Az esélyegyenlőségi munka szakmai hírei
Első évfolyam, második szám 2009/06. (A szerkesztés lezárva: 2009. július 14.) Felelős kiadó: Tóth Egon és Szauer Csilla


Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért KözalapítványA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szakmai hírlevelének legújabb számából megismerhető, hogy - a fogyatékos-ügy minél szélesebb körű társadalmi elfogadottsága érdekében -, az FSZK miként működik együtt a fogyatékos személyek érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, hazai és nemzetközi szakembereivel, intézményeivel.
2009. 07. 26. 08:50

JÚLIUSI KÖSZÖNTŐ

Ön a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szakmai hírlevelének második számát olvassa. Egy hónappal ezelőtt küldött szakmai összefoglalónkra sok értékes hozzászólás, reagálás, és javaslat érkezett. Ezekre igyekszünk gyorsan és érdemben reagálni. A jövőben is igényt tartunk az Ön tanácsaira, észrevételeire, közös ügyeink érdemi továbbfejlesztésére vonatkozó meglátásaira.

A mögöttünk hagyott júniusi hónap néhány fontosabb hírét az alábbiakban olvashatja.


EGYENLŐ ESÉLYŰ HOZZÁFÉRÉS

JELNYELVI KUTATÁS


Lezárult a "Siket gyermekek kétnyelvű oktatásának lehetőségei és korlátai" című program, melynek keretében áttekintették - a kétnyelvű oktatás vonatkozásában -, a siket gyermekek oktatásával foglalkozó külföldi szakirodalmat. Ezt követően kérdőíves kutatás útján feltérképezték a siket gyermekeket oktató pedagógusok, és az érintett gyermekeket nevelő szülők kétnyelvű oktatási módszerre vonatkozó ismereteit, és attitűdjeit. A kutatás eredményeit a szakemberek záró tanulmányban foglalták össze. Ennek alapján a Szakértői Munkacsoport határozott, gyakorlat-orientált javaslatokat fogalmazott meg a kétnyelvű oktatás bevezetésének reális lehetőségeiről és feltételeiről. http://fszk.hu/mjp/szakmai-anyagok/szakmai-anyagok.htm

FELSŐFOKÚ JELNYELVI KÉPZÉSEK

2009. június 12-én lezárult a III. Jelnyelvi képzések és továbbképzések témacsoportban meghirdetett "Felsőfokú jelnyelvi képzések kidolgozása" című pályázat, amelyre az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nyújtott be pályázatot és nyert támogatást az alábbi öt témakörben: 1) Alapszakon belül jelnyelvi szakirány és jelnyelvi minor szak. 2) Jelnyelv tanár szakos mesterszak. 3) Gyógypedagógusoknak szóló, szakirányú bilingvális tanári továbbképzés. 4) Pedagógusoknak szóló, szakirányú bilingvális tanári továbbképzés. 5) Nyelvtanárok szakirányú továbbképzése, idegen nyelv jelnyelv segítségével való tanítása érdekében.

EGYENLŐ ESÉLYŰ HOZZÁFÉRÉS MEGTEREMTÉS

A VÁTI Nonprofit Kft.-vel 2007. óta fennálló jó együttműködés keretében a Közalapítvány koordinációjában elkészültek a Regionális Operatív Programok (ROP) kereteiben kiírásra kerülő egyenlő esélyű hozzáférés-célzó pályázatokhoz kapcsolódó nyilatkozatminták, melyeket a pályázóknak be kell nyújtaniuk a tervezett beruházásokhoz. Ezekben a nyilatkozatokban a pályázók egyértelműen kijelentik, hogy megteremtik a vállalt tevékenységük megvalósítása során az egyenlő esélyű hozzáférést.


ELŐRELÁTÁS

STRATÉGIAI MUNKACSOPORT


A TÁMOP 5.4.5 "A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása" című kiemelt projekt keretein belül működik az FSZK Stratégiai Munkacsoportja, Fodor-Gál Valéria vezetésével. A munkacsoport tagok: Dr. Vágó Irén, Pordán Ákos, Soós Roland, Petri Gábor, Rettegi Zsolt és Nádas Pál. A team célkitűzései: A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása. Ennek érdekében a konstrukcióban létrejött eredmények fenntarthatóságát elősegítő stratégiai tanulmány készül. A hét szakember olyan stratégián dolgozik, mely a projekt eddigi eredményeinek fenntarthatóságát, a létrejött tudásnak az országban történő egyenletes terjesztését, illetve a Közép-Magyarországi Régió (KMR) területén kívül történő hatékony megvalósítását eredményezheti. A terv fontos része az eddig létrejött felsőoktatási tananyagoknak, és a képzési programoknak a képző intézményekhez történő eljuttatása is. Meghatározták a képzési programokba történő integrálás, és a hosszú távú fenntarthatóság elérése érdekében szükséges feltételeket és intézkedéseket. Megtörtént a projekt szakmai környezeti, valamint jogszabályi hátterének (pl. akkreditációs eljárások, felsőoktatási, felnőttképzési, továbbképzési rendszerek és követelmények, valamint a finanszírozási lehetőségek) összegyűjtése is. A Stratégiai Munkacsoport olyan módszertani és szakmai hálózatok kialakítására fog javaslatot tenni, melynek célja: a hazai és nemzetközi fogyatékosügyi helyzet elemzése, és a hatékonyabb szakmai együttműködések kialakítása. A csoport tagjai fontosnak tartják a TÁMOP 5.4.5 eredményeinek disszeminációját, és az újonnan létrejövő képzési programok folyamatos szakmai felülvizsgálatát, ellenőrzését is.


FEJLESZTÉSEK

SZÜLŐSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK TÁMOGATÁSA


A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány pályázatot hirdet "Szülősegítő szolgáltatások támogatása" címmel. A pályázat elsődleges célcsoportja: a sajátos nevelési igényű gyermeket, és felnőttet nevelő szülők. A pályázati program célja: az előbb említett szülőkből álló csoportok igényeire reagáló szolgáltatások szervezése. A támogatott szolgáltatási formák: "Szülőklub", tanácsadás, "Szülőtanfolyam", mentálhigiénés foglalkozás, "Apaklub", "Szülőtréning", párterápia, "Szülők napja", családterápia, pszicho-dráma csoport "Családi nap".

A részletes pályázati kiírás és dokumentáció a Közalapítvány honlapján (http://www.fszk.hu/opi/palyazatok.htm) elérhető.

"ELINDULÁS"


A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány – az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából –, módszertani kézikönyvet készített "Elindulás" címmel. Az új kiadvány általános, közép- és szakiskolában tanító pedagógusoknak nyújt segítséget a fogyatékosság kérdéskörének feldolgozásához. A kézikönyv szerkesztői azt a szemléletet és gondolkodásmódot képviselik, hogy az úgynevezett "többségi" (nem fogyatékos) gyermekeknek is joguk van ahhoz, hogy a tőlük valamelyest különböző társaikkal azonos közösségben nőjenek fel. A nem fogyatékos gyermeknek is esélyt kell adnunk arra, hogy a fogyatékosságot többségi emberi különbözőségként, és ne "betegségként", "csökkentértékűségként" fogják fel, s hogy lehetőségük legyen saját személyes élményeken keresztül tapasztalatokat szerezni a fogyatékosságról. A dvd formában elkészült anyagot postai úton terjesztik, valamint a Pedagógiai Intézeteken keresztül 800 példányt eljuttattak a többségi általános és középiskolák számára.

A DVD letölthető a http://www.fszk.hu honlapról is.

 
ESEMÉNYEK

DOBBANTÓ TANÉVZÁRÁS

"Teltházas" Tanévzáró Konferenciát tartott a Dobbantó Projektiroda 2009. június 24-én a Radisson SAS Béke Hotelben. A rendezvényre a Dobbantó teljes csapata hivatalos volt. Tizenöt iskolai team, azok vezetői, a programban dolgozó munkacsoportok tagjai és az iskolákat segítő szakemberek (változást segítő mentorok és educoach-ok), továbbá a témában dolgozó külsős szakemberek, és az érintettek is megjelentek. Ezen a tanévzáró konferencián a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány innovációs tevékenységét dr. Mesterházi Zsuzsa – az FSZK kuratóriumának tagja –, ismertette. A Dobbantó eddigi történéseit, és a elkövetkező tanév főbb eseményeit Bognár Mária – a Dobbantó program szakmai vezetője –, vázolta a résztvevők számára. Sinka Edit (TÁRKI TUDOK) és Cseh Györgyi (Qualitas T&G) az értékelési módszertant elemezték. A kávészünetet követő szekcióülések témái az "új tudásról" szóltak. Kovács Gabriella (a Plus áruházlánc volt HR-igazgatója és Gurabi Attila (Yield Kft.) a "humánpolitika a munka világában" címmel tartottak közös előadást. Szabó Magdolna (a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója) "az érzelmi intelligenciáról" beszélt, nagy érdeklődéssel kísérve. A javasolt tréning módszereket Dr. Katona Nóra (ELTE PPK Pszichológiai Intézet) és Fehér Ildikó (az FSZK programiroda vezetője) ismertette. "Adaptív tanulásszervezés" – ez volt Dr. Rapos Nóra (ELTE PPK Neveléstudományi Intézet) előadásának a címe. Dr. Baráth Tibor (a Szegedi Tudományegyetem BTK oktatója) a "pedagógus kompetenciák mérési-értékelési lehetőségeire" hívta fel a figyelmet. Az ebéd utáni szekcióülések a gyakorlati megvalósításra koncentráltak. Dr. Nahalka István (ELTE PPK) a "természetismereti", Mayer József (OFI Iskolafejlesztési és Innovációs Központ) pedig a "társadalom- és jelenismereti modulok" szakértői szerepét vállalták. A "Job shadowing tapasztalatokat" Bertalan Istvánné (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium vezetője) osztotta meg a hallgatósággal. "A Diáktámogató füzetek 3." játékait Bartha Éva (TMÖ Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskola Tagintézménye) és dr. Horváth H. Attila (Pannon Egyetem) mutatták be. (A füzet teljes anyaga letölthető: LINK). Pontyos Tamás (a Dunabogdányi Általános Iskola igazgatója) vezetői fórumot tartott. Az elméleti és gyakorlati szakismeretekben egyaránt gazdag szakmai nap programját az Érintések Improvizációs Színpad előadása zárta. A plenáris ülés levezető elnöke: Schmitsek Szilvia volt, aki jól debütált új szerepkörében.


REHABILITÁCIÓ

FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ


Felsőfokú szakirányú továbbképzési szakon tanuló hallgatók költségtérítésének támogatása

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Oktatási és Képzési Programirodájának egyik kiemelt célja: a fogyatékos emberek foglalkozási rehabilitációját támogató szakemberképzés országos kapacitásának növelése. A pályázók körébe azok a felsőoktatási intézmények tartoznak, melyek felsőfokú szakirányú továbbképzési szakot indítanak, kimondottan a "foglalkozási rehabilitáció" témaköreiben. A támogatás mértéke a hallgatói költségtérítés 80%-ának megfelelő összeg (így a tanulóknak csak a 20%-ot kell befizetniük). Első körben három pályázó négy képzésének támogatására került sor, összesen 44.880.000-, forint összegben. A megmaradt 24.263.400-, Ft keretösszeg újra meghirdetésre került. A beadási határidő ezúttal 2009. augusztus 31. A pályázati dokumentáció letölthető az alábbi helyről: LINK. A pályázati program forrását a Munkaerő-piaci Alap rehabilitációs alaprésze adja.

KORAI FEJLESZTÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Oktatási és Képzési Programirodája új pályázatot írt ki "Gyógy-úszásfoglalkozások támogatása" címmel.

A pályázat beadási határideje: 2009. augusztus 31.

A teljes dokumentáció az FSZK honlapjáról letölthető: www.fszk.hu/(Oktatás és képzés, "Aktuális pályázatok" címszó alatt).

KUTATÁS

Az autizmussal élők és családjaik helyzetének felmérése érdekében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Rehabilitációs Programirodája – az Autisták Országos Szövetségével (AOSZ) közösen –, az elmúlt hónapokban országos kutatást végzett. A közelmúltban lezárt, hiánypótló kutatás elsődleges célja az volt, hogy a szakemberek kompetens számadatokkal bizonyítsák a kormányzatnak: immár haladéktalan beavatkozásra van szükség: az autista emberek és családtagjaik helyzetének megváltoztatása nem függhet az elhúzódó gazdasági válságtól! Az országos szakemberhiány tényének feltárását, a családok anyagi nehézségeinek és az ellátatlanság problémáinak leírását, valamint a speciális igények összegyűjtését több száz fő megkérdezésével végezték el. Ilyen nagyságú, kifejezetten ezekre a célcsoportokra irányuló társadalomtudományi felmérés korábban még nem készült Magyarországon, ez indokolta, hogy több száz család bevonásával, a lehető legtöbb témát érintették a beszélgetések során. 2008-2009 során összesen mintegy hétszáz ember segítette tényszerű válaszaival a kutatók munkáját. Az FSZK munkatársainak sikerült még jobban megismerni az autizmussal élő gyerekeket és felnőtteket nevelő családok helyzetét, problémáit. A fő célkitűzésen túl a kérdezőbiztosok további adatokat gyűjtöttek a lobbytevékenység, az ellátás tervező és kikényszerítő munka megalapozásához is. Mindezzel elsősorban az autizmussal élő emberek és családjaik életét szeretnék a jövőben élhetőbbé tenni. A kutatási projektet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és az AOSZ közösen finanszírozta. A megvalósításban részt vettek a nagy társadalomtudományi kutatási hagyományokkal rendelkező Jelenkutató Alapítvány munkatársai, valamint számos szociológus, pszichiáter, gyógypedagógus, és szociálpolitikus is. A munkát 2008. szeptemberében kezdték el, és a közeljövőben befejeződik az adatok elemzése.

 
KITEKINTÉS

OSZTRÁK VEZETŐI AKADÉMIA


2009. június 30-án, az innsbrucki Osztrák Vezetői Akadémián továbbképzésen vettek részt a Dobbantó projektben dolgozó educoachok; a projekt munkacsoport-vezetői; az ún. "Intézményesítés Munkacsoport" tagjai; valamint az FSZK oktatásfejlesztésével foglalkozó hét munkatársa. Az OECD "Iskolavezetés fejlesztése" elnevezésű tevékenységéhez készült (előzetesen lefordított) szakanyagából készülhettek fel a találkozóra. A Leadership Academy vezetőképzésének elnevezése: Collegial Team Coaching (CTC), ami a "dobbantósok" felfogásától részben eltérő coaching értelmezésre épül. A résztvevők megismerkedhettek a "menedzsment" és a "Leadership közötti" különbségekkel és az összetartozás lényegére koncentráló "Jin-jang" modellel is. Az előadásokon részletesen szó esett a szervezeteken belüli vízió- és jövőképalkotásról, a belső kommunikáció két fajtájáról: a digitálisan zárt, meghatározott szisztémáról, valamint az analitikus analóg rendszerről, mely nyitott, teret ad a képzelőerőnek és tekintetbe veszi az egyénben kialakult, meglévő belső képet is. A "változás jéghegy-modellje" során általában az ún. változás-politikusok csak a vízből kilátszó részt célozzák meg (ilyenek pl. a tantervi változások, a szabályozók változtatásai, a tesztek és az értékelési rendszer változásai, vagy a minőségbiztosítás. A változtatás ilyenkor általában a tárgyra ("mit?"-re) irányul, és gyakran figyelmen kívül marad a jéghegy láthatatlan része, ami a módszertannal ("hogyannal?") függ össze. Az Osztrák Vezetői Akadémián tett tanulmányi út további, praktikus tanulsága: segíteni kell abban, hogy a lényeges szervezeti megújulásra törekvők át tudjanak lépni a múltban rögzült gyakorlatról egy kreatív új szintre. Az ezzel kapcsolatos részleteket az akadémia honlapján lehet olvasni: http://www.leadershipacademy.at/index.en.php

 
AZ FSZK SZAKMAI MÉDIAFIGYELŐ SZOLGÁLATA

FOGYATÉKOSSÁG ÉS TÁRSADALOM

Megjelent a "Fogyatékosság és Társadalom" című új fogyatékosságtudományi és gyógypedagógiai szakmai folyóirat. A folyóirat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar és az ELTE Eötvös Kiadójának gondozásában készül, Dr. Mesterházi Zsuzsa és Könczei György szerkesztésében. A magas szakmai színvonalú kiadványban fogyatékosságtudomány és a gyógypedagógia legfrissebb kutatási eredményeit, a szakmapolitika meghatározó dokumentumait elemző rovatok mellett, vitaindító Fórum és Szemle is olvasható. A rovatvezetők: Marton Klára, Gombos Gábor, Verdes Tamás, Zászkaliczky Péter, Hernádi Ilona, Márkus Eszter. A folyóirat – melyből a 2009. évben további két szám jelenik meg –, 2000 Ft előfizetési díjjal megrendelhető az info@eotvoskiado.hu e-mail címen, vagy postán: ELTE Eötvös Kiadó, 1053 Budapest, Királyi Pál utca 18. címen. Ajánljuk minden FSZK-partnerünk figyelmébe!

ADOMÁNYGYŰJTŐ CIVILSZERVEZETEK

Magyarországi civil szervezetek a www.adhat.hu portálon keresztül akár online is fogadhatnak pénzadományokat. Az eddigi legnagyobb hazai adományozási tevékenységet segítő kezdeményezés egy helyre gyűjt össze minden olyan információt és eszközt, amely az adományozáshoz szükséges. A portált eddig megközelítőleg 300 ezren keresték fel, és az oldal megalakulása óta több száz adomány talált gazdára. Havonta körülbelül 10-15 új felajánlás érkezik, amely leginkább magánszemélyeknek köszönhető. A felajánlások többsége tárgyi jellegű, köztük élelmiszerek, gyógyászati segédeszközök és játékok is szerepelnek, de ritkább esetben pénzadományt is kaphatnak a rászoruló szervezetek. Az adhat.hu oldalon jelenleg 17 (rövidesen további 13) civilszervezet fogadhat online adományt. Az oldal életrehívója ezt a kört legalább száz civilszervezettel szeretné bővíteni, melyek számára a továbbiakban ingyenesen biztosítja a szolgáltatást. A szervezetek 2009. augusztus 1-ig adhatják be pályázataikat. Előnyt élveznek azok a szervezetek, akik a gyermekegészségügy, a segítséggel élők és a fiatalok oktatása területén tevékenykednek. A megváltozott gazdasági körülmények miatt a nagyobb hazai adománygyűjtő szervezetek szerint érezhető némi visszaesés az adományozási kedvben, de ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a segélyosztó szervezetek szerint megsokszorozódott a segélykérelmek száma. Éppen ezért most még nagyobb szerepe lesz az adhat.hu oldalnak, hiszen segítségével több civil szervezet találhat biztos támogatást. Az adományozási kedvet növelheti a jövőben, hogy az adományok utáni adókedvezmények cégekre vonatkozó részét a nonprofit szektor lobbistáinak sikerült kivenni a törvénymódosítási javaslatból.

MÉDIAKÉPZÉS

A Nonprofit Média Központ Alapítvány immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg "Nézőpont Váltás – fogyatékkal élők médiaképzése" című programját. Ez a képzési program az idén filmes, videós területen zajlik. Olyan fogyatékkal élő személyek jelentkezését várják, akik – filmes, fotós előéletük vagy a filmezéssel kapcsolatos konkrét céljaik okán – szívesen kipróbálnák magukat a filmkészítés, filmes csapatmunka területén, és vállalják a képzésben való részvétel feltételeit. A képzés a résztvevők számára ingyenes. Az esetleges utazási és szállásköltségek a résztvevőket terhelik. A képzési program 2009. szeptember 1-től 2009. december 31-ig tart. A műhelymunka helyszíne: a Budapesti Művelődési Központ (XI. kerület, Etele út 55.), a helyszín (természetesen) akadálymentes. A képzésben való részvétel feltételei: házi feladatok készítése, közreműködés a kétnapos intenzív képzési szakaszban, személyes részvétel a rendszeres műhelymunkában, utazási és szállásköltségek résztvevők által történő vállalása és végül a vizsgamunka elkészítése. Jelentkezni elektronikus formában, önéletrajzzal és rövid motivációs levéllel az iroda@nonprofitmedia.hu email címén lehet, legkésőbb 2009. július 27-ig. A képzés résztvevőit felvételi beszélgetésen választják ki. A képzési program támogatói: Budapesti Művelődési Központ, Műsorszolgáltatási Alap és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). A filmszemlét, illetve a korábbi programokat a www.nonprofitmedia.hu oldalon lehet megnézni.
 

 
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

FONTOSABB TÁMOGATÓK:

Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Oktatási és Kulturális Minisztérium

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok

Az FSZK szakmai hírlevél első évfolyamának második száma (2009/07.)

A következő szám megjelenésének tervezett időpontja: 2009. augusztus 15.





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05