Bárczi: öregdiák-csalogató



Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kiépített alumni rendszer működik, a felsőoktatási intézmény egykori hallgatóinak közössége számára. Karunk célja, hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe a tevékenységbe, és megszervezzük az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (korábban Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola) öregdiákjainak közösségét. (Alább olvasható Dr. Perlusz Andrea stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes levele)
2013. 06. 12. 09:04

Kedves Öregdiákunk, kedves bárczis Alumnus!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kiépített alumni rendszer működik, a felsőoktatási intézmény egykori hallgatóinak közössége számára. Karunk célja, hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe a tevékenységbe, és megszervezzük az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (korábban Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola) öregdiákjainak közösségét. Szándékunk megteremteni annak hagyományát, hogy a végzett hallgatók a diploma megszerzése után is kapcsolatot tarthassanak és tartsanak felsőoktatási intézményükkel; a diploma átvétele ne jelentsen feltétlenül elszakadást az alma matertől.

Szeretnénk betekintést nyújtani az egykori hallgatóknak a Kar mai életébe, ellátni információkkal, meghívni szakmai programokra, lehetőséget kínálva arra, hogy időről időre találkozzanak az egykori hallgatótársakkal, közelebbi vagy távolabbi kollégákkal, és benne lehessenek a szakmai vérkeringésben. Ezek a találkozások nemcsak az öregdiákok, hanem a Kar számára is igen fontosak, hiszen az örömteli viszontlátások mellett, a pályán lévő gyógypedagógus kollégák tapasztalataiból mi is sokat tanulhatunk, fontos ügyekben egymás mellé állhatunk, segíthetjük egymás munkáját.

Céljaink:
  • Viszontlátni azokat, akikkel egy képzőintézménybe jártunk, és egy szakmában dolgozunk.
  • Olyanokat találni, akikkel együtt gondolkodhatunk arról, hogyan tovább, és akikkel együtt képviselhetjük szakmánk és klienseink ügyét minden szinten, akár a legmagasabb fórumokon.
  • Megosztani egymással a tapasztalatainkat, gazdagodni a közös programok alkalmával.
  • Munkát és munkatársakat közvetíteni.
  • Segíteni abban, hogy a szakmai kapcsolati háló egyre sűrűbb szövésű legyen.
Ha egyetért az alumni szervezet létrehozásával és céljaival, felkeltette érdeklődését kezdeményezésünk, kérjük, hogy regisztráljon az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar alumni-felületén: http://barczi.elte.hu/alumni/


Baráti üdvözlettel:
Dr. Perlusz Andrea
stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05