gyermekeknek, fiataloknak, együtt étkeztünk, végeztük beosztás szerint gyermekfelügyelõi munkánkat és ugyanabban a szép, ápolt Alkotás utcai, gesztenyefákkal és rózsákkal tele kertben sportoltunk, s töltöttük szabadidõnket. A fõiskolai kötelezõ penzumokon túl hallgatótársaim egy része az akkor ugyanott működõ Petõ-intézetben dolgozott, magam a Lélektani Laboratóriumban inaskodtam (akkor még nem voltak ösztöndíjas demonstrátorok), és végeztem a Binet-Simon-Éltes-féle intelligencia-teszttel nagyon sok vizsgálatot Budapest akkori valamennyi kisegítõ iskolájában. Közvetlen vezetõm a laboratóriumban Flóra egyik jobbkeze, Dalmai Mária, a jelenlevõk közül többek által szeretett és tisztelt Marica-néni volt, aki szintén folyamatosan, nagy figyelemmel kísérte munkámat. Jutalmul az õ egyik tanulmányának lábjegyzetében jelent meg elõször nyomtatásban a nevem a szakirodalomban és kaptam Flórától az indexemben a gyógypedagógiai lélektan tárgy kollokviumi jegye mellé külön szorgalmi jegyet is.

És amilyen megtisztelõ volt számomra több mint félévszázaddal ezelõtt, a diplomaosztó ünnepségen Flóra gratulációja és kedves mondata, hogy ezentúl tegezõdjünk, most ugyanazzal a tisztelettel gondolok rá. Õszinte öröm számomra, hogy ezen az emléktábla avató ünnepségen én szólhattam róla, mint a Damjanich utcai intézmények alapítójáról.

Illés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra születésének 100. évfordulójára és a Gyakorló Intézmények fennállásának 25. évfordulójára

2007/2
Év: 2007
Szám: 2
Impresszum
Kommentek: 0

előző év 2007 következő év

2007/1
2007/1

2007/2
2007/2

2007/3
2007/3

2007/4
2007/4





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05