Az értelmi fogyatékos emberek autonómiáját biztosítanunk kell
Interjú dr. Zászkaliczky Péterrel


Zászkaliczky PéterA modellek megvannak, de az egész ellátórendszer még nem strukturálódott át, az értelmi fogyatékos embereknek még csak töredéke él integráltan, igazán jó körülmények között – mondta dr. Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tanszékvezető főiskolai tanára. A fogyatékos személyek ellátórendszerét vizsgáló kutatás vezetőjével a tapasztalatokról és a fogyatékos emberek jelenlegi helyzetéről beszélgettünk. (Forrás: kp.elte.hu)
2012. 02. 25. 10:56

A kutatás során a fogyatékosság jelenkortörténetét, illetve annak jóléti vetületit vizsgálják a 20. századtól napjainkig. Hogyan változott a fogyatékosság megítélése ez idő alatt?

A legkomolyabb változás egyértelműen a fogyatékosság szociális értelmezésének fontosabbá válása. A fogyatékosság ugyanis kezdetben erőteljesen orvosi analógiájú fogalom volt, a súlypontot a biológiai sérülésre helyezték. Akkor beszéltek fogyatékosságról, ha egy személy fejlődésmenetében valamilyen károsító tényező hatására teljesen más típusú fejlődés indult el. A hagyományos értelmezés tehát a személyen belüli problémaként néz az egész jelenségre: a fogyatékos személy az, akit valamilyen genetikai vagy szerzett sérülés ér, ő az, akinek emiatt meg fog változni a személyisége és mássá fejlődik. A 20. század hetvenes-nyolcvanas éveitől váltak egyre hangsúlyosabbá azok a társadalomtudományból érkező magyarázatok, melyek a fogyatékosságot szociális konstrukcióként értelmezik. Nem mindegy ugyanis, hogy a mindennapos érintkezésben, a személyek közti, interszubjektív valóságban hogyan reagálnak a fogyatékos személyek eltérő tulajdonságokra és viselkedésre. Az Egészségügyi Világszervezet 2001-ben módosított, új koncepciója a korábbinál jóval komplexebb fogyatékosság-értelmezést fogalmaz meg. Tény, hogy minden ember rendelkezik biológiai tulajdonságokkal, pszichés képességekkel, de ezeknek szociális kontextusa is van, hiszen az ember legalább annyira társas lény, mint amennyire szervezettel, képességekkel rendelkező létező. Ennek értelmében a koncepció bio-pszicho-szociális egységként tekint az emberre, így a fogyatékosság mindig egy adott társadalmi kontextusban minősül akadályozottságnak. Számít a körülöttünk lévő környezet, egészen odáig, hogy ha az akadálymentes, akkor a személyt nem gátolja a fizikai fogyatékossága abban, hogy ugyanazokat az intézményeket használja, ugyanazoknak a közösségnek lehessen tagja, mint ép társai. Ha nem tud lemenni a metróaluljáróba, bemenni az iskolába, a bíróságra, a kávéházba, mert például kerekesszékes, akkor az épített környezettel van probléma, ez akadályozza őt.

A projektben a fő hangsúlyt az ellátórendszerekre, azok működési mechanizmusaira helyezik.

A modern demokratikus társadalmak arra törekednek, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik ezt igénylik. Amikor a társadalom spontán, kezdetben a családokban, a faluközösségekben, az egyház keretein belül kialakult segítségnyújtási formái elkezdenek professzionalizálódni, akkor jelennek meg a fogyatékos emberekkel foglalkozó szakmák – ilyen az én területem, a gyógypedagógia is –, valamint azok az intézmények, amelyek ellátják őket. 250 éve él az a koncepció, hogy alakítsunk a fogyatékos gyerekeknek különleges iskolákat és egyéb különleges intézményeket. Nem gonoszságból születnek meg ezek az elkülönített intézmények, hanem azért, hogy a fogyatékos embereket biztos, óvó-védő környezetben helyezhessék el. A hagyományos ellátórendszerek, amelyek valamilyen típusú szolgáltatást nyújtanak, erre a filozófiára épültek. Ez kezd felbomlani akkor, amikor az integráció, később pedig az inkluzív ellátások eszméje terjedni kezd Észak-Amerikában és Európában, néhány évtizede pedig Magyarországra is elért el ez a folyamat. A mi kutatási területünk a múlt és a jövő ellátórendszere közti átmenetre fókuszál. Azt vizsgáljuk, hogy azok az intézmények, amelyeket a fogyatékos emberek használnak, mennyire vannak a beépülve azokba a keretekbe, amelyeket mindenki más használ. Kutatócsoportunk kiemelten koncentrál az értelmi fogyatékos emberek csoportjára, hiszen ők a fogyatékos populáción belül is különlegesen kiszolgáltatott helyzetűek. Egy jó érdekérvényesítésű mozgássérült ember, egy jó képességű hallás- vagy látássérült gyermek ma már integráltan jár iskolába és később be tud lépni a munkaerőpiacra is. Az értelmi fogyatékosokról ez nem mondható el, ellátórendszerük még most, a rendszerváltás után 20 évvel is a múltból áthozott intézmények világa. Budapest bentlakásos felnőtt értelmi fogyatékosokat ellátó intézményeiből például egy sincs a fővárosban, a legközelebbi harminc kilométerre található, de a nagy többség valahol a nyugati országhatár mentén, 250-300 kilométerre van a személy eredeti otthonától, hozzátartozóitól. Ez egyértelműen kirekesztés, még akkor is, ha az eredeti koncepció nem gonoszságból vélte úgy, hogy nekik is jobb ezekben a külön, biztos világokban. Ezt kérdőjelezik meg a mai fejlemények.

Az interjú teljes szövege a kp.elte.hu oldalon olvasható.





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05