Pedagógusokat felkészítő oktatási program autizmussal élő óvodás gyermekek szakszerű ellátásához



A képzés célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati képzést nyújtsunk autizmussal élő óvodás gyermekeket ellátó szakemberek számára, melyek birtokában a szakemberek e szakterülettel kapcsolatos kompetenciája növekszik, felismerik az adott gyermek eltérő szükségleteit, s képesek lesznek egyénre szabott segítséget nyújtani a gyermek számára a gyermekközösségen belül. (Alább olvasható a Budapesti Korai Fejlesztő Központ kurzusának leírása.)
2009. 09. 01. 12:37

Az autizmus – mai, korszerű fogalomhasználattal az autizmus spektrum zavarok – a központi idegrendszer veleszületett, genetikailag erősen meghatározott fejlődési zavara, melyet elsősorban a kölcsönösséget igénylő kommunikáció, a szociális kapcsolatteremtés és a rugalmas gondolkodás és viselkedésszervezés sérülése jellemez. Az állapot különböző súlyossággal érintheti a személyt, azonban még enyhébb formájában is jelentősen korlátozhatja az érintett személy integrációját szűkebb és tágabb szociális környezetébe. Az állapot hatékony kezelésének elengedhetetlen feltétele a sajátos szociális-kommunikációs zavar hátterének megértése és a megértésen alapuló segítségnyújtás. Az autizmusból származó nehézségek sajátos szükségletekhez vezetnek, amelyek minőségükben térnek el más nevelési szükségletektől.

A képzés célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati képzést nyújtsunk autizmussal élő óvodás gyermekeket ellátó szakemberek számára, melyek birtokában a szakemberek e szakterülettel kapcsolatos kompetenciája növekszik, felismerik az adott gyermek eltérő szükségleteit, s képesek lesznek egyénre szabott segítséget nyújtani a gyermek számára a gyermekközösségen belül. Ezzel várhatóan tovább bővíthető a szakszerű segítséget nyújtó, befogadó intézmények száma, növelve a célirányosan ellátott gyerekek és családok körét.

A képzés célcsoportja: autizmussal élő gyermekekkel foglalkozó pedagógusok (óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, gondozónők, szociálpedagógusok).

A továbbképzés nyitva áll más szakmák képviselői (pl. pszichológusok) és szülők számára is.

A képzés struktúrája: 90 elméleti óra és 30 gyakorlati óra

A képzés időbeosztása: A képzés elsősorban elméleti órákból áll, ezen kívül még hospitálnak a hallgatók a Korai Fejlesztő Központ autizmussal élő gyerekek csoportjában. A hospitálásokat követően egy órás konzultáción vesznek részt. Ezek képezik a gyakorlati órákat.

A képzés összefoglaló jellegű tematikája:
  • az autizmus elméleti alapjai, tünetei (tünetcsoportok, változatok a spektrumban)
  • a gyógypedagógiai-pszichológiai beavatkozás alapjai, lehetőségei (tér-idő struktúra kialakítása, sajátos, alternatív kommunikáció, szociális képességek segítése, önkiszolgálás stb.)
  • az autizmussal élő gyerekek óvodai integrációjának elméleti és gyakorlati alapjai
  • kapcsolattartás a szülőkkel, az eltérő fejlődésű gyerekeket és családjaikat érintő jogszabályok, juttatások, tudnivalók

A képzés szakmai felelőse:
Dr. Simó Judit, gyermekpszichiáter

A képzés időpontja: 2010. január 11-15, február 8-12, március 8-12.

A képzés várható helyszíne: 1146 Budapest, Csantavér köz 9-11.

A tanfolyam díja: 120.000 Ft

Jelentkezni lehet:
  • Lehoczki Géza oktatásszervezőnél
  • személyesen, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ címén
  • telefonon (06/1 363-02-70)
  • e-mailben oktatas.korai@koraifejleszto.hu e-mail címen, ill. a honlapunkon (www.koraifejleszto.hu) található jelentkezési lap segítségével (Figyelem! Minden képzéshez külön jelentkezési lap tartozik!)
  • külön kérésre postai úton is eljuttatjuk a jelentkezési lapot

Egyéb információk:
  • Jelentkezni folyamatosan lehet, 6 héttel az adott tanfolyam indulási időpontjáig.
  • befizetés módja (a jelentkezés visszaigazolását követően):
    - csekken, átutalással, készpénzzel
    - egyedi igény szerint is
    - részletfizetési lehetőség van

Minden egyéb kérdésével forduljon oktatásszervezőnkhöz, Lehoczki Gézához a 06/1 363-02-70-es telefonszámon vagy az oktatas.korai@koraifejleszto.hu e-mail címen.





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05