Továbbra is veszélyben a fogyatékkal élők ellátása!



A múlt héten felröppent hírekkel ellentétben semmi sem oldódott meg a fogyatékkal élők jövő évi támogatása körül. A szociális tárca csupán abba egyezett bele, hogy az érdekvédelmi szervezetek működési támogatását 230 millió forint helyett közel 70 millióval kurtítja meg. Azonban jövőre változatlanul 13 milliárdot terveznek elvonni többek között a fogyatékkal élők ápolását és gondozását végző intézményektől, 7,6 milliárdot pedig a foglalkoztatásuk támogatásától. Az értelmi fogyatékosok és a szociális ellátók és ellátottak érdekvédelmi szövetségei szerint a normatíva csökkentésével 18 ezer fogyatékos és további több tízezer ápolásra, gondozásra szoruló ember bentlakásos ellátása kerül veszélybe.
2009. 10. 19. 12:03

Bár a fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteinek támogatását valóban "csak" 9%-al csökkentette a kormány, amit jóindulattal akár előrelépésnek is nevezhetünk a tervezett 30%-hoz képest, ám ezzel az ellátottak ügye továbbra is válságos maradt − hangsúlyozta közös nyilatkozatában Kovács Melinda, az Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, és Pósfai Gábor, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének (SZESZE) alelnöke.

A fogyatékosok, illetve megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása a tervek szerint 2010-ben 7,6 milliárd forinttal csökken, ami a tavalyi 52,9 milliárdhoz képest több mint 14%-os elvonást jelent. A fogyatékosok,idősek,krónikus betegek, hajléktalanok ápoló-gondozó szolgáltatásai és a gyermekvédelmi intézmények 12,8 milliárddal kapnak kevesebbet, ami 9,28%-os elvonás. Ez a szám akkor válik igazán jelentőssé, ha hozzátesszük: a támogatások 2006 óta folyamatosan csökkennek, bizonyos területeken ez mára reálértéken 60%-os elvonást jelent. Ennek fényében a 9, illetve 12,8%-os további csökkenés sok esetben a túlélés, a működőképesség határa lesz, de mindenképpen a szolgáltatás színvonalának jelentős esésével jár.

A legnagyobb veszélyben a civil szervezetek által működtetett bentlakásos intézmények vannak, hiszen amellett, hogy a fogyatékosok ellátása esetében az egy főre jutó normatív hozzájárulást 764 ezer forintról 710 ezerre tervezik csökkenteni, nekik nem jár az önkormányzatok által igénybe vehető kiegészítő támogatás sem. Egy gondozott ellátása évente 1,6 millió forintba kerül,amit sok szervezet képtelen lesz előteremteni, így sokan csődbe mennek majd, utcára küldve az ellátottakat és a dolgozókat egyaránt.

A mostani megvonások következtében a fogyatékos,idős,beteg emberek hozzátartozóinak olyan személyek ellátásáról kell majd gondoskodnia, akik akár 24 órás felügyeletet igényelnek,elvonva az aktív családtagot a munkaerőpiacról. A hozzátartozók által nyújtott ellátás színvonala is elmarad egy szakemberek által üzemeltetett intézmény mögött.

A fogyatékosok, az idősek, krónikus betegek, a hajléktalanok ápoló-gondozó szolgáltatásait veszélyeztető költségvetési törvénytervezetet azonnal át kell dolgozni! Egy gazdasági válságban pont ők azok, akikről az államnak a legkörültekintőbben kell gondoskodnia!

Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete 

Forrás: Országos Sajtószolgálat





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05