Otto Speck: Iskolai inklúzió gyógypedagógiai szemszögből – retorika és realitás
(Schulische Inklusion aus heilpädagogischer Sicht – Rhetorik und Realität) Ernst Reinhardt Verlag, München–Basel, 2011.


Otto SpackA hazánkban is jól ismert szerző könyve második, átdolgozott kiadásban jelent meg. A felvetett kérdések többsége napjaink magyar szakembereit is foglalkoztatja, ezért a kötet méltán tarthat számot itthon is nagy érdeklődésre. Csányi Yvonne recenziója.
2012. 06. 18. 15:21

Otto Speck: Iskolai inklúzió gyógypedagógiai szemszögbõl – retorika és realitásA téma taglalására a szerzőt két ok inspirálta: az egyik, hogy a német speciális iskolákban (Förderschule = fejlesztő iskola) ellátott tanulók száma – szerinte is tarthatatlanul – a legmagasabb Európában (az összes tanuló 4,849%-a volt 2006-ban). A másik ok a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény (2006), melyet Németország 2009-ben írt alá. Ez elsősorban az általános emberi jogok széles körű biztosítását emeli ki, de a 24. cikkely alapján az aláíró állam elkötelezi magát az inkluzív oktatási rendszer mellett. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Magyarország korábban, már 2007ben csatlakozott.) A szerző kiemeli, hogy nagy anyagi megterhelést jelent ez a vállalás, ha komolyan veszik, s az alaposságáról ismert Németország esetében ez a helyzet. A kötetet áthatja az aggodalom a gyógypedagógiai iskolák esetleges elsorvasztása miatt, s egyértelműen ez vezetett megírásához.

Speck igen kritikusan szól az inkluzív iskolarendszernek az UNESCO által is kiemelt "az iskola mindenkié" jelszaváról, mely szerinte utópia, hiszen mindig lesznek kivételes esetek, olyan súlyos fogyatékosok, akiknek optimálisabb az ellátása a speciális intézményekben. Irreálisnak tartja azt is, hogy egyes szakemberek a speciális iskolák teljes felszámolásáról "álmodoznak". Mivel Speck nem fogadja el azt, hogy az inkluzív iskola képes lehet a tanulók teljes körű heterogén összetételével megbirkózni, továbbá azt sem, hogy a többségi iskola lesz elsődlegesen felelõs a fogyatékos gyermekekért, nem lát éles különbséget "integráció" és "inklúzió" fogalmai között, s ezért a könyvben mindvégig a kapcsolt "integráció/inklúzió" megjelölést alkalmazza.

A továbbiakban a szerző zárókövetkeztetései közül emelünk ki néhányat. Az inklúzió az integráció továbbfejlesztett változataként a fogyatékos gyermekek és fiatalok egyértelmű jogát jelenti a többségi iskolához. Nyitott kérdés azonban, meddig lehet elmenni "az iskola mindenkié" elvének megvalósításában. A speciális iskolákban tanulók száma túl magas, a pedagógiai rászorultság minimumára kell ezt csökkenteni de csak olyan mértékben, ahogyan a többségi iskolák megteremtik az integrációhoz/inklúzióhoz a magas szintű tanulási lehetőségeket. A szülők joga az iskola típusának és helyének kiválasztása, meghatározott esetekben (pl. súlyosabb értelmi fogyatékosok, komoly magatartási zavarok) azonban biztosítani kell, hogy a fejlesztõ iskola mellett is dönthessenek. Miután a döntés esetenként nem könnyû, a szakmai tanácsadás lehetõségét is biztosítani kellene. A gyógy- vagy speciális pedagógia nem sorvadhat el a jövőben, normatív és tudományos funkciója vitathatatlan. Nemcsak a normatív elvet képviseli, hanem tudományos szakágként feladata az is, hogy elemezze és nyomon kövesse az integráció/inklúzió gyakorlati megvalósulását, beleértve az akadályokat és az esélyeket. Szükség van a regionális alapú tartós nyomon követésre, arra, hogy ez ne csak a kísérleti vagy modell-intézményekben történjék. Az integráció/inklúzió feltételeit a szerzõ a következőkben látja:
  • A pedagógusoknak az integratív fejlesztéshez szükséges hozzáállása és kompetenciái.
  • A fogyatékos és nem fogyatékos gyermekek szüleinek megfelelő támogatása.
  • Az osztályközösségek nem fogyatékos tanulóinak készsége az elfogadásra és támogatásra, ill. képessége ennek megtanulására, s annak biztosítása, hogy a tanterv szerinti haladásuk nem válik az integráltak miatt frusztráló problémává.
  • Csökkentett osztálylétszám a fogyatékos tanulók korlátozott száma mellett.
  • Kiegészített személyi feltételek (második pedagógus, további gyógypedagógus, asszisztensek)
  • Az épület akadálymentessége.
  • A speciális igényeknek megfelelő tanítási és tanulási eszközök.
  • Az egyéni foglalkozások lehetõségének biztosítása.
  • Az oktatás módszertani váltása a közös tanulás lehetõségének érdekében.
  • A pedagógusok közötti jó együttműködés az összehangolt integratív hozzáállás alapján.
  • Az integráció iránt elkötelezett iskolavezetés.
A könyv főfejezetei a következők: a közös tanuláshoz vezető hosszú út (történeti visszapillantás), integráció – az iskolarendszer első strukturális változásai (az integráció mint komplex cél, szociális integráció, iskolai integráció), inklúzió – metafora a közös tanulás fokozásáról (az inklúzió értelmezése, az ENSZ-határozat, nemzetközi tapasztalatok, nyitott kérdések), kora gyermekkori nevelés mindenki számára (az óvodai nevelés tapasztalatai). A kötetet gazdag szakirodalom-jegyzék és tárgymutató zárja.

Összefoglalólag megállapíthatjuk, hogy a könyv alapvető gondolataival a magyar szakemberek bizonyára nem vitatkoznak, hiszen a szélsőséges, minden tanulót integrálni akaró szemlélet a német gyakorlattal ellentétben sohasem jelent meg hazánkban. A szerző aggodalmait a jelenlegi anyagi megszorítások és az integráció megvalósíthatóságának kapcsolatában ugyancsak oszthatjuk, habár itt már jelentős a különbség a rendelkezésre álló források tekintetében. Reméljük, hogy felkeltettük a gyógypedagógus szakemberek érdeklõdését a könyv iránt, mely sajnos magyarul nem áll rendelkezésre.

Eredeti megjelenés: Gyógypedagógiai Szemle 2012/2.
A leadkép forrása:
link





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05