Early Intervention Conference



Early Intervention Conference Augusztus 27-29. között az ELTE BGGyFK Ecseri úti épületében lesz megrendezve egy láttássérültek korai fejlesztésével foglalkozó nemzetközi konferencia és workshop. Alant olvasható az előadóknak és a közönségnek további hasznos információkat tartalmazó körlevél.
2008. 08. 14. 06:19

Kedves Kollégák,

ezúton tájékoztatlak Benneteket, hogy augusztus 27-29. között egy európai konferencia színhelye lesz Karunk Ecseri úti épülete: kb. 100 látássérültek korai fejlesztésével foglalkozó európai szakember részvételével megrendezzük az első ilyen témájú nemzetközi konferenciát. A konferencia talán nem is a legjobb szó, mert a munkaforma alapján inkább workshop, ami egyben azt is jelenti, hogy minden oktatóteremben lesznek workshopok a két és fél napos rendezvény alatt.

Egyrészt arra kérlek benneteket, hogy nézzétek el nekünk a felfordulást, melyet a tanévkezdés előtti napokban okozunk, másrészt az lenne a kérésem, hogy a fenti időpontra ne szervezzetek rendezvényt.

Utolsó kérésem: minden workshop interaktív lesz, ehhez szükségünk van kb. 10 db. laptopra. Ebből 4 darab már rendelkezésünkre áll, így ha valamelyik tanszék felajánlaná laptopját e három napra, az nagy segítségünkre lenne. A laptopokon futtatott DVD, CD vagy pendrive mind ellenőrzésre kerül a regisztráció alkalmával, így garantálható a vírusmentesség. Nem fogjuk a laptopokat online használni, csak a fent említett és informatikusaink által ellenőrzött adathordozókkal.

A konferenciáról bővebb információ a www.ei4vi.eu címen található.

Előre is köszönöm megértéseteket és együttműködéseteket. Jó nyarat kívánva, üdvözlettel:

Kovács Krisztina
Látássérültek Pedagógiája Tanszék





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05