Javulhat az EU-ban a fogyatékkal élőkre vonatkozó statisztikai munka



Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő szerint a fogyatékkal élő emberek számára fontos módon javulhat az Európai Unióban a statisztikai adatok gyűjtése és átláthatósága azon állásfoglalás alapján, amelyet csütörtökön szavazott meg az EP Szociális és Foglalkoztatási Bizottsága.
2012. 06. 01. 13:45

Mint a magyar képviselő Brüsszelben kiadott közleményéből kiderül, az EP-bizottság támogatta az európai statisztikai program jövőbeni fejlesztését célzó javaslatokat, amelyek jelentős mértékben javítják az európai statisztikai adatok gyűjtését és átláthatóságát. Az elfogadott vélemény fontos rendelkezéseket tartalmaz a fogyatékkal élő emberek számára is, ami a közlemény szerint "elsősorban Kósa Ádám munkájának érdeme, hiszen a szavazást megelőzően a benyújtott módosító indítványok kétharmadát lefedő megállapodásra jutott a parlamenti frakciókkal".

A képviselő kiemelte, hogy az európai statisztikai program következő ötéves periódusára vonatkozó adatfelvételi prioritások közé a korai iskolaelhagyás és a fogyatékossággal élő diákok iskolai kirekesztettsége is bekerült. Új feladatot kapott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is az akadálymentes lakhatásra vonatkozó adatok harmonizációja, valamint az akadálymentes környezetre és szolgáltatásokra vonatkozó adatok érdekében. "Külön siker, hogy véleménytervezetem alapján egyetértésre jutottak a képviselők a közlekedés akadálymentesítettségének mérésében is, ami régi adóssága az európai közlekedéspolitikának" - emelte ki Kósa Ádám.

Hozzátette: "az európai statisztikai együttműködésben történt változtatások szükségesek ahhoz is, hogy a most tárgyalás alatt álló, jövőbeni kohéziós politika és azon belül a strukturális alapokra vonatkozó, annak későbbi, sikeresebb végrehajtásához a statisztika oldaláról is kapjon támogatást az európai fogyatékosságügy".

A közlemény emlékeztetett arra is, hogy "a magyarországi akadálymentesítési folyamat is részben az adatok elégtelensége miatt feneklett meg a 2010-es évekre".

Forrás: MTI





Ha... Ha? (feb. 2-3.->)
Hülyítődoboz
2015. 02. 02 17:10
Hankiss professzor
Adalbert
2015. 01. 24 09:12
Jó gyakorlat Bemutató
felkarolo
2015. 01. 21 14:05
Ionangyal
Én, ellenem
2015. 01. 20 02:22
Budapest Kupa
Dami
2015. 01. 17 08:05